Sherlock Holmes vs. Jack the RipperTeszt

A kutyák monoton vonyítását kopogó csizma léptei zavarják fel. London penészes falai tompa visszhanggal köszönnek a lámpást szorongató, tovasuhanó alaknak. Az éji figura szívverése egyre szaporábbá válik, miközben a sikátorok ablakai baljósan méregetik őt a kései őrjáraton. Az egyik szobában álmos gyertya pislákol, a manzárdból pedig egy neves zeneszerző jól ismert zongorafutamai szűrődnek ki. Az alakot egy pillanatra megnyugtatja a lélekmelengető melódia és a pilács halványan sárgás derengése.

A következő másodpercben szívszaggató női sikoly töri meg a furcsa idillt pár utcasarokkal odábbról... A zongoraszó abbamarad, dermesztő csend suhan át a nyálkás macskakövön, a lámpást tartó sziluett pedig a sikoly irányába iramodik és halálkiáltás helyszínére már fújtatva érkezik meg. Igyekezete hiábavaló - egy vérében fürdő, rongyossá szabdalt női testet talál a falnak dőlve. Az alak óvatosan leteszi a lámpást, leveszi csendőrkalapját, és remegő kezekkel keresztet vet... a londoni éjszaka újabb áldozatott követelt, Hasfelmetsző Jack ismét lecsapott.

Nagyon ritkán találkozunk konzolokon vérbeli kalandjátékokkal. Hogy miért? Egyszerű a magyarázat - a műfaj az anyaplatformon sincs túl jó kondiban, a konzoloktól pedig mindig is idegen volt a kőkemény agyalós adventure. Pár pionírnak (Broken Sword, Dreamfall) azért összejött a siker még az előző generációban, de a mostani gépeken a stílus eléggé alulreprezentált.

A Frogware fejlesztőinek nem ez az első játéka, ahol Sherlock Holmes a hős. Teljes pécés sorozat áll a polcokon Arthur Conan Doyle hírhedt nyomozójának főszereplésével. Hasfelmetsző Jack történetét feldolgozó program május óta elérhető számítógépes berkekben, de a zöld tokban lapuló korong csak most érkezett meg a kontrollert markolászó közönséghez.

Kalandjátékról beszélünk, de nem a klasszikus értelemben vett “point and click” stílusúról. A történet során hol Holmest, hol pedig segédjét, Watson doktort irányítjuk, akik belső nézetből szemlélik a történéseket. A kameragombbal válthatunk félig-meddig dinamikus külső nézetre, amely a térbeli elhelyezkedésünk alapján választ fix kamerapozíciót. Sajnos ez a nézet eléggé lomhára sikeredett, és a képváltás sem kiforrott algoritmus alapján dolgozik, így mindenkinek a flottul működő FPS módot ajánlanám. A fontos tárgyak és személyek ikonokkal vannak kiemelve a környezetükből, így nem kell tartanunk az unalmas és fárasztó pixelvadászattól...

A detektívsztori során bejárjuk London kiemelt lokációit és a Whitechapel negyedet, amely bevándorlóiról, kurtizánjairól és szennyes sikátorairól volt híres. A terep ideális játszótér a misztikus gyilkosnak, valamint remek helyszínt szolgáltat némi szellemi macska-egér játéknak. Holmes és Watson együtt (vagy felváltva) járják az utcákat, kutatnak nyomok-információk után a kricsmikben, és kerülnek olykor szorult, máskor mókás helyzetekbe.

A történet egészen lebilincselően van felépítve, és bár a szokásos konzolos iramhoz képest itt moderált az elbeszélés tempója, élvezetes végigjárni a feladatláncok egyes állomásait.

A sztori jól elkülönülő részekre van felosztva, melyek során esetenként akár több szálat is fel kell göngyölítenünk. A kimondatlan epizodikusságot erősítik a fonalak végén felbukkanó helyszínelési feladatok, és az összefoglaló rejtvények. Ilyenkor Holmes (azaz a játékos) az összes addigi információ alapján megpróbálja levonni a következtetéseket, és szó szerint összerakni a képet. A helyszínelésnél gyilkosságok nyomait kell keresnünk a szereplőinkkel, de kifejezetten jópofa, amikor Sherlock a kétbalkezes Watson segítségével (Holmes a gyilkos, Watson az áldozat) rekreálja a bűntett mozzanatait.

Menet közben nem elég diskurálnunk a baljós arcú londoniakkal, tárgyak után is kell kutatnunk és Laytont idéző rejtvényeken kell agyalnunk. A feladványok éles elmét igényelnek, általában nem elég pusztán a variációkat végignyomkodni, ténylegesen rá kell jönnünk az agyafúrt kihívások mikéntjére. Kezdőknek épp ezért csak akkor ajánlott a játék, ha kíváncsiságuk mellett kitartásuk is a helyén van. Ha végképp elakadnánk, érdemes az összes elérhető figurával beszélgetnünk, és a fő helyszíneket végigvizsgálnunk padlótól a plafonig. Gyakran csak egy ottfelejtett apró tárgyon, vagy egy addig elhallgatott információn múlik a továbbjutás.

A játék ritmusán nem is kicsit javít a futás gomb és az átgondolt teleportként működő térkép.

Sajnálatomra a prezentáció nem kis kívánnivalót hagy maga után - mintha csak egy laza kirándulást tennénk az előző generációban. Anno két éve a Chtulhu-s epizód is színesebb-látványosabb volt a maga egyszerű módján az akkori pécéken. Most a hangulat sötét, ennek megfelelően az utcák is ködösek, nyomasztóak. Emiatt nem is nyúlnék a fekete filctollért, de a megjelenítés butamód primitív, mintha csak egy korai Source motoros játékkal volna dolgunk az első Xboxon. Az animációk is eléggé egyszerűek és sajnos a képfrissítés sem túl konzisztens. Még szerencse, hogy a töltési idők minimálisak.

Az audio részleg viszont lapról lelógó piros pontot érdemel. A romantikus korszak zenéi remekül idézik a viktoriánus London hangulatát, ezzel le is vett a játék a lábamról. A szinkronszínészek tisztességes munkát végeztek, és a megformált karakterek is átjönnek a felmondott szövegeket hallgatva.

Mit mondhatnék még a játékról? Mindenféleképp az érettebb korosztály figyelmét kell felhívnom a cikkel - fiatalabbak kezébe a sikamlós témaválasztás (kurtizánok és brutális emberölések) miatt semmiképp nem merném adni a lemezt. Akciójátékosok és hálivúd-rajongók szintén nagy ívben kerüljék el a cuccot, ez egyszerűen nem az ő játékuk.

Viszont, ha a kedves olvasó szereti az odafigyelős kikapcsolódást, a mélybíbor tintával átitatott viktoriánus hangulatot, detektívregényeket vagy csak szimplán a kalandjáték műfaját, akkor érdemes lehet egy pillantást vetni a Sherlock Holmes versus Jack The Ripperre. A játék korrekt, ám technológiailag utcahosszal lemaradt képviselője a HD megjelenítőkről eddig szinte teljesen hiányzó stílusnak.