Halo: Spartan Assault - teszt (XONE)

Halvány próbálkozás volt, de meg kellett lépni, hátha ennek köszönhetően növekednek majd az eladások, eredmény; mindenki szépen megvárta míg megjelenik Xbox-ra, ahogyan később gondolom iOS-re és Androidra is meg fog. Első körben természetesen az új Xboxra adták ki, ráadásul a karácsonyi őrületnek köszönhetően 70%-os áron, csupán öt dodóért. Gondolom sejtitek, hogy az első vásárlók között voltam, nagyon rá voltam izgulva a dologra. A kérdés már csak az, hogy vajon milyen eredményt tudnak produkálni, ezzel a megszokottól merőben eltérő stílussal, mellőzve az eredeti zeneszerzőt, FPS nézetet, Master Chiefet, hangulatot, szinte mindent. Ha érdekel titeket, olvassatok tovább.

Jó hír a türelmesebb fajtának, hogy a nagy testvérre már a teljes értékű, minden DLC-t tartalmazó pakk jelent meg, 1000 gamerscore-al, tele acsikkal, co-op lehetőséggel, új fegyverekkel, fullosan. A történet olyannyira érdektelen és sablonos, hogy nem is fecsérelném rá a szót, be kell ismerni ez egy szimpla felülnézetes lövölde, tele ravasz húzogatással, joy ropogtatással és kiirtandó ellenfelekkel. Nem kell ezt szépíteni, a Spartan Assault csak egy első osztályú árkád játék, semmit több. Vagy mégis?

Első körben mindenki ezt fogja érezni, majd jönnek azok a kellemes kis apróságok és mellékesnek tűnő dolgok, amik megfűszerezik és igencsak ízletessé teszik ezt a darabot. Kezdjük rögtön azzal, hogy a hangeffektek egy az egyben át lettek véve az eredeti Halo játékokból, ellenfeleink és a fegyvereink, a szinte már agyunkba égett hangokon szólalnak meg, emiatt öntudatlanul is rögtön asszociálni fogunk. Külön érdekesség, hogy az irányítás is szinte egy az egyben Halo, csak annyiban különbözik, hogy a jobb joy-al nem nézelődünk, hanem a lövés irányát adjuk meg. Pedig az ilyen stílusú játékoknál már megszokhattuk, hogy amerre húzzuk a kart arra lő emberünk. Ezt a módszert nem alkalmazhatták a készítők, mivel a fegyverekhez való lőszerek száma gyorsan fogy, számuk igencsak véges, éppen ezért alaposan oda kell figyelni mennyit lövünk, kit hogyan találunk el, hogyan célzunk.

A játék felépítése rendkívül egyszerű, adott lesz pár nagyobb volumenű küldetés, amiket felosztottak kisebb részekre, ezek legrosszabb esetben is öt perc alatt végigtolhatóak, ahogyan maga a játék se tart túl sokáig. A teljesítésért XP-t kapunk, amit különböző extrákra (fegyverekre, képességekre, felszerelésekre) tudunk elkölteni, illetve visszaköszönnek majd a Halo 3-ban debütált nehezítő koponyák is, amiket bekapcsolva, magunkat különböző módon szívatva (csak ütéssel töltődik a pajzs, a felvett fegyverekhez kevesebb lőszer, erősebb ellenfelek stb.), némi extra XP-re is szert tehetünk. A szavatosságot és pikantériát a különböző kihívások, mellékküldetések teljesítése adják és valljuk be a játék olyan piszok élvezetes, hogy igenis meg akarjuk csinálni három csillaggal, igenis teljesíteni akarunk minden mellékszálat és kihívást. Ilyen hozzáállással meglehetősen tartalmas kis lövöldének nézünk elébe. Sajnos a manapság oly divatos ingame purchase-t is bele sikerült csempészni a játékmenetbe, ami már kevésbé lehet szimpatikus az egyszeri gémernek, de szerencsére nem kötelező valódi pénzt fektetnünk a gammába, tökéletesen játszható enélkül is.

A co-op mint lehetőség nem lett annyira jól kidolgozva. Sokkal inkább csak egy mellékes extra, hiszen nem magát a kampányt vihetjük végig együtt - ami fura is lenne, hiszen egy emberes mindegyik, sztoriban is máshol vannak a főszereplők - hanem összehegesztettek nekünk pár co-op küldit, amik leginkább ilyen hordaszerű szösszenetnek nevezhetők, irtsunk ki 20.000 ellenfelet lőszer nélkül, időre, különben csúnya végünk lesz típusú pályák, leginkább csak idegesítőek, mint élvezetesek. De ha egy kicsit jobban belegondolunk, vajon mennyi ellenfél, nehézség kell ahhoz, hogy két frissen ropogósan a gyárból kisétáló Spartan elpusztítson? Igen, jó sokra … nem, még annál is többre!

A Halo: Spartan Assault nem teljes értékű része a nagy egésznek, de mindenképpen egy kellemes kis színfolt ebben az univerzumban, kb. annyira mit az évekkel ezelőtt megjelent Halo Wars, jó volt, szép volt, de hamar elfelejtettük. A rajongók imádni fogják, akárcsak az árkád lövölde szerelmesei, de aki mondjuk éppen most jött vissza egy tíz évig tartó Mars expedícióból, ebből kifolyólag nem hallott még a sorozatról és nem is próbálta, az inkább első körben a Halo Reach-el tegyen egy próbát, aztán jöhet az első, második, harmadik rész, majd az ODST, végül pedig természetesen a negyedikkel zárva a sort.

7/10