Cuphead (a PS4 változat)Teszt

Ez valami gyönyörű! - szaladt ki a számon, amikor az első előzetest megláttam a Cupheadről. Nem sok játékot irigyeltem addig az XOne kínálatából, de a Cuphead egyedi rajzfilmes stílusával megvett kilóra. Szerencsére a játék közönség és kritikusi sikert is aratott. Aztán jött a Switch változat, ami már jelezte, hamarosan további platformokon is elérhetővé válik a játék. Most pedig végre PS4-re is megjelent. Nagy elvárásokkal álltam tehát neki, és bár olvastam Mackó tesztjét, mégis meglepett a program. Elsőnek a nehézség, aztán a szerkezet.

Elindítottam az első pályát, ahol kb. harminc másodperc alatt olyan pofont osztott ki a játék, hogy azt hittem csillagokat fogok látni. Hol egy easy mód, sok élet, valami!? - kiáltottam fel, aztán picit pihenőre ment a Cuphead. Kis idő múlva nekiálltam még egyszer. A Cuphead ugyanis nem egy futó kaland, amit az ember elővesz könnyed időtöltés címén. A Cupheadet komolyan kell venni, mert minden figyelmünket és videojátékos tudásunkat igényli. És talán ez benne a legjobb. A Cuphead alapvetően nem az ügyességünkről, hanem a kitartásunkról, tanulási képességünkről szól. Mikor először neki szaladunk egy pályának, szinte biztos, hogy el fogunk bukni. Meg kell tanulnunk az ellenfelek mozgását, miként tudunk cselezni, ügyeskedni, és a lehető legjobban venni az akadályokat, stratégiát kell alkotnunk, amit aztán végre is kell hajtani. Miden pálya, minden boss egy óriási, elsőre lehetetlennek tűnő kihívás, ami elsősorban a türelmünket teszi próbára. De ha egyszer eldöntjük, hogy márpedig egy szintet megcsinálunk, kitartunk, tanulunk a hibánkból, akkor garantált a siker. Egy idő után arra jöttem rá, hogy nem a játékot, hanem önmagamat kell legyőzni, a bennem rejlő restséget, hogy jobb, ügyesebb játékos legyek, hogy érdemes erre időt és energiát szánni. Mert érdemes! Motiváló volt így játszani, érezni, hogy már közel a vég, vagy vágyakozva tanulmányozni kudarc esetén a célt jelző kijelzőt, és megállapítani, hogy nem is kellett volna már olyan sok a sikerhez. Így ha egy akadályt győztesen vettem, még jobb érzés volt letenni a joy-t. Ebből kifolyólag az easy mód szinte értelmét veszti, mert a könnyítés itt azt jelenti, hogy egyes boss fázisok nem jelennek meg, vagy kisebb akadályokat támaszt a játék. Furcsa volt, hogy ha így csináltam meg egy szintet, nem jött az az elementáris katarzis érzés mint normál módban.

A Rail&Gun pályák kapcsán a játék felépítéséről is érdemes egy gondolat erejéig kitérni. Egyetértek a korábbi kritikákkal, amelyek megemlítették, a Cuphead tulajdonképpen egy hosszúra nyúlt boss rush. Félre ne értsen senki, fantasztikusak ezek a részek, mégis akkor lenne tökéletes az összkép, ha egy-egy boss-t megelőzne egy hasonló stílusban készített Rail&Gun pálya.

Az összhatás persze így is fantasztikus. Az 1930-as éveket idéző grafikai - az animációk zseniálisak, a 4 éves kislányom mikor meglátta felkiáltott: „ez olyan mint a Tom és Jerry!” - és zenei stílus egyedi, videojátékban talán még soha nem látott hangulatot teremtenek. A PS4 átirat is makulátlan! Ketten pedig fergeteges móka a Cuphead. Mindent összefoglalva, ha eddig kimaradt a játék, vagy szereted a kihívásokat és az egyedi élményeket, akkor a Cuphead-et vétek kihagyni.