Witcher 3: Blood and WineDLC

Eljött hát a búcsú pillanata, az, mikor véglegesen (?) pont kerül Geralt kalandjainak végére. És micsoda búcsú ez! Olyan, mely annyira jellemző erre a lelkes lengyel csapatra, akik a tavaly Witcher 3-mall méretes pofont kevertek le a nyugati szerepjátékoknak, akik szemen köpve a szokásokat ingyen adták azt, amiért mások pénzt kérnek, akik két méretes kiegészítőt ígértek és ennek felét, a kitűnően sikerült Hearts of Stone-t már letették tavaly ősszel az asztalra. Búcsú ez, de olyan, mellyel újból fenéken rúgták a szokásokat: a Blood & Wine ugyanis egy olyan kiegészítő, melyet máshol teljes árú játékként próbálnának árulni.

Ahogy az a Witcher játékokban már-már megszokott, az egész egy megbízással kezdődik, ez azonban annyiban különbözik a szokásos kérésektől, hogy egyenesen Toussaint hercegnőjétől érkezett. Egy titokzatos szörnyet kell elkapnunk és mivel egy hercegnőnek az ember nem mond nemet (Geralt pedig pláne nem), így rövid úton a harcok által megtépázott Velentől jó messzire, a festői szépségű hercegségben találjuk magunkat.

Nem véletlen a jelző, Toussaint jobban talán nem is különbözhetne az alapjátékban megismert területektől. Velen esős-mocsaras környéke, illetve Skellige havas szigetei után egy megelevenedett mesevilágba kerülünk, zöldellő erdők, gyönyörű lankák és bámulatos paloták töltik be a látképet. És persze rengeteg szőlő és még több szerelmes, költői körmondatokban társalgó lovag, hiszen míg az alapjáték a könyvekhez hasonlóan jellemzően a kelet-európai mondavilágból táplálkozott, Toussaint érezhetően Franciaország mesébe forgatott mása, megszorozva a Witcher játékokra jellemző cinikus, kicsavart, sokszor sötét humorral.

És mellé temérdek tartalommal. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy olyan kiegészítő ez, mely a sarokba állítja az utóbbi évek szinte mindegyik hasonló próbálkozását. A hatalmas új terület közel száz küldetést, időbe átfordítva közel harminc órányi kalandot kínál, rengeteg új fegyver és tárgy áll rendelkezésünkre, melyekkel tucatnyi új szörnyet hányhatunk kardélre. De maga a játékmenet is kapott egy új réteget, új mutációkkal tudjuk tovább erősíteni Geraltot, amire szükségünk is lesz, hiszen a 34. szint feletti karaktert igénylő terület ellenfelei valamivel erősebbek mint az északi rokonaik.

Tartalmi oldalról tehát bőségesen el vagyunk látva, kérdés már csak annyi, hogy van-e elég motiváció mellé. A válasz: van bizony! A Blood and Wine küldetéseit, bár technikailag maradnak a harc-nyomozás párosánál, nagyon profin összerakták, finom csavarok garantálják, hogy egy egyszerűnek tűnő feladat is több végkimenetel elé állítsa a játékost, melyek között persze sose találunk egyértelmű jót vagy rosszat. Jelen esetben a fő sztorivonal is érdekesebb lett, egy jó adag nyomozást igényel, lesz benne több fordulat és Geralt kalandjainak lezárásaként érdekes módon állít tükröt életmódja, az egész „witcherséggel” szemben. Biztos mi vagyunk a jófiúk? Biztos szentesíti a witcherek által véghezvitt mészárlást annak célja? Ha pedig ez nem lenne elég, újra kapunk egy régi ismerőst, aki nem véletlen nem lett Shanihoz hasonlóan bemutatva a trailerekben, felbukkanása szorosan kapcsolódik a játék történetéhez és azt kell mondanom, hogy az egész Witcher 3 talán legjobban megírt karaktere, egyszerűen imádtam minden percét annak, ahogy Geralttal társalogtak.

Bele lehet kötni valahol ebbe a kiegészítőbe? Bele, csak nem igazán érdemes. Fel lehetne például hánytorgatni, hogy a harcrendszer továbbra sem a legjobb, de ha eddig megfelelt a célnak, akkor nyilván nem most fogják alapjaiban újraépíteni. Ezen kívül azonban tényleg csak kukacoskodni tudnék, azt meg, nevezzetek akármennyire is elfogultnak, ennél a játéknál nem fogok. A Blood & Wine történetét tekintve nem nevezhető epilógusnak, talán nem is akar az lenni - viszont ennél szebb és tartalmasabb lezárást nem kívánhattunk volna a Witcher 3-hoz.