Fallout: New VegasTeszt

Egészen hihetetlen, hogy mennyi idő telt el a generáció beindulása óta - tisztán emlékszem arra, hogy legalább egy éven át a leggyakrabban feltett kérdés a különböző videójátékos rendezvényeken a következő volt: "Vajon képes lesz a Fallout 3 felnőni az elődökhöz, megmutatván, hogy életképes a széria új nézőpontból is?". Ez a kérdés ma már nem is nagyon merülhet fel bennünk, hiszen a Bethesda a Fallout 3 2008-as őszi megjelenésekor és a később kiadott DLC-kkel bebizonyította, hogy bizony van potenciál egy ilyen megközelítésben is, az eredmény pedig egy igazán különleges, tartalmas és mindenképpen emlékezetes játék lett. Azóta pedig eltelt két év, és már itt is van a következő Fallout, amit a változatosság kedvéért az Obsidian Entertainment készített el: kérdések persze ezúttal is akadnak, de a korábban Black Isle néven is ismert csapat elegendő veterán Fallout-fejlesztővel rendelkezett ahhoz, hogy minden akadályt elhárítson az útból. A Fallout: New Vegas az idei év egyik legkülönlegesebb játéka, amiben érdekesen találkozik múlt és jövő, "régi" és "új" Fallout, és persze a klasszikus Obsidian stílusjegyek is megtalálhatóak a játékban, amit majd a játékosok egyedi ízlésüktől és gyomruktól függően fognak majd befogadni.

A Fallout: New Vegas már az első néhány percben bebizonyítja mindenkinek, hogy más, mint elődje, a Fallout 3 volt. 2281-ben járunk, néhány évvel a Fallout 3 történései után - és egy fél kontinenssel odébb. Nevada, azon belül is Las Vegas egy kategóriával szerencsésebb volt, mint akár Washington DC, hiszen ide közvetlen atomtámadás nem érkezett - a környezet mondjuk ettől nem lett barátságosabb, de a felszínre merészkedő emberek egy sokkal lakhatóbb, emberközelibb területen találhatták magukat. Ez persze nem segít rajtunk, a "rossz helyen, rossz időben" életérzést remekül alkalmazó futáron, aki éppen a saját sírját ássa, majd az ólommérgezés által előidézett, kmh.. természetes halálformát várja. A Sors közbeszól, mi pedig a sebesüléseinkből lábadozva egy házban ébredünk: eljött az idő, hogy elkészítsük karakterünket, illetve útnak induljunk. Merre hát? A Fallout: New Vegas zseniálisan ejti csapdába a játékost szinte az első negyed óra alatt, hiszen amellett, hogy rövid-, illetve középtávú célokat is felállít nekünk (konkrétan: megtalálni azt a közepesen nagy halnak igérkező öltönyös urat, aki úgy döntött, hogy megpróbál megölni minket) - de nem feledkezik meg arról sem, hogy bemutassa a helyi konfliktusokat, és a különböző frakciókat - a játékos pedig szinte azonnal több választás elé lesz majd állítva, attól függően, hogy kivel szimpatizál.

A New Vegas megjelenése előtt nyilatkozták a fejlesztők, hogy jóval hihetőbb, jóval összetettebb frakció-rendszert dolgoztak ki a játékhoz, ez pedig valóban nem üres ígéret, hanem realitás a játékban. A szituáció a következő: az új rendet felállítani próbáló NCR (velük könnyű szimpatizálni, főleg a bemutatkozó infók alapján), a különböző bandák, a valóban ókori, rabszolgatartó hangulatot preferáló Ceasar's Legion egy igen intenzív harcban áll jó ideje, mindketten irányításuk alá akarják vonni a remek pozícióval bíró gátat, az Arizona és Nevada határán lévő Hoover Dam-et. A víz, saját elektromosság, védhető pozíció és persze az infrastruktúra egyaránt megmagyarázza, hogy miért ilyen fontos ez az épület: mondanunk sem kell, hogy a játék történetében a két frakció szembenállása igencsak fontos szerepet játszik majd - és játszhatunk majd mi is, csak ahhoz még igencsak szép számú küldetésen és ellenségen kell majd átrágnunk magunkat.

De mit is fogunk csinálni? A Fallout: New Vegas nem véletlenül lett így elnevezve Fallout 4 helyett, hiszen a játék örökölte a Bethesda Fallout 3-as technológiáját, bizonyos szintig a harcrendszerét, a dialógusok megoldásait, a karakterek adatlapjait, a fejlődési rendszert - és persze a grafikus motort, ami a már igencsak öreg Gamebryo engine, a maga különösen megjelenített karaktereivel és a jellemző bugjaival. Erről majd később még beszélünk - de most a téma a játékmenet maga. A Fallout New Vegas szerepjáték, ahol az általunk teljesen szabadon kialakított karakterrel barátságos beszélgetésekbe elegyedünk, küldetéseket vállalunk el, hatalmas területeket járunk be gyalogosan - a vadonban és a questek alatt pedig igen gyakran futhatunk bele ellenséges szereplőkbe, mutánsokba, elfajzott vadállatokba, tehát úgy általában harcba. A belsőnézetes illetve külsőnézetes ("váll mögötti kamerás") harcok során célozhatunk magunk is (a konkrét sebzést, a találat esélyét ettől függetlenül a számok, a tulajdonságaink határozzák meg), vagy használhatjuk a játék specialitását, a továbbfejlesztett V.A.T.S rendszert, ahol szépen, saját tempóban választhatjuk ki, hogy kit(kiket) és hol akarunk megcélozni - a játék kijelzi a százalékokat, a támadás végrehajtását pedig egyedi kameranézettel és animációkkal jutalmazza. Ideális esetben váltogatjuk a VATS és a manuális támadásokat, előbbihez ugyanis idő kell (action pointot emészt fel minden ily módon megeresztett lövés/ütés), így érdemes lesz a kritikus fontosságú akcióinkat megtervezni ily módon. A New Vegas talán legfontosabb bővítése a hatalmas opcionális gameplay tartalomban rejlik: virágokat szedünk, specializált fegyvereket gyártunk, tábortűznél kajálunk, a saját gyógyszereinket is kikeverhetjük majd - ezekkel a bővítésekkel nem csupán előkészítették a terepet az újdonság, a Hardcore üzemmód előtt, de használhatóbbá tették a Zárnyitás/Tudomány/Javítás skillek szentháromságát is. Ez pedig több tárgy, több alapanyag, több lehetőség, több játékidő.

A Fallout New Vegas méreteit tekintve is hatalmas, alapterületre is legalább olyan nagy, mint a Fallout 3, az elhelyezett települések és lehetőségek számát tekintve pedig bizony mondhatjuk, hogy nagyobb is annál. A történet igen komoly tartalmat kínál önmagában is, de az Obsidian elképesztően jól használta ki a videójátékok lehetőségeit, és egy olyan világot rakott le elénk, ahol nem csak el lehet merülni, de szinte garantáltan el is fogunk. Az települések saját problémái, az általunk tapasztalt véletlenszerű események, a frakciók közötti, sokszor igencsak komplex és morális dilemmákat is felvető kapcsolatrendszer mind-mind arra készteti a játékosokat, hogy ne rohanjanak előre, és próbálják meg megoldani az egyes helyi jellegű problémákat. A New Vegasban minden lehetőségünk meglesz majd arra, hogy elmerüljünk a játék által kínált hatalmas világban, és a változatos tulajdonságok, kaja-pia-alvás triót megkövetelő, nehezített inventoryval jelentkező hardcore mód azt is garantálja, hogy ha újrajátszanánk a játékot, másodjára (illetve a további nekifutások alkalmával) teljesen más jellegű elemek jelentik majd a kihívást.

Ha most elpillantunk a jobbra látható pontszám felé, joggal merülhet a kérdés, hogy ez miért nem egy 9, neadjisten 10 pontos játék? Ennek természetesen több oka is van. A Fallout: New Vegas bár tartalmilag egy teljesen új játék, és lehetőségeit tekintve is sokat bővített a hármas részen, mégis, két évvel az után egész egyszerűen nem üt, nem üthet akkorát. A VATS rendszert, a perkeket, a szintezést már ismerjük, újra zárakat feltörni, hackelni, mutáns-fejeket szétloccsantani pedig bár továbbra is remek élmény, de az újdonság varázsa elmúlt, és ezen csak részben tudnak segíteni az újonnan bevitt elemek.

Ami 2008 őszén ütött, az ma már nem feltétlenül forradalmi - még akkor is, ha a rendszer továbbra is remekül működik. Ehhez az egészhez persze az is hozzátartozik, hogy a grafikus motor nagyon, nagyon öreg már. Amti sikerült a különleges színekkel ellensúlyozni a Fallout 3 során (az eredmény egy mai napig igencsak látványos, ütős képi világ), azt itt a helyszínválasztásnál eldobják az Obsidian fejlesztői, szürke, egészen semmitmondó sivatagos témával. És bár a helyzet a későbbiekben javul, és meg is szokjuk a környezetünket, az eltelt két évben olyan látványos fejlődés ment végbe a többi játéknál, hogy egyszerűen ez ma már nem számít kiváló minőségnek.

Mindezek mellett pedig természetesen ismét megjelenik az Obsidiannal kéz-a-kézben járó bughalmaz, a lefagyó játék, természetellenes helyeken felbukkanó objektumok, különös pattogások, megmagyarázhatatlan jelenségek és a teljesíthetetlen küldetések közt lavírozni bár mindenképpen egy élmény, azért jelentős bogárvadászat vár az elkövetkező hónapokban a fejlesztőkre ahhoz, hogy egy csiszolt, stresszmentesen élvezhető játékot kapjunk tőlük. Minden küldetés előtt menteni attól félve, hogy valami elromlik igazi pc-s, kilencvenes éveket idéző nosztalgia, de talán nem az, aminek meg kell határoznia a játékok hangulatát.

A bugok, az egyre inkább idejétmúlt grafikus motor, és az elsőre szokatlan, túlontúl színtelen környezet senkit ne tévesszen meg: ez egy igazi "hárdkór" szerepjáték azoknak, akik valódi lehetőségeket, valódi szabadságot, felejthetetlen kalandokat szeretnének átélni. Az Obsidian fejlesztői bebizonyították, hogy képesek igen komoly méretű kalandot kreálni, és a megfelelő idő és javítások elteltével könnyedén elképzelhető, hogy a Fallout: New Vegas nagytesójánál, a Fallout 3-nál időtállóbb klasszikusként kerül majd be a Videójátékok Történelemkönyvébe.

Hatalmas világ, hatalmas tartalom, változatos lehetőségek, lesből támadó bugok - nagyjából ezzel tudnánk jellemezni a Fallout: New Vegast - a témát kedvelők, a Fallout- és úgy általában a szerepjáték-rajongók mindenképpen tegyenek vele egy próbát, de vigyázat: az elavult külső ellenére a New Vegas rövid ismerkedés után jó eséllyel beszippant, és hosszú hetekig nem ereszt majd.