playmore2007.07.25. 18:56

Várólistán

Talán sokan látták az E3 alatt kiadott és mondhatjuk úgy, hogy már szinte hagyománnyá vált Xbox 360 Montage és Xbox LIVE Arcade Montage című kisfilmeket. Ebben a Microsoft kellemes zenére összevágja a közeljövőben megjelenő "musthave" 360 címeket. Ezekből szemezgetek most. Az idei év témája zenei témája a bohóckodás volt.

360 Montage:

Elöljáróan annyit, hogy brutális lesz az őszi-téli felhozatal. Lehetett már olvasni előre, beszélgettem is róla sok LIVEos ismerősömmel,de igazából efelett nem igazán tudtam még napirendre térni: egyszerűen lehetetlen az ezév végi 360-as játékok akárcsak felét is fizikailag kijátszani! Nagyon sok játék jön nagyon sok exkluzív. Nem tudom mi lesz 2008ban, de aki most akar játszani az egyértelműen a 360-nal jár a legjobban.

Említésre méltó címek:

  • PGR4 (autósport szerelmeseknek kötelező, a grafika még szebb),

  • Call of Duty 4 (egyszerűen hihetetlen ez a játék, én voltam az első aki azt mondtam még annó, hogy a COD maradjon a kpatafánál, Modern Warfare majd egy szar lesz. Most pedig csak ámulok és bámulok. Sikerült megtartani az eszeveszett pörögős és hatalmas csatákat. Gratulálok.),

  • Stranglehold (nincs mit mondani, Max Payne klón lesz, jó lesz),

  • Guitar Hero III (az über sikeres gitáros játék, erre a harmadikra már lehet, hogy én is benevezek, a wireless gitár és a Rock Legends alcím miatt, az sok 80'-as évekbelit jelent 8),

  • Lost Odyssey (még mindig letaglóz a játék grafikája, nem kenyerem a JRPG, de ez valami nagyon igényesnek ígérkezik!);

  • Mass Effect (minden ami a KotORba nem kerülhetett bele az ebben benne van, nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon várom!!),

  • Ace Combat 6 (lenyűgöző grafika, én nem vagyok nagy repülős fan, de AC rajongóknak és olyanoknak akik repülni szeretnének: tökéletes),

  • Assassins Creed (kötelező, ez helyzet pajtikáim, itt valami nagyon durva dolog készül az UbiSoftnál. Valami nagyon durva),

  • Splinter Cell Conviction (ahogy jóbarátom METHOS fogalmazta meg: ez az új rész nem Splinter Cell inkább Adventures of Sam Fisher.... meglátjuk),

  • Eternal Sonata (szép és még loli is van benne, ahogy hallom a Gamer365 stábját nem nyűgözte le, de ettől még lehet h ránézek.... bár JRPG....),

  • Bioshock (a Nagyágyú. A hangulat szétcsap mindent),

  • Tony Hawks Proving Ground (végre egy újnak ígérkező TH. majd kiderül mit tud),

  • Crash of the Titans (van egy különálló trailere, halálinak tűnik, végre egy jónak ígérkező patformer),

  • Orange Box (elvileg a HL2 és minden kiegészítője, de mostanában csak az Episode 2-őt mutatják... mi lesz itt?)

  • Rock Band (az MTV egy konkurenst kíván állítani a GH-nak, kérdés sikerül-e, mindenesetre abszolút partyjáték, itt már az egész banda a kezünkben van),

  • NARUTO: Rise of a Ninja (a sorozatot nem ismerem, de a város iszonyat jól néz ki!).

És ami nem volt még: HALO3

Bár magában a trailerben nem szerepel, azonban még is érdemes megemlíteni hiszen az őszi szezon legnagyobb slágeréről van szó: mindent ütni fog. Ennyi.

Arcade Montage:

Elöljáróban annyit mondanék a montázs alapján, hogy az idei felhozatal a leggyengébb. Persze tudom-tudom ez nem a végleges és különben is sok játék biztos nem szerepel rajta (pl a Prince of Persia Classic is titokban volt szinte az utolsó pillanatig), viszont nagyon agresszívan eltolódott a logikai játékok irányába az arcade kínálat. Üdítő lesz a 2 új sportjáték (Sensible Soccer, Track & Field), de kevés. Ugyanígy kevésnek tartom az akciójáték felhozatalt (és ez fáj inkább), ami lesz is, az is valami 3Ds dolog, mely az első képekből nem volt igazán meggyőző (War World pl). Mindenestre én reménykedek, hogy azért nem csak ezek lesznek a közeljövőben.

Javaslat a Microsoft Arcade részlegének: minden héten adjanak ki két játékot: egy classic arcade cuccot és egy új fejlesztést. Szerintem úgy mindenki megtalálná a számítását.

Említésre méltó címek:

  • Hexic 2 (úgy is mondhatnám kötelező olvasmány, mivel minden LIVE usernek megvan ez a játék, szerintem nagyon kelendő lesz bár 400 pontért lenne reális az ára szvsz),

  • Sonic és a Golden Axe már kijött ugye (no comment),

  • Every Extra Extended Extreme (ha jól tudom ez valami nagyon híres dolog, bár szerintem inkább csak HCgamereknek),

  • Feeding Frenzy 2 (az első rész szerintem baromi jó volt, ez sem lesz másként, egyetlen gond, hogy szerintem nem ér meg 800 pontot a mai arcade felhozatal mellett, bár szerintem az első sem ért meg annyit),

  • Spyglass Board Games (sakk, dáma stb kamerával, szerintem nagy ötlet és komoly hiányt pótol a rengeteg arcad kártyajáték mellett),

  • Super Puzzle Fighter II Turbo HD Remix (nincs miről beszélni hacsak nem arról, hogy milyen hosszú a neve, a kis cicalány nagyon kawaii miközben Chun-Li rugdossa),

  • Switchball (a grafika nagyon tetszik),

  • Puzzle Quest (ez meg a híres PSP vagy DS játék átirata állítólag iszonyat szórakoztató).

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==