[59] drag (offline)

Alapos - Higgadt - Szerénytelen

Ő egy 30 éves fiú és itt lakik: Budapest / Budapest

4578 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 231173 kreditet gyűjtött

2010 június
10:34 Háromszor egy méter - avagy a nap, amikor a sportot szerető emberek csalódva álltak fel a tévé elől
Csak a tények, személyes kommentár nélkül.
Az első eset: Formula-1, Európai Nagydíj

Mark Webber óriási balesetét követően a 9. körben pályára hajtott a biztonsági autó, amire a mezőny nagy része pillanatok alatt reagált, és gyorsan túl is esett a kötelező kerékcserén, az élmezőny négy tagja - Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Felipe Massa - azonban még egy kört kintmarad a pályán. Vettel még azelőtt át tudott hajtani a célegyenesen, hogy a safety car kihajtott volna a boxutcából, a mögötte jövőő hármas azonban már a biztonsági autó mögött találta magát: a trió élén Hamilton érkezett, aki néhány másodpercig elgondolkozott azon, hogy szabad-e előznie, ám végül megtette ezt - a probléma az volt, hogy picivel az ezt tiltó vonal után tette már ezt meg. A verseny újraindítását követően Hamiltont boxutca-áthajtásos büntetéssel sújtották, ami a pályán kiautózott előnye miatt a verseny végeredménye szempontjából semmit sem befolyásolt. Alonso, aki Hamilton mögül szemlélte az incidenst unfairnek nevezte az esetet - nem véletlenül, hiszen ha brit versenyző nem szabálytalankodik, akkor a Ferraris pilótához hasonlóan ő is visszaesett volna a mezőny második felébe. A végeredmény: Hamilton legfeljebb tizenöt másodpercet (és nulla pozíciót) veszített a büntetésével, miközben maga a szabálytalanság ennek a többszörösét hozta neki, és végül második helyen ért célba, megerősítve első helyét a világbajnoki pontversenyben.

A második eset: Labdarúgó-Világbajnokság, Németország - Anglia

A vébé egyik legjobban várt nyolcaddöntőjén a németek a 32. percben Miroslav Klose és Lukas Podolski találataival már két góllal vezettek az angolok ellen, a Háromoroszlánosok azonban még az első félidőben egyenlíthettek volna: előbb Matthew Upson szépített, majd Frank Lampard lövése pattant a kapufáról a gólvonal mögé, amit lényegében mindenki látott, és egyből tudomásul is vett... kivéve a játékvezetőt, és az azon a térfélen dolgozó asszisztensét. A játékszer közel egy méterrel a gólvonal mögött pattant le. A vonalbíró meglehetősen távol állt az alapvonaltól, így nem láthatta tökéletesen az esetet, egy méter azonban már meglehetősen nagy távolság. Aki pedig tapasztalt meccsnéző - egy partjelző esetében ez talán nem naív feltételezés -, az már pusztán fizikai úton is bizonyítani tudja a gól szabályosságát: ha a labda a felső lécről csapódik le, és utána kifelé pattan a kapuból, az azt jelenti, hogy a gólvonal mögött kellett földet érnie. Itt ráadásul még csak nem is ez történt, hiszen a labda ezt követően másodszorra is rápattant a kapufára, vagyis olyannyira belülről kellett visszafelé pattannia a játékszernek, hogy még csak a lehetősége sem merül fel annak, hogy a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon. Az egyenlítés tehát nem történt meg, így Anglia kénytelen volt továbbra is kitámadni. A fő veszélyt ilyenkor a kontrák jelentik: a németek tökéletesen végig is vezettek ezekből kettőt, így végül 4:1-es végeredménnyel jutottak tovább a legjobb nyolc közé.

A harmadik eset: Labdarúgó-Világbajnokság, Argentína - Mexikó

Argentína és Mexikó nemzeti tizenegye kiegyenlített, és néha látványos játékot mutatva feszült egymásnak a tegnap esti nyolcaddöntőn - egészen a 26. percig, ekkor ugyanis Carlos Tevez megszerezte a vezetést a dél-amerikaiaknak. Hamar kiderült, hogy érvénytelen góllal: a Manchester City játékosa jó egy méteres lesen kapta a labdát - a vébé eddigi legnagyobb bírói tévedését láthattuk. A mexikóiak természetesen rögtön reklamálni kezdtek az asszisztensnél, amit csak tetézett az, hogy a stadionban - egyébként a szabályokkal ellentétben - azóta a visszajátszás is igazolta a tévedést, ám miután a hivatalos álláspont szerint a játékvezető videós bizonyíték alapján nem változtathatja meg a döntését, ezért a találat érvényes maradt. A tévedés érthetetlen: a gól előtt a kapus a tizenhatos vonalához közel volt, ami azt jelenti, hogy a partjelzőnek két, azaz kettő darab játékost kellett Tevez előtt látnia ahhoz, hogy ne legyen szó leshelyzetről. A mexikóiak tehát gólhátrányba kerültek, a lélektani hátrány azonban sokszorosa volt ennek, amin láthatóan lassan tudták csak túltenni magukat a játékosok. Argentína végül 3:1-es végeredménnyel jutott a negyeddöntőbe.

Talán sorsszerű volt, hogy a második és a harmadik eset egy napon, egyaránt kiélezett szituációkban történt - ha a következmény a videobíró bevezetése lesz, akkor mindenképpen.
31 komment

[22] Keyoo
nov 19., péntek 21:43 #31
nos én egyetértek!
Xbox Live: Keyoo7
[56] Oldern
jún 29., kedd 20:00 #30
Ne már, tök egyértelmű hogy minden a hozzáálláson múlik, úgyhogy nem mondhatja senki, hogy egy-egy megadott/nem megadott gól után ugyanúgy történt volna minden.

Az angolok is, a mexikóiak is pontosan azért estek szét, mert az igazságtalanság után nem voltak fejben ott a mérkőzésen. Máshol járt az eszük, szó szerint. Persze lehet azt mondani, hogy end of story, csak nem lesz igaz. Egy emberekből álló csapat teljesítménye nem független attól, hogy milyen dolgok történnek körülöttük.
This Cannot Continue
[64] DarkVenom
jún 29., kedd 19:03 #29
Válasz stevefarcry (#28) üzenetére
Olasz szövetségi kapitány angol focihoz, mekkora baromság már...
Thrills, Chills, Kills!
jún 29., kedd 17:10 #28
Válasz Ryu (#27) üzenetére
Ennél jobban nem is érthetnék egyet a témában, erről van szó kérem.. (és ja, nagyon sajnálom, hogy nem adták meg a gólt az Angoloknak, mert akkor nem lehetne mivel magyarázkodni, hogy lefocizták őket a pályáról a Németek.. ) Capello meg............
[9] Ryu
jún 29., kedd 16:46 #27
Valóban mindkét hiba a VB-n elég kapitális volt. Ami nekem kicsit szúrja a szememet, hogy amióta a világ-világ, minden VB-n EB-n voltak bírói hibák, meg nem adott gólok, ez benne van a játékban. Aki ezt a sportot űzi annak ezzel tisztában kell lennie. Nincs videó bíró és kész. Valószínűleg jobb lenne, ha lenne, de elég sok szabályhoz hozzá kellene nyúlni és a foci nem amerikai sport vagy technikai sport ahol évente átírják a fél szabálykönyvet. Amúgy meg ha elég jó egy csapat le kell tudnia dolgozni egy egygólos hátrányt 60 perc alatt, és nem 2-3 másik gólt kapni.

Ebből is látszik, hogy a jobb csapatok jutottak tovább. Amúgy a német csapatnak szurkolva jobban örültem volna, ha nincs ez a meg nem adott gól, mert tudtam, hogy mindenki erre fog hivatkozni, és nem arra, hogy az angol védelem teljesen béna és a szövetségi kapitány alkalmatlan. Gerard-ot szélen játszatni Carrick-et a padon pihentetni, nulla fiatal játékost beválogatni. De ismétlem, kár, hogy egy ilyen vitatott meccsen estek ki. Jobb lett volna egy tiszta 4-2 .
[64] DarkVenom
jún 29., kedd 10:53 #26
Válasz stevefarcry (#25) üzenetére
Akkor te vagy a pro, nekem a 98-as.
Thrills, Chills, Kills!
jún 28., hétfő 23:30 #25
Válasz DarkVenom (#24) üzenetére
A 94-es.
[64] DarkVenom
jún 28., hétfő 22:46 #24
Válasz stevefarcry (#23) üzenetére
Melyik volt az első vb, amit néztél?
Thrills, Chills, Kills!
jún 28., hétfő 22:35 #23
Válasz Szemy666 (#21) üzenetére
ÁÁÁ...ne is mond, álom válogatott volt az. Ámulattal néztem őket gyerekként.
jún 28., hétfő 22:31 #22
Válasz DarkVenom (#20) üzenetére
Ebben egészen biztos vagyok.
[44] Szemy666
jún 28., hétfő 22:25 #21
Válasz stevefarcry (#19) üzenetére
Nekem is az volt a kedvenc Brazil válogatottam. Kevés olyan szélső védőket lehet találni, aki felért egy fénykorában focizó Roberto Carlos és Cafu-val, Rivaldo-ról nem is beszélve, abszolút kedvencem volt.
[64] DarkVenom
jún 28., hétfő 22:22 #20
Válasz stevefarcry (#19) üzenetére
Mindenesetre jó meccs lesz, az fix.
Thrills, Chills, Kills!
jún 28., hétfő 22:22 #19
Válasz DarkVenom (#18) üzenetére
Én már Bebeto, Romario,Leonardo-féle Brazil csapat óta mindig a Braziloknak szurkolok, de nekem is a Rivaldo, Ronaldo-féle csapat volt a kedvencem.(no meg Ronaldhinot szerettem még nagyon, akit sajnálok, hogy Dunga kihagyott, de ettől függetlenül sztem ez az egyik legerősebb Barzail csapat, az egyébként is nagyon erős felhozatallal rendelkező ország válogatottjai közül.) Messit pedig tényleg akkor tudnád értékelni, ha az utóbbi években nézted volna a Barca meccseit és a BL-t. A mosatni szereplése alapján elhiszem, hogy csodálkozva állsz, mert tényleg nem akar összejönni neki, de ha megy neki, akkor félelmetes.... Kérdés, hogy ez nem-e valami "leállás" , mert az Arsenal elleni parádés BL elődöntő óta igazából nagyon nem megy neki a játék. Hollandia pedig akkor volt nekem is leginkább kedves, amikor még Kluiverték játszottak, az votl Holalandia legjobb válogatottja. Ez a mosatni sem rossz, de kevés lesz a Brazilok ellen.
[64] DarkVenom
jún 28., hétfő 22:07 #18
Válasz stevefarcry (#17) üzenetére
Én a braziloknak utoljára akkor szurkoltam, amikor még játszott Rivaldo, Ronaldo...ez a csapat szépen játszik, de nekem full ismeretlen csapat, nem "nőtt úgy hozzám", mint a régi válogatott (igen: én nem nézek klubfocit, ezért lehet az is, hogy az agyonsztárolt argentin Messi felett nem is tudok napirendre térni), aminek '98 óta szurkoltam.
Hollandiához meg most van közöm, ugye, így nekem most ők a favorit csapat.
Thrills, Chills, Kills!
jún 28., hétfő 22:03 #17
Válasz DarkVenom (#16) üzenetére
Huhhh....Barzil oldalról nagyon csúnyán az van, de tény, hogy ehhez a Brazil meccshez képest igen, ehhez képest tényleg. (és ha már Brazilok: Én mindig is szerettem a Hollandokat és most is elég jók, de asszem eddig tartott a menetelésük, mert nem hogy bennük, de nem igazán láttam még egyik válogatottban sem azt, ami szükséges ahhoz, hogy a Brazilokat meg lehessen verni. Talán a Németek, vagy ha végre mutatnak valamit a Portugálok. De ne így legyen, mert én a Braziloknak szurkolok. )
[64] DarkVenom
jún 28., hétfő 21:45 #16
Válasz stevefarcry (#15) üzenetére
Nem vitték _magasan_ a meccset.
Az most van brazil oldalról.
Thrills, Chills, Kills!
jún 28., hétfő 21:22 #15
Válasz DarkVenom (#14) üzenetére
Most viccelsz, ugye? (sorry, de erről nincs mit vitázni, ha így láttad, akkor sztem nézz sűrűbben focit. )
[64] DarkVenom
jún 28., hétfő 20:16 #14
Válasz stevefarcry (#13) üzenetére
Argentína hol volt magasan jobb?
Mert a tegnapi meccsen nem...
Thrills, Chills, Kills!
jún 28., hétfő 19:06 #13
Biztos voltam benne, hogy lesz erről blog.

Nos, a véleményem az, hogy igen, hozzuk be a videóbírót, de bassza meg, ne vitassuk már el se a Németektől, se az Argentinektől, hogy másképp lett volna "HA"(ugye a sportban eleve nincs HA), mert nem lett volna másképp, ugyanis tegnap biza a két továbbjutó válogatott magasan jobb volt, mint a két kieső. Engem most már kissé zavar a túlzott felnagyítása ennek..... (félre ne értsétek, hozzák be azt a kurva videóbírót) Nekem az a bajom, hogy a megérdemelt sikerben nem fürödhet a két kiválóan játszó válogatott, hanem ahelyett már meg is kérdőjelezik őket. Ok, nem adták meg a gólt az angoloknak, akkor miért nem rúgtak még egyet? Miért keltet hagyni, hogy a németek rúgjanak még kettő? Ezek PROFI focisták a premier leagueből, akik már estek át nem megadott gólon, az nem magyarázat, hogy kész... "összeestek"....Ugyan már...... Meg nem adott gólok eddig is voltak, nem értem, miért kerítenek ekkora feneket most az egésznek? Ha az angol válogatott van annyira jó, mint kéne lennie, akkor NEM kap ki 4-1-re, megadott gól ide vagy oda....

Ugyanez áll az Argertinokra is, abszolút megérdemelten jutottak tovább. A 4 csapatból a két jobbik jutott tovább és ez a lényeg. Szerintem abszolút nem volt ez a sportot kedvelő emberek rossz napja, mert láttam két nagyon szép focit játszó, nagyon erős válogatottat.

Még egyszer, nem arról van szó, hogy nem jogosak a vádak, de ilyenek eddig is voltak.(hány gólt nem adtak meg egy szezon alatt, amit lesre fújtak és nem volt les? Rengeteget....) Nem ezen múlott a csapatok kiesése. Mindkét esetben a jobb csapat jutott tovább. Tudom, hogy most rengetegen nem értetek velem együtt, én akkor is tartom ezt. Hozzák be a videóbírót, de a két eset nem volt befolyásoló tényező, lehet jobból-balról magyarázni..... Ezek profi játékosok, akik már jó párszor átéltek ilyet, ha lettek volna olyan jók, mit a másik csapat, akkor egyenlítenek, esetleg nem kapnak ki ekkora különbséggel. Gratulálok a Németeknek és Argentínának, Maradonának egyaránt!
[49] Dude
jún 28., hétfő 16:40 #12
Válasz CHASE (#10) üzenetére
Hát ez az! Épp ezt mondom. Vagy mire akarsz kilyukadni?
Gamer for Life (X Live,Nintendo ID, boardgamegeek: DudeHUN, PSN: DudeHUN2364) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
[49] Dude
jún 28., hétfő 16:33 #11
Válasz CHASE (#9) üzenetére
Nagyon jól tudta ( főleg fél idő után), mindegyik csapat mi volt kint a pályán.
Gamer for Life (X Live,Nintendo ID, boardgamegeek: DudeHUN, PSN: DudeHUN2364) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
[34] CHASE
jún 28., hétfő 16:02 #10
Válasz Dude (#5) üzenetére
az adidas streetballon bemondod
[34] CHASE
jún 28., hétfő 16:01 #9
Válasz DarkVenom (#4) üzenetére
egy csatár nem mindig tudja hogy lesen van épp
másrészt nem az ő dolga, hogy ezzel foglalkozzon
[44] Szemy666
jún 28., hétfő 15:17 #8
Válasz DarkVenom (#4) üzenetére
Egyetértek veled.
[367] Danee
jún 28., hétfő 14:36 #7
Az argentin csapat egy pöcs. Ez is mekkora szánalom már... KATT!
jún 28., hétfő 14:30 #6
Újabb löket a videóbíró bevezetése mellett.
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
[49] Dude
jún 28., hétfő 14:20 #5
Válasz DarkVenom (#4) üzenetére
Kb. ezt akartam írni.
Tökéletesen igazad van. A legcsúnyább a sportolók bár tudják, hogy nem jogos amit megítéltek a javukra mégsem tesznek ellene semmit. Bazzeg az ember egy útolsó kis adidas streetballon becsületesen játszik és ő maga szól, ha szabálytalannak vagy nem jogosnak érzi ami történt. Mégha ő maga is csinálta. Ez magában a sport szellemiségében tesz kárt.
Gamer for Life (X Live,Nintendo ID, boardgamegeek: DudeHUN, PSN: DudeHUN2364) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
[64] DarkVenom
jún 28., hétfő 14:08 #4
Nagyon nem mindegy, hogy 2-2-vel vár valaki egy félidőt, esetleg 0-0-val. Mexikó végig kiegyensúlyozottan játszott, aztán bekapták ezt a demoralizáló kamugólt, Maradona meg örült, mert ő is a futballtörténelem legnagyobb csalója. Naiv lelkemben maga az argetin jelezte volna, hogy lesről fejeltem, bocsi. Ilyen hibákat meg élvonal vb-jének nyolcaddöntőjében el nem tudtam volna képzelni, Nb-3-ban talán.
Thrills, Chills, Kills!
[34] CHASE
jún 28., hétfő 14:05 #3
Én úgy vagyok vele, hogy jogosnak tartom az aggályokat. Már rég be kellett volna vezetni a videóbírót, gólbíró, kamerák, visszajátszás, bármilyen formában.
Viszont ha ezek a szabályok, és ezekkel a szabályokkal kezdünk el játszani, utána nem jó dolog arra hivatkozni, hogy ezért kaptunk ki.
Konkrétan sztem az angolok és Mexikó sem azért esett ki, mert hátrányosan érintette őket egy bírói tévedés, hanem mert lefocizták őket.
[54] rehynn4
jún 28., hétfő 14:03 #2
Nem is volt bent az az angol lövés! KATT!
"az érzelmi viharokba kavaró románc opciók eddig félrekacsintó kamerapozíciói" -Walther von der Vogelweide
[62] casper007
jún 28., hétfő 13:57 #1
Sajnálom a tegnapiakat, mivel az a két csapat esett ki, akikért szorítottam a németek és az argentinok ellen. Nem kérdés, hogy utóbbi két csapat jobb volt, azonban sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha nem szerencsétlenkedik a két érintett. Ilyen banális hiba után AZONNAL meneszteni kell őket.
And they're all made out of ticky tacky And they all look just the same.
drag
Found.
Ezeken a platformokon játszom
Xbox 360
Playstation2
Playstation3
GameCube
Wii
Nintendo DS
Kedvenc játék-műfajaim
Akció, Akció/Kaland, Zene, Verseny
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Játék otthon, Játék mindenhol, Kártyajáték, Játék interneten, Játék zsebkonzolon, DVD, Zene (hallgatom), Írás, Mozi , Barátok, Foci
Barátok, ismerősök
elvis
(offline)
liquid
(offline)
antaru
(offline)
Stinger
(offline)
Ghz
(offline)
lovas
(offline)
bastard
(offline)
Warhawk
(offline)
Oldern
(offline)
hzx
(offline)
Roxas
(offline)
Necc
(offline)
GYUFo
(offline)
logen
(offline)
dreampage
(offline)
norbysx
(offline)
dracoo
(offline)
Depi
(offline)
GeneraL_XTX
(offline)
Ryu
(offline)
Kenny
(offline)
oxigen
(offline)
DarkVenom
(offline)
benj
(offline)
Attila6
(offline)
Lothar
(offline)
casper007
(offline)
Animejetix
(offline)
mcmacko
(offline)
arsenal
(offline)
***Drago***
(offline)
Reiker
(offline)
Gyurk
(offline)
Evilluki
(offline)
lorantHUN
(offline)
abluxirum
(offline)
Blackcolt
(offline)
alexmagnum
(offline)
CJ
(offline)
kalmarlaszlo
(offline)
Mollaka
(offline)
Ryudo
(offline)
CaptainPrice
(offline)
Szemy666
(offline)
Xbox360Gamer
(offline)
rehynn4
(offline)
Psycho
(offline)
wesker
(offline)
ragi
(offline)
ne5h
(offline)
markidlive HUN
(offline)
PlayNorbi
(offline)
dani0113
(offline)
Sunfi3lds
(offline)
Ocelot365
(offline)
Stiletto
(offline)
ujitso
(offline)
Keyoo
(offline)
MilanZila
(offline)
Mcking360
(offline)
Tomeggyilkos
(offline)
Spy_Clown
(offline)
migren
(offline)
csirkecske
(offline)
tyesz66
(offline)
Johnny1987
(offline)
XBOX Live