The Adventures of TintinTeszt

Hergé klasszikus hősének, Tintinnek a történeteit a mai napig nagyra értékelem, és nagyra becsülöm. Ezt a kölyökkoromból hozott rajongást csak megerősítették a nemrégiben megvásárolt klasszikus kötetek, és a videomegosztókon is elérhető, újranézett rajzfilm-epizódok. A karakterben rejlő erényeket úgy látszik Hollywood is felfedezte magának, a hamarosan moziba kerülő egész estés CG-mozi stáblistáján pedig olyan nevek szerepelnek egymás mellett, mint Spielberg, Peter Jackson és Edgar Wright. Azt hiszem, vakon elfogadhatjuk, hogy egy ilyen triumvirátus nem tévedhet - és bár még nem láttuk a filmet, az Unikornis Titkát már virtuális formában végigjátszottuk. Hogy milyen lett a szinte minden kurrens gépre megjelenő videojáték-átirat?

Körülbelül olyan, mint amit Michael Ancel montpellieri csoportjától elvárunk. Bár a mester közvetlenül nem vett részt a fejlesztésben, azért a sokat látott csapatának sikerült elérnie, hogy az átlagos filmátiratoktól egy jóval színesebb-ötletesebb platformjáték kerüljön az asztalra.

A játék alaptörténete követi a film forgatókönyvét, amely az Unikornis Titka, Vörös Rackham Kincse és az Aranyollós Rák epizódok cselekményéből lett összegyúrva. Bár a keverékért a film írói felelősek, a játékmenet mesterei sem egy vékából merítettek; sokkal inkább körbenéztek a platformjátékok mindenkori palettáján, és összegyúrták a számukra kedves megoldásokat. Így az ugrabugrából visszaköszön a Donkey Kong Country sorozat és az eredeti Prince of Persia, de nyomokban a Little Big Planet, és az ősi Impossible Mission is felsejlik néhány ponton. A végeredmény szerencsére nem a hivatkozási forrásokat ismétli: a Tintin egésze így is eredeti és szórakoztató marad a maga formájában. A klasszikus platformer pályák között egyébként repkedős, motorozós és Crash-jellegű menekülős részek töltik ki a játékidőt (akár challange módként is), de ezek kidolgozásukat tekintve abszolút ballasztanyagnak tűnnek az alap játékmenet mellett.

Egy további probléma is akad a kampánnyal: nevezetesen az, hogy a 2D-t 3D-vel váltogató platformjáték formula idővel picit szárazzá válik, az új játékelemek fokozatos bevezetése ellenére is. Ennek a gubancnak további táptalaja a korszerűtlen, nyilvánvalóan a Wii képességeihez illesztett grafika is, amely bár az előző generációban büszkén vállalható lett volna, ma már HD konzolon kifejezetten sutának tűnik. Ezt az érzést az SD felbontású átvezető animációk csak tovább rontják, sőt a rusnya jelenetekkel a narráció is kárt szenved. Szerencsére azért az alapvetően ötletgazdag pályadesign jóval az átlag fölé helyezi a közel öt órás sztori módot, de a nagy ihletforrásokhoz ezzel együtt sem képes felnőni a Secret of the Unicorn.

Hatalmas meglepetés volt a kampány után a Tintin & Haddock mód felderítése, mely esetében a mese ott folytatódik, ahol a főszál véget ért. A komikus ráadásban Haddock kapitány álmaiban járunk. A Marlinspike birtok folyosói egyfajta hub-világként funkcionálnak, a pszichedelikus látomások (azaz maguk a pályák) pedig a főjáték tartalmát megszégyenítő, trükkös megoldásokkal vannak felvértezve. A szintek között új szereplőket, új kosztümöket nyithatunk meg, a 100%-os teljesítéshez pedig vissza kell menni a frissen leigazolt arcokkal is a korábbi térképekre, hogy a speciális képességeikkel minden titkos átjárót megnyithassunk. Az egyre nagyobb kihívást biztosító pályákon egy cimbora is becsatlakozhat, sőt egyes fejtörőket, akadályokat csak közös erővel leszünk képesek legyőzni. Hatalmas vállveregetés jár a készítőknek ezért az adalékért, amely a teljes játékidőt jócskán kibővíti, értelmes és érdekes tartalommal.

A játék prezentációja bár kicsit visszafogott a grafika avíttas mivolta miatt, azért az összkép egészen tűrhető: a menük átgondoltak, az angol feliratok méretes, jól látható-olvasható betűkkel jelennek meg a képernyőn, és a játék audio szekciója is parádés. A szereplők folyamatosan kommentálják az eseményeket, de nem akárhogyan, hanem a képregényekből megismert (és valószínűleg a filmbe is magukkal vitt) karakterük stílusában. Haddock például - akárcsak az eredeti művekben - folyamatosan káromkodik, de mindezt úgy teszi, hogy egy fia csúnya szó nem hagyja el a száját. Tintin a riporter mivoltához mérten tudálékos, a Thompsonék idióták... és lehetne tovább sorolni. A filmből licenszelt John Williams dallamok mellé meg érdemes készíteni a nagy pokrócot a libabőr-hullámok ellen... Hiába no, a mester képtelen hibázni.

A teszt vége felé még egy gondolatot engedjen meg nekem a kedves olvasó. Különös volt látni a játék dobozán a +12-es feliratot, hiszen az egész program rettentő visszafogottan kezeli az akciót és az agresszív elemeket. A verekedések például a lehető legenyhébb módon vannak tálalva (csillagokat kamillázó gonosztevőkkel, aljas banánhéj csapdákkal), de a játék többi mozzanata sem feltétlenül indokolja a korhatár-besorolást. Sőt, régen találkoztunk olyan programmal, amely ennyire jól, ennyire fegyelmezetten illeszkedne a lurkók lelkivilágához. A játékot bátran merjük ajánlani minden szülőnek - a kooperatív mód minden bizonnyal még nekik is szolgál majd némi kihívással.

A The Adventures of Tintin meglepően tisztességesen sikerült filmátirat, amely bár néhol képes önismétlővé és szárazzá válni, számottevően több ötlettel és erénnyel bír, mint a hasonszőrű kortársai. Az igencsak elmaradott látványvilágára ugyan nincs mentség, de erre a célközönségnek tekinthető ifjoncok talán nem is lesznek túlságosan érzékenyek. A zsánerre fogékony, keményvonalas játékosoknak sem árthat egy pár órás kikapcsolódás Hergé hőseivel. Saját tapasztalat: egy nyugodt őszi hétvége idilli kísérője lehet a Secret of The Unicorn.