FrostpunkTeszt

Itt az apokaliptikus tél, az emberiség pedig gőzerővel veszi fel a harcot a túlélésért a viktoriánus díszletben. A dekadencia kézzel fogható, ami kikezdi a társadalom amúgy is ridegre fagyott szövetét. Ekkor jön a képbe a játékos, aki egy népesebb expedíció vezéreként, valamint egy kolosszális széntüzelésű generátor tulajdonosaként hivatott újraépíteni a hóviharban megtépázott civilizáció egy darabkáját. Az alapelv meglehetősen egyszerű: a hőforrást adó gigakazánt a lehető legokosabban körbeépíteni a különböző szigeteltségű lakóházakkal és intézményekkel, valamint a messzebb található nyersanyagokat kitermelni úgy, hogy az emberek ne haljanak, vagy épp rokkanjanak bele.

Ez lényegében lehetetlen vállalkozás, ugyanis Murphy törvénye itt hatványozottan igaz, vagyis ami elromolhat, az el is romlik. És ha elromlik, annak sokszor súlyos kollaterális következményei is lesznek, ha nem kezelik időben… akárcsak egy fagysérülés esetén. Egyszerű példa: ha a szénbányában túl hideg van, a munkások lebetegednek. Ha nincs aki pótolja őket, csökken a kitermelés, az pedig végül az egész város kihűlését hozza magával.

A kezdetek kezdetén könnyen elérhető, de ugyanilyen könnyen ki is meríthető nyersanyag forrásokkal találkozni, három csoportra osztva: szén, fa és acél. Embereink a nyakig érő hóban taposnak ösvényeket (amik mellesleg állati jól mutatnak), hogy kétkezi munkával biztosítsák az építkezéshez és (gépiesített) fejlődéshez elengedhetetlen alapanyagokat. Hisz természetesen a fejlesztés létfontosságú elem, de ezt már minden városépítő szimulátor kedvelő jól tudja. A csavar az, hogy a 11bit studios magához méltóan az összképet egy sötét morális és szociális dimenzióval is árnyalja.

A cudar körülmények olyan kényszer szülte megoldásoknak is teret adnak, mint például a gyerekmunka bevezetése, az étel fűrészporral való felütése, vagy épp a besúgóhálózat, autoriter, erőszaktól sem visszariadó rendszer kiépítése. Ezek törvények formájában lépnek életbe, melyek sokszor a remény és panasz kék és piros csúszkáit is megcibálják. Elméletben ez remekül hangzik, azonban a gyakorlatban túl lineárisra és megengedőre sikerült. Az ugyan rendben van, hogy a legtöbb műfajtársával ellentétben (a koncepcióból adódóan) szinte sosincs optimum, amikor a játékos kényelmesen hátradőlhet és nézheti a dolgos, ám mégis elégedett nép mindennapjait. Problémák mindig vannak, és ha nem miattunk, akkor külső tényezők miatt (egyre nagyobb hideg, bevándorlók, szeparatista mozgalmak, stb.).

A gond az, hogy ezeket a problémákat sokszor simán ignorálni lehet, sőt, néha kell is. A három pálya három különböző aspektusból közelíti meg a témát, melyből a „New Home” az, ami minden elemet (nagyjából) egyensúlyban prezentál. És még ezzel a forgatókönyvvel sem jelentett fejfájást, hogy a panasz-o-méterem napokig a maximumon, de még azon is túlra nyúlt. Remény terén is volt mélypont, ahogy nyersanyagokból is kifogytam olykor az első próbálkozás alkalmával, de csak nem akart jönni a vég. Mi több, érezhető hatása is alig volt (pár ember halálra fagyott, na bumm, a többségük amúgy is roki volt). Túlságosan bináris, túlságosan engedékeny, ráadásul elsőre kilenc óra alatt teljesíthető volt a leghosszabb küldetés. Tapasztalattal, az idő gyorsításával ez még kevesebb játékidőt jelent. Ezalatt számos törvény és technológia megismerésére sem volt mód, ami persze terelheti a játékost egy újrakezdés irányába, de félő, hogy a súlytalan mechanikák nagyban visszavetik a vállalkozási kedvet. Ha pedig mindhárom küldetést teljesítettük, már nemigen lesz új a nap alatt. Maximum a jövőben, ne adj isten fizetős formában.

És ez a Frostpunk legnagyobb hibája, főleg a jelenlegi árcédula fényében. Ezt leszámítva azonban egy egyedi, kiváló grafikával és körítéssel tálalt (steampunk) városépítő élmény. Öröm nézni, ahogy a magasabb fokozatra kapcsolt generátor, vagy épp mobil hősugárzók leolvasztják a havat a házak tetejéről és az utcákról egyaránt. Ahogy óriás lépegetők kapcsolódnak üzemekre, majd pihenőre térnek a generátorra cuppanva. A hőtérkép, a felfedező ballonok, a megfűszerezett viktoriánus kor építészeti stílusa, és az ehhez dukáló komor zenei aláfestés. Prezentáció terén minden részlet minőséget és odafigyelést sugároz magából. Igaz, hogy tartalmi és mechanikai szempontból most még vékony jégen táncol, de ha ügyesek, az idővel úgy megvastagodhat, amin akár egy automaton is bátran szteppelhet. Csak győzzük reménnyel.