[Teszt] Fallout 4 VR

Fallout 4 VR

Gamer3652017.12.28. 12:00

A Bethesda Softworks elég sok sarat kap a játékai vélt vagy valós minőség-problémái miatt, de azt nem lehet mondani, hogy ne tennének meg mindent a maximális lefedettségért. Idén három nagy franchise-ukat is harcba küldték két (illetve három) különböző feltörekvő platformon - a Skyrim remek, és a Doom (szerintem) közepes Nintendo Switch-es változata után a három “nagy” sorozat immár Virtual Reality változatban is elérhető. A VR gyakran kapja az ívet, hogy gagyi sétaszimulátorokon, illetve aréna shootereken kívül semmi sincs rá, bár ez már egy ideje abszolút nem igaz, és örömteli, hogy egy nagyobb kiadó is lát perspektívát a formátumban.

Jelen ismertető alanya talán a legösszetettebb a három cím közül, és az egyetlen, ami csak PC-n elérhető, azon belül is kifejezetten HTC Vive-ra optimalizálva. Ez nem azt jelenti, hogy Oculus Riften (vagy Windows Mixed Reality headset-en) nem fut, de a Bethesda mindent megtett, hogy nem-HTC tulajdonosoknak meg kelljen szenvedniük a mannáért. Ismerve az Oculus-Zenimax mérgezett kapcsolatát ez nem túl nagy csoda, de az ilyen kicsinyes dolgokon már túlléphetne az ipar. (/rant)

A Fallout 4-ről, mint játékról, olyan sokat talán nem kell írni, aki ezt olvassa, az valószínűleg pontosan tisztában van az eredetivel, úgyhogy csak röviden: egy posztapokaliptikus, konkrétan nukleáris háború utáni világban játszódó RPG, nagy, nyitott világgal, szabadon választható szövetségesekkel, rengeteg mellék- és főküldetéssel. A cikk írója nem különösebben nagy rajongója a stílusnak, sőt, az első Falloutokat kifejezetten nem kedveli (tudom, blaszfémia), de az egyébként erősen kritizált negyedik résszel már jól elszórakozott.

No, a kötelező körök után talán akkor nézzük, miben más, miben több (esetleg miben kevesebb) a VR verzió. Maga az “ott vagyok”, vagyis “presence” élmény abszolút fantasztikus - ezt minden VR címnél elmondhatnám, úgyhogy el is mondom: ha még nem próbáltad, próbáld ki! Se a screenshotok, se a videók, se semmi nem adja vissza, milyen egy jól működő VR élmény. A Fallout 4 elején (SPOILER! 5 PERCCEL KEZDÉS UTÁN!) az atomrobbanás kifejezetten ijesztő, a fagya.. (SPOILER! 10 PERCCEL KEZDÉS UTÁN!) szóval a fagyasztóból végignézni szerettünk halálát megrázó, a radroachok pedig sokkal nagyobbak, mint 2D-ben gondoltad volna. A grafika rendben van, nyilván nem kapaszkodik Horizon Zero Dawn-szerű magasságokba, pláne, hogy kétszer annyi pixelt kell mozgatnia háromszoros sebességgel. Sajnos játékon belüli grafikai opciók egyáltalán nincsenek, így marad az INI file kézi editálgatása. Master race skills, FTW :)

Amiben erős a Fallout 4 VR, az a testreszabhatóság. A VR nem csak a látványról, hanem a speciális interakcióról is szól,. Ebben egyrészt még kissé gyerekcipőben jár az ipar, tehát nincsenek kialakult sztenderdek (gondoljunk egy FPS gamepados irányítására), másrészt személyről személyre változik, ki mit preferál, illetve tart kényelmesnek. Mint említettem, az F4VR ebben erős - nem elég, hogy a mozgásra teleport és szabad mozgás is elérhető, utóbbit olyan szinten lehet finomhangolni, amilyenre eddig kevés példa volt. Segítő, kényelmi, illetve “antihányás” módokból is Dunát lehetne rekeszteni az options menüben, így nem hiszem, hogy kis tuningolás után bárki kényelmetlennek találná a játékot.

Amellett, hogy a teljes játék játszható, elkerülhetetlen volt néhány változtatás, főleg a felhasználói interface szintjén. A Pip-Boy 3000 természetesen jelen van, sőt, aktiválni úgy kell, ahogy a valóságban tennénk, a csukló felemelésével. Kis segítségképp a kütyü automatikusan “megnő” ha a megfelelő helyzetbe kerül, így jelentősen megkönnyítve az olvashatóságot. A navigálás sajnos elég nehézkes - a trackpad nem igazán ad erős visszajelzést, így gyakran előfordul, hogy nem egészen a szándékolt irány aktiválódik. Számomra az igazán nagy probléma viszont az, hogy VR-ben a Pip-Boy használata nem pauzálja a világot, minden megy tovább valós időben, és hát ez jól megnehezíti mondjuk a csata közbeni tápolást. Nem katasztrófa, de elsőre nagyon meglepő a 2D verzió után.

Ami viszont határozottan kellemes, az a VR VATS, ami az amúgy alapból is meglepően pontos célzást még jobban leegyszerűsíti. VATS módban minden lelassul (bullet-time), és a kontrollerrel csak úgy nagyjából a megfelelő testrészre mutatva már élesíthetjük is az automata célzórendszert. Remek móka, talán még jobb is, mint 2D-ben.

PC-s játékról lévén szó, néhány szó a gépigényről: tolj alá izompc-t. A tesztgép (lásd lent) határeset volt, egy CPU upgrade már erősen érik, és egy 1080 se árt a finomabb supersampling módhoz. A Fallout 4 VR még VR szinten is magas követelményeket támaszt, ezt azért jó tudni vásárlás előtt.

Nem mehetünk el a két lényeges kérdés mellett: jó lett? megéri? Az eredeti játék NEM megszállotjaként én abszolút IGEN / IGEN-el válaszolnék. Ha minden zugát ismered a játéknak, nem sok újdonságot találsz majd benne a nézőponttól, és a némileg megváltozott felülettől eltekintve. Ha viszont gyerekkorod óta arra vársz, hogy egy ekkora kalandban “ott legyél a közepén”, és a megfelelő hardware-el is rendelkezel hozzá, akkor eljött a te időd!

reptile

***Tesztelve: i5, 1070, HTC Vive (+ Oculus Rift)

Oculus Rift utózönge: a Doom VR-el ellentétben a Fallout 4 VR kifejezetten játszható Riften is, bár nem alapból. Amíg hivatalosan meg nem oldják (hehe!), addig javasolt az Input Emulator nevű kis software használata, amivel az analóg karokat a trackpadhez hasonló üzemmódra lehet bírni. ***

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

14 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

1 napja
24

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

2 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

3 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

4 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

4 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

5 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

6 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

8 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

9 napja
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

Stellar Blade

A Shift Up mérnöki pontossággal tervezte meg első konzolos játékának köztudatba emelését. De vajon van-e több a csinos külcsín alatt?

2024.04.24.
13

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==