Crash Bandicoot 4: It's About TimeTeszt

Némileg előreszaladva le is lövöm a poént: ez remekül sikerült a stúdiónak. Míg az első felvonások a történetet illetően nem voltak túlságosan nagyszabásúak, és nagyjából kimerültek egy bajszos olasz kálváriájában, aki rossz kastélyban keresi a hercegnőt, addig az It's About Time egy meglehetősen korrekt kis sztorit vonultat fel. Na persze nem kell Csehov-szintű drámát várni tőle, de a műfaj keretei között jól teljesít. A két doktor, vagyis Neo Cortex és Nefarious Tropy, aktuális világuralmi terveikhez a párhuzamos univerzumokat akarják felhasználni és ki más is állíthatná meg őket, mint Crash és Coco.

A különböző dimenziók nem csak az egyes pályák körítését és tematikáját adják meg, de remek táptalajt nyújtanak ahhoz, hogy a fejlesztők új játszható karaktereket is behozzanak, valamint a kvantum maszkoknak hála a játékmeneten is csavarjanak egyet. Míg Aku Aku ezúttal is kötelezően feltűnik, hogy a pályák bizonyos pontján extra védelmet nyújtson a karaktereknek, addig dimenziós társai ennél jóval többet tudnak. Lani-Loli például két létsík között képes váltani, így teremtve vagy tüntetve el akadályokat, tereptárgyakat vagy akár ellenfeleket is. Nála kicsit egyszerűbb Akano képessége, aki végtelen pörgést biztosít, ezzel a Tazt, a tasmán ördögöt is megszégyenítő búgócsigává változtatva Crash-t. Kupuna-Wa az idő úrnője, aki egyfajta bullet time képességgel rendelkezik, míg Ika-Ika a gravitációmanipulálás nagymestere és bármikor a feje tetejére állítja körülöttünk a világot.

A maszkok trükkjei mellett Crash teljes repertoárja is a rendelkezésünkre áll, így a dupla ugrás, becsúszás, lecsapás, sőt, már falon futni és leguggolni is tudunk, hogy onnan indítsunk egy extra magasságokba elérő páros ugrást. Utóbbi kimondottan a szűk helyeken fog jól jönni. A kibővített mozgástárra pedig szükség is lesz, hiszen a kezdeti könnyed ugrabugra után az It's About Time szép lassan kezdi feltornászni azt a bizonyos nehézségi szintet. Az új maszkok először még kitüntetett figyelmet élveznek, egy pályán csak az egyiküket kell használni. Aztán ahogy a teljes kvartett a birtokunkba kerül, úgy kell egyre bonyolultabb szituációkban helyt állnunk.

38 pálya. Elsőre nem tűnik soknak. Aztán rájövünk, hogy pusztán a rajtuk található 6 gyémánt begyűjtése is minimum 2-3 alkalomra szóló újrajátszási lehetőséget tartogat (már csak a megannyi megszerezhető skin miatt). Aztán bejönnek a Flashback kazetták. Amik megszerzéséhez a pálya bizonyos pontjáig kell eljutni halál nélkül. Majd elérhetővé válik az N. Verted mód, ahol a már teljesített pályákra térhetünk vissza, némi csavar mellett. Az hagyján, hogy ilyenkor minden pálya az eredeti tükörképe, de még egyéb változókkal is számolnunk kell. Például majdnem vaksötétben kell mozognunk, ahol csak a támadásaink és a ládák adnak fényt. Vagy monokróm színvilág mellett kell felmérnünk az ugrásainkat, miközben a lábunkkal pasztellt locsolva kell beszíneznünk mindent. Esetleg víz alatt kell közlekednünk, ahol a látási viszonyok mellett a mozgás is nehézkesebb. A Flashback kazetták külön beszámolót érdemelnek, ezek ugyanis a játék legnagyobb kihívást rejtő szakaszai, amit leginkább úgy lehetne leírni, mint az alap pályákon található bónusz "szobák" szteroidot kapott változatai. A legtöbb esetben a lábunk alatt csak a pillanatig elérhető ládák jelentik, nem egyszer kell 4-5 lépéssel előre megtervezni az akciónkat vagy menet közben villámgyorsan alkalmazkodni. És akkor még a normál pályákon található időfutamokról nem is beszéltem. Vagy a minden józanságot nélkülöző Perfect Run kihívást, ahol halál nélkül kell teljesítenünk az egész pályát(!), miközben egyetlen ládát sem hagyunk el.

Dacára annak, hogy a Toys for Bob csapata igyekezett jobban látható vizuális jelet adni arra, hogy Crash pontosan hol is tartózkodik a levegőben egy ugrás után vagy hova fog érkezni, még így is könnyű a semmibe vetődni vagy rövidre mérni az elrugaszkodás ívét. Ez elsősorban a kötött kamerának köszönhető, ami miatt magunk előtt viszonylag könnyen mérjük fel a terepet, oldalirányban vagy ne adj' isten visszafelé közlekedve már valamivel nehézkesebb ennek kezelése. Ilyenkor fog jól jönni a választható Modern és Retro nehézség, ami pusztán az életek számában jelent eltérést. A Modern opcióval végtelen számú lehetőséget kapunk, míg a Retro-t választva bizony résen kell lennünk, hiszen ha elfogynak az életek, akkor jön az a fránya Game Over képernyő és kezdhetjük a pályát elölről.

Ezek után kell néhány szót ejtenem a látványról, ugyanis Crash még sosem nézett ki ilyen jól. Bár a Toys for Bob munkásai kicsit újragondolták az erszényes páros kinézetét (ami nyilván ízlés kérdése, hogy kinek mennyire tetszik), de ezzel együtt a környezetet is sosem látott részletességi szintre emelték. A Crash 4 úgy marad hű az eredeti epizódok megjelenéséhez, hogy közben abszolút modern köntösben tündököl. Mindez elmondható az audiós részlegről is, vagyis az It's About Time legalább annyira tisztelgés a klasszikus epizódok előtt, mint amennyire azok méltó folytatása.

Az új karakterekről már említést tettem, azonban egy kicsit vissza kell kanyarodnom hozzájuk, hiszen ők jelentik a régi rajongók számára a legnagyobb újdonságfaktort. Cortex, Tawna és Dingodile nem csupán a sztori adott pontján való felbukkanás miatt szerepel a játékban, hanem saját történeti szálat kaptak, melyekkel a már ismert pályák alternatív bejárását kapjuk, valamint az egyedi mozdulatainak hála a játékmenetet is időről-időre felrázzák, hiszen merőben más képességekkel rendelkeznek, mint Crash és Coco.

A végére pedig a játék utolsó tartalmi funkciójáról kell értekeznem, ez pedig a többjátékos mód. A kooperatív Pass N. Play-nek köszönhetően többedmagunkkal kísérelhetjük meg teljesíteni a pályákat, halál és/vagy checkpoint elérésekor átadva az irányítást a társunknak. Ha pedig kellően megy az együttműködés, akkor a Bandicoot Battle-ben szétzilálhatjuk az összeszokott csapatmunkát, itt ugyanis 2 kompetitív játékmódban versenyezhetünk egymással. A Checkpoint Race-nél csak arra kell figyelnünk, hogy a lehető leggyorsabban jussunk el a pálya egyik pontjából a másikba, míg a Combo Crate-ben azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a nagy rohanásban a körülöttünk lévő ládákat is zúzzuk serényen, hogy a legmagasabb szinten tartsuk a kombószámlálónkat. Az egyedüli szépséghibája ezen módoknak, hogy kizárólag lokális multiplayert támogatnak, vagyis nem számíthatunk rá, hogy egy nehéz szakaszon az online barátaink segítenek át a Pass N. Play segítségével.

A Crash Bandicoot 4: It's About Time az ismerős platformer modern külsőben való visszatérése. A Toys for Bob jó érzékkel nyúlt hozzá klasszikus mechanikákhoz, hogy egyszerre hasson némileg mainak, miközben a régi nehézség is megmarad. Utóbbit pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni, Crash legújabb kalandja éppen annyira embert próbáló, mint amit az N. Sane Trilogy-ban kaptunk. Hogy ez jól van-e így? Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Én mindenesetre örülök, hogy Crash maradt olyan, amilyen volt. Minden apró sutaságával együtt.