Enter the Gungeon

A Devolver Digital lassan, de biztosan a kedvenc kiadómmá válik. Ennek elsősorban az az oka, hogy a cég közel hibátlan felhozatallal bír: Hatoful Boyfriend, OlliOlli, Titan Souls, Hotline Miami, Shadow Warrior, The Talos Principle és Broforce, hogy csak az ismertebbeket említsem. Ehhez az illusztris névsorhoz csatlakozik most az Enter the Gungeon, ami műfajából kifolyólag egy erősen túltelített piacra érkezik, a játék ugyanis egy roguelike topdown twin-stick shooter. Ez a gyönyörű kifejezés nem csak személyes kedvenc zsáneremet takarja, hanem egy tekintélyes méretű találati listát is, ha az ember körülnéz a Steamen. A mennyiség szokás szerint fordítottan arányos a minőséggel, ám a legerősebb versenyzőket csak nagy ritkán sikerül megszorongatni. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy ezúttal a közeli rokonságnak - Binding of Isaac, Nuclear Throne - nem árt felkötnie a gatyát.

Az alapok természetesen változatlanok, vagyis véletlengenerált pályák, ellenségek és loot, permadeath, eszeveszett nehézség, lassú fejlődés és markáns bossfightok fognak várni a gungeon mélyén. A játék nem ezeken a pontokon nyúlt bele a formulába, hiszen ezek a műfaj sajátosságai, mondhatni, ezek miatt szeretjük a roguelike-okat, így ha eddig nem szeretted, nem ő lesz az, aki miatt megkedveled őket.

Vizsgálatom tárgya a szintén borzasztóan hardcore bullet hell shooterekből vett ihletet, aminek folyományaként frekventált jelleggel fogsz mintázatban közlekedő lövedékek között sasszézni vagy éppen átugrani felettük. Ez a dodge roll névre keresztelt mechanika nem csak a játék szerves részét képezi (annyira, hogy a fejlesztők fel is vették a nevet), de használata nélkül gyakorlatilag halott vagy, lévén az vetődés idejére sérthetetlenséget biztosít. Szintén kiemelendő funkció az újratöltés, amely nem hathat különösen újszerűnek, de a dodge rollal és a többé-kevésbé kiszámíthatóan közlekedő töltényekkel vállvetve egy meglehetősen érdekes és folyamatos feszültséget biztosító gameplay loopot eredményez. Ugyancsak megemlítendő ötlet a különféle interaktív elemek szerepeltetése. Amíg más játékokban ez az itt is jelen lévő robbanó hordókban manifesztálódik, addig az Enter the Gungeon túlmengy ezen: van plafonról lelőhető csillár, megülhető és fix pályán közlekedő csille, savas hordók és asztalok. Igen, bármilyen furcsán hangzik is, az asztalok központi elemét képezik a játékmenetnek, hiszen felborítva őket egészen kitartó fedezéket tudnak képezni, amiket még tologathatsz is, kellő mobilitást adva egy feszesebb tűzharc közepén, amiből a bullet hell aspektusból kifolyólag szükség is lesz. Ha esetleg össztűz alatt vagy és egy pillanatnyi lélegzetre vágysz, egy Blank használatával megteheted, amikor is az adott szoba összes lövedéke eltűnik, a környezetedben lévő ellenfelek pedig ellökődnek karakteredtől. A fenti akciók egy gyengébb fegyverrel párosítva kivételes időzítést és pozicionálást igényelnek meg, így pedig a legnehezebb akadály is leküzdhető, viszont nincs igazán túlméretezett fegyver, taktikázásra és ügyességre mindig, minden helyzetben szükséged lesz. Úgy gondolom, hogy ez az aspektus kiemeli a címet a jelenlegi felhozatalból.

Az Enter the Gungeon nagy valószínűség szerint azon kevés játékok közé tartozik, ahol a cím hamarabb volt meg, mint maga a köré szőtt alkotás. A tény, hogy a név egy szóviccet tartalmaz, alapjaiban határozza meg a kifejezetten rokonszenves tematikát, amelyben nem leszel híján további rémesen gyenge poénoknak és fegyvereknek sem, de a Dodge Roll igazán az ellenfelekkel kapcsolatban rúgta el a pöttyöst. Az egy dolog, hogy mindegyik egészen cukira van kidolgozva, viszont jelentős részük valamilyen két lábon járó lőszer, ami egyben determinálja a támadási metódusukat is, tehát ha sörétes lőszert látsz, az minden bizonnyal sörétest fog lőni. Vannak persze nem lőszer-típusú gundeadek (vagy ha úgy tetszik, élőhalőttek) is, ők jobbára még veszélyesebbek, de általánosan elmondható szabály, hogy a bullet hell játékokhoz hasonlóan a tüzelési minták kitapasztalása és a variációkhoz való adaptálódás a siker titka. A fegyverek nem csak ezen a vonalon érhetők tetten, hiszen értelemszerűen használati tárgyként is viselkednek: nagyjából kétszáz mordállyal futhatsz össze, a variációk pedig elképesztőek. A legegyszerűbb vízipisztolytól (szó szerint) az üllőket lövő Anvillainen keresztül olyan gyöngyszemekig terjed a lista, mint a Fightsabre, amivel újratöltéskor karaktered jediként hadonászik és visszalöki a közeledő lövedékeket, vagy a Lower Case r, ami a bullet szó betűit lövi ki.

Ezekből mindössze egy szűk maroknyi áll rendelkezésre a játék elején, amikor négy különböző kezdőkészletet birtokló karakter közül választhatsz, később azonban a Breach nevű kezdőterületen elköltve a bossokért kapott Hegemony Crediteket bővül a lehetőségek tárháza nagy számú új fegyver unlockolásának képében. Ezek a fegyverek bekerülnek abba a poolba, amiből a pályagenerátor kiválasztja a ládák és a shopok tartalmát - utóbbiban a lelőtt ellenfelek után kapott töltényhüvelyeket elköltve tudsz vásárolni. Hüvelyeket csak adott sessionben tudsz gyűjteni és minden újrakezdésnél lenullázódik, elvégre mégiscsak egy roguelikeról beszélünk.

De hogyan is zajlik ez az unlockolás? Ez kérem az Enter the Gungeon egyik legszimpatikusabb vonása. Sok-sok játék után, amikor már eljutsz a második szintre, fel fog tűnni, hogy szinte minden alkalommal van egy jól bezárt cella, ami mögött valamilyen lény tartózkodik. Kiszabadításuk után többségük egyből a Breachbe költözik, ahol vagy questekkel bíznak meg különféle jutalmakért cserébe vagy pedig lehetőséget nyújtanak arra a bizonyos unlockolásra. Az NPC-k kiszabadítása és használata kardinális, a progress érzése pedig egészen új értelmet nyer, amikor egy teljes nap játék után két-három új figurát látsz a Breachben. S persze az sem mellékes, hogy mindegyikük egyéniség a saját jól megírt kis marhaságaival, amiken egészen jókat derültem.

A már többször is említett randomgenerátor egyébként kifejezetten nagy készletből dolgozik a pályák terén is, a szobák ritkán ismétlődnek, de pont azon a határon van a számuk, amikor még bőven tanulható a bejárásuk. A Binding of Isaachez hasonlóan itt is szobánként fogsz haladni és viszonylag nagy távolságokat megtenni, azonban utóbbi kikerülésére a Dodge Roll csapata áramvonalasított egy jót és beépítette a teleportálást, ami a szobák többségében elérhetővé válik, miután kitakarítottad őket. Pompás ötlet és kivitelezés, amivel a backtracking minimálisra csökken, az akcióval eltöltött idő pedig emelkedik. Itt érdemes még megjegyezni azt az apróságot, hogy a látszat ellenére az Enter the Gungeon teljes egészében 3D!

Próbálok, de nem tudok sok rosszat mondani erről a produktumról. A kötelezőt hibátlanul hozza, a roguelike formulához jó helyeken és jól nyúl hozzá, az art style kedves, a játékmenet folyékony és addiktív. Talán az egyetlen igazán fájó pont az online coop teljes hiánya, ami különösen rosszul esik annak fényében, hogy az osztott képernyős kooperatív mód viszont jelen van. Ha nagyon kötözködni akarnék, a rendkívül lassú progresst hoznám fel, ami műfaji sajátosság, vagy a pixelek alacsony számát, aminek megítélése egyéni ízlés kérdése, ám az Enter the Gungeonnel töltött majdnem egy heti játék után arra jutottam, hogy a Binding of Isaac egy darabig biztosan osztozni fog vele azon a bizonyos trónon. Ez bizony egy nagyon kövér kilences.