[Teszt] Tekken 8

Tekken 8

Oldern2024.01.23. 15:20

Bevallom őszintén, amikor először találkoztam a Tekken 8 bétájával kevesebb mint egy évvel ezelőtt, akkor még szinte senki nem gondolta volna, hogy ennyire közel legyen a nyolcadik rész megjelenése - ehhez képest már el is jött az igazság pillanata. Ráadásul úgy jött el, hogy a Namco Bandainál nagyon durván odatették magukat, hogy a T8 már megjelenéskor is egy teljesen kész csomag legyen, ne csak valami váz, amire majd az évek során rá lehet valamit építeni.

Annyi mindenről lehetne beszélni, hogy nem is igazán tudom, hogy hol kezdjem. Törjük meg a jó szokást, és ezúttal ne a gameplayről beszéljek, hanem a játékmódokról (anélkül persze, hogy átmennénk a 90-es évek német játékmagazinok stílusába, köszi). Ha valaki madártávlatból figyeli a verekedős játékokat, akkor láthatja, hogy a legtöbbjük bizarr módon közelít ehhez a “kis chibi karakter mászkál a mesterséges zónákban, hogy valahogy a játéktermi élményt visszahozzuk” stílushoz - ebbe az irányba talán a tavalyi Street Fighter VI tette meg a legnagyobb lépést a sztori módnak nevezett valamijével. Nos, a Tekken 8 ráduplázott: az Arcade Quest ugyanis konkrétan ennek egy - szerintem - sokkal jobban megvalósított változata, ahol nem te vagy a kigyúrt fazon aki mindenkit szanaszét ver a publikus terekben, hanem bizony egy játékos vagy, arcade stickkel az oldaladon, és klubokba jársz, helyi bajnokságokban győzöl le egyre kifinomultabb cpu-ellenfeleket. Ez a mód hatalmas plusz pont, online nélkül tökéletes tér arra, hogy megismerkedj az összes játszható karakterrel, a bunyós zsargonokkal, és ne félj online mások ellen játszani.

De a Namco nem feledkezett meg a sztoriról sem: a T8 fő játékmódja 13 fejezetből áll, és ez bizony több mint “arcade” - rendes Dragon Ballra hajazó átvezetők tömkelegét tartalmazza, ráadásul egy integrált Iron Fist Tournament miatt nem csak a főgonosz Kazuya terveinek állhatunk ellent, de itt is lehetőség lesz egy rakás játszható karaktert kipróbálni a sztori főszereplőjének számító Jin Kazama mellett. Aztán ami a sztorit… én nem fogok spoilerezni, DE annyit elárulhatok, hogy a fejlesztők látták, amit a Capcom a Resident Evil 6 végén csinált a Chris vs Wesker bulival, és úgy döntöttek, hogy nekik is kell valami hasonló. Készüljetek az eltúlzott dolgokra, na - de a lehető legparádésabb módon.

Aztán persze itt van a játékmenet, amit imádok fejtegetni - és most sem lesz ez másképp. Aki Tekken-pro, annak persze nem árulok el újdonságot, de a többiek számára: a nyolcadik rész teljesen átölelte ezeket az univerzális mechanikákat, amik a teljes brigád számára elérhetőek. A hetedik részben már megismert Rage mechanikák mellett most bekerült a játékba a Heat-rendszer is, ami kicsit olyan mint a Dragon Ball SSJ-formája: a karaktered 10-15 másodpercre többet sebez, jobb tulajdonságokkal támadható, és hozzáfér egy speciális finisher mozdulathoz is, aminek ellövésekor le is merül a Heat-mérce, és a felerősített formádnak vége is szakad. Ahhoz, hogy ez a Heat rendszer duplán érdekes legyen, bekerült hivatalosan is a szériába a chip damage: olyan sebzés, amit akkor is bekapsz, ha védekezel, viszont bizonyos kondíciók esetén visszatöltődhet. A chip itt nem ölhet meg, tehát olyan nincs, hogy védekezés közben csakazértis meghalsz (kivéve persze ha a Tekken klasszikus “unblockable” mozdulatai közül találkozol némellyel, ami akkor is sebez, ha védekeznél), a Street Fighteresek bizonyára ismerik ezt. Ezen felül most már kvázi univerzálissá vált egy olyan parry is, amely chip damage-ként elnyeli a sebzést, viszont cserébe megállítja az ellenfeled momentumát. Ezek a rendszerek együttesen azt érték el, hogy nem csak vakon nyomjátok a saját taktikáitokat, hanem igenis figyelni kell arra, hogy mikor ki aktivál mit, és ennek megfelelően kell változtatni. Ha ezt nem teszed meg, akkor magadra vess. A legfontosabb előnye pedig az, hogy a balanszírozást is megkönnyíti - bár ahogy a Tekken 7 éveit elnézem, ezzel talán itt kevesebb gond volt, mint máshol: az utolsó bajnokságon is brutális változatosság volt a top16-ba jutó karakterek között.

Aztán ott van még a Ghost Battle és a Training. Lehet hogy csak azért érzem ennyire jónak ezt a fícsört, mert a tesztelés ideje alatt szinte sosem volt elérhető az online mód, mindenesetre nem csak a saját karakteredet püfölheted szét, hanem le tudsz tölteni más ellenfeleket is, illetve a replayeket is ki tudja elemezni a gép, itt-ott pedig közvetlenül be is ugorhatsz a harcba hogy másképp csináld meg azt, amit a valódi meccsben elrontottál. A profivá vagy legalábbis harcedzetté válás útja pedig nem a vak grindelés, hanem az önfejlesztés - ehhez pedig a Tekken 8 minden eszközt megad, beleértve a tutorialokkal és a különböző csata-emulációkkal teletömött gyakorlást. Itt csak az nem fejlődhet majd, aki nem akar. Az online pedig, ahogy azt a bétás élményeimben mondtam, rendben van, bár egy picit elmarad a netkód pl az SF6-ban látottaktól, de a tesztelés idején már kevesebb bajos meccsbe futottam bele, mint korábban, a menükbe pedig bekerült pár netkódot illető specifikus kapcsoló: eldöntheted, hogy a vizuális ugrándozást akarod minimalizálni, vagy az input latencyt, így tovább finomhangolhatod a netes élményt. Csodát nyilván a wifi vs wifi meccsekben nem kell várni - de ez mindenütt így lesz. A legfontosabb hibát pedig már kijavították: a Tekken 7-től eltérően a ranked és player meccsek során sem kell újra visszamenned a töltőképernyőre, ha még egy meccset nyomnál az ellenfeleddel. Üdv a 21. században!

Egyetlen elemet hagytam ki, hiszen ezt a trailerekből és a demóból mindenki jól láthatta: ez pedig az audovizuális ORGIA, amivel tényleg csak egy iciripicirit túlzok. Nagyon jól néz ki a játék, és bár látszik hogy nem két szakadék van a T7 és a T8 között, azért pl a karaktermodellek és az effektek terén szinte össze sem lehet őket hasonlítani. Nagyon egyben vannak az új pályák, az összes karakter remekül mutat - talán csak annyi negatívumot tennék hozzá, hogy erős a gyanúm, hogy itt bizony egy darab női és egy darab férfi modellel dolgoztak, mert konkrétan az összes karakter fizimiskája uniformizálódott, egymáshoz hasonult. A játékot én Xbox Series S-en teszteltem, ott a riválisokhoz képest (pl a sokszor értékelhetetlen SF6) brutálisan jól néz ez ki, egyáltalán nem éreztem azt, hogy a konzolom büntibe lenne azért, mert nincs benne annyi lóerő, mint a PS5/Series X kombóban. Szóval ezen a fronton én ismét csak elégedettségemnek tudok hangot adni.

TEKKEN A DEKKEN - mcmacko

Bár csak a demót néztük, mégis megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a PC változat remekül skálázható, és komolyabb kompromisszumok nélkül (medium-high-ultra, enyhe FSR) lehet vele fix 50 FPS-t csinálni. Low-medium környékén és erősebb FSR-rel a 60 FPS is hozható. A Tekken 8 ráadásul baromira jól néz ki a hordozható kijelzőn közepes beállításokkal is. Emellett jól irányítható, reszponzív is, egyszóval simán benne van a pakliban, hogy a Steam Deck tábornak egy közkedvelt címe lesz a játék... Egy beállítási problémával találkoztunk - nem megfelelő szinkronizáció esetén pl. 30-40 FPS-re csökkenve a játék tempója hozzálassul a frémszámhoz. Ez tuti egy gyorsan foltozható probléma, vagy csak a Deck OS Beta Branch-ének egy sajátossága volt...

Kell még többet mondanom? A Tekken 8 tartalmas, átgondolt játékmódokkal kecsegtető verekedős játék, amely intelligens bővítéseket hozott a harcrendszerbe, modernizálta nemcsak a külsejét, hanem a lényegi játékmenetét is, és szinte sehol nem kellett áldozatokat hozni a fejlődés érdekében. A Tekken 8 már most, induláskor is készen áll arra, hogy a következő fél évtizedben a legjobb verekedős játékok közt legyen számon tartva.

PLATFORM PC, PS5, Series S/X (tesztelt)
KIADÓ Namco Bandai FEJLESZTŐ Namco Bandai
MEGJELENÉS 2024. január 26. ÁR 29990 Ft

A tesztkódot a CENEGA Hungary Kft biztosította számunkra! A játék kapható digitális és dobozos változatban.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Aranyon a Death Stranding 2, Doom: The Dark Ages launch trailer – ez történt pénteken

Továbbá: The First Berserker: Khazan, Dragon Ball Z: Kakarot, Risk of Rain 2, Sir Whoopass: Immortal Death, Killing Floor III.

1 napja
4

Fatal Fury: City of the Wolves

Huszonhat év dühe kellett ahhoz, hogy a patinás SNK verekedős széria feltámadjon hamvaiból. Megérkezett a Fatal Fury: City of the Wolves és pusztítóbb, mint valaha!

1 napja
6

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

1 napja
2

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

2 napja
5

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

2 napja
6

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

3 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

3 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

4 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

4 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

4 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

4 napja
9

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

5 napja
10

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

5 napja
4

Heti megjelenések

6 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

6 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

8 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

9 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

9 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

2025.05.01.
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

2025.04.30.
12