Amnesia CollectionTeszt

Mivel mással kezdhetnénk egy Amensia játék cikkét, mint hangos és szerénytelen méltatással? A Fricitonal munkájában ott voltak a PC-s indie szcéna lúdbőrét borzoló Penumbra magvai, de az egyedi játékmenet és hangulat olyan alapokat fektetett le, amelyre a blockbuster Alien játék, a középutas Outlast, de akár a Layers of Fear is építeni tudott. Khm, szinte vicces, hogy 2017-ben a Resident Evil sorozat megújulása is valahol az Amnesiáig nyúlik vissza, és hát a sétaszimulátorok, sétahorrorok és a streamer közönség sikongatós igényeit kielégítő ijesztgetős hulladékok is sokat köszönhetnek az északi horrornak.

Teljesen jogos hát, hogy 2018-ban még mindig van jogalap Amnesia portokat piacra dobni. A 2016-os PS4 kollekció után most az Xbox One változat körmére néztünk rá, amely a teljesség igényével veselkedik a sorozat állomásainak.

Kezdésnek mindjárt ott csücsül a menüben az eredeti 2010-es Amnesia, amely a felhasználói felületével is a PC-s originálra emlékezteti az embert. Sőt, sajnos külalakjában is. Ami bő nyolc éve indie mércével még látványos és hangulatos volt, az ma Xbox One X-en, 55 colos televízión másfél generációs lemaradásban van, és sajnos ezen az érzésen nem segít, hogy a hallucinációs/átlátszó pászmákat alkalmazó effekteknél tésztaszaggatásba megy át a játék. Namost ilyenkor vagy 10 alá esik az FPS mutató, vagy (inkább ez lesz az érdemi magyarázat) maga az effektus váltja át a képet direkte olyanná, hogy az ember szeme előtt megnyúlik az egész tér-idő görbület. Ygg-Ygg! Annyi biztos, hogy nem kellemes a hatás, és ha ez művészeti döntés volt, akkor nem biztos, hogy ezzel jól járunk, mert a hangulatfokozás helyett kizökkentő így látni a látnivalókat.

A játék maga amúgy még most is üdítően kellemes borzongást biztosít. A szimpla terepet jól ellensúlyozza a játék felderítős-haladós kalandjátékos mivolta. Az ív, amit az alkotók a feszültség felépítésére dolgoztak ki, példaértékű. A lebilincselő játékmenetből sorra köszönnek vissza azok a momentumok, amiket az elmúlt öt-hat év horrorjátékaiban láthattunk. Ha pedig kevés volna a jóból, ott van a csomagban az első rész sztoriját kiegészítő DLC is, hogy egy kicsit tovább nyújtsuk a rettegést.

Másik ágon pedig a kettes számú epizód, a Vega által remek tesztben kivesézett A Machine for Pigs robbantja ránk a komfortzóna burkát. Ez a rész alaposan visszavesz az előd játékosságából, és kicsit azt a vonalat készíti elő, mint pl. amit a már emlegetett Bloober játéknál, a Layersnél, vagy a Sománál is tapasztaltunk. Sokkal több sétafikálás, nulla tárgy- és erőforrásmenedzselés, még több felfedezés, és kevesebb stresszes találkozás a gonosz lényekkel - ez a disznólkodós rész fő receptje. Persze ennek az epizódnak is megvannak a tagadhatatlan előnyei, a piac mai trendjeit figyelembe véve pedig a Chinese Room gárdájának igaza volt az Amnesia élmény finomításával kapcsolatban… Technikai értelemben kb. ugyanazt kapjuk, mint az elődnél, de talán kicsivel folyamatosabb a tempó, és sokkal változatosabb, kidolgozottabb a terep. Ezzel együtt a korábban említett generációs hivatkozások nyomába sem érhet a játék, szigorúan a technológiai alapokat tekintve.

Az Amnesia Collection felemás csomag - technikailag szinte semmit nem nyújt egy félszeg portoláson túl, a játékok viszont még évek múltán is elviszik a hátán az egész bulit, pláne így az őszi horrormaratonok szezonjában. Kicsit olyan amúgy visszatérni ehhez a két címhez, mint a mai ijesztgetős rémfilmek után újranézni a huszadik század második felének klasszikusait. Már akkor is ott volt a kelléktár, csak a forma igazodott és nőtt fel a kor elvárásai és technikai lehetőségei mentén. A kollekció 2018-ban is bizonyítja, hogy az Amnesia nagybetűs Klasszikus, amit illik odatenni a videojátékos horrorműfaj nagyjai közé!