Hood: Outlaws & LegendsTeszt

Nagyon fura egy szerzet ez az új Hood játék, mivel teljesen más mint amire a “legendát” ismerő játékos számítana. Személyes emlékeim között egyetlen alkalmat tudtam csak felidézni, amikor is Robin világában kalandoztam, az pedig az USA-ban ‘91-ben, itthon pedig ‘92-ben megjelent Robin Hood: Prince of Thieves, Nes-es és GameBoy-os kalandjáték volt. Annyira emlékszem belőle, hogy nem volt egy nagy szerelem és pár óra játék után cseréltem is el másra. Valahogy a jó Kevin Costneres és a kevésbé jó Russel Crowe-os filmadaptációk óta csend van a Sherwood-i erdőben, pedig szerintem a témában azért jóval több lehetne. Mármint annál amit a jelenlegi cikkünk témáját adó Hood: Outlaws & Legends nyújtani tud. Méghozzá egyszerűen azért mert kicsit olyan érzésem volt, hogy a készítők kitaláltak egy koncepciót, amihez kerestek egy eladható témát és nem fordítva. Az ember fia ugye mit várna egy Robin Hood játéktól? Akciót, kalandot, szerelmet, felfedezést, féktelen szórakozást a remek karakterekkel és a leglenyűgözőbb nextgen erdőt és várakat amiket csak el lehet képzelni. Na cserébe kaptunk egy co-op és PvP elemeket egyesítő többszemélyes játékot. Nem tudom azt mondani rá amúgy, hogy nem pakoltak bele mindent ami manapság egy tisztességes játékba bele kell, de mégis ami a fejemben motoszkált játék közben, az az volt, hogy kicsit félrement az a bizonyos nyílvessző...

A felállás elég egyszerű: 4 fős csapatok állnak a 6 darab térkép valamelyikének a szélén, és egyetlen céljuk, hogy a kastélyban lévő kincses ládát ellopják. Ehhez be kell lopakodni, elcsenni a seriff övéről a kulcsot, és lehetőleg a másik csapat előtt megszerezni és kihozni a kincset. Természetesen mondani sokkal könnyebb mint csinálni, hiszen az ellenfél játékosai sokkal kiszámíthatatlanabbak mint a béna örök, meg a csiga lassú seriff. Kezdéskor négy karakter közül tudunk választani amúgy, akik ismerősek lehetnek már, hiszen - meglepő módon - a sniper személyében nem mást találunk, mint mindenki kedvenc Robinját, őt válaszd ha szeretsz magasból vagy éppen egy bokor mélyéről lövöldözni. Marianne a tipikus, lopakodós, bérgyilkos kaszt, gyors, csendes, láthatatlan és halálos. Tuck barát, bár egy “kicsit” másképp néz ki mint megszokhattuk, pont annyira “cheerful” mint amire emlékeztünk, cserébe szívesen zúzza be az ellenfelek koponyáját a buzogányával és Ő a “gotoguy” akkor is ha szükséged lenne egy kics gyógyításra. Little John meg, hát, pont akkora mint a neve sugallná. Hatalmas nagyaradab dude egy még nagyobb kalapáccsal. Gondolom nem sok magyarázatot igényel az ő szerepe.

Az egész játékmenet alapjaiban nem lenne amúgy rossz, csak maga a megvalósítás lett eléggé, hát, bénácska. Bejutni a várba és ellopni a szuper nyomi serifftől a kulcsot, szinte gyerekjáték. Még úgy is, hogy az online meccsek pont azoktól a problémáktól szenvednek amiket már megszokhattunk. A baj ott kezdődik, hogy az ajtó kinyitásától fogva, az egyik játékosnak muszáj kicipelnie a ládát a kimenekítési pontig, ergo addig szinte teljesen védtelen mindenféle támadással szemben. A kommunikáció hiánya pedig ettől a ponttól kezdve teszi a langyos játékmenetet, egy orrfacsaró bűzű pocsolyában való tiporgássá. Ha nem spanokkal tolod és ilyenkor megpróbálnál kommunikálni, akkor vagy süket fülekre találsz, vagy egy 9 éves Johnika fog belenyivákolni a mikrofonba, miközben a pálya másik oldalán valami tök más baromsággal foglalkozik, ahelyett, hogy minket védene. A másik probléma meg alapvetően abból fakad, hogy a harcrendszer enyhén szólva sem lett a legjobb. Illetve nem lenne vele baj, de valahogy nem tud konzisztensen működni. Az alaptámadások általában betalálnak de a spec képességeknél eléggé bugos lett a hitbox. Ennek köszönhetően az általam lejátszott meccsek nagy százalékában, egyedüli Robinként voltam jelen, miközben 3 Little John rohangált mellettem. Ugyanis LJ-nak a spec képessége egy területi támadás, levágja a baltát a földbe és a körülötte lévő ellenfelek szinte 100%-os eséllyel nagyon durván lesérülnek. A halhatatlan seriffen kívül igazából bármit és bárkit meg lehet állítani ezzel a támadással. Viszont ugye, innentől fogva az a taktika, hogy a 3 társam egy “FREEEEEEEEEEEEEEEEEEEEDOOOOOOOOOM” felkiáltással berohan, és egyszerűen lepofoz mindenkit. Szóval próbálkozhatsz te, meg taktikázhatsz de csak úgy vágj bele, hogy valahogy sikerült még másik három szerencsétlen rábeszélni, hogy megvegyék a játékot. Nekem sajnos ez nem sikerült, így maradt a szenvedés.

Amúgy a grafikával, hangokkal és az általános minőséggel nem volt semmi bajom, nem tripla AAA minőség, de teljesen decens és funkcionálisan megfelel arra amire tervezték. Maga a fő probléma, hogy egy idő után egyszerűen unalmassá válik a dolog, mivel nincs külön még 3 világ, meg ellenfél fajta, mindig ugyanazok a katonák jönnek más helyszínen és ugyanaz a béna seriff fog fel-alá sétálni. Maga a reward és loot rendszer inkább szöveges formában van jelen, mert persze adhatunk pénzt a “népnek” de legalább lenne valami vizuális indikációja annak, hogy fejlődik a hátország.

Bizakodásra ad okot viszont, hogy a fejlesztő csapat komolyan gondolja a játék hosszú távú támogatását, hiszen már is belengették az érkező új karaktereket és újabb térképeket. A kérdés csak az, hogy marad-e még bárki addigra, mivel a jelenlegi tartalom enyhén szólva is kevéske. Valamint az én fejemben felmerülő legfontosabb kérdés végig az volt, hogy egyáltalán elegek lesznek e az ilyen fajta bővítések, mivel hiába egy új, más fajta karakter, meg egy még szebb kastély, ha a játék maga nem fejlődik újabb “ficsörökkel”, hiszen kis túlzással, más - sokkal robosztusabb - játékok kínálnak hasonló mókákat sima játékmódként, ami mellé odapakolnak még egy tonna más tartalmat is.

Nem tudok Robinékra többet adni egy 6-osnál sajnos, pedig a hangulat és egy jól sikerült, össze szervezett támadás tényleg jó móka tud lenni. Barátok nélkül - és itt most nem a Sherwood iszákos szerzeteseire gondolok - semmiképpen ne vágjatok neki ennek a erdei vérengzős túrának!

Hood: Outlaws and Legends | 6/10

Sumo Digital, Focus Home | PC, X, PS | 2021. 05. 10.