[37] carville (offline)

Segít?kész - Vidám - Hisztis

Ő egy 31 éves fiú és itt lakik: Veszprém / Balatonalmádi

5196 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 103594 kreditet gyűjtött

2010 June
17:44 Caesary (ismertető)

Még sok sok évvel ezelőtt, amikor a betárcsázós internettel 56 kbit/s sebességgel repesztettem a világhálón, álmodtam egy játékot. Internetes stratégia volt másokkal karöltve vagy épp hadakozva, böngészőből játszva. Kellően tetszetős, színes 2D-s grafikával, ahol nézhettem a szorgoskodó ókori városállamomat, vagy több ezer főből álló seregemet csatában harcolni, mindezt pedig teljesen ingyen.
Meglepő hogy alig néhány évvel később már az ISDN korszakban rátaláltam egy ilyen magyar nyelvű netes stratégiára, leszámítva hogy fantasy volt, valamint hogy nem volt grafikája, mégis lelkesen vetettem bele magamat, hogy alig néhány nappal később, amikor a kezdők védettségének megszűnésével soha nem hallott emberek gigászi serege unalmukban alázták porrá kicsiny országomat, jól el is vegyék a kedvemet az egésztől.

Azóta az évek jöttek-mentek, megismertem néhány hasonló játékot, és felületesen láttam a műfaj fejlődését, de egyikben se tudtam 2 napnál tovább megmaradni, egyszerűen nem találtam meg azt amit kerestem. Kedvenc flash játék portálomon azonban néhány napja jelent meg a koreai fejlesztésű Caesary, és alig 4 nap alatt kimondhatom: Ez az a játék amire egész eddig vártam.
Ahogy a név is utal rá, a játék az ókori Római Birodalom fénykorában játszódik (vééégre!), mi pedig eme hatalmas birodalom egyik városának menedzselését fogjuk átvállalni. Ahogy belépünk, rögtön szemügyre is vehetjük aprócska, 2D-s, animált városunkat (Még egy pipa), valamint azt is hogy sok dolgunk lesz, mert vas/kő bányán, fatelepen, farmon és egy főépületen kívül csak egy kósza felhőfoszlány található benne. A kezdeti eligazodásban azonban nagyszerű segítségünk lesz az igen felhasználó barát tutorial, ami lépésről lépésre, de kellően tömören bemutatja a fontosabb lehetőségeinket, az építkezést és az épületek funkcióit, a nyersanyag termelés bővítését valamint a hősök funkcióját és a független területek elleni katonai portyázásokat.
A kezdők segítsége azonban itt még nem tűnik el: Számos "quest" áll rendelkezésünk, hogy az abból szerzett jutalmakból egy kis előnyhöz jussunk első városunk fejlesztésekor, és ezzel egy időben fokozatosan bemutatja a játék azon lehetőségeit, amiket a tutorialban kénytelenek voltak kihagyni.

Amikor már kellően felfejlesztettük városunkat, és meg van a szükséges 2000 Presztízsünk (ami a fejlettségünk mutatószáma), egy rangot léphetünk előre a római nemesek között (összesen 10 van), amivel pedig arra nyílik lehetőségünk hogy immár 2 várost is vezessünk. Aki pedig kiszámolta az innentől sejtheti, hogy ez azt jelenti, legvégén akár 10 város felett is egyszerre bábáskodhatunk, ami már valóban komoly gazdasági- és haderőt jelent. Védettségünk alatt csak a békésebb módon, az új város alapításával szerezhetünk újabb várost, amit aztán megint nulláról, ezúttal quest jutalmak nélkül kell felépítenünk, védettségünk lejárta után azonban akár erővel is elvehetjük másoktól az addig fejlesztgetett városukat, ha arra tartja hódító kedvünk.

katt a képre a nagyobb méretért

És mihez kezdjünk ha védettségünknek vége, kellő védelem nélkül pedig szabad prédának érezzük magunkat? Esetleg pont egy nagyon erős és agresszív játékos került a szomszédunkba? A Caesary nagy előnye, hogy számos módon bebiztosíthatjuk magunkat: Legtörvényszerűbb csatlakozni egy ligába, és ekkor általában már az is visszatartó erő lehet, hogy senki se akar több száz játékost foglalkoztató háborúba keveredni. Ezenkívül viszont arra is lehetőségünk van hogy bárkitől (akár liga tagokon kívül is) katonákat kérjünk saját városunkba, akik aztán nálunk állomásozva minket védenek, ellátni azonban az anyavárosnak kell őket, megszabadítva minket ettől a tehertől is. Értelemszerűen ez liga tagok közt működik igazán, de akkor se kell kétségbe esnünk ha a másik félnek nincsenek segítőkész hajlamai: Büszkeségünket félretéve bármelyik játékos hűbéresének fogad minket, akinek aztán termelésünk 20%-át adó formájában befizetjük, neki pedig kötelessége lesz cserébe megfelelő számú katonát állomásoztatni nálunk. Legnagyobb kétségbeesésünkben pedig használhatjuk a portyázások során szerezhető "mover" nevű kártyát, ami egy általunk kiválasztott provinciában véletlenszerűen újra elhelyezi városunkat, megszabadulva a kellemetlen szomszédoktól. Röviden: Ebben a játékban nincs sok okunk attól tartani, hogy a túlerős játékosok játszhatatlanul ellehetetlenítenek minket. (Újabb pipa)

katt a képre a nagyobb méretért

A játék regisztráció után (Kongregate-en keresztül nincs erre szükség, az ottani accounthoz automatikusan hozzárendel) teljesen ingyenesen játszható, ahogy viszont mondani szokás: Semmi sincs ingyen, csak van, aminek nem kérik el az árát. Emiatt a bevételek érdekében a helyi forgalmazó a nyugaton is egyre népszerűbb mikrotranzakciós modellt alkalmazza (megegyezően az eredeti koreai kiadással), abból a sokak szerint problémásabb, igazi előnyöket biztosító változatból: nyersanyag termelés bónusz, vallás csere (mindegyik isten más bónuszt ad, és egy hibás döntést csak így javíthatunk ki), több építész foglalkoztatása (egyszerre 3 épület építése párhuzamosan a hagyományos 1 helyett), stb. Jó hír azonban hogy az olcsóbb tárgyakat véletlenszerűen megszerezhetjük portyázással is, a drágábbakra pedig bármelyik nap szerencsénk lehet: Mindennap kapunk egy áldozati kecskét, amit felhasználva szerencsekerék módjára nyerhetünk valamit, az apró jutalmaktól kezdve a több száz aranyat érőkig (1 USA dollár megközelítőleg 10 arany). És van egy jó hírem: Aki bele akar rokkanni a kiadásokba, lehet hogy egy nap alatt maximumra fejlődik, de egyrészt ez egyáltalán nem jellemző, másrészt együttes erővel nem sokra megy az egyeduralmával, harmadrészt ingyenesen is elérhetünk bármit, amit a fizetősök.
Jelenleg 4 szerver is üzemel, amelyből a számozottan a harmadik alig 5 napja indult, a negyedik pedig tegnap, így aki most csatlakozik valamelyikhez (én a hármason tanyázok Carville néven), még csak lemaradva se érezheti magát.
Kipróbálni (Kongregate-en keresztül) itt lehet: Caesary játék
4 komment

Jun 16., Wednesday 10:54 #4
Válasz Necroman Mk2 (#3) üzenetére
Azaz csak nyomnám, mivel most pont karbantartás folyik.
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
Jun 16., Wednesday 10:53 #3
Én a Lord of Ultimával nyomom (még most munkaidőben is ) és ott az abszolút védettség mellett van realtív védettség s, ami a kastélyhoz van kötve: csak a kastéllyal rendelkező városokat lehet támadni és ostromolni, ellenben te is csak ezzel tudsz hadakozni. A kastéllyal nem rendelkezőket max. fosztogatni és kikémlelni lehet.
Szóval nekem elég a fenti is, a Ceasary-ból nem kérek. Ellenben ez a napi áldozati kecske bónusz jól hangzik
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
[37] carville
Jun 08., Tuesday 20:30 #2
Azt még elfelejtettem mondani: Kongregate-nek van saját ligája a harmadik szerveren, ahova bárkit szívesen fogadnak, és olyan nagyok (vagyunk) már, hogy 2 ligát teletömtek, így a további jelentkezők csak a tervezett harmadikba fognak beférni. De megéri mert itt biztos védve van az ember.
Magyar játékosokról viszont nem nagyon tudok. Egyik véletlenül magyarul beszélt world chaten, lehet a ligája magyar, felvettem buddynak úgy hogy aki magyar klánért érdeklődik megadhatom az elérhetőségét.
Nincs rövid játék, csak könnyű Achievement! A Pepsi lájkol, a Coca-Cola a követőm, és a Burger King a barátom. Emlékeztek azokra a régi szép időkre, amikor csupán vásárlók voltunk?
[56] Oldern
Jun 08., Tuesday 20:26 #1
Hoppá, erre érdemes lesz ránézni.
This Cannot Continue
carville
Nincs rövid játék, csak könnyű Achievement! A Pepsi lájkol, a Coca-Cola a követőm, és a Burger King a barátom. Emlékeztek azokra a régi szép időkre, amikor csupán vásárlók voltunk?
Ezeken a platformokon játszom
Xbox
Xbox 360
GameCube
Wii
Playstation Portable
PC
Kedvenc játék-műfajaim
Akció, Akció/Kaland, Kaland, FPS, Online RPG, Szerepjáték, Stratégia
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Játék otthon, Játék interneten, DVD, Magazinok, újságok, Zene (hallgatom), Könyvek, Írás, Anime, Billiárd, Letöltés, Ping-pong, Görnyedt ülés
Barátok, ismerősök
elvis
(offline)
Ghz
(offline)
playmore
(offline)
GXbox
(offline)
Tommy_Angelo
(offline)
Rolne
(offline)
stimpy.
(offline)
Adam777
(offline)
Sagem
(offline)
Fatman
(offline)
Matos
(offline)
Griev
(offline)
bosznai5
(offline)
sepsta75
(offline)
annie007
(offline)
Invi
(offline)
deku82
(offline)
XBOX Live