Hazai ízek....

Mint azt már írtam, új albérletbe költöztem, és hát két lakótársam is szakács, ráadásul a jobbik fajtából, szóval mindig öröm költözik a szívembe, ha kedvük van itthon is főzni. És hát ez történt a hétvégén is. Peti barátom meglepett egy jó kis brassóival. Na de nem rohanok előre, inkább elmesélem az egész napot.

Szóval nagy bódóttá volt, hisz 3 napos hétvége, hétfőn bank holiday, királyság. Szombaton Peti is szabadnapos, legalább nem leszek egyedül, gondoltam. Be is mentünk Dublin központjába vásárolni, hisz Peti spanyolba készül horgásztúrára (elképesztő amúgy mennyit tud szöszmötölni a kis csalijaival, meg mit tudom én még mikkel), és hát egy-két cuccot be kellett neki is szerezni indulás előtt, nekem meg találkám is volt bent, valamint én is szerettem volna venni egy vízhatlan nacit a robogózáshoz. Sajnos az itt szinte kötelező, hát ez van, sok az eső.

Na szóval de. be a városba, hazaértünk vagy 4 fele, amikor is Petinek remek ötlete támadt, mégpedig egy brassói főzés formájában. Természetesen díjaztam az ötletet, szóval el is szaladtunk nyomban a boltba beszerezni a kellékeket. Visszatérve be is pácolta a húst, majd hagyta állni egy kicsit. Mivel végre jó időnk volt egész nap, így megfordult a fejünkben a focizás gondolata is, hisz nem árt néha mozogni is. Ki is mentünk a ház elé rúgni a bőrt, persze senki ne képzeljen, nem tudom milyen komoly dolgokat e mondat mögé. Beálltunk egymással szembe, azt rugdaltuk a labdát. De hát ez is elég volt, mert fél órára rá már mentünk is be, mondván nem szabad elsőre túlzásba vinni. Mindenesetre nyugtatgattuk magunkat, hogy legalább kimentünk, és hát szerintem igazunk is volt. Szóval be, a hús kész, Peti nekiállt sütögetni, és hát a vége az lett, hogy nem bírtam felállni az asztal mellől. Persze kaptam egy akkora adagot, hogy még szünetet is kellett tartanom, hogy mind meg tudjam enni, de egyszerűen nem tudtam otthagyni. Nagyon finom volt, és végre sikerült ennem egy igazi hazai íz-világgal megáldott ételt. Ez azért nagy szám itt kint, legalább is nekem, aki nem a konyhaművészetéről híres.

Aztán kedden meg a másik szakács lepett meg egy kis finomsággal. Krumplis tészta uborkasalátával. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire örülni fogok valaha is egy krumplis tésztának. Annyira jól esett az is, hogy le se tudom írni az élményt. Pedig mennyire egyszerű egy étel az is. És állítólag totál magyar kaja, hisz nem eszik senki más krumplit tésztával. Hát erről nem sokat tudok, de hát, ha Igor azt mondja, akkor biztos úgy van. Hiszek neki. Az az igazság, hogy mindent elhiszek neki, amíg ilyen kajákkal előrukkol. Ilyenkor azért egy kicsit el szoktam merengeni azon, hogy mi a francnak vagyok kint, ahelyett, hogy otthon élvezném a magyar konyha remekeit. Persze hamar ki is ábrándulok az ilyesfajta eltévelyedéseimből, mert hát, amint az otthonra gondolok, valahogy mindig eszembe jut a dübörgő gazdaság, a politikai helyzet, stb.

Na mindegy. Egy biztos, akárki akármit mond, a legjobb a magyar konyha. Fenomenális!!