Battlestations: PacificTeszt

A háborúnak vannak írott és íratlan szabályai. Ez utóbbiba tartozik az a politikai formaság, miszerint ellenfelünket hadüzenet formájában értesítjük végzetéről. Ez az, amit Japán nem tett meg 41 decemberének hetedik napján, ez az, mely végett Amerika Roosevelt elnök vezetésével felhagyott elszigetelődő politikájától, és ez az, ami miatt a Csendes-óceán ütegektől, ágyúktól és gépfegyverektől hangos hús- és acéldarálóvá torzult.

A Battlestations: Midway óta kereken két év telt el, és ezalatt bizony a Pacific rögös utat járt be: PS2-ről és Xbox-ról PC-re és Xbox360-ra nyergelt át, az Eidos-t megvette a Square Enix, és e két év alatt a piaci viszonyok és igények is sokat változtak, aminek mi, játékosok is szemtanúi lehettünk. Sőt, vagyunk is a mai napig.

A változás szelével pedig lehet szemben haladni, de ésszerűbb inkább az általa korbácsolt hullámokat meglovagolni. Ha a Midway-t szabad bábnak nevezni, akkor a Pacific az a pillangó, mely szépségében új szintre emelte a Battlestations címet. Az elterülő óceán átlátszó kék és smaragdzöld színekben pompázik, miközben a Nap állásától függően annak fényében fodrozódik. Madártávlatból a végtelenséget megtörő egzotikus szigetek homokos partjainál, vagy épp az óceán közepén jól érzékelni a víz mélységet, ahogy a felhők közt lavírozva a gépmadarak is sejtelmes ködbe bújnak. És bár a csatatér a víz és a levegő elemeivel ápol szorosabb kapcsolatot, egy-egy küldetés erejéig a szárazföldön is konstatálhatjuk a fejlődést. Sydney kikötője, Pearl Harbor, de számos kisebb sziget partját is a hadviselés építészete csipkézi. A cirka száz jármű olyan részletesen modellezett, hogy egy fürge vadászrepülővel akár a csatahajók kéményei közt is elslisszolhatunk, ha a bombázással bolondított mélyrepülésünk túl jóra sikeredett. És ha már száguldozás: mikor átlépünk egy bizonyos sebességhatárt, a képernyő széle finoman, de fokozatosan elmosódik, a szárnyak két végén pedig szemmel láthatóan is szelni kezdjük a levegőt, amihez persze a halálsikoly-szerű, süvítő hang is betársul.

A textúrák mind autentikusak, részletesek, és természetesen a fényviszonyokhoz hűen tükröződnek is. Újdonság pedig, hogy minden (!) szárnyas hadigépezet pilótafülkés kivitelt is kapott. Víz alatt a sugarakban érkező fény csempészi be a hangulatot, ahogy a tenger fenekére küldött roncsok darabkái közt úszva lesünk új áldozatok után a periszkópon keresztül, amiről sietve csordogálnak le a vízcseppek. Az összképet csupán a robbanások és csobbanások korábbi effektjeinek egyszerűbb kivitele, valamint az aljnövényzet hiánya rontja, de a játék menetét ismerve ez nem is meglepő. Egyfelől ha a szárazföldet közelről látjuk, akkor már komoly baj van, másfelől pedig pl. egy-egy nagyobb csata során a több tucatszámra keringőző repülőgépek ütközete igazi tűzgolyóesőt produkálhat, márpedig ez komoly megterhelést jelent minden vasnak, ha elsőrangúan kivitelezett.

Térjünk is át a játékmenetre, aminek koreográfiája túl sokat nem változott: továbbra is az akció és a stratégia násztánca. Az előbbi faktor fentről lefelé gyengül, vagyis a légi erőt irányítását inkább a gyors reakció, a szemtől-szembeni gyors ütközetek és az adrenalin hármasa dominálja. Persze típusoktól függően itt is van különbség: míg a vadászokkal dugóhúzókkal és bukfenccel tarkított, vagy sokszor improvizatív mozdulatokkal járhatunk sikerrel, addig a nehézbombázókkal a fellegek felett lassan, meggondoltan, ám nagyon precíz időzítéssel és helyezéssel kell célba juttatni a szeretetcsomagot. A hajók esetében mondható az akció-stratégia arány egyenlő arányúnak. Itt ugyanis a legtöbb fajta robusztus, lassú, ám hatalmas tűzerővel megáldott. A tűztáv ismerete hatványozottan fontos, ahogy az is, hogy úszó haderőnk egyedeinek egyikével-másikával melyik oldaláról tudunk a legnagyobb repertoárral odasózni. Minthogy a legtöbbjük nem manőverezik jól, és az óceánt sem szaggatja eszeveszett sebességgel, elhelyezésük a csatatéren sokkal inkább stratégiái érzéket kíván. Ahogy azonban lő távba kerül, már csak célozni és lőni kell, ahogy csak a csövön kifér, no és persze figyelni a saját bárkánk állapotára. Ugyanis a sérülésmodellnek négy fontosabb aspektusa van, és ezeket a csata hevében is ajánlott szemmel tartani, valamint a lehető leggyorsabban orvosolni az adott területen okozott károkat. A tenger alatti élet kétségtelenül a legnehezebb, leglassabb, legtöbb számítást és taktikát igényelő feladat. Az acélba öltözött búvárok nem éppen mozgékonyságukról híresek, ahogy akkoriban torpedóik sem, ergo a célpont pályáját, sebességét latba vetve kell eregetni őket, majd minél gyorsabban a mélybe menekülni.

Nem ritka, hogy ez a három hadászati dimenzió egyszerre képviselteti magát. A 14-14 küldetéssel bíró kampány és a multiplayer (Island Capture) során is többször előfordul, ilyenkor pedig taktikai térkép is rendelkezésre áll. Szerepe részben kézenfekvő, hisz nagyobb csaták során csak itt láthatjuk át a helyzetet, adhatunk több egységnek parancsot (ám sajnos nem egyszerre), tervezhetünk hosszabb távra, ám arra is alkalmas (és ez az egyik legjobb a Battlestations-ben), hogy bármelyik egység bőrébe egy kattintással belebújjunk. A magára hagyott egységet átveszi az AI, sőt, egy több fegyvernemmel megáldott egység (pl. romboló) esetén is az épp nem használt kaliber magától életre kel. Ugyanakkor az úttervezés nem mindig megy tökéletesen, megeshet, hogy kézzel kell közbeavatkozni a történésekbe. Vélhetően nem gyakori, velem pl. csupán egyszer esett meg, hogy a gyalogosokat szállító hajók útját elállták más egységek.

A kampány csipetnyi CGI, jó adag korabeli, fekete-fehér felvétellel, valamint már talán a kelleténél is több in-game videóval lesz koherens. A narráció amerikai oldalon kifogástalan, japán oldalon kissé erőltetett akcentussal, de abszolút emészthető. A zenék profin komponáltak, és végigkíséri őket a hozzá megálmodott téma dallama, de számszerűen kevés, olykor ismétlődőek. A pályák legtöbbször persze nappal és a nyílt óceánon zajlanak, de akadnak éjszakai, viharos / esős, város közeli küldetések is, az objektívák pedig változatosak. Mindig legalább két, de inkább több lépcsőből álló, gyakran szerepcserékkel tarkítottak missziók, grátisz rejtett tennivalókkal. A jó vagy kiemelkedő teljesítményért újabb egységeket kapunk, tehát motivációból sincs hiány. Ami inkább gond, hogy közepes fokozaton is csak a tengeralattjárós szegmensek okozhatnak komolyabb fejtörést, pl. azért, mert a “checkpoint”-okat elérve, majd onnan újrakezdve nem a mentett állapotból kezdjük újra, hanem rendezett formációban és egységeink 100%-os állapotában folytathatjuk. Ám még így is körülbelül tíz-tizenöt órás mókáról van szó, amit a multi öt játékmódja tol ki igazán. A párbajtól kezdve (egy-egy jármű privát csatája) a már említett, mindent felvonultató Island Capture-ig minden szegmense megtalálható, amit a Pacific-ben szeretni lehet.

A két verzió (PC / Xbox360) közötti érdemi különbség mi más lehet, mint az irányítás. Tény, hogy kontrollerrel hangulatosabb, ahogy pl. a gépágyúval kitartóan tüzelve egyre inkább ki akar az ugrani a kezünkből. Azonban az is tény, hogy billentyűzettel és egérrel finomabb célzásra, ügyesebb légi trükkökre leszünk képesek. A célzás rendszere konkrétan az első frontja a vitának, miszerint a Pacific mennyire akció, és mennyire stratégia, illetve szimuláció. Igen, van benne segítség, de a PC-s verzióban - legyünk bármilyen hadi gépezetben - többé vagy kevésbé, de bele kell számolni az áldozat irányát és sebességét. A szócséplés helyett röviden itt is csak azt tudom hangoztatni, ami amúgy az egész játékra igaz: megtalálta azt a középutat, ami a legtöbb embernek kellő sikerélményt is kihívást nyújt, ám a mezsgyén letelepült “hardcore” játékosoknak olykor már túlontúl árkád jellegű. Számukra bizonyára fájdalmas látni, hogy pl. a tüzérségi ágyuk lövedékei sokszor célba találnak, de ez az az áldozat, amit meg kellett hoznia a siker érdekében.

Bár az értékelésben nem játszik szerepet, mindenképp említésre méltó, hogy a második világháború ezen momentumait nem az amerikaiak, még csak nem is a japánok, hanem a magyarok valósították meg olyan minőségben, aminek momentán nincs ellenfele. A téma szerelmeseinek egyértelmű vétel, a többieknek pedig a demó a leírtakkal együtt remélhetőleg tiszta képet ad. Egy egyedi, szemkápráztató akció-stratégia hibrid a második világháború (Európában) kevésbé ismert arcáról.

Pár saját lövésű kép: