Ride 2Teszt

Megmondom őszintén, mi volt a legfőbb bajom a Milestone játékaival a mögöttünk álló jónéhány évben: az, hogy az ő valódi, személyes hozzájárulásuk elképesztően csekély volt a végtermékhez. Legalábbis olyan tekintetben, hogy nekünk, videojáték-rajongóknak és a versenyzős műfaj szerelmeseinek mi csapodik le az egészből. Éves szinten érkező licencelt versenyjátékaik - legyen szó MotoGP-ről, WRC-ről, Superbike-ról vagy túraautózásról - nagyjából mind ugyanabba a sorba álltak be: átlagos megvalósítás mind technológia, mind játékmenet terén, mindez ezredforduló előtti standardok alapján megvalósítva, már ami a játék felépítését illeti. Már csak azért is érdeklődve vártam a Ride 2-t, mert borzasztóan kíváncsi voltam arra, mire képes ez a számtalanszor lesajnált olasz stúdió, ha végre nem megadott keretek között kell dolgoznia, hanem muszáj felhasználnia a saját kreativitását. És lám, vannak csodák: a Ride 2 bizonyítja, hogy még a Milestone is képes jó versenyjátékot készíteni.

A Ride 2 nem titkoltan "a motoros játékok Gran Turismója" szeretne lenni, és bár színvonalát tekintve a Milestone fejlesztése nyilvánvalóan nem képes felvenni a versenyt még a Polyphony Digital életművének leggyengébb darabjával sem, nagy vonalakban valóban így írható le a koncepció. Adott egy karrier mód, melynek kezdetén minimális pénzmaggal és egy általunk választott kétkerekűvel kell nekivágnunk a versenyek végeláthatatlan sorának, és ahogy haladunk előre, úgy bővülnek a lehetőségeink mind a vásárlást, mind pedig a tuningolást illetően. A Milestone nem találja fel újra a spanyolviaszt, ám a konzolos szimulátorok ezen jól bevált, egyszerű receptje jól működik a mai napig. Egyrészt azért, mert sokkal jobban motiválja és beszippantja a játékost: mindig van következő cél, mindig van előrelépési lehetőség. Másrészt folyamatosan új impulzusok érnek bennünket, ahogy arra kényszerülünk, hogy minél több kétkerekűt kipróbáljunk, vagy amikor egy-egy új, eddig még nem látott versenyhelyszínre látogatunk karrierünk során. Mindezt egy nyitott, minden tartalmat kapásból elénk táró játékban esélyünk sincs átérni. Pedig az ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt lesz videojáték egy videojáték.

Maga a karrier egyébként szezonokra van bontva, ami véleményem szerint jól szolgálja azt, hogy ne fásuljunk bele az érmek folyamatos farmolásába. Minden nyolcadik verseny után meghívást kapunk egy ún. Invitational Eventre, melyekből összesen tizenhat fajta van, és mindegyik egy reputációs szinthez van kötve, amely lényegében a tapasztalati pont itteni megfelelője. A meghívásos versenyek azért jók, mert egyrészt sokkal több kreditet nyerhetünk rajtuk, másrészt pedig nyereménymotort is kínálnak, ezáltal garázsunk felhozatala is bővülhet. Ami leginkább azért hasznos, mert a versenygépek különféle kategóriákba sorolhatóak, melyek meghatározzák, milyen futamokon és sorozatokban indulhatunk velük.

A versenyeknek emellett van egy felső teljesítményhatára is, mely a mezőny kiegyenlítését szolgálja - nem tudjuk kifarmolni a karrier felét a 700 PP-s (Performance Points) szörnyetegünkkel. Itt jön gépbe a tuningolás lehetősége, hiszen a motorblokk, a fékek vagy éppen a felfüggesztés fejlesztésével javíthatunk esélyeinken. Akik pedig szeretnek szöszmötölni, azok a kismillió testreszabási lehetőségbe ugorhatnak fejest, ahol a motorok minden apró kis részletén változtathatnak - ezernél is több különféle alkatrész található a játékban. Sőt, a maximalisták még a virtuális avatarjuk motorozási stílusát (!) is részletesen személyre szabhatják, ami egészen különleges lehetőség, ennyire aprólékos módon még egyik stílusbeli címben sem találkoztam hasonlóval.

Magáról a karrierről talán annyit érdemes még megemlíteni, hogy nem csak hétköznapi futamokból állnak. Van idő elleni verseny hagyományos, illetve bólyákkal nehezített változatban, de például olyan futam is, ahol a csapattársak (akit amúgy szintén fejleszthetünk!) közös pontokat gyűjtenek, sőt, egy egészen hangulatos gyorsulási event is akad egy kiszáradt tó sós medrében.

Érdekes mód ez utóbbi, vagyis a hangulat az, ami végképp megragadott egyébként a Ride 2-ben, az eredeti, "saját készítésű" pályákat ugyanis szerintem nagyon eltalálták a Milestone-nál. Márpedig ezek igenis fontos elemei egy ilyesfajta versenyjátéknak: véleményem szerint a Gran Turismo és Forza Motorsport szériáknak is ezek az eredeti tartalmak adják meg az egyedi bájukat és igazi arculatukat. Hiába szuper élmény ugyanis ezredszerre is végigszáguldani a Nordschelifén, a GT4-ben ez még újszerű volt, ma azonban már lényegében bármelyik játékban megtehetjük, előbb-utóbb pedig bele lehet fásulni A Világ Legjobb Versenypályáiba is. Félreértés ne essék: igenis legyen meg a jó és széles pályafelhozatal - ilyen tekintetben egyébként a Ride 2 sem szégyenkezhet, olyan finomságokkal, mint az Ulster GP. Engem azonban mégis ott kapott el igazán a Ride 2-élmény, amikor tudatosult bennem, hogy mennyire jók originál helyszínek. A Milestone végre alkotott is valamit, nem csak reprodukált!

A Ride 2 egyébként az irányítás és a motorok viselkedése szempontjából is élvezetes darab, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy összességében is egy szórakoztató játékról beszélhessünk. Sőt, én kifejezetten arra biztatok mindenkit, hogy ne használjon minden segítséget, és legalább Semi-Pro beállítások mellett versenyezzen - higgyétek el, megéri! Még csak nem is feltétlenül azért, mert olyan elképesztően mély vagy részletes lenne a szimuláció, egyszerűen csak itt válik igazán élvezetessé a vezetési modell. Könnyűnek nem könnyű, ez tény, de a motoros játékok sosem voltak azok - ellenben a kigyorsítások és a súlypontváltások sokkal szórakoztatóbbak, ha kicsit növeljük a "tétet" is. Arról nem is beszélve, hogy az egyes motortípusok viselkedése között tényleg óriási különbségeket lehet felfedezni, a segítségek enyhítésével pedig jobban előjönnek az apróságok is.

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy tartalmilag dícséretesen összerakott játék lett a Ride 2, amit csak azért nem mondanánk kiemelkedőnek műfaján belül, mert technológiai szempontból azért hagy kívánnivalót maga után. És hát egy olyan játékban, ami egy technikai sportot dolgoz fel, ez nyilvánvalóan fontos szempont - itt azért érződik sajnos, hogy közel sem AAA-stúdió áll a Ride 2 mögött. Maga a látvány... felejthető. Sokkal jobb szó nincs rá: kifejezetten csúnyának nem mondhatnánk, de közel sem az a színvonal, ami ebben a generációban elvárható. A mesterséges intelligencia kifejlesztésébe sem tettek túlságosan sok erőforrást az alkotók: az ellenfelek teljesen eszement dolgokra képesek. Belénk jönnek a féktávokon és a kanyarbejáratokon, ránk támaszkodnak, vagy simán csak lemennek az útról a célegyenesben (!). Kissé illúzióromboló élmény, és néha idegesítő is, amikor miattuk csúszunk ki - még szerencse, hogy van opcionális idővisszapörgetés. Mindezeken túl egy dolgot kifogásoltam még: a töltési időt, ami sajnos kényelmetlenül hosszú, és ezáltal kicsit felszabdalja az élményt. Ilyen tekintetben mindenképpen ráfért volna még egy kis optimalizálás a játékra.

Jó látni, hogy a Milestone egyre több eredeti dologgal próbálkozik, a Ride 2 pedig az első igazi győzelmük a mögöttünk álló évtizedben. Pedig nem képvisel csúcsszínvonalat, sőt, technikai szempontból is jócskán hagy kívánnivalót maga után. Ám mégis egy élvezetes, szórakoztató, jól összerakott játék, amibe végre némi eredetiség is szorult. Ennél több pedig nem is kell jelenleg: a Ride 2-nél jobb motoros játékot nem találsz napjaink felhozatalában.