RoutineTeszt

A Routine egy alternatív múltba kalauzol el minket, ahol az emberiségnek már állandó bázisa van a Holdon, viszonylag népes állománnyal. Ide érkezünk meg a játék elején mi is egy névtelen technikust alakítva, a feladatunk pedig annyi, hogy újraindítsuk a létesítmény szuperkomputerét, ami a jelentések szerint egy kicsit furcsán viselkedik a legutóbbi holdrengés óta. Elsőre elég egyszerű feladatnak tűnhet ez, azonban a helyszínre érve hamar rá kell döbbennünk, hogy mekkora kihívás áll előttünk. A folyosók mind elhagyatottak, a személyzetnek nyoma sincs, ráadásul, ha ez nem lenne elég, a kutatóállomás robot segítői is önálló életre keltek, és néma eltökéltséggel vadásznak minden szerves létformára, többek között ránk is…

A körülbelül hat órát felölelő történet első pillantásra meglehetősen szokványosnak tűnhet, azonban a Lunar Software munkatársai szerencsére nem féltek pár ügyesebb csavarral feldobni a megtébolyodó AI jól bejáratott toposzát. A sztori maga lassan, komótosan bontakozik ki a hátrahagyott feljegyzésekből, hangfelvételekből és e-mailekből, és bár van egy pont, ahol úgy érezhetjük, hogy a szálak soha nem fognak már összefutni, aggodalomra semmi ok! A befejezés szépen lekerekíti a narratív ívet, egyben pedig választ ad a legfontosabb kérdésekre, de nem rág a szánkba minden részletet és apróságot, hanem kicsit hagyja a fantáziánkat is dolgozni.

A végeredmény egy meglehetősen feszes tempót diktáló és érdekes témákat boncolgató történet, ami jóval mélyebb, mint az első egy-két órája alapján tűnhet, és amiben egy pillanatnyi üresjárat sincs. A Routine valósággal sodorja magával a játékost egyik rejtélytől a másikig, erre pedig nagy szükség is van, hiszen a játékmenet olyan szinten nyomasztó tud lenni, hogy sok helyzetben az ember már egyből csapna is rá a kilépés gombra, ha nem érdekelné, hová fog kifutni a narratíva.

Maga a program minimalisztikus, már-már a sétaszimulátorok táborát erősítő túlélőhorrorként jellemezhető a legkönnyebben, ami koncepciójában meglehetősen hasonlít az Alien: Isolationre. A holdbázis elhagyatott folyosóit járva viszonylag kevés ellenféllel fogunk találkozni, ők azonban kivétel nélkül halálos veszélyt jelentenek ránk nézve. Elég egyszer vagy maximum kétszer elkapniuk, és már végünk is van, ráadásul védekezni sem tudunk igazán hatékonyan ellenük. A nálunk lévő Cosmonaut Assistance Tool (avagy C.A.T.) rövid ideig ugyan megbénítja őket, de a használata igencsak körülményes és energiaigényes, ráadásul a hatása sem tart sokáig. Épp ezért a leghatékonyabb fegyverünk a legtöbb esetben a fejvesztett menekülés és a bujkálás lesz, ami egy roppant mód feszült játékmenetet eredményez.

A Routine legnagyobb erőssége, hogy a legtöbb esetben nem is kell látnunk a ránk vadászó robotokat ahhoz, hogy az egekbe szökjön a pulzusunk. Sokszor már a messzi távolban csattogó fémes léptek zaja is pont elég ahhoz, hogy ránk hozza a szívbajt, és talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a fejlesztők később még fokozni is tudják ezt a hatást…

Mechanikáit tekintve a Routine egyáltalán nem egy összetett vagy bonyolult alkotás, noha a Lunar Software munkatársai annak idején meglehetősen nagyravágyó tervekkel vágtak neki a fejlesztésnek. Az eredeti koncepciójukban szerepelt például egy hatalmas, szabadon bejárható holdbázis, valamint egy nemlineáris sztori is, azonban a projekt finomhangolása során ezeknek a nagyjáról le kellett mondaniuk. A végeredmény így egy eléggé minimalisztikus játék lett, ahol a bujkálás mellett általában csak kisebb, egyszerűbb logikai feladványokat kell megoldanunk a továbbjutás érdekében, ám ez nem feltétlenül baj. Egyrészt a Routine hangulata bőven elviszi a hátán ezt a koncepciót, másrészt a legalapabb puzzle is roppant izgalmas és összetett lesz, ha a megoldása közben végig fülelnünk kell, hogy nem-e csörtet egyik vagy másik megvadult robot az irányunkba.

A remek atmoszférához ráadásul kitűnő vizuális stílus is társul. Ahogy korábban is előkerült, a Routine egy retrofuturisztikus világban játszódik, aminek minden részletén látszik, hogy a készítők nem kevés időt öltek a megalkotásába. Legyen szó akár a CRT monitorokról és a hatalmas számítógépekről, akár a C.A.T. felépítéséről, vagy a színpalettáról, a játék minden eleme kifogástalanul vissza tudja adni a ’80-as évek sci-fi alkotásai által felvázolt jövőképet, ráadásul úgy, hogy az nagyjából még hihető is marad. A fejlesztők biztos kézzel játszanak a fényekkel és az árnyékokkal, a végeredmény pedig egy sornyi roppant karakteres és kreatív látványvilágú helyszín, amik akkor is megragadnak majd az emlékeink között, ha csak pár pillanatra látjuk őket, miközben az életünkért rohanva átcsörtetünk rajtuk.

A pozitív benyomást pedig tovább erősíti a játék remek technikai oldala is. A Routine az Unreal Engine 5-öt használja, ami – mondjuk úgy – nem a visszafogott erőforrásigényéről híres, ám a tesztelés során ennek ellenére sem futottunk bele semmi technikai akadályba, legyen szó akár beszakadó fps számról, akár szaggatásról, összeomlásról vagy bármi hasonlóról. A programot egy erősebb gépen futtattuk (Core i5 12600KF processzor, RTX 4070 videokártya, 32 GB DDR4 RAM), és ez bőven elégnek bizonyult 2K-s felbontás és maximális grafikai beállítások mellett is.

A Routine első negyed órájában van egy pillanat, amikor a PA hangosbemondón egy tutorialszerű szöveg jelzi: "nem lesz egyszerű dolgod, de ne add fel". Valóban a Routine egy percig sem akarja, hogy jól érezd magad a játék közben. Kihívás irányítani, kihívás navigálni benne a terepet, kihívás az állandó fenyegetettség érzésében loholni a rideg holdbázison.

De ennek az egésznek pont ez a lényege. Hogy legyőzd a félelmed. Hogy legyőzd az esendőséget, amit a karakter áraszt magából. Hogy megbirkózz a rutinszerűtlen feladattal. A Routine kicsit olyan ebből a szempontból, mint a régi idők konzoljátékai, vagy a soulslike címek. Nagy erőfeszítést igényel, de a jutalom a Holdról is látszik majd (khm!). A Lo-fi vizualitás pedig páratlan. Ne hagyd ki, ha bírod az ilyesmit!

A Routine megjelenésére ugyan sokat kellett várni, ám végül ennek a várakozásnak minden egyes napja bőségesen megérte. A Lunar Software alkotása egy igazi vérfagyasztó kaland lett, egy zsigeri mélységig hatoló élmény, ami mesteri szinten idegel ki minket, és hozza ránk a frászt sokszor úgy is, hogy a képernyőnkön amúgy semmi kifejezetten ijesztő nincs. Épp ezért a sci-fi horror szerelmeseinek mindenképp érdemes ránézniük erre a programra, de bárki másnak is bátran ajánlható, aki nem ódzkodik nagyon az erősen nyomasztó vagy minimalista mechanikákkal operáló címektől. Mi pedig csak annyit remélünk, hogy a fejlesztők következő alkotására azért kicsit kevesebbet kell majd várni.

PLATFORM PC, XSX, XOne | KIADÓ RAW FURY FEJLESZTŐ LUNAR SOFTWARE | MEGJELENÉS 2025. december 04. ÁR 25 EUR