Hack n' Slash - A Generáció Klasszikusai

10 - Ninja Blade (2009)

Mutáns óriáscsiga, mutáns óriásmadárpók, mutáns óriáshelikopter, mutáns óriásanyámkínja és megannyi eszelősen elcseszett gusztustalankodás fröcsög a képernyőről, olyan harci koreográfiával, amit mintha a mutáns, óriás Ryuhei Kitamura (versus, azumi, twin snakes átvezetők) rendezett volna némi zöld abszint elfogyasztása után. Utóbbit nem kellett volna erőltetni, a részeges pózerkedés még hagyján, de a takonyzöld színvilágot nem tudom megbocsájtani.

9 - Heavenly Sword (2007)

A Ninja Theory bemutatkozásának is tekinthető Mennyei Kard a Playstation 3 egyik első húzócíme volt, a kritikusoktól kapott vállveregetések abszolút megérdemeltek, helyre kis GoW klónt rittyentettek össze a srácok. Annak idején nagyon büszkék voltak az arcmimika lemodellezésének kidolgozottságára, csak arra nem gondoltak, hogy erre nem Andy Serkist kellett volna felkérni, mert így az összes szereplőnek gyönyörűszép majomfeje lett.

8 - Dante's Inferno (2010)

A játék, amiért olyan embertelen, ördögi tettet cselekedtem, amit azóta is szégyellek és eddig csak félve mertem beszélni róla . Isten bocsásd meg bűneimet, tudom, nagyon ciki ezt így 2013-ban bevallani, de most már késő. Igen, megtettem. Kezembe mertem venni egy könyvet. Volt szerencsétlenségem elolvasni ezt a Isteni színjátékot, de óva intek minden fiatalt ettől, ne tegyétek! Ez egy fos! Érthetetlen, zavaros, képek sincsenek benne, nem szól semmiről, és még a képzelőerődet is leszívja! Hagyjátok a csába, olvasni gyökérség! Inkább toljátok le a játékot, sokkal akciódúsabb, kaszázni is lehet benne meg amúgy is értelmesebb elfoglaltság, mint fostos papírlapokat lapozgatni. Ámen.

7 - Metal Gear Rising - Revengeance (2013)

Viszonylag frissek az élmények, de akármennyire is hagyom ülepedni az emlékeket, akkor sem fogom tudni többre értékelni a Platinum Games Metal Gear variációját. Pedig nem sok hiányzott ahhoz, hogy klasszikus legyen belőle, tele van krafttal, stílussal és megújító ötletekkel, amik még úgy ahogy működnek is, de egy icipici olaj még elkélt volna Raiden akadozó fogaskerekei közé. A sokak által kifogásolt főbossal nekem amúgy semmi bajom nem volt, még a motivációival is tudtam azonosulni, sajnáltam is szegényt, hogy a vállveregetés után a kalapálás jött, és nem az, hogy kézen fogva sétáljunk bele a naplementébe:)

6 - Devil May Cry 4 (2008)

Valóságalappal rendelkező fikciós történet:

Tisztán emlékszem a percre,amikor megpillantottam a legelső, használható trailert a DMC4-ről. Az állam leesett, a farkam felállt, a cérna elszakadt, a pohár meg betelt. Vagy mi. Nero (a másik) módjára, azon nyomban gyújtottam fel a PS2-met, és mint Danténak, (a másik) nekem is pokolra kellett jutnom (576 shop), de végül megszereztem saját bejáratú, hőn áhított HD konzolomat. Majd miután rájöttem, hogy kicsit elhamarkodtam a dolgot, türelmesen végigmalmoztam azt a másfél évet, míg végül a játék is megjelent.

5 - Ninja Gaiden II (2008)

Valahogy mindig perverz örömet érzek abban, ha egy játék okosan tud szopatni, ha a pofátlan csalások helyett leküzdhető kihívásokkal hív keringőre. A Ninja Gaidenben is azt szeretem, hogy kőkeményen elvárja tőled, hogy megtanulj vele játszani és ha ez megtörtént, kitárja előtted a gyönyörök kapuját. A második rész is kitárta, csak Őt épp a menstuációja kellős közepén kaptam el. Kicsit nyűgösebb, kicsit nehezebben adja magát, ráadásul hektoszámra fröcsög belőle a vér. Nyamiii.

4 - Darksiders - Wrath of War (2010)

A keménylegények Zeldája. Emiatt picit ki is lóg a sorból, mert a kaland és platform elemek itt jóval dominánsabbak, mint a top10 többi tagjában, de még mindig ide illik be a legjobban a harcközpontúsága miatt. Amúgy azt észrevettétek, hogy ebben az időszakban minden H&S-ben angyalokat kellet széjjelcsapni? A Dmc4 és a Bayonetta után ez már a harmadik volt a sorban. De aztán erről végül leszoktak és elfelejtették. Mint ahogy a Vigil is, hogy mitől volt jó és mitől szerettük a Darksiders első részét.

3 - DMC - Devil May Cry (2013)

Asszem az mindent elmond a szóban forgó gyöngyszemről, hogy már most kultstátusznak örvend, pedig még fél éve sincs, hogy Dante (ez most az, de mégse) középső ujját feltartva véghezvitte saját kis forradalmát a Ninja Theory jóvoltából. Ha készítenék egy "legjobb rebootok" összeállítást akkor is hasonló pozíciót érne el, bár Lara igencsak megszorongatná a kölyök tökeit.

2 - Castlevania - Lords of Shadow (2010)

A Castlevania konzolos útkeresése még N64-en vette kezdetét, így nem meglepő, hogy a kétségbe esett kirendelt fejlesztők magát a mestert, Hideo Kojimát kérték fel készülő művük felügyeletére, a végeredmény pedig magáért beszél. Igyekeztek megtartani a klasszikus hangulatot, ezzel együtt sok jellegzetességet feláldaztak vagy átértelmeztek és az egész kapott egy mozifilmes irányt, mind a rendezésben, mind történetvezetésben. A LoS kommerszebb, de pont ez teremtette meg a nagybetűs élményt.

1 - God of War III (2010), Bayonetta (2010)

Ritka és rendhagyó helyzet állt elő és muszáj felülbírálnom magam. Megfogadtam, hogy nem fogok egy címet több kategóriába sorolni, pláne nem holtversenyeket kihozni, de egy ilyen nőnek nem lehet nem ellenállni, a Bayonettának itt kell lennie, ez nem vitás.

Kratos trilógiájának záró darabja pedig mindent tud, amiért rajongok a stílusért. Istentelen látványbomba, könnyed kezelés, katarzisokkal spékelt történetvezetés, brutális akció orgia és könnyed, simulós platformkodás egy kis fejtörögetéssel kiegészítve.