The Elder Scrolls IV - Oblivion - Teszt!

A játék színhelye Tamriel eddig még nem látott tartománya, Cyrodill lesz. Bár ez a terület nem olyan változatos, mint a Morrowind, ahol vulkánt mászhattunk és sivatagban aszalódhattunk szilvává, de igencsak kellemes környezettel ajándékoz meg minket. Halkan csobogó patakok, zöldellő fenyő- és tölygerdők, havas sipkájú hegyek. Idilli táj, szerepjátékra alkalmas. Pont. A tartomány központja (elméletileg és földrajzilag is) a főváros, Imperial City, amely egy kis sziget egészén fekszik. Ezen kívűl még nyolc nagyobb város, és számtalan kis falu, fogadó, bástya, kunyhó várja, hogy felfedezzük, mindenhol akad valami feladat. És még nem említettem a hatalmas, átkutatható barlangokat, elhagyott romokat. Cyrodill hatalmas, valamivel még nagyobb is, mint Morrowind, gyalogszerrel bizony nem kevés időbe telik, míg átszelünk rajta. A távolságok legyőzése azonban már nem lehetetlen, ezúttal használhatunk lovakat, megjegyzem, csatákban is nagy hasznát vesszük majd a hátasoknak, illetve teleportálhatunk. Igazából ne a szó szoros értelmében vegyük a teleportálást. Ha már jártunk egy helyen, akkor oda egyetlen kattintással eljuthatunk, de ezt úgy kezeli a program, mintha mi magunk haladnánk, és az időt is számolja. Így senki se lepődjön meg, ha reggel teleportál, és alkonyatkor kapja vissza az irányítást.

A történet a főváros egyik börtöncellájából indul, a Morrowindhez hasonlóan, hősünk itt is rabként kezdi pályafutását, mellesleg ekkor nyílik lehetőségünk karakterünk megszerkesztésére is. A sors fura fintora, hogy a tartomány uralkodóját, Uriel Septimet, magát, egy horda bérgyilkos támadta meg, így a lehető legrövidebb úton távoznia kell, ez a legrövidebb út pedig a cellánk falán át vezet, egy titkos átjárón keresztül. Persze hősünk sem degenerált, gyorsan a király és testőrsége nyomába ered. A vár alatti katakomba-rendszerben való bolyongás során tanuljuk meg az irányítást, és választhatjuk ki képességeinket, melyről később olvashatsz. Aztán jön a csavar, egy rosszfiú mégis kicsinálja derék királyunkat, aki azzal bíz meg minket, hogy találjuk meg a fiát, s ültessük a trónra. Ugyanakkor Uriel halála miatt az Oblivion kapui is megnyíltak, s küldetésünk részét képezi, hogy becsukjuk a pokol kapuit. Mellesleg önkéntes trónjelöltekből is akad bőven, őket is haza kell majd zavarnunk, csakúgy, mint a sok rondaságot.

Az NPC-ket az ún. Radiant AI névre keresztelt mesterséges intelligencia irányítja, mely meglepően hitelesre sikeredett. Az emberek élik saját életüket, este aludni térnek, reggel munkába indulnak, étkeznek, és elvégzik egyéb dolgukat. A vadászok a vadont járják, és még segítenek is nekünk, ha erre rászorolunk. Ha rászánunk pár órát, akkor csodálhatjuk meg igazán az Oblivion életszagú világát. Az emberek beszélgetnek egymással, flörtölnek, civakodnak, alkudoznak, sok-sok apró részletet lehet látni, amelyek tovább mélyítik a színeket. Az utcákon koldusok könyörögnek a napi betevőért, az őrök szabályos rendszert követve menetelnek. Továbbá a lakosok megjegyzik arcunkat, ha sokat vásárlunk egy kereskedőnél, akkor barátságosak lesznek, viszont ha egy kocsmáros orra alá sokszor törünk borsot, akkor nem lesz hajlandó szobát kiadni nekünk. A beszélgetések alkalmával egy kis minijáték keretein belül megpróbálhatjuk megemelni a karakterek szimpátia-indexét, viccelhetünk, dicsekedhetünk, hízeleghetünk, sőt, le is fizethetjük az illetőt. Az Oblivion világában minden a helyén van. A kamrákban élelmet árolnak, az istállókban ott a széna-szalma, és a szerszámok, a piacokon kiabáló árusok kínálják portékáikat, a vidéki földeken élelmiszert termelnek. AZ Ai-ben mindössze két kivetnivalót találtam. Az egyik, hogy mindenki tudja, ha lopott cucc van nálunk, így a lótolvajok hamar le fognak bukni, ráadásul a lopott holmival kereskedni sem tudunk. A másik, hogy az ellenfelek nem taktikáznak, egy lovag ugyanúgy ész nélkül nekünk esik, mint egy buta goblin.

Az Oblivionban három nagyobb játékstílus közül válogathatunk: lehetünk tolvajok, varázslók, és harcosok. Persze ez nem így megy, ha a varázsló manája elfogy, kénytelen a kardja után kapni, a tolvajnak is szüksége van néhány egyszerűbb varázslatra. A varázslók dolga nem sokat változott: töltsd fel a manát, szerezd meg a megfelelő tekercset, vagy éppen készítsd el, célozd be az ellenfelet, és tüzelj... vagy fagyassz, szórj villámot, stb., stb. Mindez pedig végig valós időben zajlik, szóval csak ügyesen. A szemtől-szembeni harc viszont nagy forradalmon esett át, jóval realisztikusabb, mint korábban. Ha megsebezzük ellenfelünket, akkor az reagálni fog rá, egyre nehezebben tartja a kardot és a pajzsot, és ez igaz ránk is. A tolvajok esetében olyan dolgokra is figyelnünk kell, mint az árnyékok és a cipő anyaga, magasabb szinten már fáklyával is lopakodhatunk, és szinte mindenétől megfoszthatjuk a kiszemeltet. A tolvajok első számú fegyvere az íj, ezúttal nekünk kell céloznunk, és külön plusz pont, hogy a vesszőket ki is húzhatjuk áldozatainkból, a fákból, és újra felhasználhatjuk azt. Íjunk erejét rettentően megnövelheti a méreg, ehhez alkímiát kell tanulunk, de megéri, mivel eléggé halálos anyagot használva a legerősebb ellenfelekkel is szembeszállhatunk.

A Morrowind egyik legnagyobb hibája a küldetések egyhangúsága volt. Menj el X helyre, és végezz Y személlyel. Nem túl változatos, igaz? Ezzel szemben az Oblivion kész kánaán. A missziók változatosak, nincs két egyforma, mindig akad valami egyedi dolog, ami megkülönbözteti a feladatokat egymástól. Egyszer egy vén banya pincéjéből kell kitakarítani az óriási patkányokat, máskor egy szellemhajón fogunk megfordulni. Küzdehtünk az arénában, deadra szentéjekbe léphetünk be, titkos szekták rituáléit leshetjük meg, egy egész falut menthetünk meg - minden más és más!

A tápolás ezúttal is jelentős szerepet játszik. A karakter jellemzői két csoportba oszthatók: alaptulajdonságok (erő, intelligencia, gyorsaság, stb.) és képességek. Ezen képességek közül hét kiemelten fontos, ezek határozzák meg karakterünk kasztját. A játék elején választhatunk előre definiált kombinációk közül, de mi magunk is kiválaszthatjuk azokat. A fő képességeink magasabb szinten indulnak, és gyorsabban is fejlődnek. Ha ezek tíz szintet fejlődnek, akkor van lehetőségünk szintlépésre. Ilyenkor növekedik a három alaptulajdonságunk értéke, valamint varázserpn, életerőnk, stb. A fejlődés két szisztémája a specializálódás, és a tulajdonságok, képességek egyenletes fejlesztése. Egyik sem elítélendő út.

A Morrowind másik nagy hibája volt, hogy ha elértünk egy bizonyos szintet, akkor egyetlen csapással elintézhetünk bármilyen karaktert. Ezt úgy küszöbölték ki a készítők, hogy az egyes NPC-k velünk együtt fejlődnek, persze nem a végtelenségig. Pl. a farkasok sokkal hamarabb elérik a fejlődési küszöböt, mint a minotauruszok, így elkerülhetjük azt az irreális érzést, hogy még negyvenes szinten is meggyűlik a bajunk egy egyszerű goblinnal. Persze itt is van feketeleves. Ha fő képességeink nem a harchoz kapcsolódnak (pl. alkímia, kovácsolás), akkor könnyen fűbe haraphatunk, mivel az NPC-k csakis a harci képességeiket fogják fejleszteni, így minden gond nélkül végezhetnek velünk. A megszerezhető cuccok is velünk együtt "fejlődnek". Tehát egyes szinten egy barlangot átkutatva nem ugyanolyan erősségű és értékű tárgyakat találunk, mint ha pl. ezt harmincas szinten tennénk. Így nem fog előfordulni, hogy találunk egy überbrutál kardot, de nem tudjuk használni, mert legalább négy óra játékidő szükséges ahhoz, hogy elérjük a kívánt szintet. Bizonyos szinteket elérve különböző bónuszokat kaphatunk, amelyeket kasztunknak megfelelően használhatunk fel. Így tolvajok esetében idővel nem számít a cipő anyaga, varázslóknál egyre vadabb varázslatokat kapunk, a harcosok többféleképpen vághatnak és szúrhatnak, képesek lehetünk a víz tetején ugrálni és szemrebbenés nélkül átverni valakit.

Slusszpoénnak tökéletes, hogy karakterünk akár vámpírrá is válhat. Ezt nem is olyan nehéz elérni, elég, ha a szabadban éjszakázunk, esetleg egy lepukkant fogadóban. Ha pedig összejön egy kis vámpírharapás, megkezdődik az átalakulás. Ez kezdetben igen szórakoztató, képességeink megnövekednek, könnyebben komunikálhatunk az emberekkel, később azonban jönnek a hátrányok is. Ha megjelennek fogaink, akkor mindenki írtózni fog tőlünk, idővel a nap perszelni fogja bőrünket, így marad az éjszakai életmód. Persze ezeket ideiglenesen száműzhetjük, ha friss vért iszunk, de a piros lé megszerzése sem lesz gyerekjáték, nem árt, ha jól tudunk lopakodni. Ha bekövetkezett a baj, sem kell feladni a játékot, az első napokban elég felkeresni egy templomot, és a pap megszentel, később viszont csak a megfelelő szakemberek hathatós segítségével válhatunk ismét emberré. Ehhez pedig nem mindennapi tárgyakat kell beszereznünk, küldetések és szívességek tucatjait kell végrehajtanunk, szóval csak óvatosan.

A grafikára nem lehet panasz. Amit a Bethesda művelt, az valami zseniális. A vidéket járva, szinte felfrissülünk, a fény-árnyék játék különösen szép, az őrök páncélján megcsillan a fény, a víz életszerűen fodrozódik, és az animációk is a helyükön vannak, egy-két esetet leszámítva. A zenék is csodálatosak, a zenefelelős Jeremy Soul ismét parádézott, a dallamok mindig azonosulnak az adott szituációval. Az erdőket szelve megnyugszunk, a harcban kellő adrenalint gyűjthetünk. Egyedüli probléma, hogy bár a zenék fantasztikusak, számuk meglehetősen alacsony, ami egy több száz órás játék esetében monotonná válhat. A hangok hitelesek, a kard úgy csattan, ahogy kell, a patak úgy csobog, ahogy kell, viszont sok karakter hangja megegyezik, és néha bődületes baromságokat produkálhatnak. Ezek nagy része viszont inkább vicces, mint bosszantó.

Az Oblivion annyira lekötött, hogy napokig csak a konzol előtt ültem, a változatos küldetések, a gyönyörű táj, a fejlesztés kínzó nyomása nem hagyott nyugodni. Még közel sem tartok a játék végénél, de már több tíz órát fektettem a karakterem terelgetésébe. Most már bármelyik stílus könnyű szívvel választható, lesznek nehéz pillanatok, de néhanapján szükség van némi kihívásra, melyet az Oblivoon meg is ad. Az a néhány hiba pedig teljesen elvész a játék monumentalitásában. Aki szereti a szerepjátékokat, annak mindenképpen ki kell próbálni az Elder Scrolls negyedik részét. Garantálom, hogy nem fogja megbánni.

9