[47] zsozsa (offline)

Határozott

Ő egy 45 éves fiú és itt lakik: Budapest / Budapest

4751 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 159780 kreditet gyűjtött

2011 november
21:52 4. heti FM4 fotóverseny
„Német járgánnyal a Karussel-ben”



(Sajnos a blogbejegyzés nem lett olyan, amilyennnek akartam. Hiába kicsinyítettem le a képeket úgy, hogy beleférjenek a 420 pixel szélességbe, az blogmotor valamiért csak óriásiba tette ki őket, így a képek csak egy kis része látszott. Úgyhogy linkeltem őket, de már sajnos csak a lekicsinyített verziókat. Már nincs több időm a bejegyzéssel foglalkozni, de talán szódával így is elmegy. )
Na akkor csapjunk is a lecsóba! A megadott téma kapcsán az elvárás mindössze annyi volt, hogy – természetesen egy szemre is tetszetős fotó készítése mellett – legyen a képen egy német gyártmányú négykerekű és kivehető legyen, hogy a fotó nem akárhol, hanem a híres-hírhedt Karussel-ben készült, a Zöld Pokol betonteknőjében.
Végül is az téma nehézsége (?) miatti átkozódások és a „lehessen változtatni nevezőst, vagy ne” jellegű huzavona ellenére is viszonylag szép számban születtek képek. És nem is rosszak.
Akkor vegyük is sorra őket. (Mivel nem vagyok profi fotós, így tudományos és szakmai indokolást ne is várjon tőlem senki, pusztán a szubjektum volt a döntő, azaz tetszett-e nekem vagy nem. :) )

Nagy Lebowski
http://i735.photobucket.com/albums/ww351/zsozsa/Fotoverseny/Leb.jpg

Bárhogy is alakul a végén az biztos, hogy a legegyedibb perspektíva különdíja a tied. Itt aztán látszik, hogy mi a helyszín, ha nagyon megerőltetem a szemem és még a szemüvegem is felveszem, akkor még az is kiderül, hogy a matchbox, amivel döngettél a tekenyőben az egy Porsche. Kicsit olyan a kép, mintha egy olyan pénzbedobós távcső-kukkolóval pillantana valaki rá a helyszínre.. (ja és persze ez már egy változtatott nevezés volt, ami azért kis mínuszt ér.. :P )

Dani0113
http://i735.photobucket.com/albums/ww351/zsozsa/Fotoverseny/Dani.jpg

Na a másik nevezős-megváltoztatós! :) Jól látszik, ahogy a Merga nagy sebességgel bezuhan a Körhintába és már nyitva a hátsó szárny is, mert fékezésre kényszerül, ha íven akar maradni (és nem mondjuk a szembeni palánkban kikötni.) Frankón érzékelhető a kanyar komoly dőlésszöge is. A kocsi amúgy csili-vili, a fák fölött szűrődik a napfény.

1000RR
http://i735.photobucket.com/albums/ww351/zsozsa/Fotoverseny/1000rr.jpg
Az egyik panaszosunk. :P Az autó nagyon komolyan realisztikusra sikerült. Hófehér Bömös, az aszfaltig ültetve.. A sebességérzetre sem lehet panaszunk. Azonban csak egy dologból tudom, hogy hol járunk (pontosabban kettőből, de az egyik az az, hogy végül is én adtam a témát.. :D ), a gépállat fényszóróiban tükröződő képről. Persze azt nagyon kell sasolni. Ott egy kicsit azért látszik, hogy ez a Karussel. :)

Pvtjoker
http://i735.photobucket.com/albums/ww351/zsozsa/Fotoverseny/pvtjoker.jpg

Zöldes festésű BMW a Zöld Pokolban. Nagyon szép az összhatás, a szemnek kifejezetten kellemes. A „Ringer”-es festés is kifejezetten a pályára készült. A betonteknő talán a te képeden látszik a legjobban. Valahogy nekem mégis egy picit puritán az egész..

SvladC
http://i735.photobucket.com/albums/ww351/zsozsa/Fotoverseny/SvladC.jpg

Az egyetlen kép, amin több autó is rója a teknőt. Bár a hátsó négy inkább valamiféle szellemautónak tűnik. Valami DTM versenybe csöppentünk tán. Az elöl lévő TT mintha most verekedte át volna magát a tömegen, rendesen le van zúzva. Mondhatni, elég akciódús a jelenet. Itt is nagyon jól látszik szinte az egész teknő. Valahogy azonban nekem nem esik túl jól ránézni a képre.. Szerintem kicsi elsietett kép volt ez, nem is emlékszem, hogy fotóztál volna eddig lezúzott verdákat.

wodbear

http://i735.photobucket.com/albums/ww351/zsozsa/Fotoverseny/woodbear.jpg

Nagyon tetszik ez a szürke-fekete-vörös összhatás! Izzik a féktárcsa, ahogy megpróbálja megfogni a vasat. Bár magából a Karussel-ből itt sem látszik túl sok, azért valahogy mégis érezni, hogy ott suhan a gép.

heady91
http://i735.photobucket.com/albums/ww351/zsozsa/Fotoverseny/Heady91.jpg

Nagyon szép, letisztult, realisztikus hatású kép. Nem is tudok nagyon semmit hozzáfűzni. Egy picit talán kár, hogy nincs még a kocsi a megdöntött íven. Úgy kicsit izgalmasabb lenne.

Lunatic
http://i735.photobucket.com/albums/ww351/zsozsa/Fotoverseny/Lunatic.jpg

A képen minden rajta van, aminek rajta kell lenni, mégis nekem kicsit snassz az egész. Nem érzékelem a sebességet sem, a kocsi is kicsit furán áll, az orra befelé a teknőbe, a kerekek az ellenkező irányban, mintha éppen ellenkormányoznál. Nem próbáltál meg semmi extrát nyújtani.

Ördög
http://i735.photobucket.com/albums/ww351/zsozsa/Fotoverseny/rdg.jpg

Egy Merci a szokatlanabbik irányból. Itt is minden helyén van, a német gép, a Karussel, a fák meglepően élethűre sikerültek. Kicsit több sebesség fílinget rakhattál volna rá, meg a kép jó néhány helyen „ki van égve”. Kicsit még játszani kellett volna az expozíciós csúszkával.. Amúgy összhatásban nem rossz, jó ránézni.
Volt egy képed, ami szerintem itt sokkal esélyesebb lett volna (a just for fun-osokból a 3. )

A képeket a Bömösök és Audik uralták, a győztes mégis egy Mercis kép lett, amelynek készítője:

http://i735.photobucket.com/albums/ww351/zsozsa/Fotoverseny/avatar-60.gif

Köszi a nevezéseket!

Forza Motorsport 4 9 komment

[29] 1000rr
nov 15., kedd 0:01 #9
Hát én azé röhögtem
Fasza értékelő. Gratu Dan !

/ mind 2 dolog direkt van zsozsa " realisztikus és fényszóróban látni " /
A 21.század nem egy szupermodern Hi-Tech világ hanem egy 99%Faszkalapoktól hemzsegő posztapokaliptikus senki földje....
[33] dani0113
nov 14., hétfő 19:19 #8
kösz kösz még1x
Xbox Live: dani0113 HUN "A mama azt mondta, hogy minden nap történnek csodák, nem mindenki hiszi el, de történnek, az biztos." Forrest Gump
[22] Keyoo
nov 14., hétfő 17:28 #7
Grat!
Xbox Live: Keyoo7
nov 14., hétfő 15:25 #6
Fasza ertekelo fain kepekkel! Ja es grat dani!
XBOX Live: GabeN306HUN / Steam: GabeN306HUN / PSN: GabeN406HUN (magyar profil), GabeN306HUN (angol profil) / Nintendo: GabeN306HU (SW-4105-6043-6441)
[34] Ray
nov 14., hétfő 13:43 #5
Grat!
Nálam Lebó és Dani a nyerő...
Neked,mint kívülállónak...mi a véleményed az intelligenciáról?
[30] Ringu84
nov 14., hétfő 11:07 #4
Na, grat Dani! Ugye a nevezős kép váltása miatt volt egy kis morgás, de azért azt jegyezzük meg, hogy az én véleményem miatt változtattad meg. Tudtam én, hogy ez lesz a jobb kép. Szóval szívesen.
Ringu84 még nem írt idézetet, de minek is írna.
[18] SvladC
nov 14., hétfő 9:17 #3
Köszi az értékelőt! Daninak pedig gratula, szerintem is jól sikerült kép lett. A lezúzott autók pedig legalább reálisak. A Forzában így néz ki egy verseny. (A kép főszereplője egyébként AI autó.) Nem elkapkodott nevezés, tudatosan készített és választott kép. Kikérem magamnak.
"Well, what possible harm could one insane, mutant tentacle do?"
[33] dani0113
nov 14., hétfő 7:21 #2
Hoppá nem is számítottam rá Köszönöm szépen Ha haza jöttem lökök témát
Xbox Live: dani0113 HUN "A mama azt mondta, hogy minden nap történnek csodák, nem mindenki hiszi el, de történnek, az biztos." Forrest Gump
[35] wodbear
nov 14., hétfő 5:32 #1
grat dani, és köszi az értékelést.
"Az interneten található idézetekkel az a baj, hogy nem tudhatjuk kitől származnak" - József Attila
zsozsa
Dzsézon Tetem a Transplanter
Ezeken a platformokon játszom
Xbox 360
Xbox One
Playstation4
Kedvenc játék-műfajaim
Szórakoztató, FPS, Szimulator
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Játék otthon, Játék interneten, Snowboard, Küzdősportok, Fitness
Barátok, ismerősök
Ördög
(offline)
Bobo
(offline)
Stevex
(offline)
SamFisher
(offline)
Sebhelyesarcú
(offline)
kris91
(offline)
vencel
(offline)
matiszg
(offline)
boksz
(offline)
xsipi
(offline)
GeePee
(offline)
Rewmac
(offline)
gila
(offline)
hjetyekus
(offline)
mrpeck
(offline)
micshp
(offline)
Ray
(offline)
kafaszofa
(offline)
Funky75
(offline)
kozi1200
(offline)
TylerDurdenHUN
(offline)
Riddick
(offline)
Karyu
(offline)
Kisvendég
(offline)
nattila77
(offline)
A nagy Lebowski
(offline)
Tigergreece
(offline)
RetekMester
(offline)
rider72
(offline)
The Jedi Master
(offline)
Sziszka
(offline)
biroooo
(offline)
birooo
(offline)
dani0113
(offline)
btdudu
(offline)
wolfman
(offline)
BazsiHHH
(offline)
rico77hun
(offline)
R-Win
(offline)
nintendo fan
(offline)
Zoy76
(offline)
Gyuszi 64
(offline)
Shifty Fox
(offline)
migren
(offline)
smash877
(offline)
Pifu1983HUN
(offline)
Duracel
(offline)
Zso46
(offline)
gizmo1686
(offline)
huRedd
(offline)
reptai
(offline)
XBOX Live
Forza Motorsport 4 adatlap
Még nincs besorolva Még nincs besorolva
Kiadó: Microsoft
Fejlesztő: Microsoft
Megjelenés: 2011. okt 13.
Kategória: Verseny
Online játékmód: Van

A szerkesztőség értékelése:
9
Ami tetszett
- Közhely, de tényleg több, szebb és jobb;
- Remek fizika, életszagú MI;
- Látványos bevílágítás;
- Az Autovista mód egy külön show;
- Kinect és Online okosságok;
- Magyar felirat;
- Jeremy Clarkson baritonja;
Ami nem tetszett
- Tartalmilag lehetne picit tovább variálni;
- Továbbra sincs csapadék, nincsenek éjszakai futamok;
Olvasói értékelés: 17,7 (63 szavazat)
Ez a játék nem jelent meg másik platformon

153 | [Teszt] Forza Motorsport 4

A motorsportok rajongói ismét készíthetik a virtuális slusszkulcsot: az Xbox 360 versenyzős zászlóshajója ugyanis friss folytatással jelentkezik. Realizmus, látvány, tartalom: a Forza 4 minden téren csúcssebességbe kapcsol.

45 | Forza 4: megjöttek a Porschék

Mától tölthető a legújabb Forza Motorsport 4 DLC, a Porsche Expansion Pack, amely új versenyek mellett 30 új négykerekűt is tartalmaz a legendás német autógyártól.

17 | Forza 4: az áprilisi autócsomag

Újabb tíz autóval bővül a repertoár.

10 | Forza 4: a márciusi autócsomag

Újabb tíz autóval bővül a repertoár.

22 | Forza 4: a februári autócsomag

February American Le Mans Series Pack trailer.

33 | Forza 4: a januári autócsomag

Januárban sem maradunk Forza Motorsport 4 autócsomag nélkül: érkezik a January Jalopnick Car Pack névre hallgató letölthető tartalom. Ismét tíz autót kapunk.

20 | Forza 4: a decemberi autócsomag

A mikulás hozza a következő Forza Motorsport 4 letölthető tartalmat: a December IGN Pack tíz új autócsodával bővíti ki a Turn 10 szimulátorát. Trailert is tudunk mutatni.

43 | Forza 4 magyar premier: képes beszámoló

12 | Forza Motorsport 4: az utolsó trailer

Pénteken jelenik meg a Forza Motorsport 4, azaz eljött az ideje a legutolsó, a premiert megünneplő trailernek. Ez következik, a narráció már ismerős lehet a múlt heti élőszereplős videóból.
Tovább a játék adatlapjára / fórumába