Castlevania Lords of Shadow

Néha előfordul velem, hogy a játék mellyel játszani akarok, bekerül a gépbe... és pihen egy-két órát... Itt egy pillanatra álljunk meg...

Hozzátartozik a történethez, hogy - anno amikor még a ps 2-t nyúztam - döntés elé kerültem. Két játékot tartottam a kezemben a Media Marktban. Az egyik a God of War 2, a másik pedig a Shadow of the Colossus volt. Mivel a God of War első részével már játszottam és a történet valamint a karakterek is megfogtak a GoW 2 mellett döntöttem anno... Nem bánom, mert nagyon jó játék volt és minden pillanatát élveztem, a heroikus küzdelmektől kezdve, a fejtörőkön át, a tájak csodájával együtt.

Csakhogy. A Shadow of the Colossus egy "kolosszális" játék volt, melyből kimaradtam és mélységesen sajnálom, hogy nem tudhatom magaménak a vizuális élmény mellett azt a csodát, amit Hideo Kojima abban a játékban (is) elkövetett. Mindezt a Youtube-on látott videókból és baráti beszámolók (mit beszámolók; érzelemhullámok) alapján tudom csupán.

Szóval, sajnálom, hogy nem játszhattam a SotC-al.

De!

Azt hiszem megkaptam a kárpótlást. És ez a játék nem más, mint a Castlevania!

Most elmondom, hogyan élem meg ezt a csodát.

Tényleg a lemez gépbehelyezésétől kezdenék, és már csak néhány sor az amit nem magáról a gammáról írok.(Csaltam ugyan, mert a Castlevania esetében már volt tapasztalatom és nagyjából tudtam mire számíthatok, mert láttam a barimnál :D )

Csütörtökön megkaptam a game-t. Hazaérve picit agyaltam, hogy mikor és milyen állapotban kezdjem el, de nem bírtam magammal.

Néha előfordul velem egyébként, hogy nem kezdek el egy-egy játékot (pl: Dead Space), csak beteszem és ha el is indítom; várakozom. Picit a félelem, picit a várakozás és picit az aggodalom érzése az, amit ilyenkor érzek. Olyan ez, mint amikor tudod, hogy valami meg fog történni veled, de próbálod a végtelenségig húzni azt, hogy valóban megtörténjen. Még egy cigarettát is bele próbáltam tuszkolni az időbe, de mivel elindítottam a játékot, beindult a bevezető-videó.

A szemem itt indult el először. Ugye otthon teljesen más, mint valahol belelesni egy picit valamibe.

Nem lett a cigarettából semmi sem. Nekikezdtem. A Demo-ból ismert fejezettel kezdődött el a történet. Csodálatos világot láthattam, amit valahogy mindig is a dark fantasy világokhoz képzel el az ember fia.

Hirtelen nem is érdekelt már semmi sem, csak azt akartam; szippantson be ez a világ, a része lehessek és Gabriel kalandjait átélhessem a televízióm képernyőén keresztül (legalább)! Az esős időben hősöm csillogó haja és ruhája meg-meg villant a villámcsapások fényében. Mesebeli lényekkel küzdöttem, majd segítségemre is siettek néhányan. Elmerültem, átadtam magam, benne éltem a játékban. Nagybetűsen élveztem, azt amit kaptam. És ez csak fokozódott.

Az első főellenfél, mellyel találkoztam egy Titán volt... jégből... hatalmas volt és az átvezető videók egyébként sem kevés látnivalója után azt hittem magam is jéggé válok; vagy Titánná.

És itt éreztem azt, amit Kojima adott nekem. Mert ott a jégmezőn a kolosszus árnyékában éreztem magam. Ott voltam. Talán egy kicsit fáztam is. És igen; hős akartam lenni! Aki ezt a robosztus; hatalmas lényt legyőzi. Megtalálni a gyenge pontját és a befagyott tó jegébe döngölni. Mert ott; akkor a fotelemben úgy éreztem meg kell tennem. A látvány lenyűgözött. Soha ehhez foghatót nem tapasztaltam; láttam még. A jégtitánnal folytatott küzdelem összetett volt és minden pillanata egy csoda. A folyamatos havazás, a képernyőre ragadó egy-egy hópihe csak fokozta azt az érzetet, hogy jelen vagyok a küzdelemben. Heroikus küzdelem volt és nem csalatkoztam. Sem önmagamban, sem a főhősben; sem - a számomra eddig csak a MGS sorozatból ismert - Hideo Kojima-ban. Olyan csodát láttam, amit nagyon ritkán látok. Visszavágyok abba a világba. Folytattam is Gabriel kalandjait.

Igazából nem tudom leírni azt amit eddig tapasztaltam. Nem is lehet ezeket a vizuális élményeket szavakba önteni. A tájak, melyeket láttam, soha nem feledem el.

Azóta már a történetet továbbfolytattam és nehezen állom, hogy ne írjak arról, mit is tapasztaltam. Úgy gondolom, az első lemez lejátszása után folytatom a bejegyzés és a csodát, amit a Castlevania: Lords of Shadow adott nekem!

Köszönöm Hideo Kojima!!!