Fido4life2009.01.06. 17:50

Saint's Row 2

Ma hajnalban, már egy eléggé koros játékot veséztem ki, ezért itt az alkalom arra, hogy a többség által egy kevésbé ismert játékot mutassak be a közönségnek: a Saints Row 2 személyében.

A hazai lapokon eléggé megoszlik a játékról alkott vélemény, legtöbben csak egy olcsó GTA koppintásnak nézik. Van néhány olyan momentuma a játéknak, ami miatt - szerintem - fel is veheti vele a versenyt. Remélem a sorozat első részét nem kell bemutatnom senkinek, aki régóta nyúzza már Xbox 360 konzolját: első volt ami megmutatta hogy next gen konzolon is visszalehet hozni a jó öreg GTA 3 hangulatát. Bugos volt ez tény, viszont a konzolon ilyen környezetben, nem volt vetélytársa. A játék az Oblivion mellett, rögtön személyes kedvencemmé vált, és csak arra vártam hogy majd a GTA 4 megváltoztatja erről alkotott véleményem. Hát végül ez nem így lett, Liberty City bejárása után, ismét hiányozni kezdett Stillwater kissé komolytalan hangulata. Sokat nem is kellett várnom, hiszen a játék második része megjelent és nem okozott csalódást. Grafikailag, méretileg nem fejlődött sokat a játék, de amire számítottam azt megkaptam. Az igazi szabad hangulat, ahol tényleg azt csinálsz amit akarsz, igazi GTA 3 feeling. A történet épp elég komoly ahozz, hogy ne legyen a játék teljesen komolytalan, az activitik közt viszont egy fél órás idegrohamot is könnyedén lelehet vezetni.

A Történet (SPOILER az első részről, szóval aki még nem pótolta be, inkább hagyja késöbbre az olvasást):

Ugye az első rész eléggé érdekesen ért véget. A bandákat legyőztük, miénk lett volna az egész város, ám a fejlesztők nem akarták folytatás nélkül hagyni a játékot, így szépen felrobbantottak minket. Aki okos, az tudja mi a következő lépés: természetesen túl éltük, és egy gyors (már akinek gyors, nekem telt vagy egy órába mire újra megalkottam képmásomat) karakterkészítés után, a börtönben találhatjuk magunkat a nem túl bíztató jövőképpel szembenézve: komában voltunk éveken keresztül, a Saints feloszlott, új bandák foglalták el területünket és még ez az Ultor cég is beleköpött a levesünkbe (amiről sajna

valahogy semmi emlékem nem ugrott be az első részről, pedig sokszor emlegetik), Így a story egyszerű: kezdhetjük előlről azt, amit az 1-ben véghez vittünk. Persze társak nélkül ezt nehezen menne, így a régi társaságból Johnny Gat, az újak között pedig a drogos Shaundi, az operát kedvelő Pierce, és a börtönből már megismert Carlos áll rendelkezésünkre, hogy ismét Stillwater

minden egyes négyzetméterét lilára pingáljuk a térképen. Szerencsére a készítők megkönnyebbültek rajtunk, és az első részben már kicsit idegesítő Activitiket, az eddigi 10 helyett csak 6 lvl-re szűkítették, és kevésbé monotonok. Teszem azt néhány Drug Dealer, Crowd Control és Snatch küldetés után már elegendő respectet kapunk, hogy teljes egészében végig élvezzük a storyt. Ami hát abszolút nem unalmas. Érdemes a Brotherhood küldetéssel kezdeni, folytatva a Sons of Samedival és csak utoljára hagyni a Ronin-t hiszen talán az volt a legizgalmasabb küldetés sorozat. A storyt természtesen ismét rengeteg mennyiségű cutscene viszi tovább, amiknek rendezése magukért beszél. A szinkronhangok pedig egy-től egyig teli találatok: ajánlom figyelmetekbe ezt: Click! a videót, kétlem hogy egyikőtök se ismerné fel valamelyik szereplőt. (Rappaport ugye ismerős lehet a Prison Breakből, Jamie Pressly a My Name Is Earl-ből stb.) Spoilerezni nem akarok komolyabban a történetről, a lényeg hogy elég hangulatos, és az állandó öldöklést is feltudták dobni valami érdekes szituációval.

A Grafika és a rongybaba effektus:

Hát ez az a pont, ahol sokan nem értenek majd velem egyett. Akárhol olvasok valami cikket a játékról, mindenhol a grafika lehúzásával kezdik: kérdezem miért ? Mindenhol HD textúrákat talál az ember, és még a civilek kidolgozására se lehet panasz. Árnyékok, effektusok mindenhol a helyükön vannak (már vér is van). Az autók kinézete hagy némi kívánni valót maga után, de olyan részletes módosítást végezhetünk rajtuk, amit még ilyen stílusú játékban nem láthattunk. A fizika az, ami a játék egyik mélypontja. Sajnos a GTA 4 e téren eléggé magasra tette a mércét. Így az animációk néhol eléggé lejártnak számítanak, maga a ragdoll pedig szerintem semmit nem fejlődött az első rész óta. Persze, tény hogy a játék nem a realitást cűzte ki céljául, de még így is inkább szomorú a látvány, mint vicces. Az autók törése is messze nem olyan részletes, mint a Rockstar

produkciójában, de egy nagy banda háború után, eléggé learmotizálni tudunk, bármilyen járgányt. Egyszóval a külső szép, a mozgás megszokás kérdése.

Hang és zene:

Kötekedni itt is tudok de nincs értelme. Szinkronhangokat már említettem, az már alapból egy nagy plussz. Környezeti hangoknál sincs túlságosan kifogásolni való, viszont egyes autók hangja, na ez az ami itt is kicsit levesz az értékből. Az

írányítást lejebb kifejtem, de a motor hangja néha olyan mintha egyesben maradt volna a járgány, mi meg csak nézünk miért száguldozunk össze vissza. De a zene az ami mindent feljavít: 12 rádió csatorna között válogathatunk, és kétlem hogy senki nem találna a saját ízlésre valót. Kedvencem a The Mix volt, ami néha tiszta Vice Citys hangulatot varázsolt a 80-as évekbeli zenéknek köszönhetően. De indiai zenétől, a rockon keresztűl, a Rapig minden van. Külön plusz hogy a lemez boltokban kedvenc számainkat meg is vehetjük, és saját kis rádiót csinálhatunk magunkat.

Az irányítás:

Gyalogosan közlekedve, egy nagyon kézrefekvő FPS-hez hasonló irányítást kapunk, a fegyver arzenálnak köszönhetően pedig soha nem lesz gondunk azzal, ha éppen 10-en támadnak egyszerre. Járműveknél már más a helyzet: kezelhetőséggel itt sincs gond, ablakon keresztül szinte bármivel oszthatjuk az áldást, a legnagyobb probléma az élvezeti faktor, amikor beülünk egy autóba.

Olyan szinten árkád, hogy néha el is felejti az ember azt az érzést hogy egy autót vezet. Persze Godfather katasztrófa szinten nincs e téren a játék, hiszen a jármű választék nagy, és pl motorokat egészen kellemes vezetni, helikopterekkel se volt gondom. A poén itt az, hogyha ráugrunk egy autó tetejére, és lenyomjuk az Y-t egy kis minijáték keretében egyensúlyozhatunk, amíg a sofőr probál minnél hamarabb lezúdítani minkat autójáról. Ilyen kis elrejtett mellékjátékok mindenhol vannak, szóval érdemes nyitott szemmel vezetni, nehogy kihagyjatok valmai mókát.

Szavatosság és a játékmenet:

Mivel szinte az egész cikkben itt-ott meséltem a játékmenetről, már mindenkinek lehet egy kis összképe mire számíthat, ha a vásárlás mellett dönt. A szavatosság ha csak a fő küldetésekre hajtunk, nem túl hosszú 1 hét alatt végig lehet vinni, és közben még elutaztunk New Yorkba hot dog-ért. Ha viszont a 100%-ra hajtunk, igencsak megnyúlhat a szavatosság mércéje. A gyüjtögetős feladatok szerintem igen szórakoztatóak, egyedül a Mayham és Kaszkadőr Activitikhez kell némi türelmem (mai napig nem sikerült nekem megcsinálni őket, pedig már csak azok kellenének a 100-hoz) Mint írtam, easter egg-ek, minijátékok

mindenhol elvannak rejtve, ez a játék igazi varázsa: a város él, a járókelők a tetteidről beszélnek, és ha nagyon unatkozunk akár be is téphetünk :D A játék számomra tipkus példája annak, milyen irányba kellett volna haladnia a GTA IV-nek ha a Mafia 2-vel is fel akarja majd venni a versenyt.

Update: Amit viszont még elfelejtettem: a Multiplayer nálam abszolút nem működik, ha Live-on keresztül indítom el a játékot disconnect-el és nem is hajlandó update-elni. Ha valaki tudja a megoldást a problémára, szívesen venném ha megosztáná velem a kommenteknél.Köszönöm.

Update 2: Az FPS nálatok is ilyen gyenge ? Esküszöm ma úgy beakadt a játék hogy azt hittem mindjárt 3 ledes lesz a gépem. alapból se stabil nagyon az FPS, de most min. 10 percig folyamatosan akadt, az egyik akciódús küldetésnél.

Ítélet: 8/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==