carville2009.11.14. 16:44

Torchlight ismertető

Mikor először találkoztam a játék nevével nem tudta különösebben felkelteni a figyelmemet. Újabb Diablo klón, a megbukott Hellgate: London után felszámolt majd újraalakult fejlesztőktől, kit érdekel. Majd a Frostshock aktuális offtopicolása során ismét szemem elé került, ott jól eljátszanak vele, de még makacsul ellenállok. Majd amikor a Penny Arcade is foglalkozott vele, hát jól van, kíváncsiságból belenézek én is egy torrent segítségével, mert a honlapjukon nincs demó csak megvenni lehet, aha jó kis trükk a hülye ember beetetésére. Ráadásul 20 dollár, én ennek a felét is időnként sajnálom egy jobbra sikerült XBLA játékért, szóval egy ilyen játékért neccesen soknak hangzik, valószínű hogy a rövid próba menet után inkább letörlöm mintsem rossz lelkiismerettel játsszak, vagy erre ilyen sokat ráköltsek... 6 órával később rohantam a hitelkártyámért, és azért csak ennyi idő után, mert addig nem tudtam leállni. Tesztnek nem minősülő, bemutató hatású készítmény a Tovább gomb alatt.

Maga az XBLA hasonlat amúgy nem volt véletlen, mert aki Diablo színvonalú játékot vár, csodás grafikával, átvezető videókkal, jól kidolgozott sztorival és rengeteg karakterosztállyal, az csalódni fog. Ez a játék nem a nagy költségvetésű örököse akar lenni, hanem annak kistestvére, ahol a készítők minden erejüket a játékélménybe fektették, és a végeredményt látva, sikeresen.

Ennek köszönhetően, miután megtapasztaltam a közepesen szinten szaggató Dragon Age látványát, nagyon jó volt látni, hogy egy alig 1 hónapja megjelent játékot mindent maxra húzva 50-60 FPS-sel futtathatok. :) A játékot ugyanis nem Đoma gépére optimalizálták, hanem szélesebb réteget megcélozva akár egy GeForce 2-es videokártyával is megelégszik, nem beszélve a külön bekapcsolható, visszafogottabb és energiatakarékosabb Netbook módról, így aztán szinte lehetetlen olyan számítógépet találnunk 2009-ben, amin problémánk lehetne a zökkenő mentes játékkal. Innentől ez nem kifogás!

A játékban 3 karakter osztályból indíthatunk karaktert, a Destroyer hagyományosan a közelharc mestere, a Vanquisher távolból szórja az áldást, míg az Alchemist ezen világ mágiájáért felelős Ember nevű anyag felhasználásával, nevével ellentétben inkább a mágusok sorát erősíti.

Ezenfelül kötelezően jár mindenkinek egy hű társ, tetszés szerint kutya (aki inkább farkas) vagy macska (aki inkább hiúz) személyében. Hősünkhöz hasonlóan ők is tudnak támadni, és páncélt ugyan nem, de gyűrűt és nyakláncot aggathatunk rájuk, ezenfelül pedig saját hátizsákjuk is van. A legjobb pedig, hogy ha tele a zsák, de nem akarunk mindent félbehagyva városba sétálni hogy eladjuk a sok vacakot, elküldhetjük kutyánkat is, mi pedig tovább csépeljük a szörnyeket és gyűjtögetjük az elhulló tárgyakat. Állat!

(Persze ez a fajta korrupció nincs benne a játékban :) )

Ezenkívül pedig arra is lehetőségünk van, hogy az időnként található pecahelyeken olyan halakat fogjunk ki, amivel más szörnyekké változtathatjuk kis kedvencünket. Ezek pedig mind más képességekkel, erősségekkel és gyengeségekkel rendelkeznek. A legtöbb csak 2 percig tart, de ha elég kitartóak vagyunk, foghatunk 1 órás illetve örökletesen átváltoztató halakat.

Van egy kifejezetten gyenge sztori a gonosz földi alatti Valakiről, akit jól el kell csépelnünk. Aki csak erre kíváncsi, annak is minimum12 órás szórakozást garantálok, ha nem az Easy fokozatot választja. A játéknak viszont ezzel még nem lesz vége, sőt, igazából nem is ez benne a lényeg: Igazi Diablo szokásnak megfelelően, az összes térképet a játék véletlenül generálja, így végtelennyi játéktérhez juthatunk, ezek végigküzdésére pedig a véletlenül generált fegyverek és páncélok adnak értelmet, hogy mindig jobbnál jobb felszereléshez juthassunk.

Ezenkívül lehetőségünk van ékköveket belerakni felszerelésünkbe, illetve további Enchantokat bájolni rájuk, utóbbi viszont kicsit kockázatos művelet: Minél többször enchantoltunk egy tárgyat, jobb esetben csak az fog történni, hogy nem történik semmi, és kidobtunk egy csomó pénzt. Ellenben folyamatosan nő annak is az esélye, hogy valami balul sül el, és a ritka (naranccsal jelölt) fegyverünkből nem lesz más, mint fogpiszkáló.

Akinek ez se lenne elég, a játék meleg szívvel támogatja a különböző kiegészítőket, amik elkészítéséhez nem rég jelent meg az Editor is, így aki ráunt volna a játékra, a rajongói tartalmaktól újult erőre kaphat.

Talán a játék egyetlen és leginkább szívfájdító hiányossága, az a multiplayer teljes hiánya. Így is az egyik legjobb csak digitálisan értékesített játék amivel idén játszottam, de semmi sem tudja pótolni azt az érzést, amikor egy baráttal vállvetve együtt írtjuk a szörnyek tömegét. És ezt igazából a Runic Games is tudja, mert másfél évre későbbre ígérik a Torchlight MMO változatát, ebből adódóan már még több játékossal, valamint még több lehetőséggel. De vajon mennyi esélye lesz a Diablo 3 megjelenésének tövében?

Én viszont ennek tükrében is csak ajánlani tudom mindenkinek, aki kicsit is fogékony a stílusra, vagy nagy Diablo éhségben szenved, hardcore játékosnak és casualnek egyaránt, olyannak aki hosszan akar elmélyülni benne, de akkor is, ha csak egy fél-egy órákat tud egyszerre játszani. Valamint azóta már a bő 2 órás játékot engedő trial változat is megjelent, és az ott készített karakterünket is folytathatjuk a teljes licensz megvásárlása után, így tökéletesen alkalmas a játék büntetlen kipróbálására.

PRO

  • Alacsony gépigény, bármin el fut

  • MOD támogatás, már előre összefut a nyál a számban

  • Az Igazi, addiktív Diablo játékélmény!

KONTRA

  • Semmi multi

  • Név adásnál ugyan engedi a magyar karaktereket de aztán krikszkraksz lesz belőle, hogy aztán törölnöm kelljen a karaktert :P

Minimális rendszer követelmény:

  • Windows XP, Vista, 7

  • Pentium III 800 MHZ

  • 512 MB RAM

  • DirectX kompatibilis viodeokártya 64 MB VRAM-mal

  • 400 MB üres lemezterület

  • Internet az aktiváláshoz

A trial letölthető illetve a lincesz megvásárolható a játék Hivatalos honlapján20 USA dollárért, valamint Steamen is elérhető 16 Euróért.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==