A SINGLE PLAYER

Bár én személy szerint szerettem az 5-ös számú Halo-t, az általános fogadtatása nem volt valami pozitív, pedig a 343 stúdió hozta a kötelező szintet, mind a látvány, mind a megvalósítás tekintetében. Próbálkoztak a csapatalapú megvalósítással és az esetleg MC nélkül is működő sorozat építéssel, de sajnos (?) az egyértelműen kiderült, hogy a HALO = Master Chief. Szóval aki attól félt, hogy az új részben mindenféle névtelen Spartanokat fogunk irányítani, és minden trailer eddig csak beetetés volt, az megnyugodhat. Az Infinite első számú (és egyetlen irányítható) hőse John. Ezt nem kockáztatták meg a 343-nál. Viszont, nagyon mást sem.

Na jó, azért ez nem teljesen igaz, hiszen először a sorozat történetében, teljesen kinyitották azokat a szűk folyosókat. Nem fogunk azért egy Red Dead szintű térképet kapni mivel maga a helyszín (egy hatalmas gyűrű, amit Zeta Halo-nak hívnak) is valamelyest korlátozza a világot, de azért egy elég decens játszóteret kapunk a páncélozott fenekünk alá. A kezdő “történet küldetések” után nyílik ki a világ és némi eligazítás után már mehetünk is amerre látunk. A játékmenet elég egyszerű és talán egy kicsit túl ismerős is lesz. Az ellenség által elfoglalt területeken mindig van egy-egy stratégiai pont, amit ha felszabadítunk, akkor elérhetőek lesznek a környéken található tevékenységek. Ezek a kis előrehozott műveleti bázisok, azaz "FOB-k" abban is nagy szerepet játszanak, hogy szinte bárhonnan, bármikor vissza teleportálhatunk egy ilyen pontra, ha esetleg fegyverre vagy járműre lenne szükségünk. A választék még erősen korlátozott az elején, viszont ahogy haladunk előre a történettel és fedezzük fel, illetve teljesítjük a mellékküldetéseket, szedjük fel a gyűjtögetni valókat, úgy szerzünk egyre több Valor pontot. Ezekkel pedig automatikusan nyílnak meg számunkra az újabb fegyverek és járművek. A mellékküldetések pont annyira változatosak, hogy sok legyen belőlük, viszont ne váljanak monotonná. Sőt, vannak közöttük egész érdekesek is, például az úgynevezett High value target-ek levadászása. Mindegyikükről olvashatunk egy kis jellemzést, történetet, van saját személyiségük és a likvidálásuk után elérhetővé válik kedvenc fegyverük, ami általában valamelyik meglévő módosított verziója. Természetesen vannak rejtett keresgélni valók is, amiket nem jelöl a térkép és van amelyik nagyon el is van dugva, például a jó öreg koponyák. Meg biztos vagyok benne, hogy egy rakat titkos dolog is, amiről nem nagyon beszél senki a játékban. Én már meg is találtam egyet, a kezdő bázis közelében…

Írtam fentebb, hogy nem vállaltak túl sok kockázatot és hogy ismerős lehet a játékmenet mindenkinek, aki már valaha játszott bármilyen nyitott világú játékkal. Viszont maga a harc, az változott egy alaposat. A Halo Wars első részéből sokunk kedvence a Spartans vs Elites átvezető, amit ha nem láttam százszor, akkor egyszer sem. Gyorsan nézd meg, mert érdemes. Ott láthattuk először, hogy miért is a Spartanok a világ legjobb elit katonái. MC mindig is a legnagyobb badass volt közülük, de a tankos, lomha mozgása sosem volt teljesen szinkronban azzal, hogyan képes egyszerre teljes hadseregeket elintézni. Nos, az Infinite-ben végre sokkal agilisebben és változatosabban tudunk harcolni, amire szükségünk is lesz, pláne nehezebb fokozaton. A játékban 5 fajta “képesség” található, illetve nyitható meg, amiket a saját kedvünk és játékstílusunk szerint fejleszthetünk az úgynevezett Spartan magokból. Ezeket szintén szétszórva a világban találhatjuk és nagyon tudom ajánlani a mielőbbi begyűjtésüket, mivel a végjátékban iszonyat hasznosak. Nem szeretném elspoilerezni, hogy miket szerezhetünk meg, így csak a legfontosabb újításról beszélnék, amit már úgy is mindenki ismer, a Grappleshotról, ami alapjaiban változtatja meg azt, ahogy eddig Hélóztunk.

Eleve a közlekedésben nagy segítség, mivel így konkrétan minden hegy és épület megmászható a játékban. Elég nagy móka ide-oda röptetni magunkat, olyannyira, hogy én alig használtam járműveket az utazáshoz. Viszont sokkal fontosabb az, hogy mire képes harcban az új játékszerünk. Az alap dolgok, hogy végre vertikálisan is tudunk harcolni, hiszen bármikor felfelé is “menekülhetünk”, hogy stratégiai pontokat elfoglalva, szedegessük le az ellenfeleket. Messze van egy elite? Semmi gond, húzzuk oda magunkat hozzá. Kéne gyorsan egy fegyver? Semmi gond, pillanatok alatt a kezünkben van. Némi fejlesztés után, tudjuk sokkolni és ezáltal másodpercekre lebénítani az ellenfelet, sőt, kimaxolva még egy kisebb robbanást is előidézhetünk, ami hibátlan a tömegek kezelésére. Valamint az igazi „gamebreaker” mozdulat akkor jön igazán jól, ha szembe találjuk magunkat egy járművel. Eddig ugye, ha jött egy ghost, akkor precíziós fegyverrel leszedtük, vagy gránátokkal, illetve a plazma pisztollyal mozgásképtelenné tettük és kirúgtuk a helyéről a sofőrt. Na most annyi a dolgunk, hogy közel kerüljünk, befogjuk, és egy inverz skorpió mozdulattal már az ülésben is találjuk magunkat. Borzasztó menő és szuper effektív módszer, ami minden járművel működik. Ez, és egy másik képesség teljesen megváltoztatta, legalább is nekem, az élményt. Persze, így is nagyon kell figyelni, mert akár normál nehézségen is pillanatok alatt leszednek, de végre nem az van, hogy fedezékből fedezékbe rohanva próbálunk túlélni. Minden képesség jó és hasznos amúgy, és van amelyik visz egy kis taktikát is a játékmenetbe, ami pláne üdvözlendő. Ja és vajon mi történik, ha megcélozzuk egy Jackal pajzsát?

Ami még vitathatatlanul megváltoztatta a játékmenetet, az a hatalmas nyílt terep, a fegyverek minden eddiginél szélesebb tárháza és a tény, hogy ellentétben a régi részekkel, itt szinte soha nem vagyunk belekényszerítve adott fegyverek használatába. Ehhez azt az egész okos megoldást találták ki, hogy minden stratégiai helyen, még a fő küldetésekben is, találhatunk lőszer visszatöltő állomásokat, a különböző típusokhoz. Ergo, ha a BR75 a kedvenc fegyvered (nekem igen, a játék 90%-ban fixen a hű társam volt), akkor nem kell lecserélned másra, mivel a kinetic töltőállomás szépen telerakja neked a tárat. Valamint sokkal több fajta fegyver van alapból kipakolva, főleg a nagyobb összecsapások előtt. És ha valamiben igazán erős a játék, azok a fegyverek. Itt van minden régi kedvenc, megspékelve néhány új darabbal. Összesen (és szerintem ez új rekord a sorozatban) 22 darab van belőlük és az igazán jó dolog az, hogy szinte az összes használható. Van itt a pattogó, robbanó gránátvetőn át egy rakat energiafegyver, rakétavető sniper, precíziós és közelről pusztító megoldások. Nem megyek bele, de biztosak lehettek benne, hogy mindenki megtalálja a neki valót.

Egy másik hangos kritika, ami az 5-öt érte, a történet vezetése, illetve a tény, hogy minimális utána olvasás nélkül nem nagyon volt fogalmunk arról, hogy ki kicsoda. Na itt azért nem ennyire vészes a helyzet, viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kezdéskor rögtön képben lettem volna, hogy akkor most egész pontosan mi történik. Ez természetesen valahol pozitív, hiszen a Halo-Saga 20 év alatt azért elég termékeny háttérvilágot és idővonalakat hozott össze. Természetesen nem szeretnék semmit sem elárulni a történetből, ami tönkretehetné az élményt, de azért muszáj vagyok pár szóban leírni, hogy én hogyan éltem meg a dolgokat. 18 hónappal vagyunk a Halo 5 történései után és a már fentebb említett Zeta halo gyűrűn találjuk magunkat, egy új AI társsal és egy rakat nagyon mérges ellenséggel, akiket egy Ecsharum nevű brute vezet és úgy hívják magukat, hogy a Banished. Igazából a Brute-ok és Covenantok egy, a fő törzsektől leszakadt, mondhatni, hogy extrémista mellékága, akik nagyon mérgesek és cserébe brutális harcosok. Egy dolgot szeretnénk csak kideríteni, hogy mi történt Cortana-val, mit keresnek a Banished-ek ezen a Halo-n és hogyan tudjuk legyőzni őket.

A történet végig feszes és érdekes marad, bemutatva minden fél szemszögéből. A motivációjukat, a félelmeiket és sokszor az okot, hogy miért tették/teszik azt, amit. A trailerekben is feltűntek már főbb karakterek, akikkel meg is kell majd küzdenünk a játék során. Ezek szinte mindig 1 vs 1 összecsapások lesznek, rákényszerítve arra, hogy aktívan használjuk az új képességeinket. Izgalmasak és látványosak ezek a csaták, mert mindig van bennük egy kis csavar, viszont egy dolgot végig hiányoltam belőlük. A monumentalitást. Valamint, hogy ez a rész mindenképpen egy felvezetés arra, ami a jövőben jöhet. Ami persze valahol várható volt, hiszen a legtöbb Halo így zárult, de azokban közben ennél jóval nagyobb horderejű dolgok történtek, arról nem is beszélve, hogy különböző helyszíneket jártunk be közben. Sajnos az Infinite-ben, bármennyire is szépek a belső terek, a kampány nagy részében folyosókról, folyosókra fogunk haladni, amiket megszakít a kinti világban való barangolás. Én nem ezt szoktam meg a Halo játékoktól, mert persze, rengeteget tankozhatunk, meg “háborúzhatunk” a különböző ellenséges pontok elfoglalása közben, de azért az nem ugyanaz. Kár érte, remélem a következő részben egy kicsit tökösebbek lesznek a srácok a pályák terveit illetően.

Az Infinite-nek nem volt egy könnyű sorsa, hiszen majdnem egy teljes évet csúsztak a kiadásával, ami a finoman szólva sem túl pozitív bemutatónak volt köszönhető, amit tavaly novemberben az arcunkba toltak. Hálisten' tanultak a hibáikból. Az alapokkal már akkor sem volt baj, de a látványon, karaktereken, animációkon azért kellett egyet csinosítani. És azt kell, hogy mondjam, hogy a játék pompásan fest. Szuper, über, brutál, cutting edge, 3 milliós PC-t is felrobbantó, technikai bravúr? Nem. Közel sem. Természetesen azért, mert valahogy futnia kell egy lassan 10 éves konzolon is. Valahol tisztelendő a MS azon döntése, hogy mindenkit és mindent támogatunk, de biztos vagyok benne, hogy tudtak volna még csavarni egyet a látványon, ha megtehetik. Viszont, amiben nagyon-nagyon régen láttam ennyire aprólékos munkát, az igazából minden más. A fegyverek, a lövedékek, a robbanások, a különböző becsapódások, mind egyszerűen parádésan néznek ki. MC és az ellenfelek páncélja, a karakterek mozgása, animációi, a járművek kezelése, mind csodálatosak. Maga a világ pedig a remek, igazi Halo-zenékkel olyan hangulatot áraszt, hogy többször is csak nézelődtem és barangoltam az éjszakai holdfényben, a különböző élőlények hangjait figyelve, a víz csobogását hallgatva. Nagyon sokszor elkapott a magány, a néha kietlen táj és a végtelen űr tökéletes szimfóniájának köszönhetően. Ritkán van ilyen manapság. Meg az is, hogy szinte alig találkoztam bugokkal. Egyetlen hang hibába futottam bele, abban a 20+ órában, amit a Zeta halon töltöttem. Semmi glitch, semmi kiesés, átesés, eltűnés, semmi. Pedig egyáltalán nem ritkák azok a csaták, ahol legalább 20 ellenfél özönlik ránk minden irányból, kiabálva, üvöltve, és mindent felénk zúzva, amit csak lehet. Mindig megkaptam a “hozzáértő” ismerősöktől, hogy nem szeretik a Halo-t, mert gyerekes. A kis zöld meg lila manók, mindenféle villogó lézerekkel ijesztegetnek és ez milyen gagyi. Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt némi igazság ebben, hiszen sosem a brutális, sötét vonalat képviselte a sorozat, viszont most, talán a grafikai stílus komolyodása miatt, néha azért szó szerint rám jött egy kicsit a para. Amikor egy hatalmas páncélos brute rohan feléd egy masszív gravitációs kalapáccsal, egy szűkebb folyóson, miközben a brutálisan kinéző, arany elitek kilépnek a láthatatlanságból és meghallod az energia kard aktiválásának semmihez sem hasonlítható hangját, akkor azért sok jelző az eszedbe jut, de garantálom, hogy egyik sem a “gyerekes” lesz.

A Halo Infinite nem lett tökéletes. Nagyon jó lett, de nem lett tökéletes. A játékmenet újítások szerintem nagyon kellettek már és jól is sikerültek. A nyitott világ szintén egy remek újdonság, attól függetlenül, hogy a nehézséget befolyásoló fejlődési rendszert nem sikerült tökéletesen megoldani. Valószínűleg azért, mert nem is nagyon lehet. Gondolok itt arra, hogy ha sok célpontot és ellenséges bázist hagyunk a végére, akkor a fő történeti szál és a Spartan magok megszerzése után, már egy olyan arzenál áll a rendelkezésünkre, hogy igazából nagy kihívásban már nem lesz részünk. Egyszerűen hívunk magunknak egy skorpió tankot és ledarálunk mindenkit. Persze, azért arra figyeltek, hogy sok helyszín nem érhető el nagyobb járművekkel, de például ott a Gungoose, ami az alap kis csapatszállító Mongoose ágyúkkal felszerelt verziója. Olyan pusztítást tudunk vele végezni percek alatt, hogy csak pislogtam. A másik negatívum, pedig pont ennek az ellenkezője, hogy az egész játék során CSAK egyetlen egyszer fordult az elő, hogy a nagy nyitott világban “dobtak” rám egy boss harcot. Ez pedig egészen fantasztikus momentum volt, kár hogy egyedüli hasonló pillanat. Konkrétan az életemért küzdve kellett azonnal feltalálnom magam, és villámgyorsan körbenézni a környezetemben, hogy merre vannak fegyverek, amikkel túlélhetem. Talán olyan magasan semmilyen más helyzetben nem járt a pulzusom. Bízom benne, hogy ebből is sokkal többet látunk majd a jövőben, mert óriási nagy királyság volt.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam, nem nagyon bíztam az Infinite sikerében. Féltem tőle, hogy az a sok probléma, csúszás és egyéb gond a fejlesztés körül, rányomják majd a bélyegjüket a játékra. Örülök, hogy végül nem így lett. Persze ettől függetlenül az tény, hogy a 343-nál most a biztosra mentek. Nem nagyon kockáztattak semmit és muszáj kimondanom, hogy nálam a sok pozitívum ellenére sem sikerült elérni a Bungie korszak szintjét. Ha mindent egybe veszünk, akkor így most első körben, felhúzták a sorozatot a 2020-as évek elvárásaihoz. Ha gonoszkodni akarnék a mai popkultúra szokásait idézve, akkor mondhatnám, hogy megcsinálták a tökéletes Halo rebootot. De én bízom benne, hogy tudják folytatni a megálmodott utat és megmutatni a következő években, hogy a sorozat újra elérheti a régi nagy népszerűségét, mert a potenciál mindenképpen megvan benne.

És akkor lássuk tovább a cikket - a lenti bekezdésekkel egészítjük most ki az első kritikánkat!

ÖSSZEGZÉS

Na de akkor pontozzunk egyet, így két héttel később. Aminek, hogy őszinte legyek volt azért értelme. Amikor az embernek relatíve kevés ideje van, hogy végigtoljon valamit akkor a véleményét is csak arra a röpke 20+ órára tudja alapozni, amit a kampánnyal töltött. Viszont ezeknek az élményeknek muszáj néha egy kicsit leülepedniük és a Halo Infinite kampányát illetően pontosan ez történt velem is az elmúlt hetekben. Miután elvesztettem ugye a mentésemet, újra neki álltam az egésznek elölről, csak nehezebb fokozaton. Az biztos, hogy úgy játszatja magát a cucc, mint nagyon kevés dolog. Egyszerűen szó szerint addiktív a gameplay. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, de valószínűleg a csákány és a remek fizika nagy szerepet játszik benne. Élmény minden perce, akármelyik nehézségi fokozaton, ezt szerintem kár vitatni. Tartom még mindig, hogy minőségben és kivitelezésben nagyon, de nagyon kevés FPS ér a nyomába. Fantasztikus a részletesség, az effektek, az ellenfelek mozgása, viselkedése … Egyszerűen az összkép.

Viszont ahol a gondok kezdődnek, az maga a kampány, illetve egy kicsit az nyílt világ üressége. Sajnos itt látszik igazán, hogy mennyire egy gyalázatos állapotban lehetett ez a játék egy éve, ha csak ezt tudták összehozni ennyi idő alatt. A játék felétől teljesen elfogyott a lendület és a kreativitás. Volt egy fantasztikus játszótér, relatíve érdekes ellenfelek és egyszerűen nem tudtak vele mit kezdeni. Csináltak egy unalmas, lelketlen, cső játékot az utolsó 4 órára. Szerintem kampány szempontjából, ez a leggyengébb HALO. Igen, az 5 és a 4 is jobb nála, mert azok legalább megpróbálták fenntartani az illúziót, hogy egy monumentális, gigászi, sci-fi eposz közepén vagyunk. Az Infinite esetében, erre még csak nem is törekedtek. Mögé lehet pakolni, hogy ez John nagy, magányos visszatérése, de akkor felesleges volt időhúzásnak az egész nyílt világot felépíteni. Ott is egyértelműen látszik, hogy nem tudtak mit csinálni a dologgal, valószínűleg nem tudtak megegyezni egy fix koncepción és így inkább belepakoltak mindent, ami csak az eszükbe jutott. Ez így nálam, nem több mint egy 7-es.

Viszont, egyben kell értékelni az élményt, hiszen mindent megkapunk a pénzünkért, nem csak a történetet. Így a többjátékos móddal, a körítéssel, a látvánnyal a fantasztikus játékmenettel simán visszaugrunk arra a megérdemelt 8 pontra. Nagyon szeretem a Halo-t és valószínűleg örökké szeretni is fogom, így nagyon bízom benne, hogy az Infinite sikere megadja azt a szükséges lendületet, kreatív erő áramlást és elhivatottságot ahhoz, hogy a következő rész minden képzeletünket felülmúlja. Nagyon remélem, hogy hallgatnak és figyelnek a készítők, és nem vakítja el őket a sok csillogó agyonértékelt sajtókritika, és arra koncentrálnak majd a jövőben, ami igazán fontos. Visszaadni a Halo-nak a régi fényét, hogy fényesebben csilloghasson mint valaha! Az útra már ráléptek, csak haladni kell előre…

A review hozzáférést a Microsoft tette elérhetővé számunkra. Az eredeti 12. 06-án publikált cikkünket 12.26-án frissítettük a multiplayer értékelésével és a konklúzióval.