GTR 2

GTR 2

StingerCsere Krisztián Gábor2006.10.23. 19:30

A PC szimuláció fogalma manapság már korántsem azt a jelentést hordozza magában, mint egykor. Napjainkban ugyanis a számítógép a funkcionalitását tekintve már sokkal inkább munkaeszköz, mint játékos platform, amelyen nem is kellene meglepődnünk, hiszen hosszú ideje nyilvánvaló tény. Egy-két franchise-tól eltekintve a PC-s játékipar sajnos a stratégiai játékok és FPS-ek útvesztőjébe skatulyázva, hatos fokozatba kapcsolva rohan a szakadék felé. Ezért is örül a szívünk annyira, mikor egy-egy kiemelkedőnek tűnő alkotással találkozunk szembe a szokásos napi játékmustránk alkalmával. A konzolok nagyfokú elterjedése, és a bennük rejlő hatalmas anyagi haszon odáig vezetett, hogy egyre több szimuláció fejlesztésben jártas csapat hagyja magára a kiöregedő platformot. Szerencsére még akadnak páran, akik máig látják a számítógépes játékfejlesztésben bujkáló jövőképet: ilyen a tavalyi év talán legjobb autóverseny szimulátorát összehozó csapat, a Simbin is, aki az első GTR játékával hatalmas tábort vonzott el az LFS (Live for Speed) ligától. Nem egészen egy évet kellett ahhoz, hogy az első szárnypróbálgatás után napvilágot lásson a népszerű túraautó bajnokság második fordulója, a GTR 2 logója alatt - így kapva az alkalmon, az alapos tesztelési fázis után a gamer365 szerkesztősége úgy döntött, érdekfeszítő ismertetőt publikál az ínséges PC felhozatal éhségének enyhítésére. (Bátorkodom megjegyezni, hogy a cég stúdiójában időközben született egy kolosszálisra sikerült, klasszikus versenyautókat felvonultató GT Legends nevezetű csoda is, amely jelenleg a legjobb és leghangulatosabb “oldtimer” versenyeket feldolgozó szimulációs autóverseny PC-re).

Igencsak kedvelem kedélyes baráti társaságom bizonyos időközönkénti LAN partijait: ugyan nem tartanak sokáig, azonban a felhőtlenül eltöltött órák még így is megérik a fáradtságot. Az utóbbi években azonban sorozatos problémával küszködik a csapat: míg régebben tonnányi autóverseny témát feldolgozó produktum látott napvilágot, mára csak az unalomig elcsépelt Need for Speed és néhány gyengébb árkád őrületből válogathat a többnyire vegyes összetétellel bíró társaság. Az oly' sokak által kedvelt szimulátorok űrjét betöltve a toldozott-foltozott F1 Challenge, az Insane, és a hasonló klasszikusok szerepeltek a repertoárban, de a tavalyi évben debütált GTR alaposan felforgatta a szimulációról alkotott véleményünket. Az idei ősz beköszöntével a falevelekkel együtt a folytatás is az ölünkbe hullott, így vadmacska módjára vetettem rá magam a játék tesztverziójára, melyet a tökéletes multiplayer funkciójának köszönhetően minden ízében volt szerencsém megismerni. Már az első beüzemelés alkalmával nyilvánvalóvá vált, hogy a Simbines srácok alaposan feltornászták a mércét - az eredmény pedig több, mint ígéretesre sikerült. Olyannyira, hogy a FIA is áldását adta rá, így a GTR2 a Nemzetközi FIA GT sorozat hivatalos játéka címet is kiérdemelte.

Mi is tulajdonképp a GTR 2? GT Túraautó szimulátor. Ez bizony nem NFS, de még csak nem is TOCA: nincsenek 300 km/h-s sebességgel a falról visszapattanó autók, vagy a fizikai közeget figyelmen kívül hagyó beállítások - ez kérem, színtiszta szimuláció, amely valódi bájait csakis hosszas gyakorlás után villantja fel. A GTR 2 az átlag játékos számára nem sokban különbözik az elődtől: a versenyszellem még mindig a GT versenyzés körül forog - olyan közúti sportkocsik versenyre tuningolt osztálytípusai körül megy a felhajtás, mint a Ferrari, a Porsche, a TVR, a Panoz, a BMW, a Saleen, és a legújabb amerikai, japán vagy épp európai autócsodák. A négykerekűek az autóverseny játékok ismert és kevésbé népszerű aszfaltcsíkjainak legjobbjain mérhetik össze erejüket, melyek főként a 2003-as és 2004-es szezonban szereplő pályák felhozatalából állnak - azonban ha ügyesek vagyunk, néhány extra helyszínnel is színesíthetjük a rendelkezésre álló mennyiséget, amely így akár a harmincnégy különböző helyszínt is elérheti. Az első és legszembetűnőbb opció a játék elindításakor a Driving Shool opció, amely egy tökéletesen megalkotott tutorial-sorozaton keresztül még azon személyeket is képes középhaladó szintre fejleszteni, akik soha nem próbálkoztak hasonló technikai sport szimulációval. A funkció elérhetőségét nagy örömmel fogadta a sajtó is: ahhoz, hogy egy ilyen produktumot sikerre lehessen vinni, szükséges és elengedhetetlen a program minél alaposabb ismertetése, a szimulációból fakadó nehézségeket leküzdő technikák elsajátítása. Éppen ezért nagy újítás a korábbi epizódban is hiányolt versenyiskola, ahol az alapoktól kezdve, tematikusan felépített feladatok során hozza fel a program a játékost az AI szintjére. Merthogy kérem, a GTR 2-ben a valóságnak megfelelően még a legegyszerűbb versenyosztályban is vérre menő küzdelem folyik a pontszerző helyezésekért. Nem árt átrágni magunkat az egyes leckéken, ugyanis a jól teljesítéshez elengedhetetlen tudástól fosztjuk meg magunkat,ha úgy döntünk, szemet hunyunk a tudásból fakadó értékes tizedmásodpercek megszerzése felett. Nem fogunk tudni normálisan elrajtolni, gyorsítani, lefékezni, megakadályozni a csúszást, bevenni és saját malmunkra hajtani a sikán szakaszokat, kiismerni a magas sebességnél jelentkező szélárnyékot, a változtatható leszorítóerőt, az ideális ívek ismeretét, vagy a kigyorsítás és kifékezés metódusait. A Driving School lényegében több, részekre bontott leckéből épül fel: az alapoktól kezdve (gyorsítás, fékezés) jut el a magasabb szintű mozzanatokig, a játékosnak pedig az adott pályaszakaszt megfelelő idő alatt kell a tanult módszer segítségével teljesítenie. Ehhez a program által irányított szellemautó és az aszfaltra festett, pl. Forza Motorsport-ban is felbukkant festett csíkok lesznek segítségére. Utóbbiak amellett, hogy jelzik a megfelelő ívet, a sebességadás (kék), a fékezés (piros), valamint az üresjárat (szürke) pillanatait is mutatják. Az egyes leckéket akkor sikerül elsajátítani, ha az adott szakaszon felállított négy követelményt is teljesítjük, melyek közül legfőképp a rendelkezésre álló időtartamra, valamint az utolsó megpróbáltatás alkalmával történő vakvezetésre kell odafigyelni (ebben az esetben ugyanis már nincsenek segítségünkre a tanulás fázis alatt látható aszfalt felfestések). A tanulás funkció amellett, hogy gyakorló lehetőséggel bír, egyben a GTR 2 rejtett és megnyerésre váró versenyosztályait is megnyitja a játékos számára - néhány lecke lezárását követően ugyanis különböző nehézségi szinttel ellátott versenykiírások kerülnek terítékre, amelyet egy-egy versenyhétvége alkalmával akár lehetőségünk is nyílik kipróbálni. Ezekből összesen 142 típus létezik, így a bajnokság megnyerése mellett az extra kihívások által szolgáltatott szavatosság is adott.

Ha rendesen beleássuk magunkat a Tutorial kínálta lehetőségekbe, biztos alapokkal vághatunk neki a versenyzésnek, legyen az bármilyen fokozatú. Természetesen célszerű a könnyebbel kezdeni, hiszen ahhoz, hogy egy 600-700 lóerős vadállatot megszelidítsünk, bizony biztos kézzel kell markolni a kormánykereket. Szerencsére a bajnokságba történő benevezéshez számos játékmódon keresztül is bekeményíthetünk: a gyakorlás (Practice) és a mezei időmérő edzések (Time Trial) remek alternatívát biztosítanak a köridőink javítására (ez esetben bekapcsolhatóvá válik a Driving School-ban látott aszfaltfestés, amely segít az adott pálya ideális íveinek begyakorlásában). Érdemes ezzel a lehetőséggel élni, hiszen értékes tizedmásodperceket faraghatunk le a köridőnkből, amelyeken gyakran akár helyezések is múlhatnak. A gyakorlás alkalmával a köridőinkért nem kell visszabaktatni a boxutcába, ugyanis a remekül felépített HUD mindenről tájékoztat bennünket. Ha rendelkezünk a kellő késztetéssel az éles bevetésre, a Race Weekend, a Championship, vagy a 24-hour Race áll készen a megmérettetésre.


Egy versenyszellemű játékos, Moata véleménye

Rengeteg autós játékon vagyok már túl, de azt hiszem, hogy a **GTR 2**-nek **sikerült** az általam legjobbaknak tartott programok közé bekerülnie. Bár a szimuláció megvalósítása néhány ponton elmarad a **Live for Speed**-nél tapasztaltaknál, a játék irányíthatósága, grafikai megvalósítása rendben van. A kocsi fizikai lemodellezése remekül sikerült, pontosan úgy viselkedik a játékban is, mint a valós életben, az aszfalton vagy épp a homokos talajon. Pozitívum, hogy lehet csúsztatni az autót, de nem a végletekig - a menüszerkezet nincs túlságosan elbonyolítva, meglehetősen sok hasonlóságot mutat az F1-es játékokkal. A **Driving School** nagyon hasznos és okos újítás, több autóverseny játékban is alkalmazni kellene: főleg az egyre nehezedő feladatok, az esőben való helytállás tetszik benne. Nagyon jól el lehet sajátítani a kanyarvételeket és a fékutak hosszúságának előzetes becslését, amely elengedhetetlen az efféle játékokhoz. Talán az egyetlen sarkalatos pontja a programnak az irányítása: míg egy árkád autóversenyt lazán lehet billentyűzetről irányítani, addig a GTR 2-t csak a legtapasztaltabbak képesek erre rábírni. Szimulátorról révén szó, FF kormányra és pedálra tervezték, éppen ezért a gombok lenyomására a kocsi azonnal fordul, nincs íve, így meglehetősen nehéz az ideális íven autózni. A zene eltalált, adrenalin pumpáló, úgyhogy az is a helyén van. Véleményem szerint egy **nagyon hangulatos szimulátort sikerült összedobni**, bár inkább hálózati játékra és on-line mókára ajánlom, egyedül játszva csak a Driving School és a bajnokságok teljesítéséig nyúlt izgalmakat.

A Race Weekend (Single Race) nem más, mint az átlag autóversenyekben tapasztalt egyszeri verseny, amely azért Weekend, mert több fejezetből tevődik össze. Az F1 Challenge-ben tapasztaltak alapján itt is a boxutcából kezdünk, ahol elsőként a szabad edzés, a bemelegítő edzés, az időmérő edzés, majd maga a verseny következik. Saját és versenytársaink helyzetéről, mért idejéről és helyezésről a boxból, a gyakorlás közben pedig a HUD-ról tájékozódhatunk. Mivel a játék vérbeli szimulátor, ezért a realisztikusság határát súroló fizikai motorral rendelkezik, így mindenképpen célszerű odafigyelni a gumik típusára, állapotára, keménységére, a kocsi aerodinamikai jellemzőire, az üzemanyag tank állapotára, hiszen ezek finomhangolásával bizony értékes másodpercekhez juthat a pilóta, amely bizony a helyezések egymáshoz viszonyított különbségét figyelembe véve akár döntő tulajdonságú is lehet a verseny kimenetelét illetően (gondoljunk csak a Forma 1-es versenyekre, itt is hasonló a helyzet). A Championship Race Weekend-eket foglal magába, hierarchikusan felépítve, világbajnoki rangsorolással együtt, amely a 2003-as és 2004-es hivatalos FIA GT szezonokra épül - akárcsak az egyedi tulajdonságokkal bíró bajnokságok, melyeket a Driving Shool segítségével nyerhetünk meg magunknak. Ezek a játékmódok a korábbi epizódhoz képest számos változtatáson estek át (a szabályok szinte mindegyike módosítható, a különböző segítségek ki-bekapcsolásával együtt) - kivételt ez alól csak a 24 órás versenyek jelentenek, amelyek új belépőként vannak jelen a GTR 2-ben. A népszerű versenysorozatot feldolgozó opció egy az egyben a valós életben tapasztalt verseny mása, hiszen ugyanazokkal a szabályokkal és helyszínekkel (Spa-Franchorchamps, Monza, China Zuhai pálya, stb.) hívja csatába a vállalkozó szellemű játékost. Természetesen nem kell 24 órán keresztül a számítógép mellett gubbasztani: játékos időhöz mérten, de viszonylag hosszú (egy és három órás) versenyzéssel vívhatjuk ki magunknak az elismerést, melyből természetesen az éjszakai helytállás sem hagyható ki.

A GTR 2 három nehézségi fokozatával óvatosan célszerű bánni: zöldfülű pilótaként eszünkbe se jusson a novice helyett semi-pro-t, vagy simulation-t választani, mert a két véglet között drámai különbségek lakoznak. Míg a belépő szint szinte minden be-és kikapcsolható segítséget (automata váltás, kuplung, kanyar-fék-kigyorsítás rásegítés, kipörgésgátló, stabilitás kontroll) engedélyez a pilóta számára, míg a középhaladó semi-pro már csak az ABS-t és a stabilitás kontrollt teszi elérhetővé. A szimuláció egy egészen más világ, ezt az opciót csak vérbeli versenytípusoknak, tapasztalt veteránoknak és a kihívást kedvelőknek ajánlom. Utóbbiban mutatkozik meg igazán a GTR 2 ereje: novice szinten hangulatos árkád versenyzésnek tűnik a dolog, ám az igazi szimulátor érzést csakis a legnehezebb fokozatban van lehetőségünk átélni. Akár a kidolgozott, minden apróságra reagáló belső pilótafülke nézetet, akár a spoiler, vagy a lökhárító variációt választjuk, ember legyen a talpán aki hosszas gyakorlás nélkül elsőre, hibátlanul képes egy viszonylag jó köridőt produkálni a pályán. Persze aki a kocsi összes rezzenését, a felverődő kavicsokat, a motor hevülését, a légáramlatokat, a gumik kopását és az üzemanyag realisztikus fogyását helyezi előtérbe, megteheti: a GTR 2 olyan magas fokú részletességgel tolja az egyes opciókat a játékos orra alá, hogy olyannal csak elvétve találkozik az ember.

Szinte érezni lehet, ahogy a pilótaülésbe szíjazva, egy-két bemelegítő kört megtéve megváltozik az autó viselkedése: a mechanikus alkatrészek elérik az üzemi hőmérsékletet, beáll a gumiabroncsok megfelelő tapadása is - ahogy felbőgnek a lóerők a motortérben, nincs olyan játékos, akiben fel ne menne a pumpa. Vajon sikerül az első kanyarkombinációt jól bevennem? Kibújhatok a szélárnyékból, esetleg a sikánban tudok csak előzni? Vajon elegendő üzemanyagom lesz a kötelező kerékcseréig, vagy előbb ki kell mennem a boxba? Ezek a kérdések mind-mind felmerülnek a GTR 2 akció közben. Íme, egy aprócska példa: az első éles versenyem alkalmával hatalmasat zakóztam Monzában: mikor visszakaptattam a pályára, hallottam, ahogy a felhevült abroncs bordázatába fúródott apró kavicsok a kigyorsításnál nekiverődnek a kasztninak. Pár kör megtétele után arra lettem figyelmes, hogy a kocsi úttartása finoman szólva instabillá vált: kitolta a farát, a nagy sebességgel bevett sikán kerékvetőire hajtva pedig hosszú pillanatokra irányíthatatlanná vált a kezemben a kormány. Már épp a csapatrádióhoz nyúltam volna, hogy megkérdezzem, mi a helyzet, amikor utasítás érkezett a főhadiszállásról: a gumiabroncsok olyan szinten sérülést szenvednek, hogy azonnal cserélni kell őket - feladva a keservesen megszerzett 3. helyezést, kibaktattam a boxba, ahol kiderült, hogy a felfüggesztéssel is baj volt, ám a csapat szerelői remek munkát végeztek - a 25 körös küzdelemben végül a második helyen végeztem, az előttem kicsúszó Porsche-nak, a pálya folyamatos kicentizésének, és a határok felismerésének köszönhetően. Mivel jelen pillanatban nem állt rendelkezésemre kormány, billentyűzettel játszottam: noha ez a fajta irányítási forma nem egyeztethető össze a szimulációval, néhány segítséget bekapcsolva egészen élvezhetővé sikerült varázsolnom a dolgot. A GTR 2 szimulációs mivolta éppen ezért csakis kormánnyal rendelkező játékosok számára nyújtja a maximális élvezetet: a finom ívekhez való kanyarodás billentyűzeten kivitelezhetetlen, amit az apró nyomkodásokkal elidőzünk, súlyos másodperceket vesznek el - ez pediglen helyezésekbe kerül, így ezt a játékmódot kifejezetten FF kormánnyal rendelkező barátainknak ajánlom. A legtöbben úgysem merészkednek semi-pro fölé - mondjuk nem is nagyon érdemes, megfelelő felszereltség nélkül inkább csak bosszúságot, mintsem örömet hozó pillanatokban lesz részünk, ha a klaviatúrát használjuk irányításra. A verseny hevében rendkívül körültekintőnek kell lenni: folyamatos koncentrációra van szükség, mivel a sok tényezőnek köszönhetően időszakosan be is lassulhat az autó, (teli tank, kopott gumiabroncsok, műszaki hibák), ám hiába jön mögöttünk gyorsabb járgány, ha ügyesen használjuk a tükröt - hosszú körökön keresztül lehet fogni és zárni az ideális ívet, így akár a következő boxkiállásig is kihúzhatjuk az időt, amelyet elvégezve látványos javulás tapasztalható a versenyautón. A hosszabb futamok alkalmával viszont óhatatlanul beüt az emberi hibatényező: csak hosszas gyakorlással fedezhető a folyamatos izgalomból fakadó rontás, és legfőbb okozója, a kapkodás. A GTR 2 még az utolsó körre is tartogat meglepetéseket: az AI pilótái is hibázhatnak, balesetet és zavaró pillanatokat okozva ezzel, amelyet a mögöttünk haladó akár előnyére is fordíthat.

Mivel a program rendkívül nagy pontossággal modellezi a valóságot, a részletes és specifikus beállítási paramétereket is módosíthatjuk: a program olyan mélységekbe enged belepiszkálni, amely még a legnagyobb igényű játékosokat és technikai zseniket is kielégíti: állíthatunk a kasztni magasságán, a légterelők beállítási szögein, a kerekeken, a keréknyomáson, a kerék dőlésszögétől kezdve az az áttéteken, a meghajtáson, a felfüggesztésig szinte mindenen. Hála az égnek, az internetes versenyek alkalmával nem kell ezekkel mindig szöszölni: a szerverként funkcionáló játékos saját általános beállításokat kreálhat minden pályához, amelyet akár le is tölthetünk tőle a csatlakozáskor és a program segítségével a saját autónkhoz igazíthatunk. Ezzel időt és energiát spórolunk meg, viszont aki a metódusra kellő mennyiségű időt áldoz, biztos lehet benne, hogy tizedekkel jobb időt fog autókázni, mint az alapértelmezett, módosítás nélküli pilóták. Pozitívum, hogy az egyedi versenyek alkalmával (különösen multiplayer, vagy helyi LAN esetében) a program nagyjából kiegyenlíti az erőviszonyokat, így minimális tuningolással is elég jó teljesítményt lehet elérni az adott versenyhétvégén.

Apropó, LAN és multiplayer: áldja az ég a 10tacle Studios-t, hogy ilyen mestermunka többjátékos opciót sikerült összekalapálnia! A helyi hálózatos és internetes kód mindazokkal a feature-okkal rendelkezik, mint a magányos hajtóvadászat: lagmentes, remek versenyeket futhatunk a multiplayer segítségével, ahol akár 28-an is összemérhetjük a tudásunkat a pályákon. A tuningolás, a szabad edzés, a kvalifikáció levezénylése mellett igazán részletesen testreszabható futamokat indíthatunk, amelyben a legnagyobb örömet a hosszabb, és sok pilótát felvonultató egyedek okozzák. Szerencsére a GT szimulációt még nem sújtotta az EA kezdte és a szakma folytatta maximum négyszereplős ökörség - itt a lényeg a sokaságot felvonultató, váratlan fordulatokat okozó versenyhétvégéken van, amelyet megnyerni majdnem akkora élvezet, mint a dobogó legfelső fokán állni. Az alapos bütyköléssel, tuningolással és egyedi autókkal (ne feledjük, húsznál is több autócsoda lelhető fel a játékban, amelyhez közel 140-féle festés választható) mindez csak még jobban kiteljesedik, így bátran ajánlható mindenkinek, aki fogékony az efféle szórakozásra.

Ha a színfalak mögötti tiszta technikai jellemzőkre vagyunk kíváncsiak, nos... a GTR 2-nek ezen a téren sincs szégyenkezni valója. A pályák és a kocsik is rendkívül részletes lemodellezésen estek át: a valós helyszíneken járt, és a repertoárban megtalálható járművekbe beült készítők még a legapróbb részletekre is odafigyeltek. A pályamodellek a tökéletesség határát súrolják - legyen az az Eau Rouge Spa, vagy a Parabolica Monzában, akármelyik szépséget is nézzük, élethű megvalósítást kaptak. A hang-effektek, motorzúgások tökéletesek, az Euro-pop zenei aláfestések átlagosak (de kikapcsolható,vagy lecserélhető), az aszfaltcsík körül található környezet (beleértve a mozgó karaktereket) úgyszintén - talán a lelátók kaphatnának még egy kicsit alaposabb kidolgozást, ideje lenne már a papírmasé közönséget magunk mögött hagyni - nem illik egy ilyen volumenű produktumhoz. Kicsit hihetetlen, de ennyi a negatívum: a 10tacle és a Simbin fúziójának sikerült kihoznia ebből a stílusból a maximumot, a GT Legends-et (amely szintén a saját kreálmányuk) leszámítva jelenleg nincs még egy ennyire összetett, szép és hangulatos autóverseny szimulátor PC-re. Az erőforrások tekintetében a játék megfelelő szépségéhez viszont nem árt egy izmosabb VGA és legalább 1 GB-nyi RAM, ugyanis a maximális felbontás/részletesség páros rengeteg videómemóriát emészt fel - bár megfelelő szintezéssel egy 128 MB-os VGA is szépen elboldogul a magasabb felbontással. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a program kódja nagyon jól skálázható: gyengébb teljesítményű számítógépen bizonyos effektek és extrák kikapcsolásával szintén megfelelő gyorsaságot és élményt produkált, úgyhogy ezzel sincs túlságosan sok gond - azonban annyit hozzátennék, hogy a hivatalos minimumkonfiguráció nevetséges megnevezésének senki ne dőljön be: 1,8 GHz-es CPU-val és 512 MB Ram-mal senki ne akarjon szédítő szépségeket látni a képernyőkön.

Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy a GTR 2 igencsak megéri az árát: egy nem könnyű, viszont annál hangulatosabb, remek single- és multiplayerrel megáldott autószimulátorral van dolgunk, amelyhez ha megfelelő erőforrásokkal rendelkező PC társul, nos... gyaníthatóan hosszú ideig trónbitorló marad a maga nemében.


GTR2 - VIDEO REVIEW

Ne csak olvass, hanem nézz is, Nyájas Olvasó - az alábbi három, kommentárral ellátott mozgókép segítségével akcióban is szemrevételezheted a GTR2-t. Íme:

##

##

##

9 / 10

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Rainbow Cotton - a pamutboszi visszatér

A Cotton játékok gyakorlatilag új életre keltek az elmúlt években, és nem telt el sok idő, hogy az obskúrus Rainbow Cotton is megkapja a maga felújítását. A Dreamcast-éra játékai a gyönyörű SEGA-árkád életérzést hozták, és a Success 3D-s pamutboszija is tele volt szívvel-lélekkel. Lássuk a cukorkát, induljon a tea-parti!

5 órája
3

Kaszál a Microsoft és a Remedy - ez történt kedden

Továbbá: Nintedo és EA üzleti jelentés, Don’t Kill Them All, Hades II, Wholesome Direct, Rocksmith+.

18 órája
10

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

1 napja

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

1 napja
1

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

1 napja
55

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

1 napja
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

1 napja
9

Heti megjelenések

2 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

3 napja
1

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

4 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

5 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

6 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

6 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

7 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

7 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

7 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

8 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

8 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

8 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

8 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==