Hiába a hihetetlen ambíciók és a rekord-költségek, úgy tűnik, hogy a Resident Evil 6-ból végül nem lesz akkora siker, mint amekkorára a Capcom számított: a japán kiadó a napokban csökkentette az elvárásait az üzleti évre vonatkozóan.
A Capcom korábban 105 milliárd jen bevétellel számolt az üzleti év végéig (március 31.), ám a napokban ezt 93.5 milliárdra módosították, ami csaknem 11 százalékos csökkenést jelent.
A dolgok hátterében első sorban a Resident Evil 6 áll, amely ugyan - a kiadó szavaival élve - jól startolt, de a későbbiekben gyengült, aminek eredményeként a játék egészen biztosan a tervezett mennyiség alatt fog zárni.
A japánok hosszú távon 7 millió Resident Evil 6-tal számoltak, amit jól mutat az is, hogy a premierre 4.5 millió példányt szállítottak le, ám úgy tűnik, hogy a vártnál jóval gyengébb kritikai fogadtatás alaposan rányomta a bélyegét a játék teljesítményére.
A visszafogottabb elvárások másik kulcstényezője a Monster Hunter 4: a 3DS-re készülő legújabb epizód jövő márciusban jelent volna meg Japánban, ám néhány napja áttolták a megjelenését nyárra, ami azt jelenti, hogy már csak a következő üzleti évben fog a boltokba kerülni.