c0m1n65un2020.05.28. 02:32

Beatkészítés, és animációzás!

Sziasztok! Eltelt újabb két hét, és hosszú idő óta először sikerült betartanom, a heti egy videó szabályomat. Kaptam is magamtól egy slow clap-et.

Pedig a hosszú évek után újra lángra lobbanó Painkiller szenvedélyem (a játékról beszélek, nem vagyok drogos), és az ablak cserék okozta kupi erősen próbált megakadályozni a videó gyártásba, de végül csak összehoztam. Nem is pazarlom a szót, nézzük miken ügyködtem mostanság.

Én és a zenekészítés:

Néhány éve eléggé rávoltam kattanva a Mixcraft nevű zeneszerkesztő szoftverre.

Szinte minden nap próbáltam rajta alkotni valamit. A hangsúly a próbálkozáson volt. Szerintem egy csodálatos program, amely kezdőknek, és középhaladóknak is tökéletes.

Mostanság ritkábban, hetente, kéthetente veszem csak elő, amikor időm és kedvem engedi. Innen jött az ötlet, hogy készítek egy videót a zenekészítés folyamatáról. Természetesen fogalmam sem volt arról, hogyan kéne ebből videót készíteni, és ez a végeredményen azért meg is látszik. Végül inkább egy figyelemfelkeltő montázs lett, mint hasznos tutorial videó, de azért szerintem jól visszaadja, hogy mennyi munka van egy alap beat elkészítésével is.

Itt a végeredmény:

Click!

A másik projektemmel visszatértem az animációzáshoz.

Próbáltam tovább csiszolni a meglévő tudásomat, de mégse akartam túlvállalni magamat. A végeredmény egy rövid videó lett. Számottevő újításként a közelítéseket, kamerakezelést tudnám kiemelni, valamint, hogy rajzoltam és a videóban felhasználtam többféle kéztípust is, az eddig unalomig használt nyitott kéz mellé.

A fejmozgásokat, bólintásokat is tovább gyakoroltam, és már sokkal könnyebben megy a kivitelezésük.

Összességében a videó bár rövid lett, de rengeteget tanultam belőle. Talán most már a hang se olyan borzalmas, mint régebben (technikai oldalról legalábbis), de azért azon téren meg bőven van hova fejlődnöm.

Íme a kész videó:

Click!

A nyárra az a tervem, hogy nem tanulok új dolgokat, csak a meglévő tudásomat igyekszem a legkreatívabban felhasználni, gyakorolni, valamit az előadókészségemen szeretnék fejleszteni egy kicsikét, ami szerintem nem lesz egyszerű feladat!

Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek, aki megnézte valamelyik videómat, és hozzászólásával segített abba, hogy tovább fejlődjek!

Nemsokára újra jelentkezem!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==