Fejes912009.03.19. 18:15

Bepillantás egy 16 éves tacskó életébe

Két fajta kutya létezik a világon. Vannak a tacskók, és vannak az egyéb kutyák, akik tacskók szeretnének lenni. Most az előbbi csoport egyik jeles képviselőjének szavai következnek...

Üdv!

Morzsika vagyok. Legalábbis így hívnak a gazdák akiket tartok. Mert bizony nem ők tartanak engem. Nem, nem. Én tartom őket. Igazán hálásak lehetnének nekem, de túl bugyuták hozzá, ezért meg is bocsátom nekik ezt. Na, de inkább ugurjunk az életem legeljére.

Minden 1993. januárjában kezdődött. A pontos dátumra senki sem emlékszik, a lényeg, hogy ekkor születtem én a testvérem. A gazdám a második szülinapjára kapott engem (khm... én kaptam őt). A családi legendárium azt tartja, olyan apró voltam, hogy a gazdám nagyapja a kabátja belső zsebébe bújtatott a hideg elől. Ezért máig igen jó kapcsolatban állunk.

Ezután hosszú ideig semmi érdkes nem történt az életemben, viszont fontos megemlíteni, hogy életem első jó tíz évét láncra verve töltöttem. Kb. így néztem ki.

Egy idő után annyira szerettem volna szabad lenni, hogy még azt is kikisérleteztem, hogyan tudok megszökni. Tacskó létemre fel másztam a házam tetjére, majd a másik oldalon leereszkedve meg tudtam feszíteni a pórázt annyira, hogy a fejem ki tudtam húzni belőle. (és ez halál komoly - gazda)

Persze a szabadság nem tartott sokáig, mert valamelyik gazda rögtön a "segítségemre" sietett, hogy újra meg legyek kötve.

Amikor naponta többször hajottam végre ezt a műveletet, a gazdák el kezdtek aggódni, hogy egyszer felakasztom magam, így inkább szabad lábra helyeztek. Ezzel új fejezet nyílt életemben.

Eleinte kaptam egy párnát a teraszra, azon fekve tengettem napjaimat. Ekkor már nem voltam fiatal. Télen angyon fáztam ezért a gazda fabrikált nekem egy pót házat. Kicsit menekült tábor hangulata volt a dolognak. Nem írom le, beszéljen inkább ez a kép:

Persze ez az állapot a gazdáknak sem volt ínyére főleg esztétikailag. Ezért már csak egy apró lépést kellett tennem, ahhoz, hogy végre egy fedél alatt lakjak a gazdákkal.

Eleinte csak az előszobááig merészkedtem, de később rájöttem, hogy ez a ház nem csak egy szobából áll így hamarosan fel is fedeztem, persze ezt a gazdák nem szerették, mert állítólag "vedlettem". :/

Hamar vissza lettem kényszerítve az előszoba sarkába, méghozzá egy PÓRÁZZAL!!! Ezt hamar orvosoltam 2-3 vakkantással. Ennyi bőven elég volt, hogy levegyék a nyakörvet. Amíg kint laktam volt, hogy fél órát is kellet ugatnom, mire beengedtek. Fure népek ezek a gazdák, de hát már mondtam az elején, hogy bugyuták kicsit.

Mivel mostanában rákaptam a macskához hasonló mosdásra, elég sok szőr akad meg a torkomon ezéet sajnos heti rendszerességgel hányok szőrt, ezért ellenmondást nem tűrűen vissza lettem kötve az előszobába, de ezért tényleg nem haragszok. A délutánokat és az éjjeleket megkötve, az estéket pedig a tévé előtt a gazdákkal töltöm.

Mára iagzi családtag lettem. Néha már Fejes Morzsi néven is emlegetnek. Legkisebb gazdámnak időközben kialakult egyfajta beteges imádat felém nézve. Ezt a tömérdek rólam készült fotó igazolja melyeket itt lehet megnézni: Click!

Kösz, hogy végig szenvedtem apró irományomat. Remélem élvezted, de ha mégse akkor mehetsz a picsába!

Az biztos, hogy én tűzök vissza aludni:

Ui.: Ne tessék ám túl komolyan venni! :D - a gazda

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==