Synduality: Echo of AdaTeszt

A játékban a fő fókusz ránk (drifterekre) és az AI pajtásunkra (akiket Magusnak hívnak) koncentrálódik. Kettejük kapcsolatának minősége a sztoriküldetésekben kerül kifejtésre. Ahhoz, hogy az egyik AI-hoz, Adához fűződő történetszálat feloldjuk, először a többjátékos részben kell előrehaladni, a narratíva párhuzamosan halad fejlődésünkkel együtt. Itt szeretném leszögezni, hogy a Synduality: Echo of Ada viszont nem feltétlenül történet-orientált játék. A hangsúly a játék mechanikáin van, ami egy kivonásos-lövöldözős játék ("Extraction shooter") szabályrendszere szerint pörög. Ha valaki a világban szeretne jobban elmélyülni, akkor a töltőképernyő bejegyzései, elszórt hangfájlok és egy-egy epizód áll rendelkezésére. Ha a történeti rész érdekel minket jobban, akkor viszont a Synduality: Noir animét érdemes követni.

Ebből kifolyólag a játékot olyanoknak tudom ajánlani, akik még most ismerkednek a kivonásos lövöldékkel, de még nem akarnak nagyon kegyetlen, profik és skalpolók által leuralt környezetbe kerülni. Alapból a játék arra ösztönöz, hogy a területen tartózkodó játékosok összetartsanak, aki pedig más játékosok ellen akar menni annak nehezített pálya van. Ha elkezdünk játékosokat irtani, akkor vérdíj kerül a fejünkre, amivel másokat ösztönöznek arra, hogy minket lelőjenek. A visszaút viszont könnyű: ha kifizetjük a büntetést, már vissza is kerültünk a jó oldalra.

A játék alapfelépítése nagyon egyszerű: Felmegyünk a felszínre a mechünkkel (itt Cardle Coffin néven mozognak), ahol energiakristályt kell bányásszunk, amit később pénzre váltunk, emellett pedig a világban pusztíthatunk különböző szörnyeket erőforrásaikért és lootolhatunk anyagokat is, amiket szétszórtak a pályákon. Minden kivonulás után a Magusunk összefoglalja a kalandot, levonja a következtetéseket, kiosztja a jutalmakat és bent is vagyunk a bázisunkban.

Nekem ez a menet végi elemzés nagyon tetszett, tényleg ad egy holisztikus képet egy-egy kivonulásról és arról, hogy a továbbiakban mire érdemes figyelni. Ezt a Magus is megjegyzi, sőt, a játék közben szól nekünk, hogy mit-merre láttunk, na meg külön számon is tartja nekünk, hogy mit kell majd még összeszedni.

Utóbbi azért lényeges, mert a bázisunkba visszaérve különböző megrendeléseket vehetünk fel, amik kapcsolódhatnak fejlesztésekhez, vagy a kivonulás során beszerezhető erőforrásokra. Ezeket a leadás mellett még főhadiszállásunk fejlesztésére is fordíthatjuk, a maradék pénzből pedig babaszerűen öltöztethetjük a Magusunkat. A mikrotranzakciók nagy része is erre megy ki, ha valamit jobban szeretnénk testre szabni akkor kell a zsebünkbe nyúlni. Ezt vettem észre a szezonbérletben is, a jelenlegi részben nem találtam olyan eszközt ami pay-to-win fele terelné a játékot, inkább csak a külsőségekre adnak.

Ahogy haladunk előre a játékban, észrevehető, hogy a Synduality nem a legsokszínűbb, sem mechekben, sem pedig fegyverekben. Alapvetően nem mondanám súlytalannak a fegyverválasztást, viszont azt se várjuk el, hogy Armored Core mélységgel aggathatunk magunkra mindent.

A játék látványvilága alapvetően nem mondható különlegesnek, de jól ki van dolgozva. A térkép különböző régiói nem csak a térképen, hanem kivonulás közben is jól megkülönböztethetőek, a PS5-ös teszt során egyszer sem érzékeltem akadást, vagy bármilyen vizuális bugot. Látszik, hogy alapvetően a multiplayer élmény volt középpontban, így áramvonalasították a teret amennyire lehetett. A UI-t nem szórták tele ikonnal, de nem is annyira minimalista. A Magus bár beszél, de nem annyira idegesítően monoton mint például a Left Alive kommunikátora, a játékmenet pedig stabil. Nem mondanám lélegzetelállítónak az összképet, de nem is mondanám rondának; mondhatni hozza a kötelezőt.