Tetris Party DeluxeTeszt

A videojátékok történelmében páratlan életút a Tetrisé. Könyvet lehetne írni arról, hogy Alexey Pajitnov mesterműve milyen intrikákkal, véletlenekkel és politikával is bőven tarkított kalandok sorát tudhatja maga mögött, de jelen alkalom szempontjából a történet eleje és legutóbbi fejezete is megteszi: a szovjet számítástechnikai minisztérium áthatolhatatlan falai után újabban a modern nyugati dekadencia egyik bástyája, a partijátékok világa ad otthont a zuhanó tetriminóknak. A 26 éves alapötlet zsenialitását bizonyítja, hogy ebben a gyorsfogyasztásra termett műfajban is maradéktalanul érvényesül minden értéke.

Ugyanakkor 2010-et írunk. A gyerekek 14 éves korukra már milliónyi földönkívüli bump-mappelt bőrét lyuggatták ki, és jó eséllyel megvolt az első részletesen ábrázolt fejletépésük is - másról nem is beszélve (“Bezzeg az én időmben!” c. félpercesünket hallhatták). Röviden: Ki akar manapság tetrisezni? Én is hazudnék, ha azt mondanám, hogy a szobám ajtaját betörve vetődtem a Wiim felé, hogy minél előbb beleáshassam magam a 2008-as WiiWare cím dobozos kiadásába. Aztán mégis ott ragadtam jópár órára.

Az alapmechanika addiktív jellege ugyanis semmit nem kopott az iparág rohamos fejlődése mellett. Pajitnov szerint a jó puzzle legfőbb ismérve, hogy megjutalmazza a tudást - magasabb pontszámmal, új szintek megnyitásával -, és folyamatosan lehetőséget ad a fejlődésre. Azzal, hogy immár jóval a következő elem mögé láthatunk a “jövőbe”, valamint lehetőség van egy darab elraktározására is, a játék még inkább eleget tesz a fenti követelményeknek, és ez szerencsére majdnem minden további variációra is érvényes. Erős a “na még egyszer utoljára nekimegyek”-érzés, a kitűnő kockázat-jutalom dinamika miatt a négyes sortörlés pedig simán felér egy killstreakkel sikerélmény tekintetében.

A játékmódok két fő csoportot alkotnak: adott a klasszikus Tetris és annak különböző aspektusait kiemelő variációk (némelyik a gyorsaságra fókuszál, a másik megfontoltabb hozzáállást igényel, van co-op és kompetitív multi, stb.), valamint a régi formulát alaposan felkavaró alternatívák. Ezek egy gyengébb ügyességalapú verseny (a leginkább “manuális Kururin”-ként leírható Stage Racer) kivételével mind ötletesek, és az alapjátékhoz hasonló mélységet és kihívást kínálnak. Különösen figyelemreméltó a Shadow és a Field Climber kettős, melyek ügyes hangsúlyváltással éppen az eddig annyira vágyott teljes sorokat teszik elkerülendővé. Előbbiben különböző képek sziluettjeit kell tetriminókkal kitölteni, a gyorsaság mellett odafigyelve a pontosságra is, melyhez komoly előrelátás szükséges, míg utóbbiban egy kis hegymászót kell a játéktér tetejére feljuttatni, lépcsőzetes alakok létrehozásával. A Shadowhoz vegyük még hozzá a szerkesztőfunkciót, és igen komoly vetélytársat találtunk a klasszikus módnak. Itt jegyezném meg, hogy a tesztpéldány nem habozott tudtomra adni, hogy talán jobban járok, ha az akciójátékoknál maradok: a statisztikák között elérhető, stílusunkat elemző grafikonon pár óra után magasan a reflexek domináltak, többek között a megfontoltság és a rutinosság kárára.

A party jelleget már csak a cím miatt is illik kiemelni. Nem tudom, hogy a készítők milyen bulikba szánják a játékot, de kötve hiszem, hogy van az az alkoholmennyiség, amely után a lányok jobban buknak a rekordidő alatt lezúzott 150 sorra, mint mondjuk egy Experten elgitározott “Through the Fire and the Flames”-re. Ezzel együtt közel sem elhanyagolható a Tetris multiplayer oldala, csak lehetőleg legfeljebb négyfős legyen az a “party”, ahol próbát teszünk vele. Talán a Dual Spaces a legjobb azonnali közös szórakozást nyújtó mód: Itt egy hatalmas mátrixból kell minél nagyobb területeket elzárni társunk elöl. A multiban bevezetett extra tárgyak nélkül is nagyobb a szivatáspotenciál és a versenyérzet, mint a hagyományos kompetitív Tetrisben.

Ennek tükrében pláne döbbenetes a tény, hogy online játékhoz csak ez utóbbi klasszikus mód áll rendelkezésre. Még a DS verzióban is benne van legalább az Dual Spaces wi-fi multija, így még érthetetlenebb, hogy a nagygépes kiadásban meg kell elégednünk az árva VS móddal. Elmehetünk szó nélkül a puritán prezentáció fölött, mert a játék nyers nagyszerűsége nem kiált látványos 3D tetriminók és epileptikus effektek után. De az egyre több kiváló, valóban bulira termett cím mellett hatalmas hiba a nappaliba száműzni a külső szemlélők számára sokkal kevésbé élvezhető, így tényleges bulin gyakorlatilag esélytelen Tetrist. A letölthető verzióban még belefért - ott a puszta tartalom szinte szétfeszítette a játék árkategóriájának kereteit. Egyetlen valóban új játékmód, öt minimális variáció, és a dobozos játék hordozhatósága viszont aligha indokolják az új kiadást.

*Önmagában nézve tehát remek gyűjtemény a Tetris Party Deluxe. Két világmegváltás között igény szerint nyújt könnyed vagy intenzív szórakozást, akár hónapokra, évekre. Megfelelő társaságban csapatépítésre és -rombolásra is alkalmas. A gond csak az, hogy a két éve elérhető WiiWare előd többnyire ugyanezt nyújta - féláron.

A tátongó online űr betöltése helyett elenyésző újdonságok: “Deluxe” helyett a szerényebb “Plus” titulus is bőven elegendő lett volna. *

A teszt Nintendo-fanatikus olvasónk, Rehynn tollából származik. Köszönjük a közreműködést!