[11] Deep (offline)

Jópofa - Barátságos

Ő egy 37 éves fiú és itt lakik: Budapest / Budapest

4727 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 15797 kreditet gyűjtött

2010 február
14:56 Konzolos relikvia gyűjteményem képekben
Megérett a helyzet arra, hogy kisebb gyűjteményemet megosszam veletek, remélem tetszik majd mindenkinek!
Hmm, mivel is kezdjem, talán a legféltettebb kincsemmel, amit már ismerhettek páran, igen a Killer Instinct játéktermi gépről van szó:)





Ide tartozik még a SNES kiadás(az N64-es is úton van már hozzám) és 2 képregény, többi rész beszerzés alatt:


Aztán itt van ez a minek is nevezzem, home made gamerchair:) egy haverral készítettük, ebben szoktam játszani:





Békésen megfér egymás mellett a Box és a Ps3:)



Következzék maga a gyűjtemény, vegyessaláta stílusban. Van itt minden kérem szépen, 81-es japán Pac-Man fluroszcens kijelzővel, Sega, Nintendo, Atari, handheld és asztali konzol, ami csak szem-szájnak ingere:)



Szoftverek terén annyira nem állok jól, de azért akad egy csokorra való cartridge a békeidőkből:)



A Sega front kissé vérszegényebb, Nintendo párti voltam anno, ezért most is elsősorban a régi kedvenceket szerzem be:)



A Resident Evil széria is nagy kedvencem, ebben a kategóriában ők találhatók a szekrényemben:





Mortal Kombat relikviám nincs sok, bár az első két rész, talán még a 3. is, nagy kedvenceim voltak. Van egy Sector action figure és egy eredeti Mortal Kombat játéktermi panel:






Persze majdnem minden gépemnek megvan a doboza is:



Azután van itt néhány pécés játék is.



Az örök kedvencem, a Blade of Darkness és gyűjteményem egyik éke, egy bondatlan Ultimate Quake kiadás:



Filmes témában az egyik legnagyobb favoritom a Vissza a jövőbe trilógia, ehhez kapcsolódó szépségeim a 3 filmben látható DeLorean-ek:



Valamint a film egy csinos, 4 DVD-s Special Edition kiadása:







Azt hiszem így hirtelen ez minden, persze a gyűjteménynek még bőven van hová bővülnie, ahogy pénzem engedi, igyekszem minél több ritka és kevésbé ritka taggal gyarapítani. Köszönöm, hogy elolvastad és ha érdekelnek a képek eredeti méretben, akkor http://konzol.deep.fotoalbum.hu/
56 komment

Összesen: 56 [1-50]
1 | 2
[3] Coca82.
okt 24., szerda 2:39 #56
Nagyon jó ...
[11] Deep
okt 14., vasárnap 8:19 #55
Válasz Coca82 (#54) üzenetére
Got it:
KATT!

Mame kabinet-et még nem csináltam, de sorra fog kerülni. Pécé elég akár egy PIII-as is, nem kell erőgép. De majd beleásom magam.
[4] Coca82
okt 14., vasárnap 7:00 #54
amúgy oltári egy gyűjtemény már csak egy Mortal Kombat 9 arcade stick hiányzik ps3-hoz vagy xbox360-hoz ,ha nagy mortal-os vagy és szereted a legújabb kiadást ...
Xbox Live GT: Tomy82No1
[4] Coca82
okt 14., vasárnap 6:54 #53
Mame 32 kabinet csinálásában jártas vagy ? Mortal Kombat 1,2,3 Killer instict 1,2 rá azt kész képernyő legyen 4.3-as lcd PC az nemtudom milyen szükséges hozzá elég olcsó is ilyett tudnál készíteni vagyishogy értesz hozzá?
Xbox Live GT: Tomy82No1
[11] Deep
máj 22., vasárnap 15:39 #52
Azóta már változott a gyűjtemény, a handheldek nagy része ment, érkezett viszont Mortal Kombat 2 és Killer Instinct 2 játéktermi gépek, illetve még 3 flipper is. Ezekről majd csinálok új bejegyzést.
[16] barnoca
máj 22., vasárnap 15:35 #51
Nem semmi.
http://www.youtube.com/user/barnoca26
[7] koola
márc 27., vasárnap 18:35 #50
Nagyon állat gyűjtemény Külön tetszik, hogy gc-hez sokmindened van
[1] bricsi
márc 09., szerda 13:03 #49
Gratulálok a gyűjteményedhez!
[9] Trez
nov 19., péntek 16:30 #48
Látom te áldozol erre nem keveset SNES nekem is otthon porosodik a szekrényben,SM.World,és Turn and Burn kazettával.
[11] Deep
júl 08., csütörtök 22:53 #47
Válasz cody (#46) üzenetére
A flippert elhozták nekem, a Killert én fuvaroztam egy kis dobozos Seat Inca-val. A Cruis n'-el nem tudom hogy lesz Egy T2 még nekem is kéne, be is szerzem ne félj.
[8] cody
júl 08., csütörtök 22:46 #46
Válasz Deep (#42) üzenetére
Van meg helyed?Szallitast , hogy oldottad meg?En kedvencem a T2 automata volt anno...
[34] nesman
júl 07., szerda 23:51 #45
Válasz Deep (#44) üzenetére
Húúúúú irigy vagyok. Irigy vagyok! Ha még a Star Wars Racer gépet is beszerzed........ Remélem összejön. A kedvenc gépem.
Szeretem a sajtot.
[11] Deep
júl 07., szerda 23:31 #44
Válasz nesman (#43) üzenetére
Eddig 70-nél állunk, de attól függ milyen állapotú, mert még nem láttam
[34] nesman
júl 07., szerda 23:28 #43
Válasz Deep (#42) üzenetére
Gyönyörű!
A Cruis'n USA???????? Neeeeeeee! Ha nem vagyok indiszkrét mennyi? Azt én is szívesen birtokolnám.
Szeretem a sajtot.
[11] Deep
júl 07., szerda 23:08 #42
Válasz cody (#41) üzenetére
Azóta bővült a gyűjtemény jópár taggal, köztük egy Jurassic Park flipperrel, és most jön majd egy cruis n usa játéktermi gép is
[8] cody
júl 07., szerda 23:04 #41
A kedvencem a szekreny melletti lepcsos dobozgyujtemeny, meg a KI!
Szepek!
[25] Ikaruga
márc 13., szombat 10:57 #40
Komoly
A világon az ész van elosztva a legigazságosabban, mindenki úgy gondolja hogy neki elég sok van...
[23] tjames
febr 13., szombat 12:02 #39
Ez BESZARÁS ! ! !
Gratu hozzá!
Minden új nap, új kaland! http://profile.mygamercard.net/JamesHUN http:// www.reloadarmy.hu http://jameshun.blogspot.com/
[11] Rulez
febr 12., péntek 13:18 #38
Gratulálok!Ez egy nagyon komoly gyűjtemény!
Rock and Roll-t mindenkinek! (PSN ID:Rulez78HUN)
[11] Deep
febr 12., péntek 10:23 #37
Válasz Ragnar360 (#35) üzenetére
Áh, azokra cserélgetem a játékokat, azt nem lehet bírni anyagilag
[8] miqla
febr 12., péntek 8:58 #36
Gratulálok. Szép gyűjtemény!
A mesterseges ertelem szamara a valosag is virtualis.
[17] Ragnar360
febr 12., péntek 8:21 #35
Grat! - x360, ps3-as játékdobozokról azt hittem hemzsegnek majd a képek
"I left the gang after the gang left me....i tried to go straight...i did...then i got me more trouble"
febr 12., péntek 0:46 #34
Jézus ereje ! FANATIKUS

A Resident szériáért és a Vissza a jövőbe cuccokért sárgulok kicsit ......
Beszerzek valahonnan egy ilyen kiadású DVD-t .

/ a fehér kerekű DMC is eléggé megbirizgálta a nyálelválasztásomat /
Láss ne csak nézz .....
[11] HUN Zack
febr 11., csütörtök 20:55 #33
Ez nem semmi. Többiekkel tudok egyetérteni...SZÉÉÉP.
[11] Deep
febr 11., csütörtök 20:20 #32
Válasz mcmacko (#31) üzenetére
Igyekszik az ember
Ami még hiányzik, az egy PS2, meg egy Master System meg persze még ki tudja mi mindent fogok meglátni itt-ott, amit majd beszerzek.
febr 11., csütörtök 20:15 #31
Szuper! Szép gyűjtemény.
"This is our time to medicate..."
[28] aya
febr 11., csütörtök 19:32 #30
Válasz Deep (#29) üzenetére
Hát az nem valami jó.
Egy-gyík haverom, direkt írtam így, az anyával él, és segélyből vásárolgat konzolos cuccokat nem valami szívderítő .....
Sajnos egyre több embert tesznek lapátra, elég sok ritka cucc került fel a netre mostanában, nem véletlenül.
PS4, XONE Switch , mega pc :)
[11] Deep
febr 11., csütörtök 19:18 #29
Válasz aya (#27) üzenetére
Még egy fillért sem kaptam
[17] zoba
febr 11., csütörtök 19:06 #28
a guild wars az jóóó XD
jelentkezzen akinek nincs hamisított ruhája ,és illegálisan letöltött filmje mp3 ja és természetesen eredeti windossal kacérkodik
[28] aya
febr 11., csütörtök 19:05 #27
Válasz Deep (#25) üzenetére
Ennyi most a munkanélküli segély
Hivom a fönököm
PS4, XONE Switch , mega pc :)
[41] Kuresz
febr 11., csütörtök 19:05 #26
Az a back to the future megbabonázott...
"Minden multi cím exkluzív mert x-en olyan minőséget ad ami pron is elérhetetlen."
[11] Deep
febr 11., csütörtök 19:02 #25
Jelenleg munkanélküli
[41] Kuresz
febr 11., csütörtök 19:01 #24
Szééép
Mi a munkád? Politikus vagy?
"Minden multi cím exkluzív mert x-en olyan minőséget ad ami pron is elérhetetlen."
[28] aya
febr 11., csütörtök 19:00 #23
Jó ha mindenhez van doboz, de kezdek rájönni hogy K.rv@ sok helyet foglalnak.
PS4, XONE Switch , mega pc :)
[17] Petreszku
febr 11., csütörtök 19:00 #22
Le a kalappal!!!
"Emberi törvény kibirni mindent és menni mindig tovább, még akkor is, ha már nem élnek remények és csodák." (Hemingway)
[54] Doom
febr 11., csütörtök 18:51 #21
Grat a sok cucchoz!
A Dreamcast elbírja a 360-at meg a PS3-at is
[11] Deep
febr 11., csütörtök 18:27 #20
Válasz akyyyc (#18) üzenetére
Dehogynem, de szerinted sikerül?
[17] sum-blink
febr 11., csütörtök 18:14 #19
Fél karom adnám a Killer Instict-es gépért. De úgy nehéz lenne játszani vele...
PSN: sumblinker, Steam ID: trevisz182
[6] akyyyc
febr 11., csütörtök 18:06 #18
Neked sose mondták hogy nöjj ki a játékbüól?
"Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm. Hiába keféltem, elhagyott a nőm!"
[31] armi
febr 11., csütörtök 18:03 #17
öregem, te vagy a bad mother fucker!!!
Ki minek gondol, az vagyok annak... PSN: Jethro_HUN
[11] Deep
febr 11., csütörtök 17:53 #16
Válasz Wolverine (#15) üzenetére
Működik mind persze Angliából van a BTTF, itthon nem jelent így meg.
[34] Wolverine
febr 11., csütörtök 17:48 #15
Azt a mindenit. Szép. Nagyon szép. Minden konzolod működő képes állapotú még?
Bátyám is nagy Vissza a jövőbe fan. Neki is megvan mindhárom modell de a filmből csak a 3 részes díszdoboz van meg. Ezt megkérdezhetem honnan szerezted be?
Die in peace
[11] Deep
febr 11., csütörtök 17:35 #14
Válasz DanielT (#12) üzenetére
Dögölj
[8] river
febr 11., csütörtök 17:29 #13
gyönyörű gyűjtemény..és még a dobozok is megvannak..gratulálok
foglalkozzunk komoly dolgokkal...jáccccunk!!!
[6] DanielT
febr 11., csütörtök 17:26 #12
Elég hurka...
Gyüjteményem, eladó játékaim nézd meg a jatekaim.hu oldalon.
[28] aya
febr 11., csütörtök 17:22 #11
Ha jól látom szegény killer-nek nem sok fényereje van már.
Az én Mortal Kombat gépem is ezért lett szétbontva végül, de feltámasztom poraiból A panel árából vettem pc interfészt, meg új gombokat, 2 joyt, és a régi kabinet is megvan.
Átalakitóm tavasszal egy pc mame rendszerre.
PS4, XONE Switch , mega pc :)
febr 11., csütörtök 17:13 #10
Szép gyüjtemény csak gratulálni tudok hozzá.
Drink 'Em All
[28] aya
febr 11., csütörtök 17:07 #9
Válasz Deep (#8) üzenetére
Add el a doboz nélkülit
Ennyit megér egy Killer.
PS4, XONE Switch , mega pc :)
[11] Deep
febr 11., csütörtök 17:03 #8
Válasz aya (#7) üzenetére
Őőő, de nekem a special van meg asszem, amire rá is van írva, hogy 2 of 3 és 3 of 3. De majd utánacsekkolok. Van GB-os killerem, csak nem dobozos, láttam a hirdetésed, csak nekem az sok picit egy dobozért
[28] aya
febr 11., csütörtök 17:01 #7
A killer képregénynek 6 száma van
És árulom a vaterán a gameboy-os neked hiányzó killer insticnt-et

Szép gyüjteményed van, én nem merem felrakni az enyémet
PS4, XONE Switch , mega pc :)
Összesen: 56 [1-50]
1 | 2
Deep
Deep még nem írt idézetet!
Ezeken a platformokon játszom
PC
Playstation4
Kedvenc játék-műfajaim
Akció, Akció/Kaland, Kaland, Szórakoztató, Verekedős, FPS, Verseny, Retro, Szerepjáték, Szimulator
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Játék mindenhol, Bowling, teke, Billiárd, Búvárkodás
Barátok, ismerősök
Roxas
(offline)
BlackLord
(offline)
muDao
(offline)
storm78
(offline)
chrome
(offline)
fcbfz12
(offline)
sepsta75
(offline)
raz
(offline)
smuge
(offline)
kafaszofa
(offline)
macewindu74
(offline)
TasMan
(offline)
novaksandor
(offline)
SliDe
(offline)
Sniper ZekesB74
(offline)
Totti5
(offline)
Roland93
(offline)
LAZAC HUN
(offline)
gumisoft
(offline)
XBOX Live