Dragon Quest Heroes: The World Tree's Woe...Teszt

Őszinte vallomással kezdem a mondókámat: a Dragon Quest sorozatból mindig is jobban érdekeltek a leágazások, mint a terebélyes, nagyívű, számozott epizódok. A DQ Heroes: Rocket Slime például mai napig a kedvenc DS játékaim közé tartozik, de a Monsters epizódokat is nagykanállal fogyasztottam annak idején. Ha te is hasonlóképp viszonyulsz a Toriyama-mester által illusztrált fantasy univerzumhoz, akkor bizonyára velem együtt felkaptad a fejed az új Heroes játék érkezése hallatán. Az Omega Force-nak és a Square Enixnek köszönhetően a Warriors-széria szellemét idézhetjük meg a The World Tree's Woe and the Blight Below-val, amely felhőtlen játékórákat ígér mindenkinek, aki szereti a kellemes japán konzoljáték-hangulatot vagy a bohókásan hangszerelt anime-atmoszférát. Persze az sem árt, ha bírjuk a strapát és nem rettenünk meg attól, ha szörnyek százait kell hűvös halomba szeletelni egy laza küldetés során…

Amennyiben te is tisztességes mennyiségű időt töltöttél el annak idején a Dynasty Warriors korábbi részeivel, akkor nem kell sokat magyarázni a DQ:H lényegét. Ha csak régebben kötődtél a műfajhoz, de mostanában nem igazán követted az eseményeket, akkor képzeld el, hogy az egykoron széles körben kedvelt PS2-es játéksorozat mennyit fejlődött az évek során. A várakozásokat aztán oszd el kettővel, és láthatod, hogy két generációval később az alapok tradíciójához nagyon komolyan ragaszkodó, de azért itt-ott mégiscsak újító, áramvonalasodó játékmenet miként olvad össze a Dragon Quest mesevilágával.

A Dragon Quest: Heroes csataterein soha sincs fél perc nyugalom. Egyik oldalon a főhösök kis csapata sorakozik fel, a másik térfélen pedig szörnyek százai-ezrei grasszálnak. Az elemi feladat a következő: a szedett-vedett hősbrigáddal teljes rohamban szaladunk neki az ellenséges seregeknek, amelyek típusuktól függően különböző támadási formákkal és hullámokal masíroznak (itt jön a képbe némi stratégiai vonal), de ugyanakkor általában nem túl szívósak (épp ezért tudjuk nagy számban hatékonyan tizedelni őket). A játékmenet sava-borsa abból fakad, hogy a program végig képes fenntartani a mámorító jutalomérzetet, miközben látjuk, hogy lények tömegei hullnak porba egy-egy kardcsapásunk hatására. Másrészről pedig végig pörög a sztori és apró, okos ötletekkel van feldúsítva a védekező feladatokat is felvonultató csatározás. Így a stratégiai érzékünkre is szükségünk lesz, ha a komplexebb szituációkból győzedelmesen szeretnénk kitörni.

Ha a fentiekhez hozzátesszük, hogy a Heroes a japán szerepjáték-mítoszok egyik legősibb, legelismertebb uralkodójának hangulatából táplálkozik, akkor hamar beláthatjuk, hogy a fenti formulával csak győzhet a fejlesztőcsapat. És tényleg így is van - legfeljebb csak azok sopánkodhatnak, akik az utóbbi években is minden Warriors Orochi vagy Dynasty játékot kimaxoltak. Nekik nyilván a formula alapjai még a frissítő apróságok tükrében is ismerősek lehetnek, de a DQ:H ott nyeri meg a napot, hogy alapvetően azokat is nagy lelkesedéssel szólítja meg, akik a műfajjal idáig leginkább csak távolról ismerkedtek.

A zsáner sajátosságaiból fakadóan nem könnyű játék a Heroes, de a készítők ügyesen vezetik fel a progam nehézségi ívét. A különböző hősök más-más harcmodort követelnek meg, természetesen a fejlesztésük is külön szálakon fut. Nincs DQ játék JRPG elemek nélkül, így a hadiszállásokon található boltok, kohók, szentélyek mind-mind a sokszínű tápolást segítik elő. A küzdelmek során ráadásul olyan extra finomságokat is bevezettek az Omega Force veteránjai, mint például a famulusok használata és gyűjtögetése. Jól olvastátok, a szörnyikék legyőzése után olykor érme formájában gyűjthetjük be a kis mukikat, akik aztán stratégiailag fontos pillanatokban azonnali szupertámadást tudnak elsütni az ellenfelekkel szemben. Máskor állandó kísérőként magunk mellé is idézhetünk néhány követőt, hogy mondjuk egy védelmi pont előtt tartsák a frontot, amíg mi másfelé kolbászolunk. És ezek csak azok az alapvető funkciók, amelyek nélkül már a kezdetekben is nehezen boldogulunk. Amennyiben igazán bele akarunk gabalyodni a mélyebb rétegekbe, úgy receptek gyűjtögetésével, postafiókunk karbantartásával, és speciális mellékküldetések abszolválásával is mélyíthetjük az élményt és tápolhatjuk karaktereinket.

Jelen elemzésünk nem is lehetne teljes, ha kihagynánk a program küllemének kritikáját. Élünk a gyanúperrel, hogy a DQ:H esetében korábbi technológiai alapokat használtak fel, így a látvány semmiképpen sem mondható igazán nextgennek (pláne, hogy Japánban PS3-on is megjelent a cucc). Ennek ellenére az 1080p-s felbontás, valamint az alapvetően folyamatos képfrissítés összhatásának letisztultsága nagyon jót tesz a tipikusan japános, toriyamás látványvilágnak. A környezet kidolgozása mondhatni a „semmi különös” kategóriába tartozik, a karaktermodellek viszont remekül festenek, DQ szörnyek pedig soha nem voltak még ennyire cukik, ízesen animáltak és szinte kézzel foghatóan (CG-) meseszerűek. Az embernek kedve támadna benyúlni a tévébe, hogy maga mellé édesgessen egy Mawkeepert, de a cikkíró esetében az is komolyan felmerült, hogy a feelingtől megrészegülve egy teljes ebay-store DQ plüssállatka készletét felvásárolja. A muzsikák ezzel szemben óriási csalódást okoztak, legalábbis a technikai aspektust figyelembe véve. A tipikus Dragon Quest tételek a mai napig gyermeki mámorba ringatják az egyszeri játékost, de kicsit röhejes már, hogy 2015-ben MIDI hangszerelésben kelljen hallgatni ezeket a királyi dallamokat. Pláne ha a prüntyögés mellé helyezzük a korrekt grafikai kidolgozottságot, és a brutális minőségű CG átvezetőket, amelyek szintén csak emelik a kétarcú prezentáció átlagolt értékét. A hősök állandóan dumálnak (PS4-en a kontrollerből is árad a csacsogás), az egymáshoz dobott csipkelődések és jópofizások pedig pezsgő élettel töltik meg az ismerős hősökkel bővülő csapatunkat. Persze mindez csak addig csábító, amíg az ember képes elviselni a tipikus animés sablon arcok csipogó stílusát. Ha a hideg kiráz a túljátszott, néha erőltetetten poénkodó manga-karakterektől, akkor azért nem árt óvatosan közeledni a játék felé...

A japánban meglehetősen erős eladásokkal indító, röhejesen hosszú című Dragon Quest Heroes: The World Tree's Woe and the Blight Below sikeresen hajtja végre a küldetést. Jelesül remekül ötvözi a sokszor unalomig ismételt Dynasty Warriors-formulát a Dragon Quest méltán elismert, és nyugaton méltatlanul elhanyagolt univerzumával, ráadásul a lelkesedést egyéb ügyes ötletek adagolásával is képes fokozni. A játék nagy érdeme, hogy kezdőknek is ajtót nyit, pillanatok alatt megszeretteti veled a niche műfaj mechanikai sajátosságait, és vad szerelembe kerget a Dragon Quest univerzumával. Ha akár egyik, akár a másik vonalon ős-rajongó vagy, úgy egyértelmű, hogy nem szabad kihagynod a játékot, de újoncként is megfontolhatod a program beszerzését, ami az őszi szezon egyik legnagyobb meglepetése.