[Teszt] Disney Infinity 3.0

Disney Infinity 3.0

mcmackoGéczy Attila2015.09.16. 15:50

A toys-to-life műfaj 2015 főszezonjában fog tetőzni, ennek a hullámnak pedig az első jelenése a Disney Infinity 3.0-ás verziója lesz. A készítőknek nincs könnyű dolga, mivel a Skylanders mellett a Lego is beszáll idén a bizniszbe - lássuk, mit tudtak a Disney boszorkánykonyhájában hozzátenni a korábbi alapokhoz!

Első és legfontosabb megállapítás: az Avalanche Software (Nem, ők nem a Just Cause-os arcok! - a szerk.) önmagában kevésnek bizonyulhatott arra a feladatra, hogy egy ekkora projektet kellő progresszióval ruházzanak fel, így a kiadó (nagy bölcsességgel) olyan ipari veteránokat dobott be az Infinity 3.0 kulisszái mögé, mint a Ninja Theory vagy a Sumo Digital. Mit hoztak magukkal a nagy nevek? Egy bő kategóriával komolyabb és mélyebb játékélményt, mint amit a korábbi verziók esetében megszokhattuk. A Ninja Theorynak köszönhetően a Disney Infinity 3.0-ban tényleg élvezetesek és dinamikusak lettek a közelharcok, mondhatni ezzel az összes pályatárs fejére is rákoppintottak a készítők. A Lego sorozatnak például évek óta valami hasonló zsigeri fejlődésre lenne szüksége. És lőn: az új Infinity csípőből rázza ki az élvezető kombókat, a pillanatot kimerevítő, dinamizmust fokozó kardcsapásokat és a szuper, laggolás-mentes irányítást. Persze a Sumo-s gokartmesterek is hozták a formájukat - a 3.0 verzióban ha lehet, még látványosabbak, még húzósabbak az autóversenyes részek, így tényleg érdemi fejlődést láthatunk az gépház belsejébe tekintve, már ami a játékmenet mechanikai alapjait illeti.

Míg az előző változatnál a Marveles főkampányt eléggé megkritizáltuk, addig a folytatásnál már nincs okunk vadul prüszkölni. A Twilight of the Republic sztori változatos, izgalmas, pörgős, és ügyesen használja a játékmechanikai újításokat. Anakinnal és Ashokával a szokásos gyűjtögetős-kardozós akciózáson túl űrhajós röpködésben, városi üldözésben, de még egy izgalmas podrace versenyen is részt kell vennünk. A pályák közötti röpködés („Irány az Orbit!”) már-már Destiny-light feelinget kölcsönöz a mókának, a fénykardos kaszabolás pedig nem csak a gyerkőcöknek, hanem az érettebb játékosoknak is garantál pár izgalmasabb pillanatot. Rádásul a Star Wars világ nagyon jól áll a Disney Infinity őrült, már-már kakofón koncepciójának; még akkor is, ha a starter kit a booster csomagokhoz képest lapos klónháborús korszakot olvasztja bele a végtelen Disney univerzumba. Érdekes, hogy bár apró bogarakkal azért most is össze lehet futni, az újrajátszási-gyűjtögetési faktor, valamint a remek animációk-irányítási nüánszok tényleg a műfaj jelenlegi éllovasává emelik a játékélményt. A király kezében azonban törött a jogar - az uralkodói jelzők akkor illenének maradéktalanul a játékra, ha MINDEN elemével elégedettek lehetnénk. Az űrhajós szekciók irányítása például hagy némi kívánnivalót maga után. Kár, hogy ennek polírozgatására már nem jutott elég erőforrás.

De mi a helyzet az építgetős szekcióval? A Toy Box 3.0 okosan bővít ott, ahol kell, és áramvonalasít a sorjás élek mentén. A felhasználói pályák még így sem annyira érdekesek és izgalmasak, mint a reklámszlogenek alapján várnánk, ráadásul prezentációs durvaságok is szaggatják az egyedi pályák élményét. Persze a kreativitás javarészt rajtunk is múlik majd. A megfelelő célközönség kezében, akik egy-egy Minecraft világgal is heteket-hónapokat pepecselnek, a játékdoboz kurzorai erőteljes varázspálcává válhatnak. Aztán ne feledkezzünk meg az olyan tartalmi bővítésekről, melyek autós-harcolós-ugrabugrálós „gyári” pályákat adnak a Toy Box központi helyszínéhez. A Toy Boxban érhetjük el továbbá az egyik legjópofább adalékot is, ahol apró sidekickeket gyűjthetünk magunk mellé. Ők nem csak azért érdekesek, mert híres Disney karakterek miniatűr karikatúráiként jelennek meg, hanem azért is, mert a küldetések során segíthetnek minket. Apró famulusainkat tápolhatjuk is, egy komplett farmolós minijáték húzódik meg a sidekick-szisztéma mögött. Visszatér az INterior tervező is, ahol saját házikót építhetünk - ha kellően csinos és nagy a hodály, akkor Disney-vendégek sokasága fog minket meglátogatni, akik további miniküldetéseket sózhatnak ránk. Tartalmilag tehát a játékdoboz is megfelel az elvárásainkak.

A szokásos helyi koop multiplayer (amelyek karakterválasztéka rögzül a portálra helyezett playset megválasztásával) mellett van online hancúrozásra is lehetőség. Ha a Toy Box hub világában betérünk Flynn árkádjába, különböző minijátékokon mérettethetjük meg magunkat, természetesen hálózati csatákban. Nem ezek az egyszerű szórakozást nyújtó apróságok fogják például a Splatoonban eltöltött felhőtlen óráinkat feledtetni, de az ötletet és a szándékot mindenféleképp értékelnünk kell.

És ha már felültünk a pró-kontra hullámvasútra, akkor ismét egy erősséget kell kiemelnünk: a Disney Infinity 3.0 alap-kampánya bitang jól néz ki, a legutóbbi Marveles alapsztori szürke városát színes-meseszerű Csillagok Háborúja kulisszák váltották fel, a karakterdesign pedig halálos! (Nézzétek csak meg a Vader vagy a Yoda figurákat…) Sajnos a felhasználói pályákról ugyanez nem mondható el (Megmondtuk, hogy hullámvasútra ülünk a játékkal… ), a már korábban említett okokból is kifolyólag. A terepek betöltése lassú, a helyszínek a híres díszletek ellenére is sokszor előző generációs hangulatba ringatják az embert. A játék audioszekcióját viszont ennyi licenszelt muzsikával egyszerűen lehetetlen is lenne elrontani, a szinkronhangok is korrektül illeszkednek az összképhez.


A további SW kiegészítőkről…

Hamarosan új booster készletekkel is bővül a Disney Infinity 3.0 világa - mi ezek közül leginkább a Rise Against the Empire nevezetű Star Wars csomagot várjuk, révén az eredeti trilógia hangulata már az előzetes képekről is beszippantja és mámoros nosztalgiával locsolgatja az egyszeri geeket, de meglepetésképp még a film megjelenése előtt játszhatunk majd a Force Awakens playsettel is. Kíváncsiak leszünk, mennyire spoilerezi el a mozifilmet az eddig zárt ajtók mögött leplezett kiegészítő. Természetesen további karaktereket (pl. Darth Vader, a Rebels-csapat… stb.) is várhatunk az Infinty 3.0-hoz…

A Disney Infinity 3.0 nagyon okosan és kifejezetten átgondolt pontokon újít - ritka az olyan folytatás, ahol ennyire figyelnek a belbecs felhúzására, és nem csak a felszínen sikerül tartani a kötelezően előírt haladást. Sajnos azonban még mindig vannak egyenetlenségek az élményben, ahogy írtuk fentebb is, a sok csúcs után mindig érkezik egy-egy kisebb gödör a hullámvasút pályáján. Szerencsére azonban a lendület mindig továbbviszi a meg-megdöccenő élményt. A 3.0-ás Disney Végtelenség jól időzít, ügyesen taktikázik, néhány parádés cselt is be tud mutatni, így garantáltan megszorongatja majd a műfaj hetekkel később érkező nagyágyúit. A kérdés már csak az, ők mit tudnak villantani ebben az egyre éleződő versenyben.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

15 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

1 napja
25

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

2 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

3 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

4 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

4 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

5 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

6 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

8 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

9 napja
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

Stellar Blade

A Shift Up mérnöki pontossággal tervezte meg első konzolos játékának köztudatba emelését. De vajon van-e több a csinos külcsín alatt?

2024.04.24.
13

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==