Tomb Raider - teszt

Lara Croft képviseli mindazt amilyen a modern nő lenni szeretne, okos, gyönyörű, csinos, művelt, magabiztos, kecses, akrobatikus, energikus, milliomos, kalandor, őrületesen jól verekszik és mindemellett még mesterlövész is. Ideje mindezt elfelejteni és sokkal inkább arra koncentrálni, hogy vajon mi miatt lett ennyire tökéletes, vajon miken kellett ehhez keresztül mennie, megtapasztalnia, mi okozta azt, hogy szinte mindig egy lépéssel mások előtt tart. A szimplán csak Tomb Raiderre keresztelt legújabb rész ezt lenne hivatott nekünk bemutatni. A nagyjából huszas évei elején lévő Lara, élete első komolyabb expedíciójára indul egy hajó fedélzetén. Persze nem egyedül - ami már eleve szokatlan a sorozat rajongóinak - a legénység csupa érdekes, izgalmas, de eredetinek semmiképpen sem nevezhető karakterből áll. Köztük a legszimpatikusabb maga a parancsnok, aki egyben Lara mentora, mestere és személyes jó barátja is, tőle tanult mindent, aki igyekezett az összes létező dologra kiképezni az árva kislányt. De egészen más dolog tudni és más azt a gyakorlatban alkalmazni. Az igazi tudást a zord valóság alakítja, mikor az elméletből gyakorlat válik, egészen más dolog egy szalmabábút püfölni vagy lövöldözni, mint ugyanezt egy élő emberrel megtenni. A sors, de nevezzük inkább természetnek, úgy hozza, hogy mindez villám gyorsan megtörténik, Lara pillanatok alatt azon veszi észre magát, hogy a puszta életben maradásért küzd.

Nem elég, hogy hajója kettétörik és szörnyű katasztrófát szenved, de még a legénységtől is elszakad egy durva tarkójára mért ütésnek köszönhetően. A plafonról lógva tér magához, bűz és vér mindenütt, a szabaduláshoz fel kell gyújtania saját magát. Próbálkozása sikerrel jár, összekötözött kézzel próbál menekülni, miközben a sötétben semmit sem látni, valaki a nyomában liheg és még a barlang sem tűnik túl biztonságosnak … kiszolgáltatottak, tapasztalatlanok, gyámoltalanok vagyunk, nem tudjuk mit tegyünk, kétségbe vagyunk esve, se fegyver, se élelem, se meleg ruha, semmink nincsen. Nem tehetünk mást, mint hogy túlélünk és villámgyorsan pápát integetünk a naiv fiatalságnak és a védelmező buroknak. Vadászni, ölni, gyilkolni kell, különben pillanatok alatt utolér a szörnyű halál. A készítők különösen nagy odafigyeléssel és perverz brutalitással készültek nekünk ezekre a pillanatokra. Lara még soha nem látott, iszonyatos halálnemek között hagyja ott a fogát, ha mi véletlenül hibázunk. Ezekkel a képekkel maximum csak a Dead Space első része és Isaac válogatott halálnemei vetekedhetnek.

A bevezető képsorokat már évekkel ezelőtt is láthattuk, nagyjából tudni lehetett mire számíthatunk, persze azon kevesek akik igyekeztek megóvni magukat mindenféle spoilertől jártak a legjobban, hiszen rájuk hatalmas döbbenetként hat majd a játék, ami elemeiben reformálta meg a sorozatot. Persze joggal lehetne mondani, hogy ilyet már láttunk - többször is -, elég csak a nagy elődre az Uncharted 2-re gondolni vagy éppenséggel a Dead Space 2-3-ra. De Tomb Raiderben ilyen élménnyel még nem lehetett dolgunk korábban. Az akció és a történések egy pillanatra sem állnak meg, még akkor sem, amikor az interaktív mozizásnak éppen vége, és megkapjuk az irányítást. Ekkor tapasztalhatjuk meg az elvileg teljesen szabad világot. De persze a teljes szabadságtól azért kilométeres távolságra leszünk. Mert az erdő zsúfolásig tele van mindenféle állattal, ha éppen nyomát vesztjük az üldözött vadnak, elég csak egy helyben állnunk és valamit hamarosan oda fog respawnolni nekünk az engine. Nyílvesszőkből illetve lőszerekből sem szenvedhetünk hiányt, hiszen olyan szinten dugig van pakolva a sziget mintha az korábban valami lőszerraktár lett volna, minden sarkon minden fa tövében találhatunk valamit. De nem szabad ezekkel az apróságokkal foglalkozni, ahogy azzal sem, hogy az első gyilkolásnál még kétségbeesünk, sírunk, kiborulunk, a másodiktól fogva pedig Hitmant megszégyenítő profizmussal mészárolunk halomra vagy 500 embert. Ez egy árkád játék, ahogyan az Uncharted is, nem szabad fennakadni az apróságokon, mert egyik játék sem tökéletes. Az új Tomb Raider viszont már közel van ehhez a szinthez, ha a látványról, akcióról és az élmény teljességéről beszélünk akkor mindenképpen.

A jól megszokott játékmenethez képest kissé nagyobb szerepet kapott a nyers erőszak alkalmazása (lopakodós kivégzések, közelharci ellentámadások) és a lövöldözés. A négy alapfegyverünket (íj, pisztoly, shotgun és géppuska) folyamatosan fejleszteni tudjuk mindenféle hasznos kütyüvel, idővel extra részekkel is bővíthetjük (nagyobb tár, hangtompító, elementáris sebzések stb.) eme listát, emiatt különösen érdemes sárga ládák után kutatni, amiket szétütve különböző fejlesztési alkatrészek boldog tulajdonosai lehetünk. Lara amolyan RPG-sen fejlődőképes lett, szinte minden cselekedetéért tapasztalati pont jár, szintlépésért pedig skill pont. A képességek három csoportba oszthatók, nekünk kell eldöntenünk, hogy a vadászatot, a túlélést vagy éppenséggel a közelharcot tartjuk-e fontosnak. Természetesen lesznek gyűjtögetnivalók is dögivel, ahogyan a felfedezők is el lesznek látva tartalommal rendesen, nekik különösen nagy öröm lesz rátalálni egy-egy elhagyatott barlangrendszerre.

Nem létezhet fény sötétség nélkül, ahogyan jó rossz nélkül sem. Sajnos amilyen zseniális lett az egyjátékos élmény, olyan piszok rosszra sikeredett a multi. A több játékos opció egyfajta fekete Péterként működik manapság a játékokban, bevallom nem irigylem a készítőket, hiszen ha nem rakják bele akkor azért, ha meg belerakják azért szidja őket a szaksajtó és legtöbbször a közösség is. Ennek a legfőbb oka, hogy csak szükséges rosszként dobnak össze gyorsan valamit, nem fordítanak rá túl sok időt, nem nézelődnek, nem tájékozódnak, nem kérdezgetnek, csak bumm belevágnak és ennek az eredménye szinte mindig súlyos bukás. Nincsen ez másképp a Tomb Raider multijával sem, ami mindent megtett annak érdekében, hogy felvegye a versenyt az Unchartedével, de ez semmilyen szinten nem sikerült neki. Kezdjük azzal, hogy a grafika minősége multi közben drasztikus lecsökken. A meccsek borzalmasan laggolnak, olyan szinten amihez foghatóval utoljára 1995-ben találkoztam amikor még csak tárcsázós net volt. Négy fajta szabállyal fogunk találkozni, amik természetesen semmi újat nem visznek a jól megszokott, bevált recepthez. Lesz fegyverfejlesztés, lesznek fegyvercsatolmányok, ahogy természetesen perkek is. A gond csak annyi, hogy az emberek 90%-a még a második meccsig sem jut el, inkább elkezdi másodjára a fantasztikus kampányt. Csúnya szégyenfolt ez egy ilyen remek címen … jobb lett volna inkább kihagyni!

Az új Tomb Raider elérte a célját, az újrakezdés jól sikerült, a nextgen grafika, a hiteles szinkronszínészek, a teljesen más Lara kibontakozása és karakterfejlődése, a hosszú és tartalmas kampány, lélegzetelállító soha meg nem álló akcióval végigkísérve, mind-mind hozzátettek ahhoz, hogy valami új jöjjön létre. Noha stílusán belül nincsen benne semmi egetverően eredeti - a vakítóan szép grafikán kívül - Tomb Raiderként viszont mindenképpen emlékezetes darab. A pocsékra sikeredett multit meg úgy ahogy van felejtsük el, bár a gyomrunk nehezen fogadja majd be azt a kb. 25% acsit, amit erre tartogattak nekünk a készítők, főleg hogy az összes korábbi részt kimaxoltuk. Multira erőltetni egy játékost sose szül jó szájízt, főleg ha z ilyen rettenetesen rossz. Ez van, ezt kell szeretni, Lara legújabb kalandja ettől még egy mestermű, apróbb gyermekbetegséggel, az év első igazi meglepetése!

9/10