Grim DawnTeszt

A sietős olvasóknak van egy rövid kivonatom a Grim Dawnról: ha szeretted a Titan Questet, akkor ezt is imádni fogod. Ilyen egyszerű. Ugyanis az előbbit fejlesztő, azóta jobb létre szenderült Iron Lore két oszlopos tagja Crate Entertainment néven szervezte újra magát még 2008-ban, majd egy Kickstarter kampány keretein belül adtak egy újabb löketet a nekromantikus szeánsznak. Ma pedig örömmel jelenthetem, hogy a rituálé sikerrel járt: a Titan Quest lelke egy többé-kevésbé korhű testben talált új otthonra.

Persze első ránézésre azért akadnak különbségek. Az egyik például egyből szemet szúr: a görög mitológiai körítést egy saját világra cserélték. Az elvárható és kötelező fantasy klisék mellett akadnak éteri és démoni, pontosabban Chthonian, azaz Cthulhu mítoszbeli (úgy látszik ez a téma kísért engem mostanában) lények is, melyek örök küzdelmének új színtere az eleddig relatíve békés Cairn világa lett, mindezzel a kihalás szélére sodorva az emberi fajt. Ez a címadó esemény, mely magyarul a Marcona Hajnal (elnézést a verbális merényletért, több ilyen nem lesz).

Az egész játék koncepciója nem csak a régi alapokra, de egy nagyon rokonszenves elképzelésre is épít: technikailag nem korlátozza a játékost semmiben. Nincsenek központi szerverek, se mindig online struktúra, se az ezzel járó késleltetés vagy átmeneti elérhetetlenség, azonban van multiplayer, négy fős kooperatív formájában. Se másolásvédelem, se bankalapács, se season pass, se zsákbamacska, se villogó kozmetikai kiegészítő limitált kiadású üdítőital vásárlóinak. A hangsúly magán a játékon van, aminek bár evidensnek kéne lennie, jól tudjuk, hogy manapság egyáltalán nem az. Mindezt megfejelik egy 100 óra után is szolid játékmenettel, modolási lehetőséggel, meg egy korrekt árcédulával (25 euró), és kész is a vásárlóbarát, egyben példamutató recept.

Jelenleg hat kaszt áll rendelkezésre, azonban itt máris akad egy csavar, ami új lehet azoknak, akik nem ismerték az elődöt. Nevezetesen az, hogy 10. karakterszinten lehetőséged adódik egy második kaszt kiválasztására is. Nem kötelező, ugyanis mindegyik életképes akár magában is, de a változatosság jegyében ajánlott, és nem utolsósorban szórakoztató. A másik, műfajtársaitól szokatlan húzása (ami már a kezelőfelületet vizslatva is feltűnhet), hogy sok képességnek adtak teret. Konkrétan tizenkettő érhető el egyszerre a gyorsbillentyűkkel, és ha ez nem elég, megszerzett tárgyakkal, konstellációban (gyakorlatilag egy univerzális képesség-fa, túl a kasztok sajátjain) kinyitható, valamint fejlesztésekkel járó további egyedi (!) skillek építhetőek a karakteredbe. A bőség zavarát pedig azzal oldja fel, hogy ezek közül akad, amiket nem te, hanem a szituációk aktiválnak. Például alacsony életerő, kritikus csapás, és így tovább. Ebből már sejthetitek, hogy egy magasabb szintű, jól kigondolt karakter milyen tűzijátékra képes ekkora repertoárral. Mindennek ellenére a játékmenet konzisztens: a legkönnyebb fokozaton csak bemelegítesz, ahol igény szerint egy bármikor be- is kikapcsolható veterán funkcióval emelheted a téted. Ha ez kész, jöhet a közepes, ahol már valószínűleg elhasalsz párszor, a legnehezebben pedig vért izzadsz már szinte minden harcban, két halál között pedig azon lamentálsz, hogy veterán léted ellenére már megint hol rontottad el. És kell is agyalnod rajta, ugyanis magasabb szinteken a halált a keservesen összekapart tapasztalati pontok ezreinek levonással honorálja. Rideg!

Amiben viszont a Grim Dawn béna, az az első benyomás. A karakteranimációk elavultnak hatnak, képességek nélkül (vagy csak pár darabbal) pedig egy íztelen-bűztelen favágásnak tűnik az egész. Grafikailag az összképen ugyan sokat javít a kézzel összerakott, semennyire sem randomizált terep, azonban a régi motor le sem tagadhatná a korát. Ugyan egy ráncfelvarráson átesett, de ilyen téren aligha fog díjakat nyerni. Ezért is várná az ember, hogy akkor legalább tükörsimán fusson régebbi gépeken is, azonban sajnos még combosabb vasakon is framerate gondokkal küzd bizonyos helyszíneken / nagyobb tömegek esetében. Nem végzetes mértékben vagy mennyiségben, de olykor pont annyira zavaró, hogy a másodperc tört része alatt bekövetkező késesek miatt megmakkanj. Az új játékosokkal sem valami megértő: néhány mechanikára magadtól kell rájönnöd, nem fogja a kezed sehol. A leírások néhol hiányosak, eligazodni a térképen vagy feladatokban pedig nem olyan egyszerű, ha még új vagy Cairn világában. És ugyanilyen okok miatt például Titan Quest rajongóként is kb a 40. óra után döbbentem csak rá, hogy vetélytársaival ellentétben itt igenis komoly potenciál van a kovácsoltatásban, nem pedig egy kötelező, de üres díszlet. Ahogy egyszerű mutatók sincsenek arra, hogy melyik felszerelésed érdemes újra cserélni, magadnak kell kimatekoznod, és nem meglepődni, ha mondjuk 70-es szintűként is egy régi, 35-ös szintű csuka a legjobb választás. Nincsenek átvezető animációk, csak egy rövidke intro, valamint zenei téren is abszolút felejthető. Ezek azok a pontok, ahol érezhetően lefaragtak a költségekből, hogy arra koncentrálhassanak, amire szeretnének: az újrajátszhatósági értékre. Ebben viszont a három számjegyű játékórához közelítve azt kell mondjam, hogy jelesre vizsgáztak. Még úgy is, hogy kifejezetten szemét módon az esetek többségében a kasztodnak hasztalan, mégis nagyon ritka tárgyak dobálásával provokál (spoilermentes tipp: van rá egy részmegoldás, de utána kell olvasni).

És akkor nem is csűrném tovább, remélhetőleg letisztult a kép: az aRPG műfaj egy újabb gyöngyszemmel lett gazdagabb, amiről a pénzvisszafizetési garancia korában nulla kockázattal meggyőződhet bárki. A zsáner kedvelőinek erősen ajánlott, ha pedig hozzám hasonlóan szeretted a Titan Questet, vagy mondjuk kapzsi kiadó- / fejlesztőcég vagy, akkor a Grim Dawn kötelező tananyag.