Cash Bacsi2017.01.16. 12:49

Dawn of Gods - Teszt (iOS)

A hajnalok korát éljük, a múlt heti Titánok után jöjjenek most akkor az Istenek!

Rögtön a teszt elején szögezzük le, hogy a Dawn of Gods egy Clash of Clans klón, ráadásul a pofátlan fajta, olyannyira, hogy az első pár órában képtelenek leszünk elvonatkoztatni az eredetitől, folyton folyvást csak az összehasonlítás fog menni, ami a végére már nagyon zavaró lesz. Aztán valami csoda folytán - lehet hogy az isteneknek köszönhetően - elkap minket a gépszíj és el kezdjük önálló címként kezelni a játékot és tetszik vagy sem bele fogunk szeretni.

A klónságnak köszönhetően előnnyel fogunk nekikezdeni, mert már ismerjük az alapokat amik félelmetesen ismerősek lesznek, sokszor túlságosan is. Adott lesz egy bázis, közepén egy főépülettel, a célunk pedig az lesz, hogy minél több nyersit termeljünk, minél hamarabb felfelődjünk, hogy erősebb sereget tudjunk toborozni, hogy erősebb legyen a védelem és mindezt meg tudjuk védeni. Lesznek tornyok, lesznek falak és persze lesznek építők id, akik mindezt megépítik nekünk. Ellentétben a CoC-al itt nem lesz szükségünk hónapokra hogy „ingyen” összeszedjük mind az ötöt, szerencsére ha okosak vagyunk és spórolunk, akkor nagyjából egy hét alatt meg is lesz az összes. Innentől fogva már csak azzal kell majd foglalkoznunk, hogy meg is tudjuk védeni azt amink van, semmilyen körülmények között ne rusholjunk előre, mindent maxoljunk ki mielőtt a főépülettel tovább mennénk. Ha ezeket az alapvető szabályokat betartjuk nem lesz gond, szépen haladhatunk.

De vajon mi az a plusz ami miatt az ember beleszeret ebbe a játékba? Megmondom én nektek mi az, természetesen az Istenek. Mert míg a CoC-ban összesen három hőssel lesz dolgunk, itt több mint 150 különböző erősségű és képességekkel rendelkező Istent lehet összeszedni és pontosan ezen van a hangsúly, hogy a készítők az ősi gyűjtögető ösztönre hajaztak, szóval csak idő kérdése amíg az embert elkapja a gépszíj. Isteneket kaphatunk csatáért, ládából vagy éppenséggel ha megépítettük az Oltárt akkor már előhívni is tudjuk őket, persze csak akkor ha rendelkezünk ehhez különböző erősségű nyersanyagokkal. Az Isteneket csillagok szerint lehet csoportosítani amik 1-7-ig lesznek elérhetőek. Egyes, kettes és hármas Istenekre viszonylag könnyen szert lehet tenni, elég lesz csak megidézni őket a portálon keresztül, a magasabb szintüekre már bizony gyúrni kell keményen. Ugyanis ha kettővel elértük a maximális szintet és a képességüket is kigyúrtuk - ehhez egyébként más Isteneket kell beolvasztani kedvencünkbe - akkor jöhet az „Evolve” avagy a továbbfejlődés, kettőből egy lesz mégpedig egy csillaggal magasabb szintű. Tehát kettő négyesből lesz egy ötös és így tovább, gondolom nem nehéz kimatekolni mennyi időbe telik mire meglesz az első négy hét csillagos Istenünk, mert egyébként egyszerre csak néggyel támadhatunk és további néggyel védhetjük a bázist, illetve igény szerint a kettő szerepet ugyanazokra is ki lehet osztani. Isteneinket egyébként képesek leszünk elixir segítségével gyorsabban gyúrni, illetve arra is lehetőség van hogy négy csillagtól egy-egy Isten újraszülessen. Ennek akkor van értelme ha kaptunk egy olyat aki szerintünk nem elég erős és rábízzuk magunkat a szerencsére hogy a következő alkalommal talán már jobbat fogunk kapuni, fontos tudni hogy ilyenkor minden xp és szint el fog tűnni csak a csillag értéke marad meg.

Nagyon komoly szint visznek a játékmenetbe az Istenek illetve stratégiai mélységeket, fontos hogyan válasszuk meg őket, milyen kapcsolatban - partnership - állnak egymással. Főleg hogy a legtöbb catában már csak ők lesznek életben, a végén igencsak komoly szerep jut rájuk illetve ránk hogy megfelelően váolgattuk-e ki őket. A játék másik erőssége, hogy igencsak sok tennivalóval lesz dolgunk, nem csak támadni és védekezni fogunk mint a legtöbb hasonló címben. Első körben ott lesz a „Conquest” itt ellenséges városokat fogunk elfoglalni és gyakorolni a későbbi éles csatákat, ez több mint pár szimpla pálya aminek segítségével gyorsabban tudunk fejlődni. Legfőképpen azért mert az elfoglalt városokat egy idő után visszafoglalják tőlünk ha rájuk se néztünk, másrészt pedig azért mert naponta háromszor a városok adakozni fognak nekünk, természetesen ez annál magasabb minél több város van a fennhatóságunk alatt. Aztán ott lesz az „Arena” ez egy nagyon érdekes és élvezetes megközelítése a PvP csatározásnak. Itt az a lényeg, hogy a szintünknek megfelelően adott lesz egy ranglista, egymást megtámadva érméket fogunk kapni, a három csillagos támadásért három jár és így tovább, de nem támadhatunk annyit amennyit csak szeretnénk hanem csak Arénakulcsok segítségével, amiket viszont a felvett barátainktól kaphatunk a nap elején. Klán erősítést itt nem használhatunk, az egységeink nem halnak meg, illetve nyersanyagot sem veszítünk ha minket támadnak meg. Minden egyes sikeres csatáért jár valami jutalom, illetve a nap végén a ranglistának megfeleően sok-sok láda, benne mindenféle érdekes jósággal. Aztán természetesen lesz „Raid” is ami a többi játékos megtámadását fogja jelenteni, itt nincsen semmi újdonság ismerhetjük már itt mi a dolgunk. Végül pedig de nem utolsó sorban lesz Klánháború is, hasonlóan mint a CoC-ban.

Érdekes módon viszont a klánosdit sokkal komolyabban vették mint a CoC-ban, aminek ugye már csak a címe miatt is erről kéne szólnia. Kezdjük azzal, hogy különböző adományokkal kedveskedhetünk a klánnak, amiért cserébe pntokat fogunk kapni, ezekből a pontokból meg különböző elkőnyökre tehetünk „powers” szert, olyanokra mint magasabb százaléku termelés vagy magasabb százaléku Raid loot stb. Illetve maga a klán rendelkezik egy saját shoppal ahol értékes dolgokat lehet vásárolni nehezen megszerezhetó coinokból és ha mindez nem lenne elég még egyéb finomságok is útban vannak a következő frissítésekben, olyanok mint az Alliance Conquest, a többi legyen meglepetés.

Ezek alapján azt gondolhatná az ember, hogy a Dawn of Gods egy mestermű, az év játéka ami még a CoCnál is jobb, de sajnos nem az. Olyan dolgokon bukik meg amik miatt egy kicsit felszínesnek vagy szőrőszívűnek tűnhetek majd, de sajnos nem így van. Vannak olyan alapvető dolgok manapság amik már követelménynek számítanak, ha maradandót szeretnénk alkotni a piacon, ilyen például a grafika, ellentében egy Dawn of Titansal ahol olyan a grafika hogy az állunk leesik, ennek a játéknak igencsak kezdetleges. Még a közel öt éves CoC-nak is tízszer jobb grafikája van, ez annak köszönhető hogy ők bölcsen a vektoros grafikát választották ami kedvünkre zoomolható és olyan könnyen javítható a minősége hogy az egyszeri júzer észre sem veszi. Itt igyekeztek egyedi képregényes grafikát csinálni, ami sajnos nem lett valami szép, főleg akkor nem ha bele nagyítunk az eseményekbe. Aztán az embereink AI-ja katasztrófális, el se tudom képzelni mi lesz itt a komolyabb szinteken ahol bizony stratégiázni kéne. Mert ilyen mesterséges intelligenciával ez bizony lehetetlen, kiszámíthatatlan hogy mi lesz egy- egy csata kimenetele, csak a szerencsében bízhatunk, illetve abban hogy jól választottuk meg Isteneinket. A játék kezelhetősége sem a legjobb, kezdve mondjuk azzal, hogy ha zoomolni szeretnénk már el is kezdi lerakosgatni az egységeket. Ha folyamatosan nyomjuk a képernyőt akkor minden egyes egységet lerak, nem csak a kiválasztottat, hanem szépen srojában szabályosan kikőpi őket, namost ha a közelben van egy splash damage-es torony, akkor a fél seregünknek már lőttek is. Persze ehhez is hozzá lehet szokni, csak ha már egy CoC-klónnal van dolgunk a legfontosabb dolgot igazán lenyúlhaták volna és ez bizony az irányítás. Mert az AI-n ugye bármikor lehet javítani és fognak is ebben biztos vagyok.

Mindent egybevetve a Dawn of Gods amilyen gyengén nyit az első pár órában, esetlegesen napban, olyan gyorsan feltornássza magát a szívünk felé és elfoglal egy olyan pontot hogy ahol talán még el is fér a CoC mellett másodiknak, esetlegesen harmadiknak is. Egy erősen közepes alkotás, ami sokkal jobb is lehetett volna, de ennyire tellett. Kipróbálni mindenképpen érdemes, kihagyni meg nem szabad!

7/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

thedgames
Drug Lord 2 - Mafia Empire

2024.04.27.
4

p34c3
VR Kukkolda 2024

2024.04.27.
7

liquid
Polgárháború?

2024.04.27.

Necroman Mk2
The Crew

2024.04.12.
13

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==