X-Men Origins: WolverineTeszt

A filmből készült játékok közös nagy hibája: általában unalmasak, és roppant kiszámíthatóak. Talán azért, mert már láttad a filmet. Talán azért, mert az alapanyag túl szűkre szabja a játékot gyártó csapat mozgásterét. Vagy talán azért, mert kőbe vésett határidőre készülnek, a csúszás egyenlő a bukással, így a “gyorsan” sokszor megelőzi a “jót”. Legyen bármi is az ok, a filmből készült videojáték ritkán egyenlő a minőséggel.

Örömmel jelentjük: az X-Men Origins: Wolverine a jól sikerült, minőségi filmes játékok közé tartozik, még akkor is, hogy tökéletesnek, vagy remekműnek egyáltalán nem nevezhető. Az esetek döntő többségében megbízható minőséget produkáló Raven (Return to Castle Wolfenstein, Soldier of Fortune) tökös, bevállalós Wolverine játékot készített, mely az alapjául szolgáló (meglehetősen közepes) mozifilmmel szemben nem köt kompromisszumokat, ha Rozsomák (ízlés szerint: Farkas, bár az hülye név) állati ösztöneinek bemutatásáról van szó. A Wolverine játék kellemesen brutális, hősünk úgy kaszabol, ahogy az egy adamantium pengékkel felszerelt hérosztól elvárható, ha odacsap, akkor bizony oda van csapva rendesen, fröcsög vér, és két kilométerről is hallani lehet a halálsikolyokat. A Wolverine brutalitása a látványos kivégző mozdulatokban csúcsosodik ki, ezek kellő mértékben keverik a szadizmust a macsós látvánnyal ahhoz, hogy az egyszeri játékos elégedetten csettintsen a végrehajtásuk után.

Magát a játékmenetet nézve roppant egyszerű lenne God of War Light-nak nevezni a játékot - nem csak egyszerű, hanem igazságos is, mert ERRŐL van szó, a Wolverine ügyesen nyúlja Kratos kalandjait. Ezért még nem fogunk nagy köveket dobálni rá, mert egyrészt nem csak ő lopja, másrészt pedig kifejezetten jól áll neki. A játékidő nagyobb részét kitevő látványos harc ügyességi elemekkel keveredik, és kerül rá némi feladatmegoldós szósz is. Utóbbiakat bajosan lehetne logikai feladványnak nevezni, roppant egyszerű feladatokról van szó ugyanis, a “vidd el X tárgyat egy sarokkal odébb” illetve a “tolj ládát a gyorsan becsukódó ajtó útjába” fajtából. Az ügyességi szekciók leginkább az Uncharted-et idézik, a továbbhaladás iránya mindig egyértelmű, mászhatunk falakon, függeszkedhetünk, és még ugrálhatunk is - Tomb Raider szintű komplex akrobatikára senki se számítson, az ugrások pedig szinte mindig sikerülnek.

A harcrendszer ennél némileg bonyolultabb, de rá sem jellemző a túlzott komplexitás. A két alaptámadásból egyszerű (de látványos) kombók nyerhetők ki, kapunk dobást, háromféle speciális támadást, é ideiglenes berserk (“őrjöngő”) módot. A Raven akció-szerepjátékos múltja köszön vissza a karakterfejlesztési lehetőségekben, és a szintlépésben. Minden ellenfélből tapasztalati pont hullik, a szintlépéskor pedig skill-pontokat kapunk, amiket aztán fejlesztésre tudunk elkölteni. Ezek - akciójátékhoz képest - elég sokrétűek, feljebb nyomhatjuk Rozsomák életerejét, karmainak sebzését, de akár az egyes speciális támadások hosszát / sebzését is megnövelhetjük. A játékban elszórva heverő, és felszedhető Mutagének további fejlesztési lehetőségeket nyitnak meg. A mutagénekből egyszerre hármat tarthatsz magadnál, és bónusz-tulajdonságokkal ruházzák fel Rozsomákot: gyorsabban gyógyulsz, több tapasztalati pontot kapsz az ellenfelekért, gyorsabban töltődik a speciális támadásokért felelős Rage-csíkod, és így tovább. A mutagének jó dolgok, ha nem is alakíthatod át velük teljesen a harcstílusodat, de mindenképpen befolyásolhatod, hogy miképp, milyen taktikákat alkalmazva harcolsz. A harcok nagy általánosságban roppant látványosak, és kellően változatosak is, az ellenfél-variáció rendben van, egyedül a főellenfél-harcoknál bicsaklik meg a lendület, ezek egész egyszerűen nem elég kreatívak ahhoz, hogy kicsit is kiemelkedjenek az átlagból.

Grafikai szempontból a Wolverine biztos kézzel hozza a 2009-ben elvárható minőséget, Unreal 3 motor, ügyes kezekben, a sebességgel helyenként akadnak ugyan apróbb problémák, de a játékélményt semmilyen szinten nem befolyásolják. A hangszekció korrekt, Wolverine hangját az eredeti színész (Hugh Jackman) adja, kellő átéléssel. A játék hossza közepes, lendülettől és a műfajban szerzett tapasztalatoktól függően 7-10 óra alatt fogod végignyomni az öt fejezetet, a gyűjthető bónuszok (klasszikus képregény kosztümök és dögcédulák) okán kétszer simán végigtolható a játék. Multiplayer? Az nincs, de ebben a műfajban nem is nagyon szokott lenni.

A Wolverine filmes játéknak abszolút átlag feletti: jól összerakott, tisztességesen kivitelezett, az eredeti képregényhős lényegét jól megragadó darab. Játéknak meg szimplán jó, a hibáival együtt is. Nagy előnye, hogy szinte bárki leülhet mellé, az irányítás könnyen és gyorsan tanulható, minden kézre áll. Ha a jövőben minden filmes játék hozza ezt a színvonalat, nem fogunk ferde szemmel nézni rájuk.

Tovább is van: a második oldalon jobban elmélyülünk a Wolverine lelkivilágában - némileg szubjektív, enyhén spoileres módon. Többet akarsz tudni? Katt a lenti oldalválasztóra!

Milyen a sztori? Olyan, mint a filmé: közepes. Előnye, hogy a filmhez képest erősen bővített, és a struktúrája is jobb: a demóban is látható afrikai misszió (az előzmény) több részre lett bontva, és mind az öt fejezetben lesz legalább egy afrikás pályarész. A legnagyobb bővítés a Weapon X laborból való menekülésnél figyelhető meg, a film öt percével szemben itt legalább két órát fogsz tölteni a földalatti bázison, és közvetlen környékén.

Melyik a legjobb fejezet? A negyedik, “Mardi Gras” néven futó. A pályatervezés itt a legjobb, folyamatosan haladsz felfelé egy kaszinóként funkcionáló felhőkarcolóban. Plusz: itt egyszerre harcolsz a kiiktatásodra küldött kommandósok, és egy raklapnyi mutáns ellen - és ők is harcolnak egymással. A fejezetet lezáró bossharc (Gambit) pedig a leglátványosabb az összes közül.

Miért nem tetszettek a főellenfelek? Mert többségükben unalmasak, és gyakran ismétlődnek. A második fejezet első bossa többször is visszatér - először egy társával, aztán hármasban, aztán.., igen, négyesben. És nem ez az egyetlen példa, sajnos. Az ellenük bevethető taktikák nagyon alapszintűek, berserk módban, sokat a hátukra ugrálva (leap mozdulat) villámgyorsan legyűrhetők. Külön csalódás volt, hogy a játékban megjelenik az X-Men univerzum egy nagyon kedvelt, igazán gigantikus ellenfél-típusa (nem mondjuk meg, ki, ennyire azért nem spoilerezünk), harcolhatsz is ellene - de maga a harc abszolút átlagos.

Milyenek a pályák? Korrektek. Az afrikai részek, a fagyott tundra és a kaszinó jók, a belső, bunkeres-bázisos helyek inkább erős közepesek. Minimális backtracking (visszatérés a korábban játszott helyszínekre) előfordul ugyan, de nem vészes.

Becsukott szemmel tolom ki a Ninja Gaiden-t, ez is kínál hasonló kihívást? Nem. A Wolverine kifejezetten könnyű játék. Az első végigjátszás után megnyíló hard fokozat ugyan nehezebb, de az NG / DMC / GoW veteránoknak ez sem jelent túlzott erőpróbát. Mivel a játék során fejlődsz, a végére NAGYON erőssé válsz, nekünk a huszadik szint átlépése után (max. életerő. max sebzés...) nem nagyon volt ellenfelünk a játékban.

Miért jó a harc, ha nem bonyolult? Azért, mert így mindent, mindenhol használhatsz, és használni is fogsz benne, nem korlátozod magad pár, nehezen előcsalható über-kombinációra. A mozdulatok száma egyébként teljesen megfelelő - nem feltétlenül kombószinten, ott időzítést nem nagyon igénylő, ütés+nagyütés, ütés+ütés+nagyütés, ütés+ütés+ütés+nagyütés láncok uralkodnak - hanem általában. Előre ugrás (leap), ugrás végén támadás, átlendülés az ellenfél feje fölött, gurulás, gyors előrendülés, a feléd lőtt rakéták visszaütése, időzítést igénylő védés és visszatámadás, hátulról támadás vagy ugrás gyanútlan ellenfélre, megragadás és ütés, megragadás és dobás (le a mélybe), megragadás, dobás valami éles tereptárgyra (felnyársalás), megragadás és kivégzés (ellenfél-típusonként kb. háromféle brutál-animáció). Plusz a háromféle speciális támadás, és a berserk mód. Mind előhozható gyorsan, használható, kombinálható. És nagyon látványos. Problémánk inkább a balansszal volt, a dobás (szerintünk) túl erős.

Vannak benne QTE-k? Nincsenek, ha csak a vad gombnyomkodást (feszítsd fel az ajtót, tekerd a tekerentyűt) nem tarod annak. Vannak viszont látványos jelenetek, ahol (például) járműről járműre ugrálsz, amikor akció van, megkapod fél percre az irányítást, aztán megint animáció, aztán megint te irányítod, és így tovább. A dolog nagyon dinamikusan, folyamatosan van megvalósítva, és jól is néz ki.

Imádom az X-Ment, nekem való a játék? Úgy bizony, leginkább és elsősorban neked. Rozsomák nagyon atom benne, és ha összeszeded neki a klasszikus sárga kosztümöt, úgy fog kinézni, mint a képregényekben. Plusz: a játékban olyan karakterek is feltűnnek, melyek a filmben nem.

Nem nagyon ismerem az X-Ment, de az akciót szeretem, nekem való a játék? Vétel, hétvégi végigjátszás, csere másra.

Az ecsivmenteknek és trófeáknak élek, mennyit lehet kiszedni belőle gyorsan? Az Xbox 360 verziót teszteltük, első végigjátszás kb 600 GS, a többi másodikra viszonylag gond nélkül kihúzható belőle.

Milyenek a különféle verziók? Az X360 / PS3 / PC verziók gyakorlatilag megegyeznek, a többi (PS2, PSP, Wii, DS) grafikailag butított, és általában gyengébb (5.5 - 6) pontszámokat kaptak, mint a HD változatok.