Warhammer - VermintidePróbakör

A THQ szétcincálása óta látványosan megszaporodtak a Warhammer játékok: Deathwatch, Regicide, Inquisitor, Dark Nexus, Total War, vagy a szóban forgó Vermintide. Rossz nyelvek szerint a mennyiség a minőség rovására megy, de a szeszélyes verbális széljárás amúgy sincs jóban a tényekkel.

Ám ettől függetlenül tény, hogy a fejlesztő Fatshark aligha cseng ismerősen. Vagy ha mégis, jó eséllyel valamilyen negatív élmény lett vele asszociálva, de legjobb esetben is csak a középszerű jelző. Ahogy azt sem lehet mondani, hogy most a kreativitásukkal fognak nyomot hagyni a gamer világban: jelen esetben egy jó bejáratott univerzumba ültettek egy jól bejáratott játékot. Nevezetesen a Warhammer-be a Left 4 Dead-et. És ezzel gyakorlatilag körbe is lett írva a játék, nem ér minket több meglepetés a kategorizálással kapcsolatban. A helyzet viszont az, hogy ettől függetlenül (vagy talán pont ezért) egy élvezetes cucc benyomását kelti, és bár végfelhasználó szempontjából lényegtelen, de a program előzetes minősége alapján a fejlesztő történetében is maradandó húzás lehet.

Az alaphelyzet igen egyszerű: adott öt hős, akik közül négyen egy szerencsétlen véletlen folytán csapatmunkára kényszerülnek a túlélés érdekében. Ez kölcsönöz némi komikus mellékízt, ugyanis akad köztük pl. boszorkány és boszorkányüldöző, ergo egy kutya-macska kapcsolat, amit a túlélési ösztön értelmez újra a több ezres létszámú patkányhorda árnyékában. Vagyis vérpatkányhorda. A Skaven a hírhedt rágcsálók vélt és valós tulajdonságainak démonizált kotyvaléka, stílszerűen hatalmas számbeli fölénnyel. Akad köztük több típus, ahogy ennek lennie kell, azonban azt (egyelőre) nem mondhatni, hogy a patkány ogre kivételével bármelyik is különleges taktikát követelne meg… legalábbis ha normal, vagy az alatti szinteken kezdi az ember. Ízlés szerint, de egyszerűen csak mindent le kell vágni, széttrancsírozni, halomra lőni, felgyújtani, vagy épp felrobbantani, miközben a csapat A-ból B-be tart. A skálázható nehézségre ugyanakkor nem lehet panasz: már a normal gondokat okozhat egy felkészületlen csapatnak, és afelett még további három szint várja az erre vállalkozókat, természetesen ezzel arányos jutalmakkal. Egy pálya nagyjából 15-30 perc, megjelenéskor 13 lesz, a béta pedig négyet mutatott be alaposabban. Ez alapján ami biztos, hogy a tempó mindegyiken feszes: a tétovázást grátisz patkány hordákkal jutalmazza a játék, vagyis ha nem marad együtt a csapat, a „nem hagyunk hátra embert” romantikus filozófia mehet a kukába. Random faktor is került az egyenletbe, így tökéletesen kiszámítható szituációk csak ritkán akadnak. Ahogy alkalmazkodni sem árt: néha jobb meglapulni, és elkerülni a konfrontációt egy-egy őrjárattal. Az egyetlen témába vágó negatívum az, hogy a közelharc jelenleg elég natúr: egy sima / gyors, valamint egy erősebb / lassabb támadás. Kombinációk nincsenek, és bár nyilván statisztikákban és felhasználási módban nagyban különbözhetnek a fegyverek, a lehetőségek tárháza szűkös ilyen téren.

A körítés mellett sem mehetek el szó nélkül. Az atmoszféra jellegzetes, nyomasztó és sötét, amilyet el is vár az ember, ha már Warhammer világról és kooperatív túlélésről van szó. Az egészre rátesz egy péklapáttal az a semmiség, hogy a zenét Jesper Kyd komponálta. Jesper Kyd, emberek! Nem is fáradok azzal, hogy felolvassam az úriember lajstromát, csak annyit mondok, hogy ő szerezte a Freedom Fighters zenéjét (is). Vagy ha nekem nem hisztek, akkor tessék szépen a Vermintide honlapján belehallgatni! Hátborzongató, és nem mellesleg tökéletesen passzol a hangulathoz. Grafikáról csak annyit, hogy a kor elvárásait teljesíti, de nem szárnyalja túl. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy már a béta stabilan, szépen és jól futott egy közepes PC-n is (Phenom II + HD 7790).

Mindent összegezve a Vermintide egy meglepően kellemes csalódás volt. Szinte a semmiből jött egy nevenincs csapattól, ehhez képest egy jól összerakott klónként mutatkozik be. Ez így elsőre talán nem hangzik kifejezetten nagy dicséretnek, de láttunk már elég ellenpéldát ahhoz, hogy igenis az legyen. Akinek a műfaj és az univerzum is tetszik, az most a Vermintide személyében egy nem túl merész, de tisztességes interpretációt kap. Se többet, se kevesebbet.