CeXzer2009.06.23. 00:46

Ingyenes játék: Battleforge (Majdnem ingyenes)

A gyűjtögetős kártyajátékok nyomdokain

Ha már az előbb volt Magic: The Gathering, itt egy másik kártyagűjtögetős játék. Személy szerint már régóta várom, hogy valaki meggyőzze a WOTC-t, hogy nagyszerü dolog lenne, ha kis animált figurák csatáznának egymással a Magic Onlineban. Asszem ez még nagyon sokáig álom marad, helyette viszont itt a Battleforge, ami csalódás is, nem is, de inkább nem.

Ez egy RTS-CCG hibrid. Alapvetően más RTS-ekhez hasonló csatákat kell lejátszani, viszont építkezés helyett egy 20 lapból álló paklit tartunk a kezünkben, amelyből válogatva idézhetünk különböző lényeket, épületeket, illetve varázsolhatunk a játékot direkt módon befolyásoló eseményeket (tűzlabda, az egységek közvetlen gyógyítása, stb). Az erőforrás menedzsment nem tünt el, a pályákon kétféle épület-pontot lehet megtalálni, az egyik a power termelésünk ütemét növeli (ez a mana, amit ki kell fizetni az egyes kártyák kijátszásáért), a másik pedig a monument, amin a 4 színü gömb egyikét felhúzhatjuk. Mindkét típus fix helyeken található, és egységeink közelbe juttatásával szerezhetünk lehetőséget, hogy felépítsük rá a megfelelő építményt. Minden kártya valamelyik szférába tartozik (Tűz, jég, árnyék, természet), és a használatukhoz 3 feltételnek kell teljesülnie:

  • van annyi és olyan gömbünk, amennyi az adott kártyához szükséges

  • van elegendő erőnk (power)

  • nincs cooldownon a kártya.

Innentől egyértelmű, hogy a játékosok a monumentekért és a power wellekért küzdenek, hiszen minél több van, annál erősebbek vagyunk, és minél kevesebb, annál gyengébbek.

A grafikai megjelenítés színes, látványos, bár kicsit egyszerű, szögletes. Ettől függetlenül nem néz ki rosszul, ahogy a magasabb szintű monstrumok a kisebb, ám nagy létszámú egységek fölé tornyosulnak.

Történet mód is van, bár elég rövid, de nem túl könnyü, és több pályáját kooperatív módban lehet megcsinálni.

A játék ingyenes lett nemrég, lehet regisztrálni, letölteni, megkapjuk a 2 alap paklit, amivel lehet játszani kötöttségek nélkül. Igazából viszont hamar rájövünk, hogy így hamar elveszti a varázsát, hiszen nem szerzünk újabb kártyákat, csak upgradeket kapunk a jelenlegiekhez a küldetések jutalmaképp. (Igen, lehet fejleszteni a kártyákat). További kártyákat pedig jópénzért lehet csak beszerezni, a többi CCG-nél megszokott booster packek formájában (azaz nem tudjuk mit kapunk, mikor vásárolunk), vagy csere-bere útján a többi usertől.

És miért csalódás? Bár alapvetően a játék jó, RTS-ként is megállja a helyét, folyamatos, gyors és jó döntésekre van szükség a győzelemhez, az eddig játszott pár PvP meccsemben üresjárat nem nagyon volt, és mindig tudtam mit rontottam el (és nem éreztem totál esélytelennek az alappaklim sem, bár azért nem mondhatnám, hogy egy-egy nagyobb szörny nem jött volna jól:) ), azt az érzést nem adja, mint a Magic: the gathering. Itt én a csatákat inkább RTS-ként látom, nem CCG-ként, ahol a kártyák együttműködése, a másik lépéseire adott szivatós reakciók, a nagy tervek dugába dőlése egy minket negatívan érintő lépés miatt mindennapos dolgok. Itt inkább az a döntő, kivel hova megyek, nincsenek akkora meglepetések. Igaz, sokat számít milyen egységgel kit akarok lenyomni, kb annyira, mint más RTS-ekben.

Természetesen senki sem mondta, hogy ennek olyannak kell lennie, mint egy eddigi CCG klónnak, és igazából nem is csalódás, inkább csak kicsit mást vártam. Félreértés ne essék, a deck összeállításának is komoly szerepe van, nagyszámú választási lehetőség áll rendelkezésre, és sok sikeres stratégia lehetséges.

Ha akarjuk, sok egységgel is lerohanhatjuk az ellenséget, esetleg kevés, de erős egységekkel, vagy kevés egységgel, de erős varázslatokkal, stb, stb. És mindig felkészültnek kell lenni egy támadás visszaverésére, mert bár látjuk mit csinál a másik, nincs fog of war, egyetlen egységgel besétálhat egy gyengén védett monument mellé, és pillanatok alatt odaidézhet egy egész sereget, ugyanis bárhol lehet varázsolni, ahol földi jelenlétünk van.

A színek száma nincs megkötve, de azért ritkán látni 2 színnél többet alkalmazó decket.

Mindezt úgy írom, hogy a végleges verzióban csak alapkártyáim vannak, ám a bétában voltak mások is. Az új kártyák nem sokat változtattak az érzéseimen a játékkal kapcsolatban, ami nem jelenti azt, hogy a végleges verzióban nem lenne ez másképp. Kipróbálásra mindenképp ajánlom, főleg így ingyen, RTS-ként kifejezetten kellemes, és azt gondolom ha nem sajnálja az ember a ráfordítást, azért itt is el lehet dédelgetni a kártyagyűjteményünk, mint más CCG-kben. Az ötlet pedig, hogy vegyítsük ezt a két stílust kifejezetten szimpatikus.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==