playmore2007.09.11. 18:37

Achievement Unlocked / Splinter Cell Double Agent

Ma a délelőtt folyamán sikerült befejeznem (azaz megszereztem az utolsó Achievementet is) a Splinter Cell Double Agent című X360-as játékban. Hosszú hónapok kemény munkája volt, de végül sikerült mindent megcsinálni. Ez az 1000 pont nem jöhetett volna létre Integra HUN és hazafi önfeláldozó segítsége nélkül. Egyben megújjítom a szokásos Achievement Unlocked beszámolómat, egy kissé bővebb lére eresztve azt.

Karnevál

Az SC-DA stílusa eléggé meglepheti a sorozat régi rajongóit, hiszen nagy betűkkel hirdeti magáról: "ez alkalommal nincs hova bújni", "kiben bízhatsz?". Mivel nem tesztet kívánok írni a játékról ezért röviden válaszolnék a rajongóknak: az új SC egyáltalán nem lett jó. Mint ahogy a második rész ez is egyfajta kiegészítő lemeznek tekinthető, a teljesen más sztorivezetés ellenére minimális újjításokkal, melyek inkább bosszantóak a régi motorosok számára mint örömet okoznának. A sötétség elvételét és a vadászat örömének elrontását nem kárpótolják az új mozdulatok és a szemből torkon csapó elkapás csodája (mely tényleg igazi profi SC mozdulat a repertoárban) is csak három napig tart. Azt kell, hogy mondjam, hogy a játék legélvezetesebb része a JBA bázison való ténykedés a plusz felszerelésekért és Achievementekért, hiszen igazi kihivás nincs, a terroristák és a kormányszervezet közti kényes bizalom fenntartása is gyerekjáték. Bár az igazi befejezést nem könnyű elérni és dícsértesen változott az értékelési rendszer is a single player mégis csak egy könnyed kiegészítő lemeznek tekinthető. Sajnálatos módon az előre beígért "őrlődnünk kell kinek segítünk" is inkább érdekesség mint befolyásoló tényező a játék folyamán.

Bár a single csúnyán leszerepelt a muliplayer csakis előnyére változott, a 3-3 fős összecsapások iszonyatosan jól megtervezett pályákon rengeteg szivatási lehetőséggel csillagos ötöst érdemelnének.

Összeségében az SC fanok megtalálják a játékban a számításukat, HA ismétlem HA nem várnak többet mint a második részhez hasonló feltupírozott előző SC-t. Bízom azonban, hogy a jövőre megjelenő ötödik rész a Conviction már méltó lesz az első és a harmadik részek zsenialitásához, mivel a páratalan SCket az eredeti Ubisoft csapat készíti míg a párosakat kiadják "külsősöknek". Kár...

A játék achievementjei (AC) két részre tagolódnak, online és offline módokban megszerezhetőekre. Általánosságban igaz, hogy ha minden küldetést megcsinálunk és mindig a helyes dolgot tesszük (megementünk valakit / valakiket), akkor az összes offline AC megszerezhető akár egy végigjátszás alatt. Az online ACk megszerezhetőek system linken és xbox liveon is. Íme a lista (!VIGYÁZAT SPOILEREK!):

  1. Training Completed (10G)

Hajtsd végre az egyik "Training" küldetést.

  1. Teacher's Pet (40G)

Hajtsd végre mindkét "Training" küldetést.

  1. Hero (20G)

Nyerd meg a játékot az igazi befejezéssel.

  1. The Invisible Man (20G)

Hajts végre egy küldetést anélkül, hogy észrevennének.

  1. Getting Technical (20G)

Kábíts el 5 ellenfelet bénítólövedékekkel.

  1. The Collector (20G)

Gyűjts össze minden felszerelést a játék folyamán (teljesítsd az összes küldetést a pályákon).

  1. The Human Light Switch (20G)

Olts el 20 lámpát a pisztolyod bénító sugarával (bal ravasz).

  1. Professional Ninja (40G)

Vidd végig a játékot "Hard" fokozaton.

  1. Agent of the Month (20G)

Gyűjts össze minden adatot a terrorszervezet tagjairól (papírok, hang, retina).

  1. RECRUIT (10G)

Növeld az online karaktereid tulajdonságainak átlagát 1% fölé (kém és zsoldos is!).

  1. OPERATIVE (15G)

Növeld az online karaktereid tulajdonságainak átlagát 5% fölé.

  1. FIELD AGENT (20G)

Növeld az online karaktereid tulajdonságainak átlagát 20% fölé.

  1. SPECIAL AGENT (25G)

Növeld az online karaktereid tulajdonságainak átlagát 45% fölé.

  1. OFFICER (30G)

Növeld az online karaktereid tulajdonságainak átlagát 75% fölé.

  1. COMMANDER (45G)

Növeld az online karaktereid tulajdonságainak átlagát 95% fölé.

  1. Bronze Trophy (15G)

Teljesíts minden CO-OP küldetést legalább bronz éremre (letölthető pályákat nem kell!).

  1. Silver Trophy (30G)

Teljesíts minden CO-OP küldetést legalább ezüst éremre.

  1. Gold Trophy (50G)

Teljesíts minden CO-OP küldetést legalább arany éremre.

  1. BLACKWING Expert (20G)

Győzz legalább 10 alkalommal kémként és legalább 10 alkalommal zsoldosként ezen a pályán, ráadásul legyen legalább 25 végigjátszott meccsed.

  1. MOTORWAY 90 Expert (20G)

Győzz legalább 10 alkalommal kémként és legalább 10 alkalommal zsoldosként ezen a pályán, ráadásul legyen legalább 25 végigjátszott meccsed.

  1. TERMINUS Expert (20G)

Győzz legalább 10 alkalommal kémként és legalább 10 alkalommal zsoldosként ezen a pályán, ráadásul legyen legalább 25 végigjátszott meccsed.

  1. SLAUGHTER HOUSE Expert (20G)

Győzz legalább 10 alkalommal kémként és legalább 10 alkalommal zsoldosként ezen a pályán, ráadásul legyen legalább 25 végigjátszott meccsed.

  1. RED DIAMOND Expert (20G)

Győzz legalább 10 alkalommal kémként és legalább 10 alkalommal zsoldosként ezen a pályán, ráadásul legyen legalább 25 végigjátszott meccsed.

  1. BOSS HOUSE Expert

Győzz legalább 10 alkalommal kémként és legalább 10 alkalommal zsoldosként ezen a pályán, ráadásul legyen legalább 25 végigjátszott meccsed.

  1. DAWN WAVES Expert (20G)

Győzz legalább 10 alkalommal kémként és legalább 10 alkalommal zsoldosként ezen a pályán, ráadásul legyen legalább 25 végigjátszott meccsed.

  1. USS WISDOM Expert

Győzz legalább 10 alkalommal kémként és legalább 10 alkalommal zsoldosként ezen a pályán, ráadásul legyen legalább 25 végigjátszott meccsed.

  1. Iceland Assignment Completed (30G) Secret / Titkos

Hajts végre az "Iceland" küldetést.

  1. [bgEllsworth Assignment Completed[/b] (30G) Secret

Hajtsd végre az Ellsworth küldetést.

  1. HQ 1 Assignment Completed (30G) Secret

Hajtsd végre az első HQ küldetést.

  1. Okhotsk Assignment Completed (30G) Secret

Hajtsd végre az Okhotsk küldetést.

  1. Shanghai Assignment Completed (30G) Secret

Hajtsd végre a Shanghai küldetést.

  1. HQ 2 Assignment Completed (30G) Secret

Hajtsd végre a második HQ küldetést.

  1. Cozumel Assignment Completed (30G) Secret

Hajtsd végre a Cozumel küldetést.

  1. HQ 3 Assignment Completed (30G) Secret

Hajtsd végre a harmadik HQ küldetést.

  1. Kinshasa Assignment Completed (30G) Secret

Hajtsd végre a Kinshasa küldetést.

  1. [bgSave Hisham[/b] (10G) Secret

Mentsd meg Hisham-ot (a piros sapkást lődd le!).

  1. Save Lambert (10G) Secret

Mentsd meg Lambert-et (a szemüvegest lődd le!).

  1. Defeated the JBA (100G) Secret

Nyerd meg a játékot.

Ha valakinek ezek után gondja lenne a játékkal akkor nyugodtan kérdezzen vagy írjon privátba, szívesen segítek bárkinek. Végezetül pedig íme a "dicsőségtáblám":

HUN playmore (11000G) - 2007. szeptember 11. - 1000 pontos játékaim:

  • Need for Speed Most Wanted;

  • Splinter Cell Double Agent;

  • Tomb Raider Legend;

HUN playmore (11000G) - 2007. szeptember 11. - 200 pontos játékaim:

  • 3D Ultra Minigolf Adventures;

  • DOOM;

  • UNO;

Köszöntem a figyelmüket!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==