A Sega éppen csak beindítaná a Yakuza sorozat mellékágát, a Judgmentet, a jelek szerint azonban a spinoff széria még azelőtt véget érhet, mielőtt esélye lenne arra, hogy befusson.
A 2018-as (vagy '19-es, ha az európai megjelenést nézzük) Judgment annyira mindenképpen sikeres volt, hogy a Sega berendelje a folytatását és mivel a kiadó más platformokon is szerette volna elérhetővé tenni a játékot - és az érkező folytatását, a Lost Judgmentet is -, könnyen hihettük, hogy a Ryu Ga Gotoku csapatánál egy új sorozat formálódik. A legújabb fejlemények viszont arról árulkodnak, hogy a Sega a második résszel lezárhatja a mellékszálat.
Erről pedig a Steam tehet. Vagyis csak részben. Egészen pontosan az, hogy a Sega - érthető okokból - Steamen is megjelentetné a két Judgment játékot, ez azonban valamiért sérti a főszereplő Takayuki Yagami orgánumát kölcsönző Takuya Kimura érdekeit. Az úriember ugyanis nem akarja, hogy munkássága egy PC-s játékban tűnjön fel, a jelek szerint pedig az ügynöksége olyannyira komolyan veszi az álláspontját, hogy megakadályozhatja, hogy az említett címek megjelenjenek Steamen.
A Sega már korábban tárgyalásokba kezdett annak érdekében, hogy feloldják ezt az ellenállást, azonban úgy tűnik, a felek nem jutnak egyezségre, ami ahhoz vezethet, hogy a Sega két rész után egyből nyugdíjazza is a Judgment szériát.
A Lost Judgment szeptember 24-én jelenik meg PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series S/X-re.