Rewmac2009.06.06. 21:20

Top 10 Games Of The Last 1 Year

Az elmúlt egy évben megjelent játékok toplistája...Lássuk...

Gondolom ez az írás nem sok ember érdeklődését mozgatja meg, de úgy gondoltam akit mégis azzal megosztom. Ezen lista az elmúlt kb. 1 évben kijött toplistája. Saját véleményezésemet tartalmazza. A játékokat aszerint helyeztem sorrendbe, hogy én személy szerint mennyire élveztem őket, mennyire kötöttek le, nem pedig az alapján, hogy milyen motorral futnak, milyen konzolra jöttek ki és hány polygonból áll a főszereplő bal szeme. Egyszerűen arról van itt szó, hogy a számomra ez évben megjelent 10 legjobban tetsző játékok között fölállítottam egy toplistát...

10. Hely : Gear Of War 2

Maga a Gears univerzum engem annyira nem fogott meg, az első részben tetszett ami a történet jó volt harc, nekem adott egy új élményt, hisz az egyik első next-gen játékom volt. A második rész viszont nekem egy kicsit vékony lett. Egyszerűen nem értettem mi retkes fenének történik ami történik és egyáltalán ezek a lényeg eddig hol voltak? RAAM utódja egy világszégyen volt azt a harcot nem is tudom hová tegyem, majd csinálok egy legsatnyább boss fight listát és ott valahol a 3. helyen lehet. Na mindegy, egyszerűen a Gears 2 nem hozta azt amit vártam tőle, elhordázgattam, végigjátszottam kétszer és aztán megköszöntem. Az egyik legjobb idei játék ugyan, de számomra messze van attól, hogy jó helyen szerepeljen.

9. Hely : Ninja Gaiden 2

A Ninja Gaiden 2 félreértés ne essék az egyik legjobb cucc a piacon. Az egyetlen bajom vele, hogy olyan kurva nehéz, hogy örültem, hogy vége lett. Nagyon jól néznek ki a kombók, minden fegyverhez van vagy 30 (amiből 5-öt ha használ az átlagos játékos), jó a harc rendszere, de mocskos mód nem hagy játszani és ez engem egy játék esetében ki tud akasztani. Zavart, hogy a legkönnyebb fokozat is olyan, hogy megvesztem tőle, zavart, hogy nincs mission select és a fejlesztéseket csak adott szintek között lehet továbbvinni. Ha ezek lettek volna, plusz földi normális ember számára készült volna a játék akkor minden rendbe lenne vele és úgy 5 hellyel lejjebb helyezkedne el a drága.

8. Hely : Ninja Blade

A Ninja Blade nekem egy nagyon kellemes csalódás volt. Nem a top játékok kategória általában, de nálam biztos. Kedvelem a stílust és a ninjás dolgokat is. Engem megfogott és lekötött. Vannak benne hibák, például a mentésrendszer, de ennek ellenére egy nagyon jó játékról beszélünk. Azért nem kapott jobb helyezéseket, mert számomra kevés volt benne a harci mozdulat, de mondjuk azt legalább mind használta az ember.

7. Hely : Killzone 2

A Killzone számomra egy nagyon jó élmény volt. Hihetetlen látványa világa van és a fegyverek is eszméletlenül néznek ki. A játékmenete nekem kicsit döcögős, túl sok a fedezékbe vonulás és hiányzik az 1-ből a fegyverek alternatív funkciója. Picit monoton nekem, de ettől még baromira élvezetes termék. A Bad Company után talán a legjobb ilyen jellegű FPS.

6. Hely : Wolverine és Star Wars : The Force Unleashed

A 6. helyre igen kettő darab készítmény is került. Egyszerűen nem akartam egyik se kihagyni és nekem egy kategóriába esik a kettő. Adott két pasas az egyik egy brutális vadbarom karmokkal, másik pedig egy fénykardos sith/jedi harcos. Nekem ezek önmagukban eladták a játékot a megjelenés előtt. Régóta Wolverine rajongó vagyok és persze a csillagok baromira nagy háborúján nőttem fel. A két játék megállja helyét a hack n slash kategóriában. A Wolverine-ből hiányoltam a tipikus Rozsomák ellenfeleket, a Star Warsból meg egyszerűen hiányzott valami, de nagyon. Ezért is kerültek ahová.

5. Hely : Infamous

Az Infamous számomra az egyértelműen kell és tuti megveszem közé helyezkedett el a megjelenés előtt. A sorsa is ez lett. Egyszerűen szeretem a elektromosságot buzeráló karaktereket (Thor, Elektro a marvel univerzumból, Shazam a DC-ből). Így az Infamous Cole-ja kapásból szimpatikus fiatalember képében jelent meg számomra a játékban. A menete nagyon tetszik, de hiányolok képességeket és néhol picit idegesítő harcok tudnak előjönni, de kellő tudással azok is megoldhatók. Az Infamous az egyik legjobb játékok egyike nem csak az elmúlt évre vonatkozóan, de az egész next-gen korszakban is valahol a top 8-9 környékén lenne.

4. Hey : Fallout 3

A Fallout 3 számomra egy nagyon furcsa játék volt. Először nagyon nem tetszett el is akartam passzolni aztán valahogy folytattam a játékot és hihetetlenül élvezetes lett. A poszt-apokaliptikus univerzum amelyben játszódik egyszerűen adta magát. A szereplő bőrébe is könnyen beleéltem magam. Jó története volt és iszonyatos izgalmas játékmenete. Nekem ennél több nem is kellett. Élveztem ahogy járkálhatok a világban.

És akkor jöjjenek a dobogósok akik nélkül ez az év egyszerűen nem lett volna az igazi, ha játékról van szó…

3. Hely : Resident Evil 5

A Resident Evil sorozatban a 4. résszel kapcsolódtam be, ami nálam a mai napig az egyik legjobb cucc. Az 5 hozta magát, nagyon jó akció játék lett, csak nem azt vártam tőle. Ha viszont akció akkor miért nem tudunk akciós irányítást beletenni, maradt a 4 irányítása, viszont mellé egy erős akció került. Hihetetlenül élvezetes játék volt, gyönyörű grafika, eszméletlen fegyverek és persze Sheva, oooh Sheva. Összevetve fasza kis lövöldözés, de nem éppen Resident Evil 4. Az jobb volt.

2. Hely : The Last Remanant

A Last Remnant szintén azon játékok közé tartozik melyeket nem akartam megvenni, aztán csak eljutott hozzám is. Egyszerűen nálam ez a játék innentől a JRPG-k etalonja. A főszereplő végre nem egy kis buzi hülyegyerek, hanem egy viszonylag talpraesett valaki. A csapatban iszonyatosan sok szimpatikus lény található. A története is nagyon megfogott, már mondhatni akármilyen köcsögül hangzik, hogy elvarázsolt a világa. Körülbelül 200-220 órát játszhattam vele mikor azt mondtam, hogy na most azért már kéne más is. Sokan már elkönyvelték akkoriban, hogy életem végéig ezt fogom játszani.

Na és most mindenki megtudhatja, hogy az én szememben melyik játék is érdemelte ki az év játéka címet…Akit eddig sem érdekelt, az minek olvasta, akit pedig igen annak itt a felüdülés…

**1. Helyezett - Number 1 Game Of June 2008 - June 2009-06-06

METAL GEAR SOLID 4 - Guns Of The Patriots**

Az MGS hozta magát és Kojima ismét csodát tett. A játék grafikailag nekem a legszebb. A menete pedig olyan amilyennek én akarom. Ha akarok lopakodok 59 Javelin rakétával az inventoryban vagy kilövök 4000 töltényt ezzel mindenkit lemészárolva csak mert rossz napom van. Ha pedig olyanom van akkor mindenkit szépen halkan vadászok le késsel, de akár sniperkedhetek is. Annyi fegyver van, hogy ez még nekem is elég volt, pedig mindig keveslem. Itt viszont van annyi, hogy rohadásig telepakolhatjuk a világot ólommal. Ha egy hadseregnek kéne nekimenni izomból Old Snake lazán megoldaná. Persze kicsit sok a videó a játékban, de ez mind kit érdekel, mert jók a videók. A történet eszméletlen, előjönnek olyan dolgok amikre az ember nem számítana. Az MGS-nél muszáj megemlíteni a zenét. Ugyanis hihetetlenül hatásos. Az utolsó harcnál libabőrös lettem. Magát a játékot éppen ma fejeztem be 5. alkalommal, de már kezdem is a 6.-at mert miért ne. Nálam ez a játék még elég sokáig a toppon marad nagyon nehéz lesz innen kiütni.

Nektek akik elolvastátok meg köszönöm, hogy így tettétek remélem érdekesnek találtátok…

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==