[Teszt] Gears of War Ultimate Edition

Gears of War Ultimate Edition

WarhawkLusztig Zsolt2015.08.28. 18:00

System seller - írta ezt szűk kilenc éve egy fiatal (és még rövid ideig agglegény - ah, azok az idők!) tesztelő és nem is lőtt nagyon mellé, Marcus Fenix valóban olyan meghatározó alakja lett az Xbox 360-nak, hogy nyugodtan lepacsizhatott a platform másik sztárjával, Master Chieffel. És most, pont ahogy kedvenc bádogkatonánk, Marcus és az ő bikanyakú haverjai is megkapták a maguk felújított változatát egy jó kis Ultimate Edition képében. És bár méretében nem feltétlen mérhető a Master Chief Collectionhöz, viszont a beleölt munka mennyiségét tekintve a Gears of War Ultimate Edition bőven a remaster-éra élmezőnyében találhatja magát.

Egy ilyen, közel egy évtizedes játék nagyon jó arra, hogy a régi emlékek felelevenítése mellett elmerengjünk kicsit azon is, hogyan változott a játékvilág ezen szeglete, valamint hogy mennyire szépíti meg emlékezetünk az adott játékot. Ez utóbbit mondjuk az Ultimate Edition esetében annyira nem tudjuk meghatározni, hiszen a Coalition nem szimplán tekert egyet a felbontáson, hanem lényegében az alapoktól újraépítette a játékot. Új modellek, textúrák, páncélok, ügyesebben megvágott átvezetők, új bevilágítás - tényleg minden teljesen ki lett cserélbe. A végeredmény pedig egészen lenyűgöző, az Unreal Engine 3 a végletekig lett tekerve, az Ultimate Edition kinézetben akkor is megállná a helyét, ha teljesen új címként és nem egy remasterként jelent volna meg. Az pedig külön bravúr, hogy mindeközben tökéletesen sikerült megőrizni a játék sötét, már-már monokróm tónusát - bár pontosan tudom, hogy anno mennyire elegünk volt belőle, most különös módon jól esett visszatérni a szürke-sárga-barna világba. Egy szó mint száz: innentől ezt a mércét várjuk el a remaster kiadásoktól és teljesen jogosan nyafoghatunk, ha egy-egy kiadó néhány nagyobb felbontású textúránál vagy PC-s „high” beállításnál nem hajlandó több energiát fektetni egy újrakiadásba.

Azzal viszont érdemes tisztában lennünk, hogy hiába a grafikai tuning, a nagyfelbontás és a csilivili modellek, ha a lényegi játékmenet nem állja meg a helyét a mai időkben, akkor az egész veszett fejsze nyele. Az igazán jó játékok sajátja, hogy öt-tíz-huszonöt évvel a megjelenésük után is élvezetesek maradnak és a Gears of War pontosan ilyen - valószínűleg mert akkor sem akart más lenni, mikor megjelent: egy igazán tökös akciójáték. A fedezékharc még mindig kitűnően működik, az active reload még mindig egy plusz, ügyességi réteggel fejeli meg a csatákat és még mindig példás, ahogy a játék (mostani mércével már-már feltűnően hosszú) története mennyire profin tudja adagolni a csaták és a már-már nyomasztóan feszült részek tökéletes keverékét - mondom ezt úgy, hogy közben tudom, hogy a későbbi részek még erre is képesek voltak rárakni egy kanállal. Vannak persze pontok, ahol nagyon-nagyon érezni, hogy az elmúlt közel tíz év alatt mennyit változott a játékvilág - hogy előnyére vagy hátrányára, azt döntse el mindenki maga. A Gears of War pályái egy-két ütemmel hosszabbak, mint ahogy az ember várná, az egész sztori tovább tart, mint egy mai akciójátéké, a checkpointok látványosan távol vannak egymástól… és pontosan tudom, hogy ezek így voltak a korábbi változatban is, csak azóta valahogy elszoktunk tőlük.

Egy évtizeddel később, a megjelenéskori hype nélkül újrajátszani egy játékot arra is jó alkalom, hogy észre vegyünk néhány olyan hibát, melyeken akkor, a lelkesedés miatt hajlamosak voltunk túllépni. Sajnos (vagy a történelmi hűség miatt szerencsére?) ilyen is maradt az Ultimate Editionben. A társak mesterséges intelligenciája például elég sokszor kritikán aluli, rendszeresen szaladnak bele lövedékekbe, állják el az utunkat, foglalják el a jobb (későbbi pályákon: egyedüli) fedezékeket. Ezt persze meg lehet kerülni azzal, hogy koopban játsszuk a játékot, de azért ezzel nem lehet egy ilyen hibát lerázni. A pályadizájn esetében is érezni az idő vasfogát, nem mondom, hogy soká éljenek a csőjátékok, de a kelleténél pont annyival sikerült több zsákutcába, nem helyes irányba elindulnom, hogy a dolog zavaróvá vált. És nem tudom eléggé áldani a checkpointokban lezajlott fejlődést sem, főleg mikor kiderül, hogy a legutóbbi mentés egy méretes (mondjuk legalább a legtöbb esetben átléphető) átvezető előtt történt.

Természetesen a multiplayer rész sem maradhatott a régiben és itt általánosságban tetszett, amit a Coalition művelt. A legnagyobb előrelépés mindenképp a képernyőfrissítési ráta feltekerése volt, a 60 fps nem csak az egyik legsimább multiplayer élményt adja, amit az elmúlt időszakban láttam, de valamennyire belenyúl a játék dinamikájába is, egyes fegyvereket (főleg azokat, melyeknél a pontos célzás létfontosságú, mint például a Torque Bow vagy a Longshot) lényegesen kényelmesebben lehet használni, valamint kicsit csökkenti a helyezkedés előnyét a reflexekkel szemben. Magába a lényegi játékmenetbe ezen kívül kevésbé nyúltak bele (bár az, hogy szemben a korábbi változattal most már nyolc irányba is lehet gurulni egészen finom újdonság), a finomítások inkább a háttérben zajlottak: dedikált szervereket kapunk, apró átalakításokat egy-egy pályán, hogy valamivel szimmetrikusabbak legyenek, egy egyszerűbb spectator módot, illetve olyan (egyébként Xbox One-n most először használt) fícsört, mint a LAN játék támogatása. És ugye illik megemlíteni, hogy a játék kapott egy jelentős mennyiségi frissítést is, nyolc játékmód, illetve tizenkilenc pálya várja a harcosokat.

A Coalition kitűnő munkát végzett a Gears of War Ultimate Edition esetében, szinte lehetetlen fogást találni a játékon. Szinte, mert azért maradtak benne olyan apróságok, melyek láttán érezni lehet, mennyit is fejlődött ez a stílus az elmúlt kilenc évben. Ettől függetlenül a Gears of War rajongóknak egyértelműen kötelező ez a változat, de nem csak nekik éri meg beruházni rá, hiszen novemberben a visszafelé kompatibilitás bekapcsolásakor a játék mellé ingyenesen megérkeznek a korábbi részek Xbox 360 verziói is, így annak is kitűnő bemelegítés lehet, aki csak most, ebben a generációban akar belekóstolni ebbe a sorozatba.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Fatal Fury: City of the Wolves

Huszonhat év dühe kellett ahhoz, hogy a patinás SNK verekedős széria feltámadjon hamvaiból. Megérkezett a Fatal Fury: City of the Wolves és pusztítóbb, mint valaha!

10 órája
3

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

18 órája
2

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

20 órája
5

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

1 napja
5

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

1 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

2 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

3 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

3 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

3 napja
8

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

3 napja
9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

4 napja
4

Heti megjelenések

4 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

5 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

6 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

7 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

8 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

8 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

9 napja
12

Glorious Model I2 egér - gyors, könnyű és roppant kényelmes

A Glorious mindig is próbálkozott az ár-érték arány finom balanszát megtalálni, és többnyire sikerül is nekik ez a mutatvány. A mostani vezetékes egér is pont egy ilyen középpontban landol. Tudása remek, fogása kényelmes, ára jó helyre van belőve. Kell ettől több egy perifériától?

2025.04.29.
9