Zombi-book sorozat#2

Zombik, élőhalottak, kóborlók. Manapság sok néven emlegetjük őket, de napjainkra mégis mindenki tudja mire gondolok, ha kimondom: sétáló agyzabáló hulla.

Ahogyan korábban is említettem, imádom a zombis dolgokat, különösen a mélyebb, nagyobb részben a társadalomkritikára építő (hisz a ma ismert élőhalottak alapja, nem más, mint egy görbe tükör) alkotásokat.

Mivel rengeteg film, játék és könyv is épül erre az „univerzumra”, úgy gondoltam, a legkevésbé hallatottat veszem elő: a könyveket.

Második bemutatóm, Max Brookstól a: Zombiháború lesz.

Jó szórakozást!

Először is tekintsük meg a könyv első és hátsó borítóját:

Ha a Holtak Vonulásának borítója hollywoodi trailereket is megszégyenített ígéreteiben, ez a könyv azt még a négyzetre is emeli. Szerintem ez egy ocsmányság, gyakorlatilag nemhogy a leírást, még a címet sem lehet elolvasni anélkül, hogy ne futnánk bele egy marketing dumába.

Kedves kiadók! Nem-ettől-lesz-egy-könyv-jó! Értsétek már meg!

De maga a könyv…

Tehát ez a könyv egyfajta áldokumentarista és politikai regény, hisz a történet és szereplők teljes egészében a fikción alapulnak, ugyanakkor az egészet Brooks úgy prezentálja, mintha egy valós történelmi esemény tényfeltárása lenne.

Nehéz erről a könyvről véleményt mondani, hisz a könyv stílusa nem mindennapos, és olykor nem is könnyen érthető. Igaz, én magam jobban szeretem a komolyabb posztapokaliptikus történeteket, hisz ehhez a műfajhoz mégiscsak a mélység dukál, de azért sohasem a szórakoztatás rovására.

Azonban a Zombiháború olykor nem szórakoztató, mert túlzottan is tárgyilagos és száraz. Fiktív politikusok rendeletei, kevésbé népszerű földrajzi területek emlegetése, vagy a plebs számára érthetetlen tankok, fegyverek leírása, SZERINTEM, több, mint érdektelen dolog.

Azonban a Zombiháború olykor olyan, amiről csak kell, hogy szóljon egy posztapokaliptikus zombis sztori. Kőkemény társadalomkritikával, izgalommal, feszültséggel, komoly, felnőttes tálalásban.

Ezt a könyvet valószínűleg mindenki máshogy éli meg, hisz a fejezetek igen eltérőek. Én például a túlzottan is a politikára építő epizódokat, nem annyira szerettem, untatott, hisz igaziból sem a kormány, hanem a saját fejem után megyek, így a való életben sem követem nyomon az aktuálpolitikát.

Ellenben a vírus terjedésével kapcsolatos részeket, vagy a konkrét zombik kontra emberek összecsapásokat sokkal jobban szerettem (kivéve ha itt elkezdett Brooks túlzottan is militarista vágyálom könyvet írni), nem beszélve a civil beszámolókról, akik a világvége utáni élet nehézségeiről és megpróbáltatásairól beszéltek, meglepően hihetően és érdekesen.

Összességében jó könyvnek tartom (azt aláírom, hogy minden bizonnyal rengeteg kutatómunkát igényelt a könyv, de ezt szerintem hiba az olvasótól is elvárni, több apróbetűs rész határozottan jól esett volna) a Zombiháborút, de sokkal-sokkal-sokkal jobb alapanyagnak.

Nem csoda, hogy máris lecsaptak a megfilmesítés jogára, hisz bár rengeteg sallang, ámbár rengeteg kiváló fejezet található benne, utóbbiból egy kiemelkedő csokrot összeválogatva és egy remek rendezéssel megspékelve (bízom Brad Pittben, szeretem a munkásságát) egy mély, igényes, komoly és a zombimániákusak számára hihetetlenül szórakoztató egészestés filmet lehet kihozni, ami véleményem szerint új etalonként fog csillogni a műfajban, úúúgy nagyon sokáig… de a könyv - bár élveztem - egyáltalán nem mondanám „kötelező olvasmány”-nak.

És egy örök klasszikus muzsika: