bobjay2012.01.09. 20:45

Retrosztály: HERETIC - Egy mindenki ellen!

Ez itt a bajnokok reggelije! (Bemutató, trükkök és érdekességek)

Úgy döntöttem, hogy mai napon, az eddig már többször is általam emlegetett 80 -as évek világából kicsit előre szánkózok, egyenesen 1995 hűvös januárjába. Tudom, hogy ez most hirtelen nagy lépésnek tűnik részemről az időben, de elhihetitek, a 90 -es években is történt egy, s más ami igencsak említésre méltó.

Abban az évben még természetesen a Csillagkapu és a True Lies utóhatása alatt álltam valamint osztálytársaimmal a rongyosra játszott Mortal 1 -el püföltük egymást minduntalan, hiszen napról napra csak vártuk az első Mortal Kombat film bemutatóját, amiben nem más, mint Christopher Lambert játszotta Rayden szerepét. Na meg aztán a Mortal bravúrjait GameBoy-ommal is kénytelen voltam figyelemmel kísérni, hisz ha már a kis csodagépre 1994 nyarán sikerült végre szert tennem, akkor ez a játék alapvetően kötelező darab lett a gyűjteményemben.

Na de ha már visszautaztunk az időben, ne hagyjatok elkanyarodni attól, ami miatt ma itt összegyűltünk. Térjünk egyenesen a lényegre.

Télen járunk, jött a karácsony, és a fa alatt ugyan még nem barbárkodott a várva-várt ajándékom...január végén, kicsit megkésve ugyan, de végre megérkezett!!!

Ő az a bizonyos HERETIC.

Először is szigorúan ki kell jelentenem, hogy ez nem a DOOM és nem a Hexen, vagy a Blood. Amiről a következőkben írni fogok nektek, az az egyedi, a különleges, a hamisítatlan, a 100% -ig majdnem teljesen középkori, a HERETIC nevet méltán magán hordozó játékprogram.

Ezt a minden hegyet, völgyet és hetedhét országot alaposan bejárt FPS-t a Raven Software hozta el nekünk ide, emberek földjére, hogy a 90 -es évek informatika óráit, a DOOM -mal karöltve még izgalmasabbá tegye. (Igazság szerint a DOOM készítőinek az engine licenszelés jó kis mellékes nyereséget tett hozzá, az egyébként is szép számban eladott hírneves játékuk bevételéhez...).

Jó - jó... szóval a Doom motorját megvette a Raven Software, hogy más ruhába bújtatva (szinte pixelenként újra rajzolva) elkészíthesse a saját fantasy programját, amit egyébként ugyanazok dobtak össze, mint akik annak idején a CyClones-t. Nos, az ötletük bejött és a program kidolgozottsága még plusz sikert is hozott a konyhára, pedig a "recept" egész egyszerű volt...

A HERETIC története szép lassan, a fejezetek végén olvasható szövegből derül ki és nem igazán fontos a játékmenet szempontjából, viszont azért ki kell emelnem, hogy jóval nagyobb hangsúlyt fektettek rá, mint az "elődje" esetében. Mindjárt meg is tudhatjuk mennyit.

A Sidhe tündefaj Véneinek világ elpusztulós, ítéletnapos jóslata (nem az amelyikben John Connor -t kell mindenáron megmenteni) egy szép napon

pechükre bekövetkezik. Szóval a lényeg, hogy három Kígyó Lovas "besziszeg" a keleti vadonból, név szerint D'Sparil, Korax és Eidolon. Amikor épp nem a szabadságukat töltik, akkor bizony ők az örökkévaló halál őrzői. Nos, hogy eme

kígyókat meglovagló, igen csak fura szerzetek, hogy tegyenek valami jót is eljövendő gonoszkodásukat megelőzően, békét teremtenek a keleti tartományok népei között. Ezzel megalapozzák csínytevésüket, hiszen a népek tettük következménye képen a lábaik előtt hevernek.

Mindenki istenként imádja őket, épületeket és templomokat emelnek nekik. Ha abban az időben lett volna gyorséttermi lánc, szerintem még azt is róluk nevezték volna el.

Viszont a komolyságra visszatérve, a három lovas a hívőik számának növekedésével egyre nagyobb hatalomra is szert tesz, ugyanis ezek a "rajongók" nem csupán életük végéig, hanem haláluk után, zombiként visszatérve szívesen folytatják elkötelezett imádatukat. Ezt látva a világ hét királya (azt hiszem nevük hapci, kuka, morgó...izé...vagy mégsem?) is szó nélkül behódol nekik, abban a reményben élve, hogy majd ők is kapnak egy "szeletet a tortából".

Miután ezek a rossz arcú lények Parthoris földjének minden négyzetcentiméterét sikeresen meghódították, hazatértek a leggyengébb lovas, D'Sparil kivételével, mert ő elkezdte kicsit nagyon élvezni a pusztítgatást, meg amúgy is valakinek fent kellett tartania a lovasok gonosz hatalmát.

Egy népcsoport ellen, pontosabban a Sidhe elfek ellen fordul, akik mindeddig próbálták megőrizni függetlenségüket. D'Sparil eretnekké (heretic) nyílvánítja a törzset és azon ütyködik, hogy a hét nemzet hadait egyesítve, eltörli majd őket e föld színéről.

Bár a Sidhe Vének közös erővel legyőzik a sereget, de utólag beláthatják, hogy ez az erőszakos cselekedet nagy hiba volt részükről. A föld megnyílik, árasztva magából a hamburger ízű csatornaszag és az elesett gonosz hadsereg tagjainak mindenféle formáját, akik lelkiismeretesen megölik az előző harc miatt immáron legyengült véneket és magukkal viszik varázstárgyaikat.

A Sidhe elfek elmenekülnek mindenfelé. Egyedül a mi kis hősünk, marad talpon e vidéken és nem igazán nézi jó szemmel, hogy holmi túlvilági jövevények megzavarták őt a mindennapi szöszmötölésében. Ezért gyorsan indokot keres, hogy bosszút álljon és a démonokat ledarálva az Elátkozottak Városa felé veszi az irányt, mert hát a harchoz a sima bot édeskevés, "minőségi fegyvereknek" pedig legjobban a vének ősi fegyverei bizonyulnának, azok pedig a már említett pokolszerű képződmény sötét bugyrában találhatók.

Nos, ha eddig gond nélkül tudtátok követni virtuális pergamenre vetett költeményem ékesszóló sorait, akkor lássuk csak milyen személyiség bőrébe

bújva vagyunk kénytelenek engedni hősünk mértéktelen randalírozhatnékjának.

(Én előre szólok, hogy sokan nem is fogják majd tétlenül nézni azt, hogy ez a csúnya Elf mihaszna egy kósza rossz hétvégéjén csak úgy hirtelen jött felindulásból felbolygatja, ezt a szelíd, érintetlen démoni világot).

Elsőre a vak is láthatja, hogy valami itt nagyon nincs rendben. Nos a mi jámbornak hitt Corvus -unk nem épp az erkölcsösség nagy példaképe lesz számunkra.

Ha jobban figyelembe vesszük jellemét, máris szembeötlik néhány olyan nem

odaillő dolog, amit manapság a pszichológusok bizony nem igen hagynának szó

nélkül, de mivel jelen pillanatban valami középkori fantasy játékban vagyunk, nyugodtan vissza kell fognunk magunkat, hogy részletesen kiellemezhessük ezt a marcona állatot.

Az már biztos, hogy Corvus nem jó nevelésű családból származik, hiszen milyen ember az (elnézést, milyen Elf az), aki az útjába kerülő összes értékes csecsebecsét és haszontalan dolgot elteszi? Nem elég, hogy egy tolvaj, de még a marcona kinézetű jámbor lényekkel is a kis "varázspálcájával" kezd kommunikálni, hogy aztán kifoszthassa tetemüket. Eszébe se jut, hogy szerencsétlenek talán békét szeretnének kötni vele? A fegyverek begyűjtését még megértem. Az még talán a sok erőszakos "amerikai film" hatásának betudható, de hogy egyáltalán "hős"-e kiről most beszélünk?

Hát persze! De furkálódni azért még szabad, nem? :)

Délceg hegyes fülű Elf -ünket egészen a játék harmadik fejezete végéig kell

elirányítgatnunk, ahol már egy halom fegyverrel kis tarsolyunkban végre "randizhatunk" D'Sparil erődjében magával a legkisebbik gonosz fő gonosszal.

Sajnálatosan D'Sparil-t nem éppen legjobb hangulatában találjuk otthonában, (lehet, hogy épp a számlák dühítették fel...ki tudja?) hiszen egy csésze forró kávé helyett diadalmasan belovagolva fogad minket és leginkább zöld Káoszkígyójának tűzgömbjeivel próbálja érzékeltetni a meleg fogadtatást. A túl forró hangulat egy idő után nem lesz ínyünkre, ezért kénytelenek leszünk kilőni D'Sparil alól szerencsétlen torokfájós kígyót.

Ekkor a "főgonoszkodó" már tényleg fortyogni fog a dühtől és immáron vörösen izzó szemekkel és villámokat szóró csodabotjával ront nekünk. Gyorsan még a teleportálás művészetét is megtanulja, hogy fogócskás játékával mindemellett minél nagyobb hülyét csinálhasson belőlünk.

Ha azt hisszük könnyű dolgunk lesz vele, tévedünk, mert idő közben megérkeznek D'Sparil "vendégei" is akiket ő maga idéz meg és hát egyikük se nézi jó szemmel, hogy kicsit elrontottuk a házibulijukat. Miután hosszas harcban mindegyiküket egyenként kifektetjük, kedvenc Kígyólovasunk, a rámért utolsó csapás következtében nagy villámlások közepette egy halom csonttá porlad.

Ezek után végre magunkénak tudhatjuk D'Sparil kis hétvégi kuckóját és a mozitermének megkeresése után megnézhetjük a Heretic befejező képsorait.

A történetet ugyan nagy vonalakban megosztottam veletek, de ne feledkezzünk

meg arról, hogy a DOOM-hoz hasonlóan a cselekmény itt is a 3 nagy fejezeten

belül lévő pályák végigjárásával bontakozik majd ki. Minden fejezet utolsó pályája végén természetesen mindig kapni fogunk a készítőktől egy főellenséget ajándékba.

A következőkben leírással nézzük meg a játékprogram fejezeteit lebontva:

I. fejezet: Elátkozottak Városa.

Történet: Corvus bosszúra szomjazva,elindul Keletre, hogy a földdel tegye

egyenlővé az Elátkozottak Városát.

Az I. fejezet pályái sorrendben a következők:

-1. Fejezet/1. Pálya: Dokkok,

-1. Fejezet/2. Pálya: Kazamaták,

-1. Fejezet/3. Pálya: Őrhely,

-1. Fejezet/4. Pálya: Az őrtorony,

-1. Fejezet/5. Pálya: A fellegvár,

-1. Fejezet/6. Pálya: A katedrális,

-1. Fejezet/7. Pálya: Kripták,

-1. Fejezet/8. Pálya: A pokol bugyra (utolsó pálya),

-1. Fejezet/9. Pálya: A temető (titkos pálya).

II. fejezet: A pokol bugyra.

Történet: Corvus a Város kipucolása után tovább utazik egy szigetre, ahol

a megnyílt földön keresztül kiáradó teremtményeket darálhatja le.

A II. fejezet pályái sorrendben a következők:

-2. Fejezet/1. Pálya: A kráter,

-2. Fejezet/2. Pálya: Lávafolyamok,

-2. Fejezet/3. Pálya: A lángoló folyó,

-2. Fejezet/4. Pálya: A jégbarlang,

-2. Fejezet/5. Pálya: Katakombák,

-2. Fejezet/6. Pálya: A labirintus,

-2. Fejezet/7. Pálya: A nagy terem,

-2. Fejezet/8. Pálya: A káosz portáljai (utolsó pálya),

-2. Fejezet/9. Pálya: A gleccser (titkos pálya).

III. fejezet: D'Sparil temploma.

Történet: Miután Corvus minden létező gonosz mellékszereplőt hidegre tesz,

elindul tovább, a víz mélységeibe, ahol D'Sparil hatalmas vízalatti

kristálykupolája található, hogy leszámoljon magával, az ünneprontó Kígyó

Lovassal.

A III. fejezet pályái sorrendben a következők:

-3. Fejezet/1. Pálya: A raktár

-3. Fejezet/2. Pálya: A pöcegödör,

-3. Fejezet/3. Pálya: A gyülekezőhely,

-3. Fejezet/4. Pálya: Azúr erőd,

-3. Fejezet/5. Pálya: Kígyóverem,

-3. Fejezet/6. Pálya: A félelem termei,

-3. Fejezet/7. Pálya: A szakadék,

-3. Fejezet/8. Pálya: D'Sparil erődje (végső pálya),

-3. Fejezet/9. Pálya: A víztározó (titkos pálya).

Corvus kezdetben csak varázsbotjával és még egy sima, mezei bottal teremti meg mészárlásának alapjait. Viszont útja során később egy különleges kesztyűbe is fog botlani, amivel akár az Uralkodót is eljátszhatná Star Wars-ban, hiszen hasonló villámokat tud majd szórni segítségével.

Főhősünknek ennyi nem lesz elég a balhé biztonságos kezeléséhez, így később

a kesztyű mellé begyűjt egy nyílpuskát, és egy sárkánykarom nevezetű gyorstüzelő masinát is.

A regisztrált játékban még további 3 fegyverrel bővíthetjük raktárunkat. Ezek a Hellstaff, a Phoenix Rod és a Firemace. Mindhárom eszköz rúdszerű, csak a

végük van különböző díszítéssel felszerelve, valamint mindhárommal tűzgolyószerű dolgok kilövésével tehetjük porhanyóssá ellenségeinket.

Ha az eddig eljutó olvasók többsége szerint a környezetet leszámítva, még

mindig DOOM "szagú" a játék, akkor egyediségének bizonyítása érdekében térjünk rá a különbségek széles palettájára.

Az első ilyen opció a láthatóan szebb textúra és az inventory. Ez bizony azt jelenti, hogy a fegyverarzenál hordozásán kívül eltehetünk olyan tárgyakat is, amik nem azonnal használódnak fel, mint a DOOM-esetében.

Mozgásunk sem lesz annyira korlátozva, mivel nem elég, hogy néha repülhetünk,

de eközben függőlegesen az Insert/és PGDN gombokkal deríthetjük fel a terepet.

Le és fel nézni is van lehetőségünk a DELETE és PGDN billentyűk lenyomásával.

Ha le akarunk szállni, akkor pedig vagy várjuk meg a repülésre vonatkozó idő

lejártát, vagy pedig nyomjuk meg a HOME gombot.

Aztán ott van még a varázslás, illetve az olyan tárgyak, amikkel varázsolhatunk.

Ilyen a Morph Ovum, aminek segítségével kotkodácsoló csirkét csinálhatunk

ellenfeleinkből, a Wings of Wrath-tal pedig a már említett repülést idézhetjük elő (Tériszonyosoknak nem ajánlott!). Célszerű lassan leereszkedni, mert nagy

magasságból a földre hullva bizony életet veszíthetünk.

A gyönyörű pusztítások véghezvitelében kirobbanó élményt nyújthat még az

időzített bomba is.

Az ellenfelek nem igen kaptak újítást, viszont nehézségi fokozat a DOOM-éhoz

képest annyiban változott, hogy az ellenségeink nem termelődnek újra.

A 90 -es évek első felében bizony egyáltalán nem lehetett hiányunk a hihetetlen technikai újításokkal berobbanó DOOM mintájára készült klasszikus 3D-s játékokban. Lehet, hogy sokan azt mondják, hogy a HERETIC is e programok közös "futószalagjáról" pottyant le... Lehet, hogy így is van, de számomra az első pillanattól fogva (még most is) kicsit másmilyen mint a többi...

Kidolgozottabb történet, misztikus elemek, furcsa fegyverarzenál, logikai feladványok, érdekes ellenségek, hangulatosabb, izgalmasabb, és nem utolsósorban ijesztőbb...

Hamarosan újabb retro játék bemutatójával térek majd vissza.

Addig is köszönöm figyelmeteket:)

A szereplők:

-Corvus (Ö egy marcona sidhe elf, akit mi személyesítünk meg),

-D'Sparil (A 3 lovas legfiatalabbika. Övé lett a csúf fő gonosz szerep).

Mellékszereplők:

-D'Sparil követői (Ők azok a szerencsétlenek, akikre rá kell rontanunk kalandos utunk alatt és egytől egyig galád módon le kell mészárolnunk őket). Egy szörnyfajtába többször is belefuthatunk kalandozásunk során.

Nézzük meg, hogy fajonként külön-külön hányat kell belőlük leaprítani:

-Gargoyle 860 db

-Fire Gargoyle 293 db

-Golem 350 db

-Golem Ghost 38 db

-Nitrogolem 116 db

-Nitrogolem Ghost 49 db

-Warrior 189 db

-Warrior Ghost 29 db

-Disciple 203 db

-Iron Lich 37 db

-Sabreclaw 328 db

-Weredragon 187 db

-Ophidian 105 db

-Maulotaur 6 db (Itt a klónozási tudomány már kezd visszamaradni).

Egyéb érdekesség:

-A HERETIC mellé külön útmutató kézikönyvet is piacra dobtak, melyben már említést kapnak a csaláshoz használható kódsorok, az ellenfelek és felvehető fegyverek pontos helyszínei, a pályák végigjátszásai, továbbá a pályák térképei is.

Még a DeathMatch -ek megnyeréséhez is pontos, kidolgozott leírást kaptunk segítségül.

Rendszerkövetelmények:

486-os számítógép

DOS 5.0 vagy újabb

33 MHz-es processzor

4 Mb memória

15 Mb hely a merevlemezen

VGA megjelenítés

Fut 4 ram-mal is és a 386DX-40 is viszi, csak kicsit akadozva.

(Koprocesszor nélküli 386-os számítógépen a Debug opcióval indítsuk).

Heretic 1 általános adatok:

Kiadó: id Software

Fejlesztő: Raven Software

Kiadási dátum: 1994 Dec. 23.

Játékmódok: Egyjátékos, többjátékos

Műfaj: FPS

Magyar cím: Heretic

(A játékhoz megjelent 1996-ban egy kiegészítő csomag,a Heretic: Shadow of the Serpent Riders, melyet két új fejezettel bővítettek: The Ossuary és a The Stagnant Demesne).

Platformok amikre kiadták:

DOS, Windows.

Értékelésem:

Grafika: 10/8

Zene: 10/7

Felépítés: 10/8

Irányíthatóság: 10/8

Történet: 10/5

Újrajátszhatóság: 10/8

Együttvéve: 73%

Utóirat:

Csaló kódok: (ezeket nem tőlem hallottátok:) )

RAMBO: minden fegyver

SKEL: minden kulcs

QUICKEN: sebezhetetlenség

KITTY: szabad átjárás a falakon

MASSACRE: minden szörny kiiktatása

SHAZAM: fegyverek erősítése

RAVMAP: ugyanaz, mint az IDDT kód a Doomban

PONCE: teljes egészség

ENGAGE XY: pályaugrás, X= epizód száma, Y= pálya száma

COCKADOODLEDOO: csirke mód

GIMME A: sebezhetetlenség gyűrűje

GIMME B: árnygömb

GIMME C: kvarcüveg

GIMME D: varázsurna

GIMME E: a Hatalom könyve

GIMME F: fáklya

GIMME G: az Ősök időzített bombája

GIMME H: átváltoztató tojás (Morph Ovum)

GIMME I: a Harag szárnyai

GIMME J: Káoszgép

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

3 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

8 napja
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==