BiomutantTeszt

A játék története egyben egyfajta tanmesének is beillik, hiszen alapja szerint a világméretű Toxanol cég kicsit túlzásba vitte a bolygónk kiaknázását és többek között a vegyi hulladékok tárolásának problémája rövid időn belül a planéta pusztulásához vezetett. A világégés után aztán jöhetett az Élet Fája, mely nevéhez méltóan újra benépesítette a Földet, igaz a vállalat után maradt pusztítás nem tűnt el teljesen, így a környezeten túl az új lakók kinézetére is hatással volt.

Itt kapcsolódunk be az események folyamába, némileg klisének számító módon egy kiválasztott szőrmókot terelgetve, akinek kezébe kerül a világ sorsa. Hogy pontosan mihez kezdünk ezzel a lehetőséggel, azt azonban ránk bízzák a készítők, hiszen a több szálon futó sztori során szó szerint mi dönthetünk a világ sorsáról.

Ennek a döntési szabadságnak első lépcsőfoka a prémes harcosunk kinézetének megalkotása, mely azon kívül, hogy néhány vicces pillanatot tud okozni, a különböző tulajdonságainkat is meghatározza. A fajtánk kiválasztása után tovább finomíthatjuk az egyes tulajdonságainkat, aminek végén még kasztot is lehetőségünk van társítani a mutánsunkhoz.

Ez elsőre meglehetősen sokrétűnek tűnő rendszer idővel kicsit egyszerűsödik, a játék vége felé például több kaszt különleges tulajdonságait is egyesíthetjük, arra azonban figyeltek a készítők, hogy mindegyik osztály rendelkezzen néhány egyedi képességgel.

A játék elején hamar a tudtunkra adják, hogy a döntéseink, még inkább a válaszaink is befolyásolják a körülöttünk lévők viszonyát, ezért az úgynevezett Aura rendszer felel majd. Ennek lényege, hogy a bennünk lévő ördög és angyal (esetünkben inkább Fény és Sötétség) folyamatosan harcol azért, hogy minket a megfelelő irányba tereljen, ez pedig a világ alakítására is hatással van.

Hogy mennyire, azt jól szemlélteti, hogy az éppen dúló törzsi harcokban állást foglalva rögtön bekorlátozzuk, hogy az Élet Fájára milyen sors vár, de ezen túl az egyes táborok jövőjét is új utakra terelhetjük. Az Aura rendszer önmagában képes érdekes szituációkat teremteni, hiszen irgalmas szamaritánusként törhetünk a Fa elpusztítására vagy a sötétség megtestesítőjeként gondoskodhatunk róla, hogy még sokáig fennmaradjon. Már csak az ilyen szituációk miatt is érdemes lehet többször belevágni ebbe a kitekert mesébe.

Az előbbiekben már taglalt meseszerű megközelítés a játék több pontján is érzékelteti hatását. Egyik legszembetűnőbb képviselője a velünk tartó Automaton, aki mintegy narrátorként folyamatosan ontja az információt a világ megváltozott állapotáról, háttértörténeteket ad az egyes helyszínekkel kapcsolatban, elejt néhány bárgyú egysorost (ezekből rengeteg hallható a játékban), vagy tolmácsként funkcionál az egyébként érthetetlen nyelven vakeráló lényeknél.

Ha pedig a humort érintettem, ez az egyik olyan pontja a játéknak, ami egyéntől függően hamar túlzásba mehet. Ha valaki vevő a tipikus faviccekre vagy - szép magyar kifejezéssel élve - dad joke-ra, az biztosan élvezni fogja a Biomutant poénjait, aki viszont ennél magasabb körökben érzi otthon magát, annak fájóan tompák lehetnek a játék által megeresztett fricskák. Az azonban tagadhatatlan, hogy a készítők igyekeztek viccesen megközelíteni a világégés maradványainak szemléltetését.

Játékmenet tekintetében a Biomutant ügyesen simul bele napjaink nyitott világú, szerepjátékos elemekkel megtoldott akciójátékai közé, ehhez pedig minden szükséges elemet szerepeltet arról a bizonyos listáról. Kapunk egy nem égbekiáltóan hatalmas, de terjedelmes, szabadon bejárható területet. Ami méretei ellenére kellően változatos is, hiszen a zöldellő mezők mellett kapunk sziklás hegységet, vörös sivatagot, fagyos jégvidéket, mocsaras lápokat, lepusztult településeket, gyárakat és erőműveket.

Az előrehaladás tekintetében sem találja fel a spanyolviaszt az Experiment 101 játéka, a főküldetések teljesítése mellett fokozatosan egyre több és több mellékes elfoglaltságot vállalhatunk el és természetesen újabb és újabb eszközöket kapunk az arzenálba, legyen az fegyver, képesség vagy valamilyen kütyü. Szerencsére a Biomutant nem különösebben korlátoz minket az egyes tevékenységekben, a legnagyobb megkötést az jelenti, hogy néhány felszerelésünk fejlesztését megszerezzük vagy bizonyos közlekedési formákat feloldjunk. Ezeket leszámítva nagyjából a "csinálsz, amit akarsz" forgatókönyvet kapjuk, ez a szabadság pedig a karakterünk formálásában is visszaköszön.

A játékban található kraftolást alighanem MacGyver ihlette, hiszen szó szerint a szemétből is összetákolhatunk közelharci tárgyakat vagy lőfegyvereket, amiket aztán ha úgy tartja kedvünk bármikor elemeire szedhetünk, hogy újrahasznosítsuk őket vagy csak egyes részeiket lecserélve még jobbá tegyük őket. A biorágcsálónk külsejét is átszabhatjuk a térkép bizonyos pontjain, legyen szó egy új fazonra nyírt bundáról vagy teljes DNS átalakításról.

A készítők a harcrendszernél is alkalmazták a számunkra elérhető alkotói szabadságot, hiszen ha úgy tartja kedvünk, távolról lövöldözve intézhetjük el az ellenfeleinket vagy közelharcban vághatunk rendet közöttük. Esetleg a kettőt kombinálva, egyfajta "Tescos Devil May Cry" kombókavalkádot hozhatunk össze, amibe még speciális szuperképességeket is becsempészhetünk, mindezeket megfejelve az Aura rendszerrel elérhető mozdulatokkal. Lehetőség terén tehát nincs szégyenkeznivalója a játéknak, így mindenki megtalálhatja benne a kedvére való leosztást.

Éppen a korábban részletezett szabadság miatt kicsit fájó a Biomutant néhány megoldása. Dacára annak, hogy a harcok során a rendelkezésünkre álló lehetőségeket tetszés szerint kombinálhatjuk, leginkább a lőfegyvereknél fog hiányozni, hogy nem tudjuk az ellenfeleket kijelölni, akikre rá kívánjuk dönteni a házat is. Hasonlóan zavaró tud lenni, hogy a különféle használati tárgyak (élet- és staminatöltő, speciális lőszerek) bevetése csak az erre szolgáló gyorsmenüből érhető el. Ez önmagában nem lenne probléma, azonban a játék igyekszik a felszedett cuccokból a legjobbakat ide pakolni, ha pedig harc közben vesszük észre, hogy nincs közöttük "EÜ csomag," akkor kénytelenek vagyunk a hátizsákunkból először a gyorsmenübe kipakolni, majd onnan kilépve, harc közben aktiválni azt. Kicsit körülményes megoldás.

Illetve amellett sem tudok szó nélkül elmenni, hogy a játék kicsit a saját lábában is elesik, már ami a mellékes tennivalókat illeti. Könnyen előfordulhat, hogy ha egy aktív mellékküldetés alatt belebotlunk egy másikba, a játék belezavarodik, hogy pontosan melyikkel is akarunk haladni, ami az eredményezi, hogy ezek valamelyike beragad és nem tudjuk teljesíteni.

Technikai oldalról a Biomutant ügyesen használja fel a rendelkezésére álló kereteket. A némileg túlszaturált látványvilág illetve az erősen jelenlévő pop-up gondoskodik róla, hogy a meseszerű körítés könnyebben befogadható legyen, mintha tényleg a szemünk előtt rajzolódna ki a mesélő története. A harcok alatt használt homályos effekt pedig igyekszik biztosítani, hogy a képfrissítés is stabil maradjon, bár ironikus módon ez a probléma általában pont nem az akció során szokott jelentkezni.

Hasonlóan okosan oldották meg a fejlesztők, hogy a játék nagyjából egy maroknyi szinkront használ, hiszen a mindig jelen lévő narrátor mellett pusztán a Fény és a Sötétség képviselője kapott rendes szövegkönyvet, a mi karakterünk természetesen néma, az NPC-k pedig a már említett halandzsázáson túl nem szólnak másképp.

A Biomutant egyik oldalról nem más, mint egy kezdő csapat biztonsági játéka, amivel ismertséget szerethetnek magukat. A játék egyik eleme sem világmegváltó újítás, összességében pedig ügyesen építkezik mások ötleteire. A másik oldalról pedig egy kicsit kitekert La Fontaine tanmese és egy picit görbe tükör az open world akció-RPG műfajának. A tanárai előtt méltó módon tiszteleg, ugyanakkor egyénisége látszódik a saját megoldásain. Nem kíván a világ legjobbja lenni, inkább csak ideig-óráig lekötni. Ezt pedig tökéletesen teszi, még ha néha fájóan rossz vicceket is használ hozzá.