Empire: Total WarTeszt

A Creative Assembly már többször bebizonyította: a történelem igenis tud izgalmas és szórakoztató lenni. Csupán tálalás kérdése, és ebben a szóban forgó csapat bizony élen jár. A kérdés csak az, hogy a maguk által magasra tett lécet ezúttal is sikerül-e megugraniuk, vagy most először saját kardjukba dőlnek.

Akik ismerik a szériát, azok nyilván nem fognak meglepődni azon, ha azt mondom: a Total War a ma interaktív történelemkönyve, a komplex stratégia koronázott királya, és nem utolsó sorban a PC, mint játékplatform egyik legmasszívabb bástyája. Ezeket a címeket már több mint egy évtizedes munkával, tételről-tételre csiszolódó játékokkal érdemelték ki.

A második középkori fejezet (Medieval 2) után darabig félő volt, hogy ismét egy egyszer már feldolgozott korszakhoz nyúlnak vissza. Azonban korán érkezett a cáfolat a bejelentés formájában, mely szerint a következő Total War a 18. század méltatlanul hanyagolt világában fog folytatódni. Ez az Empire. Európa serdülése, Amerika megszületése, a tengeri hódítások, a puskapor, a rokokó és a paróka híres és hírhedt érája. A választás nem csak hogy kronológiailag korrekt, de szimplán nagyszerű, témában gazdag is.

Hogy miben különbözik az eddigiektől? Kezdésnek itt a koncepció, a marketing és a téma közös nevezője: a háborgó tengereget szelő flották, a végtelen kékség misztikumának leleplezése, és a világszintű kereskedelem hajnala, vagyis a hajózás forradalma. Persze, korábbi részekben is rendelkezésünkre állhattak, mint szállítóeszközök, de ahhoz képest az csak egy felfújható gumicsónaknak titulálható az Empire “Queen Mary”-jéhez képest. A víz, mint olyan, teljesen különálló hadszíntérré avanzsálódott. A kezelőfelület vadonatúj opciókkal bővült, a csaták mechanikája alig mutat közösséget a szárazföldiekkel, és a látvány... nemes egyszerűséggel letaglózó! A képek elárulják, hogy jóval kevesebb, ám annál sokrétűbben irányítható egységekkel operál a vízi aspektus. Árbocok száma, irányok finomhangolása, többféle agyú töltet, a kétoldali fegyverarzenál manuális töltése és használata, de a másik fedélzetének gyalogos megszállása is része a repertoárnak. Itt jegyzem meg, hogy bár a Total War ütközeteiben mindig is szerepet játszott az időjárás, a tengeri összecsapások esetén ez hatványozottan igaz. Na és persze jól is látható: a békés tengeren tükröződő napfény szinte vakító, míg a vihar korbácsolta hullámok láttán már-már a tengeri betegség tünetei jelentkeznek. A hajók típusait illetően tiszteletre méltó felhozatalt láthatunk, ám lényegi különbség sajnos nem nemzetekként, sokkal inkább csak (durván) keletre és nyugatra osztható kultúrákként tapasztalható. Eddig ilyesmit sem Total War-ban, se más címben nem láthattunk, úgyhogy nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a vízi “dimenzió” már önmagában kitehetne egy önálló játékot.

És bár ez a legnagyobb felfedezésre váró újdonság az Empire-ben, messze nem az utolsó. A körökre osztott térképes szegmens ugyanis számos apró, de annál kellemesebb pluszokkal gazdagodott. Minthogy az időben előrébb járunk minden eddigi TW tételnél, az alapanyag pedig a történelem maga, ezért kénytelen volt komolyodni. A politika és a diplomácia új opciókkal bővült, a világtérkép már valóban világtérkép, provinciákként pedig már nem csak egy várost, hanem kisebb, gazdasági és kulturális intézmények is helyet kaptak, melyeket külön-külön fejleszthetünk. Farmok, tanyák, bányák, templomok, iskolák, mind-mind egyedi infrastrukturális sajátosságokkal kínálják a személyre szabható birodalom lehetőségét. Végre-valahára a fejlesztés, és a fejlődési fa is önálló helyet kapott, mely szoros összefüggésben van a fentebb leírtakkal. Katonai, agrokultúrális, ipari, de akár ideológiai irányokban is választott népünktől függően irányt szabhatunk. Ez nem csak azért briliáns húzás, mert a térképes szöszölés élettartalmát és lehetőségeit jócskán kitolja, de azért is, mert pl. a katonai vonalon található találmányokat kifejlesztve a harctéren aktívan használható képességenként köszönnek vissza. Különböző formációk, bajonettek, puskák, ágyuk, lőszerek generációi, és persze új egységfajták alapkövei ezek. Sőt, mindez egy eddig hanyagolt “valuta”, a presztízs felhalmozásához is hatékony eszköz.

Természetesen ennél fogva a szárazföldi csaták is komoly átalakuláson estek át. A közeli harcnemet ha nem is teljesen, de lényegében felváltja a távolsági. A középkorban bevált formációk és taktikák itt már keveset érnek, ráadásul még az oly divatos fedezékrendszer is tiszteletét teszi. Persze csak ízlésesen, bár a mesterséges intelligencia részéről korántsem kifinomultan. A helyzet ugyanis az, hogy sok csatatér a burjánzó civilizációnak hála kerítésekkel, alacsonyabb fekvésű falakkal, megszállható épületekkel bővült, ami remek dolog, csak a kedves AI ezeket még mindig bután használja. Hajlamosak a fal rossz oldalán gubbasztani, tétlenül állni az épületekben, vagy oda-vissza cikázni az oltalmat nyújtó épületek közt. Erről azonban később. Ami ez ügyben még említésre méltó, hogy az eddig szegényes speciális képességek az Empire-ben szerencsére jócskán kárpótolva lettek. A formációkon (amin nagyobb a hangsúly, mint valaha a TW-ben) kívül az idő haladtával több muníció és taktikai húzás is tiszteletét teszi, amiért megint csak jár a piros pont.

A kampány. Tizenegy plusz egy a bűvös szám, ugyanis ennyi nemzettel indulhatunk a világuralomért. A grátisz státusz nem mást illet, mint Amerikát, hisz mint tudjuk, ez a század volt az, melyben a kolonizálás megkezdődött. Bár tutoriallal rendelkezik a játék, az amerikai kampány szájbarágósabb, mint bármelyik másik, melynek okai kézenfekvőek. Ennek jó oldala viszont az, hogy korhű, részletes, szinte már intimnek mondható bepillantást nyerhetünk az ominózus állam megfogantatásának, illetve annak első lépteinek mozzanataiba. És itt egy röpke gondolat erejéig szeretném megköszönni a Creative Assembly-nek, hogy már ismét olyan formába öntötték a világ történelmének egy kicsiny, ám annál jelentősebb darabkáját, hogy az élvezeti faktorában kenterbe ver minden olvasmányt. Ha pedig olvasmány, akkor jelzem, hogy a rengeteg fellelhető írásbeli anyag mellett számos kisebb-nagyobb történelmi esemény helyet kapott a játékban (bár itt a rezidens, magyar dádá: az Osztrák kampány igazán elbírt volna egy Rákóczi-szabadságharcot).

A negatívumok. A már korábban említett AI botladozások mellett még számtalan apró hiba akad. Némelyik valóban apróság (egyes ágyúkat “félrekefélő” segédek, falakon átlógó puskatusok), van azonban olyan, mely a kényesebb játékosoknak fejfájást okozhat. Ilyen például, hogy a térképen kikötőbe küldött flották aránytalanul sok gondolkodási időt igényelnek, hogy csaták során a magas fűben nem látni tisztán, milyen formációt is alakítunk éppen, és így tovább. Ezen felül a fórum tele van “crash”, azaz játékból kivágó jelentésekkel, ebből azonban én nem tapasztaltam egyet sem. Igazságtartalma azonban mindenképp van, hisz bő egy hónappal a megjelenés után pont most érkezett az ötödik javítás, ami megerősíti (ám elvileg javítja is) mindezt. Vagyis mintha bizonyos részeit kicsit elsiették volna, de a jelek szerint nem fordítottak hátat a vásárlóknak. A másik - ami PC esetén kikerülhetetlen - téma, az a gépigény. A Medieval 2 anno feladta a leckét az akkori középkategóriás vasaknak, és ez ma az Empire esetén sincs másképp. A kompromisszum nélküli vizuális megjelenítés erős gépet kíván, ám a középmezőny is bőven élvezheti, ha szán egy kis időt a skálázásra. Összegezve tehát a hibák és sajátosságok egy-két tizedet levonnak a mágikus, szinte nem is létező tízes pontszámból.

A teszt végére talán körvonalazódott, hogy az Empire - Total War egy olyan játék, ami nem csak hogy kiváló, mi több, hasznos és tanulságos, de egyszerűen egy olyan széria méltó leszármazottja, aminek platformok egész skáláján nincs párja. Aki szereti az igazán mély, történelmi alapokon nyugvó stratégiát, valamint a boncolgatott korszak sajátosságait, az ennél jobb játékot nem talál a piacon. A Creative Assembly és a Sega a történelmet programozva írt történelmet.